2016. 05. 22. – Bemutatkozó igehirdetés (Asztalos Richárd)

Dátum:
2016. 05.23.
Igehirdető neve:
Asztalos Richárd
Ige helye:

Jn 3, 1-15

Alapige:

1Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű ember, a zsidók egyik vezető embere. 2Ő egy éjjel elment Jézushoz, és így szólt hozzá: „Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul, mert senki sem képes megtenni azokat a jeleket, amelyeket te teszel, hacsak nincs vele az Isten.” 3Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom néked: ha valaki nem születik újonnan, nem láthatja meg az Isten országát.”4Nikodémus ezt kérdezte tőle: „Hogyan születhetik az ember, amikor vén? Bemehet anyja méhébe és megszülethetik ismét?” 5Jézus így felelt: „Bizony, bizony, mondom néked, ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. 6Ami testtől született, test az, és ami Lélektől született, lélek az. 7Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. 8A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született.” 9Nikodémus megkérdezte tőle: „Hogyan történhet meg mindez?” 10Jézus így válaszolt: „Te Izráel tanítója vagy, és ezt nem tudod? 11Bizony, bizony, mondom néked: amit tudunk, azt szóljuk, és amit láttunk, arról teszünk bizonyságot, de nem fogadjátok el a mi bizonyságtételünket. 12Ha a földi dolgokról szóltam nektek, és nem hisztek, akkor hogyan fogtok hinni, ha majd a mennyeiekről szólok nektek? 13Mert nem ment fel a mennybe senki, csak az, aki a mennyből szállt le, az Emberfia. 14És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, 15hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. 16Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. 17Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa. 18Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. 19Az ítélet pedig azt jelenti, hogy a világosság eljött a világba, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert a cselekedeteik gonoszak. 20Mert aki rosszat cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy le ne lepleződjenek a cselekedetei. 21Aki pedig az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy kitűnjék cselekedeteiről, hogy Isten szerint cselekedte azokat.”

Prédikáció:

Keresztény Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Ma reggel Hegyaljáról, az ország egyik festői szépségű hegyvidékéről indultam útnak a családommal együtt hozzátok, hogy magunk mögött hagyva a kies tájat közöttetek bemutatkozó igehirdetési szolgálatot végezzek. A keresztény egyházak ezen a vasárnapon, Szentháromság ünnepén, az egyházi év középpontját ünneplik. Ennek az esztendőnek földi vándorútján három nagy hegyet már magunk mögött hagytunk, a karácsony, a húsvét és a pünkösd ünnepének hegyét, s egy végtelennek tűnő síkság áll előttünk, melyet rövidzárlatosan csak ünneptelen félévként szoktak emlegetni. Az első hegy az Atya Isten szeretetéről, a második a Fiú Isten megváltó művéről, a harmadik pedig a Szentlélek Isten éltető erejéről tanúskodik. Vándorlásunk mai állomásán, mostani nézőpontunkból egyszerre láthatjuk ezt a három hegyet. Így válik teljessé ez az üdvtörténeti panoráma. E pompázatos látvány csodálatra indít minket, ugyanakkor ijesztő is lehet, hiszen az ember számára értelmileg felfoghatatlan a Szentháromság titka.

Hittanórán a tanár igyekszik diákjainak erről a titokról a fátylat lerántani. Szemléltetjük a víz háromféle halmazállapotával, ahol a folyékony víz, a szilárd jég és légnemű gőz ugyanaz az anyag. Vagy utalhatunk az elektromos berendezések működésére, melyek közül az egyik világít, a másik melegít, a harmadik mozgást végez – a hálózatról mégis mindegyik ugyanazt az áramot kapja. Magyarázati kísérleteink a Szentháromság szemléltetésére mégis sokszor kissé esetlennek tűnnek, csak pontatlan hasonlatokban beszélhetünk róla, s némely esetben meg is téveszthetnek bennünket.

Joggal jegyezték föl Augustinusról, hogy a Szentháromság dolgán való elmélkedés közben egyik éjszaka álmában egy kisgyermeket látott a tengerparton, aki kagylóval merte a vizet. Mosolygott rajta: Hogyan tudnád kagylóval kimerni a tengert? A gyerek így válaszolt: Te pedig hogy tudnád gyarló értelmeddel felfogni Isten Titkát?

A mai vasárnap igéje a lehető legegyszerűbb módon próbálja szívünkbe rejteni a Szentháromság titkát: egy történeten keresztül. Nem dogmatikai tételekkel és elvont okfejtésekkel, hanem egy hétköznapi elbeszéléssel ébreszthet hitet az olvasóban és a hallgatóban. Nikodémus, a gazdag és előkelő farizeus, a nagytanács köztiszteletben álló tagja egy éjjel Jézusnál tesz látogatást.

Az éjszaka sötétjében, beszélgetésükből kettős fény árad: emberi és isteni. Emberi azért, mert világosan láthatjuk Nikodémus személyén keresztül, hogy nem volt mindenki az Úr Jézus ellensége még a szembenálló táborból sem, s hozzáállásával az izraeliták főembere a mai olvasóban is rokonszenvet ébreszt.   Csodálja Jézust, és Isten küldöttjét látja benne, mint az az első szavaiból is kiderül. Talán a kánai menyegzőn történt csoda, vagy a templomtisztítás esete keltette fel az érdeklődését, de mégis elismerésnek, felismerésének ad hangot. Kérdései az akkori vallásos embert és a mait is foglalkoztatják. Olyan, akit nem elégíti ki saját, addig megszerzett tudása, rajongó vágyakozása, áldozatot is hoz azért, hogy rátaláljon az igazságra. És jó helyen keres. Mer lépni, kezdeményez, kockázatot vállal. Érdekli őt Isten országának titka, keresi a dolgok értelmét. Úgy is mondhatnánk, hogy a lelki nagykorúságra törekvő ember mintaképe.

És isteni fény is árad ebből az éjszakai dialógusból. Nem csak elvont módon, átvitt értelemben ragyogott fel a világosság, hanem Jézuson keresztül valóságosan, hiszen ő maga a világ Világossága. Az éjszakai beszélgetőtárs elismerő szavai hallatán, mint nagy tanító nem kezd el több száz, az élet minden területét leszabályozni kívánó törvényt felsorolni, még csak nem is a szeretet kettős parancsát helyezi Nikodémus szívére, hanem csak ennyit mond: „Bizony, bizony mondom neked, ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja meg Isten Országát !

Ezen a ponton az emberi fény pislákolni kezd. A nép vallási vezetésével megbízott személy látszólag félreérti Jézus mondatát. Nem a „újonnan” határozóba kapaszkodik bele, hanem a földi, biológiai folyamat, a születés megismétlődésére gondol. Márpedig ennek a világnak az adottságai, a természet törvényszerűségei között nyilván teljességgel lehetetlen az, amit ő Jézus követeléséből kihall.  Értetlenségének legfőbb oka, hogy a jézusi szavak jelentése külön-külön még érhetőek is számára, de együtt azonban megfejthetetlen talánnyá válnak. Mert anélkül semmi esélye  nincs a megértésnek, amíg a felek egyes fogalmaknak nem azonos jelentést tulajdonítanak.

Nemrég magam is hasonlóképpen jártam, mikor Eszter lányomat vittem el a fogorvoshoz, hogy ellenőrizze fogai állapotát. A vizsgálat után szóba került az én fogaim kezelési terve is, s a doktornő elmondta, hogy foghiányom pótlására egy hidat kellene beültetnie. Este, a lefekvéshez készülődve láttam, hogy a kislányom nagyon elgondolkodott valamin. Mikor megkérdeztem tőle, hogy mi az, ami ennyire foglalkoztatja, így válaszolt: – Apa! Csak azt nem értem, hogy hogyan fog a doktor néni egy akkora hidat berakni a szádba, mint ami a Tisza felett van?

Hogy a kommunikációs gátak feloldása Isten és ember között, jelen esetben Jézus és Nikodémus között megtörténjen, Jézus hosszas magyarázat helyett a különböző fogalmakat megzavarva, szinte kényszeríti beszélgetőpartnerét arra, hogy  maga is lépjen ki a konkrét és lineáris gondolkodás által megszabott keretek közül és immár az ő isteni logikája szerint, helyesen értelmezze azokat.

Luther így ír erről: „Ne hidd, hogy csak úgy besétálsz Isten országába! Először újjá kell születned víztől és Lélektől. Kemény és hatalmas ige ez…Erről  beszélt Jézus Nikodémusnak, de az nem tudja megérteni. Mint ahogy megérteni nem is lehet másként, csak úgy, ha valaki a Lélektől újjászületve megtapasztalja.”

Jézus válasza éppen azért zavarba ejtő, mert nem a régi rend módosításáról vagy a szokások átalakításáról, továbbfejlesztéséről beszél. Nem a törvény betű szerinti értelmezése és megtartása ellen szól, vagy épp a vakbuzgó vallásosságot kárhoztatja, sőt még arról sem ejt egyetlen szót sem, hogy Nikodémusnak bármit is tennie kellene, hanem azt hangsúlyozza egyre erőteljesebben evilági példákkal alátámasztva, hogy az újjászületés Isten minden értelmet meghaladó munkája az ember életében. Ez maga az újjászületés, melynek lényege abban áll, hogy a létezés alapja gyökeresen megváltozik egyszer s mindenkorra.

A titok és annak nyitja valójában ugyanaz, maga Isten. Mindhárom isteni személy, a maga sajátos munkájával.  Az Atya Isten, aki ébreszti bennünk a megismerés vágyát és megteremti a lehetőséget. A Fiú Isten, aki hasonlóan a pusztai vándorláskor a felemelt rézkígyóhoz, a keresztre szegezve megmutatja az utat és szolgálatán keresztül szerezte és rendelte a keresztég szentségét. A Szentlélek Isten, aki a szél zúgásához hasonlóan ugyan láthatatlanul, de mégis érezhető módon megadja mindehhez az erőt.  Ahol ez megtörténik, ott az életnek minden területén, még a legapróbb részletekben is valami merőben új veszi kezdetét.

Ezen éjszakai találkozás leírásának dramaturgiai sajátossága az is, hogy az elbeszélés elején még ketten vannak, Jézus és Nikodémus, ám utóbbi fokozatosan a háttérbe húzódik. Szinte észre sem vesszük, hogy mikor lép teljesen hátra. Tudjuk róla a János írása szerinti evangéliumnak tanúsága szerint, hogy e beszélgetés nyomán elindult benne valami.  A nagypénteki kirakatperben Jézus védelmére kelt, kivégzése után a temetéséről is maga gondoskodott. A hagyomány szerint vagyonát  az üldözések miatt rettegő tanítványok támogatására fordította, az evangélium terjedésének elősegítése érdekében.

Az igeszakasz második felében azonban Jézus már nem egyszerűen hozzá intézi szavait, hanem többes szám második személyben a tanítványokhoz általában. Már nem a zsidók egyik vezető embere a címzett csupán, hanem mi, a mai Nikodémusok is.

S hogyan érhetjük tetten, hogyan láthatjuk meg az Isten titkát ma? Nem másban, mint esetleges, hétköznapi példákon keresztül.

Charles Haddon Spurgeon, a XIX. század nagy igehirdetője ezt mondja az újjászületésről: “Az újjászületés természetfeletti, de mégis csöndes folyamat. Erődítmények lerombolása, de a föld nem remeg bele. Egy templom fölépítése kalapácsütés hangja nélkül. Az újjászületés a napfölkeltéhez hasonlít: harsonaszó nélkül jön létre, de szárnyai alatt csodák rejtőznek.”

Horgolótű, cérnagombolyagok, szekrények mélyén őrzött minták, fiatalokat is megszégyenítő lelkesedés, idősödő kezek fáradhatatlan munkája, s a töretlen hit egy elfeledett örökség újjáélesztésében.  Önmagukban talán jelentéktelennek tűnő dolgok, melyek mind-mind szükségesek voltak ahhoz, hogy akik a mai altemplomi tárlat megnyitójára érkeznek, rácsodálkozhassanak az kiállított tárgyakon keresztül a csodára, hiszen már a kiállítás címe is erről vall: Kézimunkák és a csetneki magyar csipke újjászületése. Mert az újjászületés maga a csoda. Ámen.