2016.07.10. –Szentháromság ünnepe utáni 7. vasárnap (Molnár Lilla)

Dátum:
2016. 07.10
Igehirdető neve:
Molnár Lilla
Ige helye:

ApCsel 27,22;25

Alapige:

„Én  azonban most is azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó… Én hiszek az Istennek, hogy úgy lesz, ahogyan nekem megmondta!”

Prédikáció:

Az Apostolok Cselekedeteiből ritkán kerülnek ki igehirdetési alapigék. Vannak jól ismert történetek a könyvben, pl. Pünkösd markáns alaptörténete, vagy az etióp kincstárnok megtérése, de Pál missziói útjáról, nekem személy szerint még nem volt alkalmam templomi szószéken beszélni. A mai igeversek utalnak arra, hogy milyen történetből valók, az üzenet azonban egy mindig aktuális, fontos és gyönyörű üzenet: Bízzatok, ne féljetek! 

            Az Apostolok Cselekedete azokról az időkről szól, amikor Jézus már nincs a tanítványokkal, de elküldi őket, hogy vigyék a feltámadás örömhírét szerte a világba. A feltámadott Jézustól mandátumot kapott apostolok, küldöttek elindulnak és elkezdik megvalósítani a Jézustól kapott küldetést Kis-Ázsiában. Az apostolok Isten Szentlelkétől erőre kapva járják a városokat, találkoznak emberekkel, kapcsolatba kerülnek olyanokkal is, akikkel korábban vallási kötöttségek miatt nem tették, óriási paradigmaváltás következik be abban a tekintetben, hogy az evangélium mindenkinek szól, zsidó és nem zsidónak egyaránt, akit az Isten megszólít, akihez isten küldi az apostolokat, azokat ők nem mondhatják tisztátalannak, közösségvállalásra méltatlannak… Az evangélium mindenkinek szól és a hirdetés munkájába, ebbe a küldetésbe ezek az emberek, Péter, Pál, Jakab, János és a többi apostol teljes szívvel és lélekkel belevetik magukat, vállalva az utazások és találkozások minden veszélyét és viszontagságát.

Pál apostol egészen hosszú és kalandos utakra indul, három missziói útra kerekedik fel, hogy a kis-ázsiai partvidékek városaiban a feltámadott Jézus Krisztusról beszéljen. Sokan hallgatnak a szavára, sokakat megérint, amiket mond, de sokan ellenszevesnek találják, el akarják hallgattatni, Jeruzsálemben összeesküvést szerveznek a zsidók, hogy valahogyan megállítsák, megöljék. Pál fogságba kerül, próbálják hivatalosan is elítélni, és ezek alatt az idők alatt hurcolják őt a különböző méltóságok elé… Az apostol fogságban van, amikor is hajóra teszik és elviszik Rómába, a császár elé. A z igehirdetés alapigéje ebből a történetből való, amikor is, az úton, egyik állomástól a másikig tovább hajózik a császári csapat annak ellenére, hogy Pál azt tanácsolja ne menjenek tovább: „Férfiak, látom, hogy a további hajózás nem csak a rakományra és a hajóra, hanem az életünkre nézve is veszélyessé válik ”. De a csapatot vezető százados inkább hisz a kormányosnak és a hajótulajnak, mint Pálnak, és a hajó viharba kerül.

A hajózás csodálatos dolog, de talán igazán sosem veszélytelen, a hatalmas folyók, tengerek a végtelenség benyomást keltik, és azt, hogy  végtelenül hatalmasak… A családunkban a hajótörés egy meglehetősen tabu-téma, édeaspám gyerekkorom óta hajózik, és általában nincs veszélyhelyzetben, de volt már olyan, hogy azzal hívott fel bennünket, hogy zátonyra futottak… Nekünk ma már kuriózumnak számít hajóra szállni, ritkán is hajózunk, hacsak nem élünk éppen olyan országban, ahol indokolt lenne gyakrabban vízre szállni… Kétezer éve a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy a fogoly Pált hajóval viszik a császár elé Rómába.

A hajó viharba kerül, hánykolódik a tomboló tengeren, legénység egyre több mindent dob ki a rakományból, leeresztik a horgonyt is, nehogy zátonyra fussanak, fogynak a dolgok fogynak a lehetőségek és fogy az emberek reménye is arra nézve, hogy túlélhetik a helyzetüket. Úgy indul a történet, hogy az író azt mondja, „a hajózás is veszedelmessé vált, hiszen a böjt is elmúlt már”. Mintha ezzel okolná meg a veszélyhelyzetet, illetve a tragédiát. Mit is jelent a böjt, és hogyan kapcsolódik a vizen hánykolódó hajó képéhez? A kapcsolópontot átvitt értelemben találhatjuk meg. A böjti időszakokat az intenzív imádság, befelé fordulás, csendes Istenre figyelés jellemzi. A bűnbánati, önmegtartóztató, csendes időszakok végeztével lankadhat ez az intenzív figyelem és Istenre hangoltság, és elveszíthetjük a fókuszunkat, a ragaszkodásunkat, viharokba, testi-lelki, fizikai, átvitt értelmű viharokba sodródhatunk… A történetben nem számít az apostol szava, nem hallgatnak rá. Nem is önmagában lenne fontos az, amit Pál mond, hanem azért figyelemre méltó, mert  Isten szól általa, de ez itt most nem számít a századosnak. A veszély általában elkerülhető lenne, de azt gondolom, hogy az emberi élet tekervényesebb, szövevényesebb annál, mintsem hogy csk egyfelé lehessen menni.

A vihar kilátástalanságában Pál apostol másodszor is szól a vele lévőkhöz és nagyon fontos és érdekes dolgot mond: „azt tanácsolom nektek, hogy bizakodjatok”. Persze előtte a tőle megszokott öntudattal elmondja, hogy jobban tették volna, ha rá hallgatnak, de ez most már mindegy. A lényeg itt, hogy „bízzatok!”. A bibliai történetekben, a veszélyhelyzetekben rendre megszólal a vígasztalás, a reménység szava: ne féljetek, higgyetek, bízzatok… mert az Isten erősebb a viharnál, a természeti, a fizikai, az absztrakt és lelki viharoknál is. Bizakodjatok! Bízzatok abban, hogy az Isten megtart! Azt majd meglátjuk, hogy mire…. És ez az érdekes abban, amit Pál mond, hogy mire is? Hiszen fogságban van, meghurcolása évek óta tart, és ki tudja, hogy mi vár rá a császár előtt… A felületes, üres optimizmus helyett itt az van, hogy: megmenekülnek ugyan, mert az Isten megígérte azt, de nem  teljes szabadságra. Ezt mondja Isten: „Ne félj, Pál, neked a császár elé kell állnod, és Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled vannak a hajón”. Meg fognak menekülni, de azért, hogy bevégződjön az apostol sorsa és eljusson a császár elé. Ami szintén nem veszélytelen, szintén az életébe kerülhet. Egyik veszélyből a másikba. De mégis reménység és bizalom van benne, mert 1. Isten ott van vele, és Pál tudja ezt, érzékeli és megtanult ragaszkodni ehhez a jelenléthez, 2. mert nem értelmetlen  az egész, nem értelmetlen a sorsa. A fogság, a veszély, a viszontagságok nem azért vannak az életében, mert rossz döntéseket hozott, mert hibázott, mert hanyag, erkölcstelen vagy felelőtlen lett volna, hanem azért, mert szívvel-lélekkel belevetette magát a „munkájába”, az elhívásába. Van értelme, mert másokért és az evangélium örömhíréért szenved, ami fontos, sőt kincs számára is.

Pál bízik istenben, és Isten ígéretet tesz arra, hogy megtartja őt és mindazokat, akik vele vannak. Fontos elmondani, illetve kiemelni, hogy Isten nem csak a keresztények életében van jelen, hanem Isten jelen van a világban, jelen van az ember életében. Napja mindenkire süt, esője mindenkire esik. De akik hozzá ragaszkodnak, azoknak megígéri hűségét és azt, hogy minden helyzetben „lehet rá számítani”, lehet hozzá menekülni, odafordulni, mondani, kérni, megköszönni.

Pál azt mondja a viharban hánykolódó hajó belsejében: Bízzatok! Ez nagyon rezonál Jézus hasonló helyzetben mondott szavaira: „Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!” És a vihar lecsendesül. Az út folytatódik tovább. Ki tudja merre. A szabadságba, a kihallgatásra, Kánaánba, börtönbe, nyári szünetre, iskolába, munkába… De a legfontosabb, hogy az Isten közel van, Isten jelen van. Ámen.