Jyväskylääi finn testvérgyülekezetünk konfirmanduscsoportjának látogatása

IMG_0335

FINN-HUN Meeting Point – Finn-magyar találkozási pont a neve annak a facebook csoportnak, ahol már elkezdtek ismerkedni a Debreceni Evangélikus Gyülekezet már konfirmált fiataljai és finnországi, jyväskylääi testvérgyülekezetünk konfirmandusai. Így június 12-én vasárnap páran már ismerősként üdvözölhették egymást néhányan a fiatalok közül, amikor a Hortobágyon táborozó finn konfirmandusok Debrecenbe látogattak és részt vettek az istentiszteleten, ahol a konfirmandustábort vezető lelkészük, Minna Korhonnen tartotta igehirdetését Az elveszett juh története szerint. Az istentiszteleten finnül és magyarul szólt a gyülekezet éneke, és ez a testvéri hangcsak tovább mélyült a magyar és finn fiatalok közös ebédjén, majd pedig az udvaron tartott délutáni játékban, melynek jókedvét a szemerkélő eső sem vehette el. A 21 fiatalból álló finn csoport jún. 16-ig készül a hortobágyi Fecskeház Erdei Iskolában konfirmációjára, mely helyet nemsokára a Debreceni Gyülekezet gyermekei vesznek birtokba a jún. 19-én kezdődő gyerektábor alkalmával!