2016.10.09. – Szentháromság ünnepe utáni 20. vasárnap (Réz-Nagy Zoltán)

Dátum:
2016. 10.09.
Igehirdető neve:
Réz-Nagy Zoltán
Ige helye:

Mt 22,1-14

Alapige:

Jézus ismét példázatokban beszélt hozzájuk: Hasonló a mennyek országa ahhoz a királyhoz, aki menyegzőt készített a fiának. Elküldte szolgáit, hogy hívják össze a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak elmenni. Ekkor újabb szolgákat küldött, akikhez így szólt: Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, elkészítettem az ünnepi lakomát, ökreim és hízott állataim levágva, és minden készen van, jöjjetek a menyegzőre! De némelyek, ezzel mit sem törődve, elmentek: egyik a földjére, a másik a kereskedésébe. A többiek pedig megragadták szolgáit, bántalmazták és megölték őket. A király haragra gerjedt, elküldte seregeit, és elpusztította ezeket a gyilkosokat, városukat pedig felégette. Akkor ezt mondta szolgáinak: A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek ki tehát az országutakra, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre! 10 A szolgák ki is mentek az utakra, összegyűjtöttek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, és megtelt a lakodalmas ház vendégekkel. 11 Amikor a király bement, hogy megtekintse a vendégeket, meglátott ott egy embert, aki nem volt menyegzői ruhába öltözve, 12 és így szólt hozzá: Barátom, hogyan jöhettél be ide, hiszen nincs menyegzői ruhád! Az pedig hallgatott. 13 Akkor a király ezt mondta szolgáinak: Kötözzétek meg kezét-lábát, és vessétek ki a külső sötétségre; ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. 14 Mert sokan vannak az elhívottak, de kevesen a választottak.’

Prédikáció:

„Nem azzal kerülsz bajba, amit nem tudsz, hanem amit biztosan tudsz, de mégsem úgy van.” Ezzel a Mark Twain író által leírt gondolattal kezdődik a Nagy dobás” című film, mely a 2008-as világválság történetét dolgozza fel.

Akkor a legnagyobb gondot az okozta, hogy az Egyesült Államok ingatlanpiaca sokáig folyamatos emelkedést produkált, és az emberek azt hitték, ez a növekedés nem fog megállni, vagy visszaesni. Olyan ez, mintha azt hinnénk, hogy egy lufi, amit folyamatosan fújunk, sose fog kidurranni. Ostoba feltételezésnek tűnik, mégis közel áll annak leírásához, ami valójában történt.

Olyan ez, mint amikor egy labdajátékban egy játékos sorra betalál, és azt feltételezik, hogy a találat-sorozata nem fog megállni. Ezért egyre többen fogadnak rá, és amikor aztán hibázik, és nem talál be, rengetegen és nagyon sokat buknak rajta.

Volt néhány különc pénzügyi szakember, aki – megértve és előre látva a folyamatot, szóltak a feletteseiknek, az újságíróknak, de senki nem akart hallgatni rájuk, nem közölte le a gyanút, a sejtést. Végül, hogy legalább maguk jól járjanak, a veszteségre fogadtak.

A közelmúlt egyik nyilvánvaló példája arra, hogy tényleg a legkárosabb helyzetbe, csődbe akkor sodorhatjuk magunkat, amikor biztosak vagyunk valamiben, ami mégsem úgy van.

A Bibliai időkben nem létezett összetett és bonyolult gazdasági rendszer, viszont az uralkodók vagy tartományi vezetők sűrű cserélődése egy igen kiszámíthatatlan tényezőt jelentett.  Az érvényesülés, azon múlt, hogy vajon a megfelelő embernek fogadtak-e hűséget. Előfordulhatott, hogy akinek elkötelezték magukat, az – már akkor bukott ember volt, csak még a nagy nyilvánosságnak nem volt tudomása róla.

Bibliai példát is mondhatok erre, egy olyan esetet, mely az Újszövetség korában mindenki számára ismert történet volt. Jézus is jól kellett, hogy ismerje és lényegében ebben a példázatban felismerhetőek a történet bizonyos elemei. Nagy Heródes, az egyik legismertebb személy a Bibliában. Politikusként meglehetősen köpönyegforgatónak mondható. Gyakran pártolt át az egyik táborból a másik táborhoz, attól függően, hogy éppen kinek kedvezett a szerencse a római uralkodók közül. Sextus jó barátja lévén eleinte támogatta Julius Caesart, de aztán Caesar gyilkosával, Cassiusszal szövetkezett. De amikor megneszelte Cassius bukását, akkor nagy összegű kenőpénzzel sikerült elnyernie Marcus Antoniusnak, Cassius ellenségének a kegyét, aki bosszút állt Caesarért. I.e. 31-ben hírét vette, hogy Rómában hatalmi viszály tört ki Octavianus( a későbbi Augustus császár)  és Antonius között. Mint minden, Róma jóindulatától függő vazallus, Heródes is állásfoglalásra kényszerült, és mivel tétjét általában az erősebb játékosra szokta tenni, Antoniust választotta. Az esélyek Antonius mellett szóltak, mégis ő veszített, Heródes pedig nagyon kínos helyzetbe hozta magát: az az ember lett Róma irányítója, akinek az ellenfelét támogatta. Több esdeklő levelet írt Octavianusnak, haláláig tartó hűségéről biztosította. Ügyesen kieszközölte, hogy Augustus megbocsásson neki, ne legyen kegyvesztett, amiért Antoniust támogatta.

Jézus példázatában egy uralkodó, egy király áll előttünk, aki fia esküvőjére várja a protokollistán szereplő előkelő vendégeket. De a meghívottak nem mennek el.  Nyilván ők is megbíztak értesüléseikben azzal kapcsolatban, hogy ez az uralkodó bukásra van ítélve, ahogy Heródes is biztosra vette, hogy Octavianus el fog bukni, és Antonius nyer.

Ezek az emberek, akik befolyásos állásokat töltöttek be, városokat irányítottak, mai fogalmaink szerint polgármestereknek nevezhetnénk őket, és javadalmuk, befolyásuk kimagasló volt, meghozták életük legelhibázottabb döntését. Nem mentek el, nem tettek eleget a meghívásnak és ezzel maguk ellen haragították az uralkodót. Azt gondolhatták, hogy köpönyeget kell váltaniuk, és az uralkodó mögül ki kell hátrálniuk, ha pozíciójukat meg akarják őrizni, de végzetes tévedés áldozatai lettek. Idézzük csak fel Mark twain mondatát újra: „Nem azzal kerülsz bajba, amit nem tudsz, hanem amit biztosan tudsz, de mégsem úgy van.” Annyira biztosak voltak királyuk bukásában, hogy még a látszatra sem ügyeltek, hanem sértő módon el se mentek az esküvőre. Ha bizonytalanok lettek volna a király sorsának kimenetelében, ha azt mondták volna magukban, hogy nem tudni mi lesz, bár nem ő az esélyes, de biztos, ami biztos, inkább menjünk csak el az esküvőre, akkor nem kerültek volna bajba.  A sértést ugyanis az uralkodó kegyetlenül megbosszulta, legyilkoltatta őket és városaikat felgyújtotta.

A példázat itt akár véget is érhetne, hiszen így is elég tanulsággal szolgálna. Csakhogy folytatódik tovább. Egy egész más irányt vesz. Az Újszövetség kutatói szerint Jézus egy régi elbeszéléshez kapcsolja mondanivalóját: Bar Majan nevű gazdag vámszedő és a szegény írástudó történetéhez, amely arám nyelven a palesztinai Talmudban található.

A történet így szól:

„Bar Majan, a gazdag vámszedő meghalt, és fényes temetést kapott. Az egész városban letették a munkát, mert mindenki el akarta kísérni az utolsó útjára. Ugyanakkor meghalt egy jámbor írástudó és senki sem vette tudomásul temetését. Isten hogy lehet oly igazságtalan, hogy ezt megengedte? A válasz így hangzik: Bar Majan távol állt attól, hogy jámbor életet folytasson, de egyetlenegyszer véghezvitt egy jó cselekedetet és közben hirtelen meghalt. Mivel a halál órája a döntő, már nem tudja jótettét gonosz tettekkel érvényteleníteni, kellett, hogy Isten megjutalmazza és ez nagyszerű temetés útján történt. Mi volt Bar Majan jótette? Lakomát rendezett a tanácsosok számára, de azok nem jöttek el. Ekkor úgy rendelkezett, hogy jöjjenek a szegények és egyenek, hogy az étel meg ne romoljon.”

 

Jézus példázata szándékosan eltér ettől a – kortársak által jól ismert – történettől, mégpedig azon a ponton, hogy mi a jótékonyság értelme és célja. A talmudi történetben egyszerűen arról van szó, hogy ne romoljon meg az étel, Jézusnál viszont a vendéglátó cselekedetét azzal magyarázza, hogy a meghívottak nem voltak méltók arra, hogy részt vegyenek, ezért a meghívott státusz és a vele járó megtiszteltetés egyszeriben bárki számára nyitva áll, aki él a lehetőséggel. Nem számít többé előmenetel, nem számítanak korábbi cselekedetek, egyedül csak az kell, hogy elfogadjuk a megtiszteltetést.

 

Ez már rajtunk múlik. Elfogadjuk a hívást? Hiszen itt már az üdvösség a tét. Itt már annak a kérdése dől el, hogy készek vagyunk-e Isten nagyvonalúságát elfogadni. Képesek vagyunk-e arra, hogy felismerjük a számunkra megnyíló lehetőséget.

 

Isten meghívása feltétel nélküli. Csak élned kell vele. Csak el kell indulnod a hívó felé. Ahhoz pedig, hogy méltóképpen legyél ott, mindent megkapsz.

 

Ez a mi rendezvény-felfogásunktól idegen, ezért hangsúlyoznom kell, hogy Jézus idejében még a megfelelő öltözetről sem a meghívott kellett, hogy gondoskodjon, még ezt a terhet is levette az ókori meghívó a vendégei válláról, mert ő gondoskodott arról, hogy mindenki kapjon alkalomhoz illő ruhát.

Mindössze két dologra volt és van tehát szükség, elfogadni a meghívást, elindulni a hívó felé, és amikor már mindent megkaptunk ahhoz, hogy méltó módon vehessünk részt az Isten Nagy Vacsoráján, akkor belül, lélekben ünneplőbe öltöztetjük a szívünket. Ez viszont már a mi dolgunk, a Tiéd és az enyém, és ezt külön-külön, mindenkinek magának kell megtennie, hogy kint hagyja a hétköznapi panaszait, elégedetlenségeit, profán és szentségtelen önigazságait, és mindezt hátrahagyva ünneplőbe öltözteti a szívét.

 

Pénteken ünnepeltük legkisebb fiunk születésnapját. Erik öt osztálytársát elhívta vendégségbe, és egy remek délutánt töltöttek együtt, nagy egyetértésben, finomakat ettek, voltak ajándékok, és nagy közös játék. Este, a megadott időre vártuk a szülőket és az történt, hogy az egyik anyuka belépve a lakásunkba, lerohanta az egyik apukát és nem különben az egyik gyereket, akivel a saját gyerekének pár napja konfliktusa volt, összeverekedtek, és ott a születésnap emelkedett, szép ünnepével mit sem törődve akarta vélt igazságának érvényt szerezni. Én éppen nem voltam ott, csak feleségem mesélte később, mi is történt. A vádolt kisfiú el is sírta magát, olyan kemény kirohanást intéztek ellene. Az anyuka megjött, és mit sem törődve azzal, hogy ez nem a megfelelő idő a sérelmei tisztázására, kihasználta a helyzetet és lerohanta a másik családot, nem törődve azzal, hogy az ünnepet is tönkre teheti vele. Az volt a szerencse, hogy az ünnepelt, a kisfiunk éppen az udvaron játszott a többiekkel, és mit sem tudott a történtekről. De történhetett volna másképp is. Ünneprontóknak nincs helye Isten Nagy Vacsoráján.

 

Úgy gondolom ez a kis epizód megvilágítja, miért nem lehet szó nélkül hagyni azt, aki nem öltözteti ünneplőbe a szívét, miért van, hogy a példázat királya elzavarja a menyegzői ruha nélküli embert.