2016.07.17. – Szentháromság ünnepe utáni 8. vasárnap (Molnár Lilla)

Dátum:
2016. 07.17.
Igehirdető neve:
Molnár Lilla
Ige helye:

Róm 8, 12-17

Prédikáció:

  1. Keresztelő:

A mai igehirdetési alapige, Pál apostol Rómabeliekhez írt leveléből való. Az első keresztény gyülekezetek egyike található az akkori világ „fővárosában”, Rómában, és az apostol, ahogyan sok más gyülekezethez hasonlóan, nekik is ír levelet, bíztatást, tanítást, amelyben Jézus Krisztusról beszél, és arról, hogy hogyan formálódik át az ember élete, ha megismeri Jézust és a követője, tanítványa lesz. Az a szakasz, amelyet a egyház a mai napra kijelölt, nagyon szép gondolatot hordoz, és úgy gondoltam, hogy egy részét keresztelési igéteknek választom, amely, reménység szerint, végigkíséri és erősíti az egész életeteket!:

Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét, aki által kiáltjuk, Abbá, Atya!

Kedves Csilla, kedves Andris,

a keresztelés ősi dolog, és egy nagyon alapvető kötődésünkre mutat rá alapvető szimbólummal. A keresztségben nyilvánvalóvá, láthatóvá válik saját magunk, és a világ számára is, hogy Istenhez tartozunk, Isten teremtményei vagyunk, akiket saját képére formált, és akikbe az ő Lelkét lehelte. Az Isten lehelete éltet és mozgat minket. Isten alkotott minket, az övéi vagyunk, hozzá tartozunk, általa élünk és működünk. Az ember természete azonban mégis különbözik nemcsak Istenétől, hanem attól az önmagunktól is, akinek Isten eredetileg teremtett, Isten eredetileg szánt minket.  Nagy a szakadék az emberi természetünk és Isten természete között, nemcsak abban, hogy mi test vagyunk, hús és vér, az Isten pedig Lélek, hanem abban is, hogy mi az anyagiak szerint, a földiek szerint gondolkodunk, Isten pedig az, aki átfogja az egész világot, aki mindenhol és mindenben ott van, aki előtt ismert minden szándék, történés, tett. Az evangélium örömhíre, az egyház örömhíre,amiért vagyunk egyáltalán, az hogy a világot teremtő Isten a történelem egy adott pontján emberré lett, Jézus Krisztusban hozzánk hasonlóvá lett, közel jött hozzánk, hogy az isteni és emberi közötti szakadékot összekösse, odavezessen, visszavezessen minket Istenhez. Jézus Krisztus az életét adta ezért a világért, hogy közel kerülhessen egymáshoz újra a Teremtő és a teremtett világ. Jézus Krisztus magára vette a keresztfán minden különbözőségünket, minden nyomorunkat, és minden hibánkat, álnokságunkat, gonoszságunkat, szeretetlenségünket, hogy élhető életet élhessünk itt a földön, majd pedig örök életünk legyen, szoros és természetes közösségben Istennel, akitől egész létünk származik! Ezért nevezhetjük ezt a világot teremtő, fenntartó, mindenható isteni erőt, akaratot, lelket Atyánknak, Jézus Krisztusért ismerhetjük az Istent személyes, Hozzánk tartozónak, aki jelen van és cselekszik az életünkben. És ha így ismerjük Istent, Atyánknak, akihez tartozunk, akitől kérnk és akinek hálát adunk, akkor ez az ismeret, ez az összetartozás átformál minket is. Isten ismerete, Isten jelenléte nem maradhat közömbös az ember számára, ha egyszer megszólította. A keresztség egy ilyen pont. Elképzelhetjük úgy, hogy Isten közel lépett hozzánk, és azt mondja neked is, Csilla és neked is, Andris, hogy hozzám tartozol, a gyermekem vagy, szeretlek téged. Ennek a jele a keresztség vize, amiért mi semmit nem tehetünk, csak elfogadhatjuk, és hordozhatjuk magunkon, lemoshatatlanul egy életen át. Isten fiainak lenni csodálatos tudás és csodálatos érzés, ha erre rádöbben egyszer az ember, és megtanulja keresni, érzékelni ezt a kötődést az életében, a mindennapjaiban. Isten fiainak lenni, egy olyan kapocs, amely megtart a legnehezebb és legkilátástalanabb helyzetekben is. És ha Isten Lelke vezérli az életünket, az meglátszik rajtunk. Az meglátszik azon, ahogyan élünk, ahogyan mozgunk, beszélünk, egyáltalán jelen vagyunk a közösségeinkben, a világban. Amikor Isten Lelke megnyilvánul rajtunk keresztül, nem biztos, hogy mindig nagy dolgok történnek,  nem mindig mi kell, hogy legyünk a helyzet hősei, a helyzet legbölcsebbjei, legjobbjai, de az emberek észrevehetik, megérezhetik, hogy nemcsak vagyunk a világban, hanem célja és értelme van az életünknek, mert rátaláltunk egy ősi, eredendő kötődésre ahhoz, akitől származik az életünk és mindenünk. És Isten Lelke az, aki egész konkrét dolgokban is vezethet minket, segítségre irányítja kezünket, építő, jó gondolatokat, együttérzést, szeretetet ébreszt a szívünkben,  olyan szavakat formál bennünk, amelyek hasznosak, segítőek és gyógyítóak, amikor kimondjuk őket.

Kívánom, hogy rátaláljatok a Teremtő Istenre az életetekben, felfedezzétek őt, és tanuljatok meg ragaszkodni az Ő jelenlétéhez, és észrevegyétek, hogyan cselekszik az életetekben minden nap, a élet eseményeink, a minket körülvevőkön keresztül, és hogy Isten fiaiként, az Ő Lelke által, áldás legyetek a környezeteteknek.

Nem választottam nektek külön igét a keresztelésre, neked is, Csilla, és neked is, Andris, ezt az igét szánom, hogy kössön össze benneteket, keresztszülőt és keresztgyermeket egy életre az Isten dolgairól való tanulásban, kössön össze Istennel magával, és tartalmán, ígéretén keresztül pedig kössön össze és hasson minden közösségetekben, amerre csak jártok. „Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét, aki által kiáltjuk, Abbá, Atya!”  Ámen

 

  1. Igehirdetés

 

Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és a mi Urunk Jézus Krisztustól. Ámen

Róm 8, 12-17: „Ezért, testvéreim, adósok vagyunk, de nem a testnek, hogy test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: “Abbá, Atya!” Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.

 

A kereszteléskor már elkezdtünk belemélyedni abba, amit az apostol a rómabeliek szívére akar helyezni. Az igeszakasz három gondolatot fogalmaz meg:

  1. adósok vagyunk: test szerinti és Lélek szerinti élet
  2. Isten fiai vagyunk – a fiúság Lelke
  3. Krisztus örököstársai vagyunk – vele együtt szenvedünk és dicsőülünk meg

 

Isten, az Atyánk, ahogyan erről már pl. hittanon is nagyon korán tanulunk. Azért mondjuk ezt, azért közelíthetünk innen Isten felé, mert talán a legelemibb kötődésünk, a legmélyebb szeretetünk az, amit a szüleink iránt érzünk, illetve azok iránt az emberek iránt, akik gondoskodtak, gondoskodnak rólunk, akár vér szerintiek, akár nem. És ezeken az érzéseken, ezeken a kötődéseken és tapasztalatokon keresztül elindulhatunk, hogy megértsük, ki az Isten és mi dolgunk vele, illetve neki mi dolga van velünk. Istent Atyánknak mondhatjuk, mi pedig a gyermekei vagyunk, ami nemcsak egy kép, hanem igazság abból a szempontból, hogy az ember az Isten teremtménye, és bár az édesanyánk szült meg bennünket, de Isten formált, ő talált ki minket. És ugyanúgy, ahogy a szüleinktől kapunk dolgokat, öröklünk sok mindent, és sok mindenre megtanítanak minket, úgy istentől is örökölünk és kapunk dolgokat, amikre Isten megtanít minket. A „fiúság Lelke” azt jelenti, hogy semmitől nem kell félnünk, ha hisszük és tudjuk, hogy Istenhez tartozunk, és Ő jelen van az életünkben minden helyzetben. Ez a tudat, Isten jelenlétére való tudatos figyelés segít minket a nehézségeinket, a félelmetes, szorongató helyzeteken, de ugyanúgy, ez a tudat, Isten jelenléte ad nekünk igazi mély örömöt és hálát, amikor boldogok vagyunk, amikor jó történik velünk. Isten fiai nem félnek, hanem Isten fiai bátrak, erősek, jókedvűek, tettre készek, ötlettel, élettel telik. Ilyenek lehetünk még akkor is, amikor úgy érezzük , hogy pont elfogyott az erőnk, elfogyott a kreativitásunk, a lendületünk, a türelmünk, amikor úgy érezzük nem tudjuk legyűrni a félelmeinket, megijedtünk, szorongunk az előttünk álló feladatoktól,  kilátástalan az életünk, nem tudunk örülni semminek… Isten Lelke ilyenkor is életet, erőt, lendületet adhat belénk, megeleveníthet, új életre kelthet! Hiszen amikor van energiánk, bátorságunk, akármink, akkor is Istentől van, így Ő adhatja vissza újra a hitünket, erőnket akkor is, amikor az már elfogyni látszik.

Isten Lelke maga az élet, minden, ami támogatja, védi, előre viszi az életet, nem valami járulékos eleme ennek a világnak, és a létezésnek, hanem Isten maga az élet, amiből él ez a világ, minden teremtményével együtt és amiből élünk mi magunk is. Szoros kapcsolatban vagyunk a minket teremtő Istennel, és mégis végtelen távolságra vagyunk és végtelenül különbözünk tőle. Az apostol az igeszakaszban nagyon radikális, kemény szavakat használ. Ezt a különbséget úgy nevezi, hogy a test cselekedetei és a Lélek cselekedetei. Azt mondja, hogy a Lélek által meg kell ölni a test cselekedeteit, tehát nem magunkat kell megtisztítanunk a bűneinktől, a hibáinktól, önzésünktől, gonoszságunktól vagy épp közönyünktől, hanem a Lélek tisztít meg és formál át, de ebben én is benne vagyok, elismerem, hogy szükségem van benne, részt veszek ebben oly módon, hogy imádkozom, és harcolok a bennem lévő akarat és vágy ellen, minden ellen, ami elválaszt Istentől és az emberektől. Közben tudom, hogy nem én győzök, nem én győzöm le a saját természetemet, hanem a feltámadott Jézus Krisztus, aki megerősít és aki legyőzi bennem a gonoszságot, a restséget, a szeretetlenséget, a kicsinyességet, stb, az emberi természetemet, amely annyira különbözik Isten természetétől és ami ellentétben áll Isten lényegével. Az emberi természetnek ez a része, ami kibékíthetetlen, összemoshatatlan, ezt csupán kiirtani, megsemmisíteni lehet, és ez valami olyan, ami megtörténik, igazán a keresztségben kezdődik, de végbe csak az ember földi lényének, a testének meghalásával megy teljesen végbe. Folyamatos harc ez, küzdelem önmagammal, velem, rajtam, énbennem.

De nem egyedül küzdök, és Jézus Krisztus sem csak úgy a semmiből érkezik az életembe és a küzdelmeimbe, hanem mindez az Isten színe előtt, az Istenben történik. Minden harcunk, életünk minden jelenete az Isten tenyerén játszódik, az Ő részvételével, az Ő belefolyásával. És ez azt jelenti, hogy Isten ismeri minden gondolatomat, minden törekvésemet, minden fájdalmamat minden vágyamat és örömömet és a kezében tartja a sorsomat. Bármilyen törékenynek is érzem magam, és a felépített dolgaimat, biztos helyen van az ő kezében. Megsegít a szükségben, meghallgat ha szólok, megerősít, ha gyenge vagyok, folyamatosan formál és cselekszik, nemcsak bennem, hanem rajtam keresztül is a világban. Felhasznál, mozgat, lendületet ad, elindít. Mert a része vagyok, hozzá tartozom, itt, a földi életemben és halálom után örökké, Jézus Krisztusért, aki kibékítette, összekötötte a különbözőt, az ellentétest, egésszé tett mindent, ami hiányos bennem. Ezért az életem minden véglete és ami közte van, az Isten lőtt történik és az ő emberré lett személyével, Jézus Krisztussal összetartozásban, szenvedés és öröm, kétség és reménység közt nem kimért porciót élek meg az életemben ezekből, hanem összefonódva élek át mindent vele együtt. És tudom, hogy mindenre van erőm benne, mert Jézus Krisztus az, aki megerősít, és aki azt mondja, hogy Isten országa, az Isten maga közel van, és nekem van helyem nála, van helyem az ő országában, az ő világában, mert Isten gyermeke, Isten fia vagyok, örököse mindennek, ami az életben történik, szenvedésnek és dicsőségnek egyaránt. Isten Lelke pedig megtart, bátorít, vígasztal, újjáteremt, egy élhető világra, és emberi közösségre és egykor majd az Istennel való örök életre. Ámen