Category Archives: Hírek

ZENE

Zitakötők Kórus

Újra indul a közös éneklés, örömzenélés gyülekezetünkben! 🎶🎵
Telek Zita távozása után Keveházi Tamás vezetésével fogunk énekelni.
Elsősorban továbbra is ifjúsági énekeket, de terveink szerint egyéb újdonságok is terítékre kerülnek majd.
Aki szeret énekelni, azt szeretettel várjuk október 10-én, kedden 19 órától a Gyülekezeti teremben, Miklós utca 3. szám alatt!

film

Filmkedd

Október 17-én 18 órától minden érdeklődőt szeretettel hívunk Filmkedd sorozatunk következő vetítésére! Az “Egy komoly ember” című 2009-es amerikai vígjátékot fogjuk megtekinteni.

A belépés díjtalan. Teával és rágcsával várjuk a kedves Testvéreket.
Helyszín: 4025 Debrecen, Miklós u. 3. (Gyülekezeti terem)

tok_tokszezon3

Októberi alkalmaink

A HÓNAP IGÉJE:

 „Mondom nektek, így fognak örülni az Isten angyalai egyetlen megtérő bűnösnek.”

                                                                                                                                 (Lk 15,10) 

ISTENTISZTELETEK

Október 1. 10 óra: Úrvacsorai istentisztelet – Asztalos Richárd;

Október 8. 10 óra: Vasárnapi istentisztelet – Asztalos Richárd;

Neonhal plakát

Délutáni áhítat a Neonhal zenekarral

Időpont: 2017.10.01  17.00 óra

Helyszín: Miklós utca 3. Templom

Belépés ingyenes!

 

Luther_plakat 2017 2. félév

Reformációi előadás sorozat

Előadássorozat a Reformáció 500. évfordulójának alkalmából a Debreceni Evangélikus Gyülekezet szervezésében:

       1. A katolikus egyház megújulási törekvései:

            Előadó: Palánki Ferenc római katolikus megyés püspök

            2017. szeptember 24. (vasárnap) 15 óra

 

tanévkezdő-correct

Tanévkezdő istentisztelet

Szeretettel várunk mindenkit a könnyűzenés családi istentiszteletünkre és az azt követő szeretetvendégségre!

Helyszín: Miklós utca 3. Templom

Időpont: 2017.09.10 10 óra

szeptember

Szeptemberi alkalmaink

A HÓNAP IGÉJE

„És íme, vannak utolsók, akik elsők lesznek, és vannak elsők, akik utolsók lesznek.” (Lk 13,30) 

 

ISTENTISZTELETEK

Szeptember 3. 10 óra: Úrvacsorai istentisztelet – Asztalos Richárd;

Szeptember 10. 10 óra: Könnyűzenés tanévnyitó istentisztelet – Asztalos Richárd;

  • az istentisztelet után szeretetvendégséget tartunk;

Szeptember 17. 10 óra: Istentisztelet – Melich Mihály nyíregyházi kórházlelkész;

Szeptember 24. 10 óra: Teremtés ünnepi istentisztelet – Asztalos Richárd.

Szalonna sütés

Nyárbúcsúztató kerti parti

Vasárnap nem csak a délelőtti istentiszteletre, hanem a délutáni kerti partira is nagy szeretettel várunk mindenkit!

Helyszín: Miklós utca 3. udvar

 2017. augusztus 27. 17 óra
augusztus

Augusztusi alkalmaink

” De mivel Isten mind e mai napig megsegített, itt állok, és bizonyságot teszek kicsinyeknek és nagyoknak. “ (ApCsel 26,22)

 

Augusztus 6 –  vasárnap

10:00  Istentisztelet úrvacsoraosztással

Igét hirdet: Réz-Nagy Zoltán

Augusztus 13 – vasárnap

10:00 Réz-Nagy Zoltán elköszönő Istentisztelete

Igét hirdet: Réz-Nagy Zoltán

Hangverseny

Nyáresti hangverseny

A Debreceni Evangélikus Egyházközség 2017. július 8-án (szombaton) 17 órától Nyáresti hangversenyt szervez.

Műsor:

  • J.S. Bach: 3 korálelőjáték
  • J.S. Bach: c-moll fantázia és fúga
  • J.S. Bach: d-moll concerto két hegedűre és zenekarra
  • G.F. Handel: g-moll concerto grosso