Új kezdet a folytatásban – Asztalos Richárd lelkész iktatása Debrecenben

IMG_3193

Szeptember 3-án, szombaton reggel  7 után leugrottam az agendámért, hogy átfussam az iktatás rendjét. De ha már lejöttem a lelkészlakásból, gondoltam a templomban is csinálok egy kis kereszthuzatot. Közben megáll a kapu előtt egy autó: a virágboltos volt. Korán kezdődik ez a nap, gondoltam. Aztán egyre csak gyűltek az emberek. Számomra ismeretlenek is. Jöttek Borsodból éppúgy, mint a Nyírségből. Közben azon gondolkodtam, hogy egy ilyen alkalom ebből a szempontból is figyelemre méltó, hogy olyan egyháztagok jönnek össze és ülnek egymás mellé a templompadokban, akikben az evangélikusságuk mellett még az a közös, hogy ismerik Asztalos Richárdot.

Vicces, de mi Richárddal első ízben fürdőruhában találkoztunk, Mezey Gábor mutatott be egymásnak minket, egy nyíregyházi úszómedence mellett. Akkor még egyikünk sem gondolta, hogy sorsunk majd oly sok szállal fonódik össze. Hat évvel ezelőtt mentor és hatodéves kapcsolatában alapozódott meg barátságunk. Mezey Gábor súlyos betegsége, majd elhunyta után Richárd folytatta tovább helyette a Tokaj – környéki, hegyaljai evangélikus hívek pásztorolását, egészen ez év augusztusáig.

Richárd egy reneszánsz ember. Sokoldalú, test és lélek számára egyaránt fontos. Érdeklődése széles körű, a modern technikától a héber igék rejtett jelentéséig terjed. Ő már igazán XXI. századi ember, annak jó értelmében, ellentétben velem, mert én inkább még a XX. század terméke vagyok.

Hosszú lenne ecsetelni hogyan is került Richárd hat év után vissza a Debreceni Gyülekezetbe, de az biztos, hogy ez a kölcsönös bizalmon múlott.

Nyugodtan mondhatom mindkettőnk nevében, ez egy igazán a szájízünk szerinti iktatás volt. Mindenkit lelkesültség töltött el, hogy valami jó kezdődik. A gyülekezet felügyelője például – rendhagyó módon – az iktatás első felében végig a megválasztott új lelkész mellett állt, hogy a megfelelő pillanatban átadhassa a gyülekezet díjlevelét.  Amikor Richárd nagycserkeszi nagymamája boldog felindultságában szorongatta a kezem, talán akkor fogalmazódott ez meg bennem, ahogy könnyei más szemekből is örömkönnyeket csaltak elő.

A templomba való bevonulás előtt szemrevételeztem a lelkésztársak sokaságát: volt aki búcsúzni jött, volt aki köszönteni. De mindenki hozott magával valami fontosat, melyet vagy a köszöntőben, vagy az áldásban tudott elmondani.

Az iktatás Zsarnai Krisztián esperes igehirdetésével kezdődött, ebben végigvezetett bennünket Richárd életútján, aztán az életmódbeli aszkézistől, melynek Richárd folyamatos gyakorlója – a Krisztusért való szolgálat most kezdődő új lehetőségéig érkeztünk el. Az iktatási istentisztelet végén Richárd igehirdetésében a szőlő saját életében betöltött jelképes szerepétől kezdve vezetett bennünket el a legnagyobb misztériumig – az unió misztika legszebb szimbólumáig, a szőlőtő és a szőlővesszők szimbiotikus kapcsolatáig. Jézushoz fűződő viszonyunk ennyire originális. Erre nem lehet elégszer rácsodálkozni.

A közgyűlésen a búcsúzó és üdvözlő lelkészek mondták el egy-egy ajándék átadása során jótanácsaikat, igei útravalóikat vagy idéztek fel humoros pillanatokat a közös szolgálat idejéből. Richárd feleségét Abaffy Zoltán felügyelő külön is köszöntötte, mély empátiával a lelkészfeleségek rendkívüli helyzetével kapcsolatban.

A közgyűlés utáni állófogadáson lehetőség volt mindenki számára váltani pár szót az ünnepelttel és az ismerősökkel, közelből és távolból jöttekkel egyaránt.

Réz-Nagy Zoltán