Gyülekezetünkről

  1. A 16. századtól – a 19. századig

Debrecenben és környékén a 16. század első felében a reformáció lutheri ágához csatlakoztak többségében a hívek. A 16. század második felében azonban a reformáció helvét ága vette át az evangélikusoktól a gyülekezetek szellemi irányítását. Ebben nem kis szerepe volt Dévai Bíró Mátyásnak, aki Debrecen és környékének esperese volt.
Ezt követően 1796-ig nem adott életjelet Debrecenben az evangélikus gyülekezet. 1796. december 11-én, advent egyik vasárnapján Budaeus György tokaji lelkész tartott evangélikus istentiszteletet Thirring Lipótné udvari lakásában.
Az első istentisztelet után indult el a gyülekezet megszervezése, érezték, hogy csak együtt maradhatnak meg evangélikusnak a hatalmas református tengerben. 1810-ben a Miklós utca sarkán bérelt imatermet a gyülekezet. Ebben az időben már 200-an lehettek. Miután nem jött minden vasárnap lelkész a gyülekezetbe, ezért az istentiszteletet az arra alkalmas hívek tartották rendszeresen, prédikációs kötetek alapján. 1821-től évi csupán egyszer-kétszer találkozott a gyülekezet evangélikus lelkésszel. A nyíregyházi, a svábolaszi, a tokaji és a nagyváradi lelkész szolgált időnként az imaházban.
1849-ben a városba özönlő cári és császári seregek feldúlték a bérelt imaházat. Mindent, amit ott találtak, elpusztítottak, a berendezést is teljesen megsemmisítették. 1849 és 1861 között teljesen szünetelt az evangélikus lelkészi szolgálat. Pedig ekkor már 600 tagja volt a gyülekezetnek. Ebben az időben a reformátusok gondozták az evangélikus híveket.
1882. november 12-én önállósult a debreceni gyülekezet. Újra helyiséget béreltek és folytatódott a gyülekezet élete a Kossuth utca és a Sas utca sarkán lévő épületben. Az anyakönyvezést is ettől az esztendőtől kezdték el. 1885-ben orgonát is vásároltak az imaterembe. 1886-ban újra költözött a gyülekezet. A Piac utca 74. szám alatti épületben béreltek istentiszteletre alkalmas helyet. A földszinten alakították ki a két tanerős iskolát, az emeleti részen pedig az istentiszteleti helyet készítették el. Ebben az esztendőben vásárolták meg a Miklós utca 3. szám alatti telket a rajta lévő épülettel. Itt működött tovább az iskola.
1889 májusában kezdődött el a templomépítés. Hosszú előkészület előzte meg az építkezés megkezdését, de a munka annál gyorsabb volt: augusztusra készen állt a templom. Az akkori templom torony nélkül épült fel. Ha száz forinttal többet fordítanak a templomépítésre – a forint akkori értéke természetesen összehasonlíthatatlan a mai értékkel –, akkor torony is épülhetett volna. Ennek tükrében értékelni lehet Deme Mihályné özvegyasszony adományát a templomépítésre, aki 500 forintos tőkéjét teljes egészében felajánlotta a gyülekezetnek. Materny lelkész pedig személyesen szerezte meg a Gusztáv Adolf Egyesület évekig tartó támogatását.

  1. A 20. század

A 20. század fordulóján a gyülekezet elemi iskolájában két tanító dolgozott és 92 gyermek tanult. Közülük 63 evangélikus volt. A gyülekezet teljes lélekszáma ekkor 1301 fő volt. Közülük Debrecenben  1009-en, húsz szórványegyházban pedig 292-en éltek. Három megyében voltak a szórványok: Hajdú, Szabolcs és Bihar megyében. A gyülekezet lelkésze ekkor Materny Lajos volt, egyben az egyházmegye főesperese is, segédlelkészként pedig Máté Károly szolgált. A gyülekezet tiszteletbeli felügyelője Podmaniczky Géza, rendes felügyelője pedig Boczki Sámuel rendőrfőkapitány volt.
Akkoriban Debrecen 75 ezres város volt. Maroknyi evangélikus élt itt, de éltek és élni akartak. Folyamatos tervük volt a torony felépítése. Lassan már a pénz is gyűlt erre a munkára. De közbejött az első világháború, és a gyülekezet 70 ezer aranykoronás tőkéjét megsemmisítette a pénz elértéktelenedése.
Materny Lajos utóda Farkas Győző lett, aki ébren tartotta nemcsak a torony felépítésének és a harangok beszerzésének a tervét, hanem felvetette egy új templom felépítésének a gondolatát is. Korai és váratlan halála következtében csak az új templomhoz méretezett orgona készült el 190 millió koronáért. Farkas Győző lelkész utóda Rapos Viktor lett. Alig kezdett hozzá gyülekezetépítő szolgálatához és a tervek megvalósításához, amikor vasúti katasztrófa áldozata lett. Pass Lászlót választották meg lelkészül 1931-ben, aki 1954-ig szolgált Debrecenben. 1936-ra újra komoly tőke gyűlt össze a templomépítési terv megvalósítására. Ekkor hangzott el a lelkésznek az az ígérete, hogy 1940. november 10-én a debreceni evangélikus templom tornyában meg fognak szólalni a harangok. Sajnos nem szólaltak meg, sőt a világháborúban a templom is megsérült. Az új templomra összegyűjtött tőke pedig – ismét csak – elenyészett. A háború pusztításai, az újjáépítés munkálatai, az iskola és a templom használhatóvá tétele után az államosítás nehéz időszakával találta magát szembe a gyülekezet. 1954-ig, nyugdíjba vonulásáig szolgált a gyülekezetben dr. Pass László, aki 1937–1939 között a tiszavidéki egyházmegye esperese is volt. Debrecenben maradt nyugdíjasként is, sőt a lelkészlakást kettéosztották. Egyik felében Pass László lakott, a másikban pedig Szabó Gyula, az új lelkész.
1950 azzal a változással indult, hogy az eddigi felügyelő megvált tisztségétől. A közgyűlés közfelkiáltással választotta meg dr. Hankiss János felügyelő utódaként dr. Horvay Róbertet. A kántor, Lantos Sebestyén is megvált szolgálatától. Ekkor még működött a gyü­lekezet „Filléregylete”, amely szeretetvendégségeket és egyéb alkalmakat rendezett. De ezt a hosszú ideje áldásosan működő és szép eredményeket felmutatni tudó egyesületet a Belügyminisztérium rendelete feloszlatta. Arra hivatkozott a határozat, hogy az egyesület olyan feladatokat látott el, amelyeket az egyházközség a maga keretein belül is meg tud oldani. Valamit sikerült módosítani az 1948-ban államosított iskola dolgában is. Ugyanis az iskola egész telkét államosítani akarták. Úgy rendeződött ez, hogy az épület az államé, a telek az egyházé lett, de az egyház szolgalmi jogot adott az iskolának. Az egyházközség e megegyezésben visszakapta az elvett harmóniumát is. A vallástanítás ekkor zavartalanul folyt.
1951-ben jelentkeztek az anyagi gondok a gyülekezetben. Azok az egyháztagok, akiknek értékeit államosították, nem tudták úgy támogatni az egyházközséget, mint korábban tették. Másrészt az államosított pallagi földek bérlőitől elvették a bérelt terület felét, és azt a termelőszövetkezet kapta meg. A tsz nem fizetett sem adót, sem haszonbért, ezért az adóhivatal letiltatta a földterület másik feléért járó egyházközségi haszonbér-követelést is. Így ez is kiesett az anyagi keretből. Pedig az 1938-ban kidolgozott tényleges jövedelmen alapuló egyházi adókiszámítás mindenki számára arányos terhet, az egyházközségnek pedig biztos alapot jelentett, ám ez most ellehetetlenült.
Időközben dr. Horvay Róbert felügyelő lemondott, helyére Tomcsányi Gábort választották meg. Pass lelkész is megbetegedett, és hosszabb pihenőre volt szüksége. Dönsz Tivadar vallástanár helyettesítette.
Ilyen előzmények után a gyülekezet gyarapodása 1952-re megállt. A szolnoki szórványt elcsatolták Debrecentől, így Dönsz Tivadar segédlelkészként költözött az anyagyülekezetbe. Pályi Dénes nyugalmazott lelkész a szórványgondozásért nem kaphatott kongruát, így az egyházközség némi anyagi juttatásban részesítette szolgálataiért. Átalakult az egyházmegye neve, szervezeti beosztása, esperesváltás is volt. Sőt az új törvényektől várták a női presbiterek megválasztásának lehetőségét, ezért a tisztújításkor tíz helyet nőknek tartottak fenn. Az anyagi gondok jelentkezését mutatta az is, hogy a lelkészi hivatal fűtéséhez nem volt tüzelő. A lelkész fűtetlen helyiségben végezte munkáját. A városi tanács nem akarta elismerni annak az 1903-ban kötött szerződésnek az érvényességét, amelyet a gyülekezet a tűzifa-járandóságra kötött. December 6-án a hajnali órákban tűz ütött ki a templom kéményében, amelyet sikerült eloltani. Mintegy 600 forint értékű kár keletkezett, de a biztosító mindössze 73 forint kártérítést fizetett.
Az önkéntes megajánlást 1953-ban vezette be a gyülekezet az egyház fenntartásának biztosítására. A befizetésről nyugtát kaptak a hozzájárulók, de a nevüket a szószékről nem említették meg – ez jellemző a korra. A tisztújításkor Tomcsányi Gábor felügyelő helyére dr. Tomola Bélát választották meg. Pass lelkész még 1953-ban szeretett volna nyugdíjba menni, de a nyugdíj összege körül kialakult problémák miatt visszavonta ez iránti kérelmét.
Talán az új „szelek” hatása volt, hogy 1954-ben a pallagi földek helyzete rendeződött. Az állam átutalta a megváltás árát. Annyi pénz gyűlt össze, hogy kijavíthatták a székház tetejét és kéményét. A hitoktatás azonban már csak a református gimnáziumban volt lehetséges. Ennek az évnek a végén Pass László nyugalomba vonult.
Szabó Gyula, az eddigi homokbödögei lelkész lett az utóda, a segédlelkész pedig Fodor Ottmár lett. Az új lelkész a megosztott lelkészlakásban lakott elődjével.
1956-ban lemondott dr. Tomola Béla felügyelő. Albrecht Rezső lett az utóda, majd rövidesen Hüttes Keresztélyt választották meg felügyelőnek. Az egyházközség ebben az időben 1850 evangélikust számlált.
1957 azzal kezdődött, hogy a presbitérium teljes bizalmáról biztosította Szabó Gyula lelkészt. Pályi Dénes püspöki határozattal a gyülekezet megbízása alapján végezhette továbbra is szórványgondozói szolgálatát. Az eddigi kántori szolgálatot ellátó Elefánty Sándor lemondott tisztéről, és Fodor Ottmár segédlelkész lett a kántor. Megünne­pelték a gyülekezet fennállásának 75. évfordulóját. Az ünnepen Turóczy Zoltán püspök szolgált. Erre az alkalomra renoválták a parókia utcai homlokzatát, és rendbe hozták a tetőt.
Fodor Ottmár segédlelkész, aki kántorként szolgált, a gyülekezet szempontjából bizonytalan státuszban volt. Bármikor elhelyezhette onnan a püspöki rendelkezés. A kántori szolgálat pedig az istentiszteleti élet egyik fontos szolgálati ága. Elefánty Ilonát nyerték meg kántornak, aki azonban csak egy év múlva készült nyugdíjba menni, és akkortól vállalta a szolgálatot.
1960-ban Pass László lelkész elköltözött a városból. Előtte a város lakást ígért számára, de nem lett az ígéretből semmi. 1961-ben – hat évvel a megválasztása után – Szabó Gyula és családja a teljes lelkészlakot használatba vehette, miután azt Pass László kiköltözése után rendbe tették és ki is festették. Ettől kezdve a tanács törölte a kivetett adófizetési kötelezettséget.
Szabó lelkész munkatársai is változtak ebben az évben. Fodor Ottmár budapesti segédlelkész lett, és Barcza Béla csepeli segédlelkész került Debrecenbe. Novemberben azonban Barcza Béla Kissomlyóra kapott áthelyezést, így az új segédlelkész Zsigmondy Árpád lett.
Az 1962-es év inkább személyi változásokat hozott. Zsigmondy Árpádot Soltvadkertre helyezte a püspöki rendelkezés. A gyülekezetben Kovács Etelka személyében az első női lelkészt látták szolgálatban. A kántori szolgálatot végzők között is volt változás. Egyed Róbert, aki egy évig végezte ezt a szolgálatot, visszaadta a megbízást. Több próbálkozás után Joób Árpád középiskolai tanulót alkalmazta a gyülekezet kántorként. 1963. szeptember 1-től Garanvölgyi Vilmos lett a kántor, Elefánthy Ilona pedig a karnagy.
1964 a gyülekezet fennállásának hetvenötödik esztendeje volt. Ünnepelni készült a gyülekezet. Új segédlelkésszel ismerkedtek meg. Aradi Andrást küldte a gyülekezetbe a kerület püspöke. Pályi Dénes továbbra is végezte a szórványgondozást. A jubileumi ünnepséget szeptember 20-án tartották meg.
1965-ben ismét váltás volt a segédlelkészi szolgálatban. Rőzse István szolgált a gyülekezetben. A lelkész Németországban tölthetett két hetet a feleségével üdülésen, a gyülekezetben pedig apró tatarozási munkák folytak. Ezek a munkák átnyúltak 1966-ra is, amikor a kapott segélyből végezték el a szükséges javításokat. 1967-ben Rőzse segédlelkész Rudabányára került, helyére Gerhard Pál érkezett, aki azonban a nyári szabadságáról nem jött vissza Debrecenbe, ezért új segédlelkészt kértek és kaptak Nagy Ilona lelkésznő személyében.
1968-ban Pályi Dénes nyugalmazott lelkész befejezte szórványgondozási szolgálatát. A vele kötött szerződést is felbontották. 1969-ben Nagy Ilona segédlelkészt a kerület püspöke visszahelyezte Nyíregyházára. Ideiglenesen Pályi Dénest alkalmazta a gyülekezet. A segédlelkész lakása vendégszoba lett, miután nem volt remény arra, hogy segédlelkész jön a gyülekezetbe. De a szolgálat ellátása miatt kérte a gyülekezet, hogy csatolják le Debrecenről Berettyóújfalut és Karcagot.
A gyülekezet a lelki építés mellett épületei rendbetételéért is sokat fáradozott. 1970-ben dr. Nemes Géza építészmérnök elkészítette az épületek rajzát a soron következő renoválási munkákhoz. Ehhez az évhez fűződik a lelkész 15 éves debreceni szolgálatának méltatása, valamint az október 16-i püspöklátogatás. Ekkorra már elkészültek a gázfűtés szerelésével is. A tervezett tatarozások 1971-re befejeződtek. 1972-ben újra kapott segédlelkészt a gyülekezet: Görög Zoltánt küldte ki a püspöki rendelkezés. De nemcsak érkezőket köszöntöttek ezekben az években, hanem elhunytakat is. Meghalt 1972-ben dr. Tomola Béla felügyelő, majd 1973-ban Pass László lelkész, Hütter Keresztély felügyelő és Rácz László gondnok. Görög Zoltán segédlelkészt pedig Sikter László váltotta volna fel, de a presbitérium nem támogatta a gyülekezetbe jövetelét.
1974-ben a templom belső festése volt soron. A javasolt színeket és szimbólumokat azonban az egyházi szakbizottság nem fogadta el, hanem helyette az egyszerű fehér mennyezetet és az oldalfalak színárnyalatos festését javasolták. El is készült a munka ennek megfelelően.
1975-ben a gyülekezet lélekszáma 866 fő volt. Ebből 60 lélek szórványban élt. Vasárnaponta két istentiszteletet tartottak a gyülekezetben. Hét közben összesen 13 istentiszteleti alkalom volt. A bibliaórát több csoportban tartották. Az ökumenikus alkalmak is rendszeresek voltak.
1976 ünnepi év volt. Mindkét püspök Debrecenbe látogatott a gályarabok kiszabadításának 300 éves évfordulóján. A református nagytemplomban volt az ünnepély.
1977-ben esperessé választották Szabó Gyula lelkészt. Ez lelki szempontból a gyülekezet válságos éve volt. Segédlelkésze nem volt a gyülekezetnek. Apadt a gyülekezet aktív létszáma. A gyermekalkalmak gyéren látogatottak voltak. A diakóniai bibliaórák elnéptelenedtek. Ha nem lettek volna a református gimnáziumban evangélikus diákok, nem lett volna ifjúsági bibliaóra sem. A lelkész hiába irányította erre a problémára a figyelmet, süket fülekre talált. Nem véletlen, hogy a tatarozási munka is akadozott ilyen lelki helyzetben. 1978-ban sikerült a komádi körzetet átadni Gyulának, így gondozása megoldódott.
Így értünk el az évtized végére, amelyről ezt olvashatjuk: „A gyülekezet lélekszáma, különösen pedig a szórványoké, sajnos évről évre csökken. Minden évben több a temetések száma a kereszteléseknél. A Debrecenbe költöző evangélikusok elrejtőznek. Az egyházközség szórvány jellege a városon belül is egyre kidomborodik.”
Meghatározó volt a célkitűzéseknél 1982, azaz a gyülekezet alapításának századik jubileuma. 1980-ban kezdték el a munkákat az évfordulóra készülve. A lelkészi hivatalt, a folyosót és a templomnak az oltár mögötti falát hozták rendbe. Közben Berettyóújfaluval megnőtt a szórványterület, de Laborczi Géza egyházmegyei segédlelkész ebben jó segítségnek bizonyult. Felvetették, hogy legyenek szórványpresbiterek is, akik egyben a gyülekezet presbitériumának is tagjai. 1981. május 4-én meghalt a gyülekezet kántora, Garamvölgyi Vilmos. Újraindultak – bár gyér látogatottsággal – a gyermek-bibliaórák. Az ifjúsági óra még mindig nehézséget hordoz. A református gimnáziumban egyre kevesebb az evangélikus diák. De gondot jelentett a városon belüli folyamatos mozgás, költözködés nyomon követése is. A beköltözőkről pedig semmilyen információ nincs. 1982. november 14-én volt a százéves jubileum. Az ünnepi megemlékezést Laborczi Géza segédlelkész tartotta. Jelen volt dr. Nagy Gyula püspök is. A gyülekezet lelkésze azonban ezeket a napokat kórházban töltötte.
1983-ban újraválasztották Szabó Gyulát az egyházmegye esperesévé. Az év második felében pedig elkezdődött a felkészülés az LVSZ 1984. évi budapesti világgyűlésére. 1984-ben a nagygyűlés nyitó istentiszteletén 40 debreceni gyülekezeti tag vett részt. Vendégek is érkeztek a gyülekezetbe. Emlékezetes nagy találkozás volt ez a világ evangélikusságával! 1985-ben emelkedés mutatkozott a vasárnapi és ünnepnapi istentiszteleti látogatottságban. A lelkész újabb betegeskedése és felgyógyulása is hatással lehetett a gyülekezetre. Ezért is tudtak 1986-ban aggódva gondolni a beteg Káldy püspökre. A gyülekezetre visszatekintve látnunk kell azt a gondot, amit az orgona rendszeres megszólaltatása jelentett – elsősorban a lelkésznek. Egymást váltották az orgonisták. De növekvőben volt az ifjúsági órák látogatottsága, bár a gyermekalkalmak létszáma még mindig gyér érdeklődést mutatott. Két ifjú sikeresen befejezte a hároméves levelező teológiai tanfolyamot, munkatársi oklevelet kaptak, segítettek a bibliaóráknál, a szórványokban.
1987-ben jött létre a testvér-gyülekezeti kapcsolat a jyväskyläi gyülekezettel. 1988-ban a lelkész és felesége 18 gyülekezeti taggal kiutazott a testvér-gyülekezeti kapcsolat felvétele céljából Finnországba. Erdélyből is megindult a menekülő emberek tömege. Nehéz volt a segélyezésük. Mintha növekedés következett volna be a lélekszámban – lehetséges, hogy ez az Erdélyből átmenekültek miatt volt így. 1989 a nem remélt, mégis bekövetkezett nagy változások éve volt. Jöttek továbbra is az erdélyiek. Nem volt könnyű feladat, mert több ijesztő külsejű, rászorultnak nem mondható egyénekből álló csoport is jelentkezett segélyért. 1989 augusztusától a város oldotta meg a segélyezés dolgát, így a gyülekezet tehermentesült e feladat alól.
Jöttek a testvérgyülekezetből is, akik testvéri szíveket, vendéglátást és sok élményt kaptak a gyülekezetben. Amikor a templom százéves jubileumát ünnepelték, sokan hallgatták Nagy Gyula püspök igehirdetését.

  1. A közelmúlt és a jelen

Szabó Gyula 35 évi debreceni szolgálata után nyugalomba vonult október 1-én. Még rövid ideig helyettes lelkészként szolgált, de családjával már a saját lakásába költözött, amely elég távol van a parókiától. 1992-ig látta el az esperesi teendőket is. Így 1990 ezzel a változással telt el, közben készítették a lelkészlakást az új lelkész számára. Meg is érkezett az új lelkész, Béres Tamás, aki korábban Arnóton szolgált. Ekkor kapott a gyülekezet egy Wartburg típusú autót a szolgálatok ellátására. Telefont is szereltek a lelkészlakásba. Alapítványt is létrehoztak „Harangszóért” címen, amelynek elsődleges célja a templomtorony megépítése és a harang beszerzése lett. Béres Tamást 1992. május 10-én beiktatták hivatalába. Újításként a nyugdíjasoknak és más érdeklődőknek „Nyitott kapu” névvel tartalmas délutáni alkalmak kezdődtek előadásokkal, beszélgetésekkel. Az alapítvány vagyona növekedett. 1993 őszén elhelyezték a torony alapkövét. Megkezdődött a kártalanítás is az ingatlan-visszaadási törvény alapján. Az 1994-es év gondjai között volt, hogy a lelkész egy évre tanulmányútra utazott Marburgba. A szolgálatokat Szabó Gyula látta el. Itthon az volt a nagy kérdés, hogy milyen legyen a torony. A közgyűlés harangtorony mellett döntött, amely a templom bejáratánál épül fel. 1995-ben a lelkészlakás felújításán dolgoztak. A visszakapott ingatlan egyre több gonddal is járt. De megkezdődött a torony alapozása. 1996-ban is a visszakapott ingatlanok adták a legtöbb elfoglaltságot. De 1997-ben megszólalt a harang a debreceni evangélikus templomban! Az építkezés 6,2 millió forintba került, de ebből megújult a templom külseje és belseje is. A felszenteléskor hazánkban először szólalt meg egy korábban elfelejtett világszabadalom alapján elkészült alumíniumharang. Az alapítvány ezzel nem szűnt meg, csupán módosították a célját. A következő nagy feladat ugyanis az orgona teljes rekonstruk­ciója, amelynek első lépcsője már elkészült.
Béres Tamás 1998-ban elhagyta a gyülekezetet, mert a teológiai akadémián kapott oktatói státuszt. 1998 szeptemberétől Réz-Nagy Zoltán lett a gyülekezet lelkésze, akit a fasori segédlelkészi állásból hívtak a városba. Megvalósult a parókia teljes külső és belső felújítása. Vasárnap délelőtt az istentisztelet idejében a legkisebbek számára gyermekmegőrzést vezettek be. 2000-ben új hagyományt indítottak el: minden hónap harmadik vasárnapján az istentiszteletet követően a gyülekezeti teremben kötetlen beszélgetésre várják a híveket terített asztalok mellett.
Az iskola épületét is visszakapta az egyházközség, így itt egy tágas gyülekezeti termet, másodlelkészi lakást és kollégiumi szobákat alakítottak ki egyetemisták számára. Az épület felszentelésére 2006. szeptember 10 -én került sor, amelyet az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke, Dr. Fabiny Tamás püspök végzett.
A gyülekezet életének fontos része lett az egyetemistákkal való foglalkozás, ezért a beosztott lelkész egyben egyetemi lelkészként is dolgozik. Ebben a munkakörben dolgozott a gyülekezetben 2004 őszétől 2005 őszéig Dávid Adél lelkésznő, 2006 augusztusától 2008 augusztusáig Gáncs Tamás lelkész. 2008 augusztusa és 2014 augusztusa között Balázs Viktória lelkésznő végezte, ezt követően pedig Molnár Lilla lelkésznő végzi ezt a szolgálatot.

Készült az “Őrállók” c. könyv alapján.