Hívek Ökumenéje – másképp is lehetne…

Zoli kép
Már több alkalommal is hallattuk – egyházvezetők szájából is, püspökiktatásokon, hogy az ökumené a jövő az egyház számára. Szinte közhelynek számít. De mit jelent ez ténylegesen? Lélekszámban kisebb és nagyobb felekezetek állnak egymás mellett, vagy inkább haladnak az úton, és mindegyiknek megvan a maga neurózisa. de vannak tévhiten alapuló közös neurózisok, mint hogy az ökumenikus mozgalom fenyegeti a hívek felekezeti identitását.
De az ökumené nem fenyegeti, mert nem fenyegetheti a felekezeti hovatartozást. Az ökumené voltaképpen egy közös tér. Egy olyan házban nőttem fel, mely három emeletes volt, és sok akkor kisgyermekes család költözött oda, és a háznak volt egy közös udvara. Gyerekkoromban a szabadidőm jó részét ezen a közös udvaron töltöttem, a többi gyerekkel játszva. Mindannyiunknak volt egy saját otthonunk, lakásunk, a szüleinkkel, a családunkkal, de emellett volt egy közös tér, – néha fontosabb volt, ami itt történt, mint ami az otthonomban. Erről a spirituális közös térről, vagy közösségi térről kell gondolkodnunk, eltöprengenünk.
Hiszen az ökumené szó a „ház” szóból származik, a görög oikosz szóból. Így az ökumené jelentése a ház- vagy házak melletti közös teret, az azzal járó közös ügyeket jelenti. Átvitt értelemben az általánost, az egyetemeset.
Tehát az a kérdés, hogy van-e közös terünk, és ha igen, az mekkora. Illetve mekkorának tartjuk ezt a közös teret. Hovatovább az is felmerül, hogy hol történnek a fontos dolgok? …
Időpontok: 2017. június 18. vasárnap 15 óra
                      2017. július 10. vasárnap 15 óra
Helyszín: Miklós utca 3. Templom
Mindenkit szeretettel várunk!