2016.10.02. – Szentháromság ünnepe utáni 19. vasárnap (Asztalos Richárd)

Dátum:
2016. 10.02.
Igehirdető neve:
Asztalos Richárd
Ige helye:

Mt 9, 1-8

Alapige:

Jézus hajóra szállva átkelt, és elment a maga városába. És íme, vittek hozzá egy bénát, aki ágyban feküdt. Amikor Jézus látta hitüket, így szólt a bénához: „Bízzál, fiam, megbocsáttattak bűneid.” Ekkor néhány írástudó így szólt magában: „Ez Istent káromolja.” Jézus pedig, mivel ismerte gondolataikat, ezt mondta: „Miért gondoltok gonoszt szívetekben? Ugyan mi könnyebb, ezt mondani: Megbocsáttattak bűneid! – vagy ezt mondani: Kelj fel, és járj!? Hogy pedig megtudjátok, hogy van hatalma az Emberfiának megbocsátani a bűnöket a földön: Kelj fel – így szólt ekkor a bénához -, vedd az ágyadat, és menj haza!” Az pedig felkelt, és hazament. Amikor a sokaság ezt meglátta, félelem fogta el őket; és dicsőítették az Istent, aki ilyen hatalmat adott az embereknek.

Prédikáció:

Keresztény Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Mikor a feleségem a második kislányunkat várta, egy hideg téli reggelen egyszer csak megszólalt a csengő. Bár szokás szerint én, mint a ház ura, én nyitottam ajtót, aznap egy csomagot várt, s mivel én épp borotválkoztam, ő ment ajtót nyitni. Egy hangos kiáltás törte meg a csendet, aminek hallatán utána sittem, mert tudtam, hogy nagy a baj. A lépcsőn megcsúszott, s ott feküdt a hideg kövön. A futárral együtt bevittük a házba, majd mentők beszállították a kórházba. Olyan szerencsétlenül esett, védve a szíve alatt hordott gyermeket, hogy egyik bokájában részlegesen, a másikban teljesen elszakadtak az ínszalagok. S mivel gyermeket várt, sem a műtét, sem a fekvőgipsz nem jöhetett szóba, szinte mozdulatlan fekvésre volt ítélve mintegy két hónapon keresztül. Fizikálisan és lelkileg is megterhelő volt számára ez időszak, hiszen az ágyhoz kötve nem vagyunk olyanok, amilyenek, lenni szeretnénk, nem tudjuk ugyanazokat a dolgokat megtenni, sem úgy gondolkodni, ahogy azt egészségesen tennénk. A világ egészen másképp fest a betegágyból szemlélve. Felerősödhetnek depresszív gondolataink, beszűkülhetnek emberi kapcsolataink, és egyre inkább eluralkodhat rajtunk az önsajnálat. Mindez után egyre gyakrabban hallottam a feleségemtől ezt a mondatot: „csak egészség legyen, a többi nem a számít”.

Nemcsak a ma élők szólnak így megannyi testi, lelki nyomorúságot látva esetleg hordozva is a nagyvilágban. Így sóhajtottak föl az emberek Jézus korában is. A történet címszereplője maga is biztosan sokszor fohászkodott a felépülésért. A régebbi bibliafordítások még gutaütöttként jelölik meg őt, ma úgy mondanánk agyvérzést kapott, orvosi szaknyelven szólva ez a stroke. Állapota súlyosságára csak a leírásból köveztethetünk, hordágyon cipelték őt, valószínűleg már hosszú idő óta magatehetetlenül feküdt, s életének nem volt túl sok értelme így, ilyen állapotban. Ki ne hallott volna már ilyen agyvérzéses esetről, akit éveken át ápolt családja, etette, tisztába tette, forgatta, kezelte felfekvéseit a gyógyulás reménye nélkül?

Máté evangéliumában, a Hegyi beszédet követően egy egész sor különféle csodatétel leírása következik: a leprásnak és a kapernaumi százados szolgájának, majd Péter anyósának meggyógyítása, a tenger lecsendesítése, s végül a gadarai ördögűzés. Ebben a szövegkörnyezetben helyezkedik el igénk arról a bénáról, aki teljesen tehetetlenül, ágyhoz kötve fekszik, s akinek barátai, hozzátartozói a Jézussal való találkozástól várták sorsának jobbra fordulását. De gondoljunk csak bele, milyen hidegzuhanyként érne bennünket, hogyan foszlana szerte az utolsó reménysugár is egy ilyen mondat hallatán, hogy “Bízzál fiam, megbocsátattak a bűneid!”

Mindenre gondolhattak előbb, csak erre nem. Hiszen ők, s a beteg maga sem ezt várta, szemmel láthatóan nem ez a legfőbb probléma az életében, hiszen meg sem tud mozdulni, évek óta más emberek segítségére van szorulva, s emiatt megannyi keserűség van benne. Lesújtó, ha valaki ennyivel akarná a kínzó betegséget elintézni: – Bízzál fiam, megbocsáttattak a bűneid.” Hiszen: – csak egészség lenne, a többi nem számít…

S ha mindez még nem volna elég, a beteget körülvevő tömegben ott vannak az akadékoskodó, megbotránkozásra éhes vakbuzgó farizeusok is, az Újszövetség mindig visszatérő negatív figurái, akik a legváratlanabb helyzetben is ott teremnek, hogy újból és újból csapdát állítsanak Jézusnak. Most is megütköznek azon, amit Jézus mond, rosszallóan összesúgnak a háta mögött. Ők valószínűleg jobban örültek volna annak, ha Jézus egyszerűen meggyógyítja ezt az embert, mert gyógyítani más is tud. Egy ilyen csodás gyógyulásban semmi kivetnivalót nem találnak, még akkor sem, ha ők maguk nem tudnának megtenni. Mert ez velük szemben nem lehet elvárás, ezért ez semmiféle veszélyt nem jelent rájuk nézve, hiszen nem feszegeti a megmerevedett vallási kereteket. Gyökeresen felforgatja az addigi elképzeléseket, a bűnbocsánat elnyerésének rendjéről, ami már nagyon is a zsidó főpapok dolga. Szerintük Jézus kisajátítja a bűnbocsánatot és káromlást szól, hiszen erre csak a főpap jogosult a nagy engesztelési ünnepen. Hogyan mondhat ilyet? Honnan veszi ehhez a bátorságot? Kitől kapott erre felhatalmazást? Hiszen bárki megbocsáthat felebarátjának, ha vétett ellene. De senki sem bocsáthatja meg másnak Isten nevében a bűneit. Ha ezt teszi, akkor Isten jogába avatkozik, vagyis Istent káromolja.

Jézus azonban egészen mást tesz, mint ami várható, vagy prognosztizálható. A méltatlankodók felé fordulva egy, szinte találós kérdésnek is felfogható kérdést szegez nekik: -” Ugyan mi a könnyebb, ezt mondani: Megbocsáttattak bűneid! – vagy ezt mondani: Kelj fel és járj?!” A farizeusok, akik a teológiai tudás birtokában voltak, tudták, hogy bűnöket megbocsátani, sokkal nagyobb dolog, mint betegeket gyógyítani, de úgy hiszem hogy mi mindannyian, akik voltunk már betegek, azt felelnénk erre a furcsa kérdésre, hogy igen, látszólag könnyebb megbocsátani a bűnöket, mint azt mondani a bénának, hogy kelj fel és járj! Mert míg az előbbinek a megtörténte nem ellenőrizhető, a másik végbemenetele azonnal látható.

Külső szemlélő számára azonosnak tűnik a mondanivalója az evangéliumokban lejegyzett különféle gyógyítási csodáknak. Kétségtelen ugyanis, hogy akár egy vak, akár egy leprás, gyógyul meg, mindegyik esetben olyasmi történik, ami Isten kegyelmes belenyúlását hirdeti az ember életébe. A sokféle esetet azonban nem lehet egy kaptafára húzni, így ez az evangéliumi részlet sem csupán egy csodás gyógyításról szól, hanem sokkal inkább arról, hogy Jézus képes rá, hogy az emberi életet gyökeresen, teljes egészében megváltoztassa, rehabilitálja. A barátok ugyan nem azért vitték Jézus elé a béna embert, hogy bűneit megbocsássa, Jézus mégis ezt teszi meg először, s ezzel felborítja az addig érvényes gondolkodást és merőben újat hoz. Az Isten szeretetének jó hírét emberközelivé, egyszerűvé és érthetővé teszi.

A bénultan fekvő ember mintegy szimbólumaként jelenik meg a lényegi mondanivalónak, a bűnöktől való megkötözöttségnek. Az ember nem tud önerejéből változtatni meghatározottságán. Jézus az, aki a reméltnél és a vártnál nagyobb ajándékot ad.  Ő nem csak egy bénát lát, azt mi látjuk, akik eszelősen félünk a betegségtől és az egészséget tarjuk a legdrágább kincsnek.   A csodaelbeszélés mondanivalója azonban nem csak a betegséget elszenvedőkre vonatkozik, hiszen a bűn általi megkötözöttség, az általa okozott bénultság még a testileg egészséges ember életét is megkeseríti, reményvesztetté teszi. Jézus ma is sokakat megszólít ezekkel a szavakkal: – “Bízzál fiam, megbocsáttattak a Te bűneid!”

Luther Márton a Jer, örvendjünk keresztények című munkájában így magyarázza ezt az igeverset: „Olyan könnyű kimondani a szót: bűnbocsánat. Igen, ha szóval ki lehetne fejezni! De mikor komolyan rá kerül a sor, — semmit se tudunk belőle. Olyan nagy dolog az, hogy csak szívemmel tudom megragadni és hinni bűneim bocsánatát és e hitben Isten előtt való megigazulásomat. Csodálatos igazság ez! Egészen más, mint e világ jogászainak és bölcseinek igazsága. Mert ezek mind azt állítják, hogy az igazságnak az emberi szív és lélek tényleges állapotának kell lennie. Az evangélium pedig arra tanít, hogy a keresztyén ember igazsága semmiképpen sem a szívben és lélekben van, hanem a bűnbocsánattal leszünk igazak s szabadulunk meg bűneinktől.”

Éppen ezért a történetben nem az a csoda, hogy Jézus áthágja a természet törvényeit, és meggyógyít egy gyógyíthatatlan beteget, hanem az, hogy egy ember, aki szinte oda van szögezve az ágyához, megkapja a lehetőséget az újrakezdésre: Felkel, fogja az ágyát, és hazamegy.

S a történet végén, mikor a sokaság látta mindezt, kétféle érzés fogta el őket: félelem és csodálat. Féltek egy nyilvánvalóan természetfeletti esemény közelében és dicsőítették az Istent, hogy ilyen hatalmat adott az embereknek. De egyáltalán nem értették meg a csoda jelentőségét. A béna ember látható meggyógyítása arra szolgált, hogy megerősítse, az ember bűnei meg vannak bocsátva, ami láthatatlan csoda. Ebből meg kellett volna érteniük, hogy aminek tanúi voltak, nem annak volt a bemutatása, hogy Isten hatalmat adott az embereknek; hanem annak, hogy Isten jelent meg közöttük az Úr Jézus Krisztus személyében, aki ezen a vasárnapon, az úrvacsora jegyeiben maga lép közel hozzánk, s ezt mondja: „Bízzál fiam, megbocsátattak a te bűneid!” Ámen.