2016. 05. 15. – Pünkösd vasárnapja (Réz-Nagy Zoltán)

Dátum:
2016. 05.15.
Igehirdető neve:
Réz-Nagy Zoltán
Ige helye:

Ap Csel 2,1-12

Jn 3,8

Alapige:

1Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, 2hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. 3Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. 4Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. 5Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek. 6Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. 7Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: „Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? 8Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén: 9pártusok, médek és elámiták, és akik Mezopotámiában laknak, vagy Júdeában és Kappadóciában, Pontuszban és Ázsiában, 10Frígiában és Pamfíliában, Egyiptomban és Líbia vidékén, amely Ciréné mellett van, és a római jövevények, 11zsidók és prozeliták, krétaiak és arabok: halljuk, amint a mi nyelvünkön beszélnek az Isten felséges dolgairól.” 12Álmélkodtak mindnyájan, és nagy zavarban kérdezgették egymástól: „Mi akar ez lenni?” 13Mások azonban gúnyolódva mondták: „Édes bortól részegedtek meg.”

Prédikáció:

Gyerekkorom egyik nagy álma volt, hogy legyen egy olyan távcsövem, mellyel jól láthatom majd a naprendszer bolygóit. A kedvencem a Jupiter volt. Láttam már róla fényképeket, és izgatott, hogy vajon mi lehet rajta az a nagy, vörös. oválisalakzat. Távcsövem végül lett, holdon kívül más égitest nézése nem nyújtott kimagasló élményt, úgyhogy nem a távcsövemnek köszönhetően tudtam meg, hogy a Jupiter bolygó légyegében egy hatalmas gázgömb. Emlékszem, milyen megdöbbentő volt számomra, hogy ez így van: látjuk rajta a levegőt? És mitől színes? És mi az a nagy vörös folt rajta? Kiderült, hogy az pedig egy hatalmas, a földünknél nagyobb anticiklon, a szélein irtózatos, 400 kilométert is meghaladó sebességű széllel.

Mitől csíkos a felszíne? Nos ezek a csíkok felhő-rendszerek, melyek elképesztő módon az alattuk és felettük lévő sávokkal ellentétes irányú mozgást végeznek.

Ez a bolygó egy hatalmas gázóriás. De a gázok, a légkör itt éppen hogy nem az élet lehetőségét nyújtják, mint a földünkön, hanem ellenkezőleg: halálos kegyetlenségű, az életre alkalmatlan környezetet teremtenek. a viharok folyamatosak, évszázadok óta tartanak. Nemcsak a számunkra felfoghatatlan erősségű szélről van szó, hanem a sűrűn ismétlődő villámlásokról, melyek jól megfigyelhetőek a bolygó sötétben lévő oldalán.

A Jupiter bolygó egy különös pünkösdi csoda az univerzumban. Mindmáig megmagyarázhatatlan dolgok történnek rajta. 2010-ben az addigi legsötétebb sáv egyszerűen eltűnt. A csillagászok nem hittek a szemüknek. Aztán néhány év múlva a legsötétebb sáv újra előtűnt. Ez úgy történt, hogy egy fehér folt jelent meg, mely sötét színű anyagot lövellt ki magából, és ebből képződött a újra a sáv. Mindmáig fogalmunk sincs mi zajlik a Jupiteren a felszín alatt, csak annyit mondhatunk biztosan, hogy évszázadok, talán évezredek óta viharok tombolnak rajta. Az erős szél zúgása pedig mindent elnyom, mindent ural.

Mindez pedig megtaníthat minket arra, hogy új szemmel nézzünk saját otthonunkra, a földre. A levegő tehát nem egyszerűen légkör. A levegő a légkörnek egy bizonyos speciális esete, amikor éppen olyan mennyiségben és arányban állnak rendelkezésre gázok, hogy azokból a bolygó felszínével kölcsönhatásba lépve kialakulhat az élet. Ma már tudjuk, hogy milyen bonyolult rendszerű: többé-kevésbé rendszeres légmozgások alakítják az időjárásunkat és az éghajlatunkat. Ma már tapasztaljuk azt is, mi történik, ha a légkör áramainak mozgása némileg módosul.

De talán ma pünkösd napján a legfontosabb mindebből: szél nélkül nem lenne élet.

Mi történne, ha nem lenne légmozgás, ha nem lenne szél? Mi lenne velünk szél nélkül? Használjuk most a fantáziánkat, és a csoportot egy vitorláson utazó legénységhez hasonlítjuk, akik a szélcsendben arra várnak, hogy a szél végre feltámadjon. Esetleg kipróbálhatjuk, hogy sokáig nem nyitjuk ki az ablakot, és nem szellőztetünk, hogy amikor végül mégis megtesszük, fellélegzést jelentsen a friss levegő beáramlása.

A pünkösdi történetben friss levegő áramlik be a várakozó emberek közé.

Azt olvassuk: „Hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből.”

Egy nagy szellőztetés részesei vagyunk. Ahogy akkor a tanítványok, úgy mi is érezzük az arcunkon, a tarkónkon a huzat simogatását, borzolását. Nagy levegőt veszünk, élvezzük a hűvös, friss levegő beáramlását a tüdőnkbe.

János Evangéliumában olvasható egy párbeszéd Jézus és Nikodémus között. Ebben Jézus arról beszél, hogy a szél mozgása olyan rejtett dolog, melyet senki sem ismer.

A szél arra fúj, amerre akar, hallod a zúgását, de nem tudod, hogy honnan jön és hová megy. Így van mindenki, aki a Lélektől született.”

A „pneuma” – szót használja az eredeti újszövetségi szöveg. Ez a szó éppúgy jelent szelet, de lelket is. Ennek ismeretében már nem olyan rejtélyes, miért kerül összevetésre a szél mozgása és a lélektől született ember. A széltől születettet is mondhatnánk. Jézus és az evangélium szerzője számára nem létezett ez a kettősség, mint nálunk, hogyha természetről beszéltek, akkor szelet emlegettek, ha pedig emberi dolgokról beszéltek, akkor pedig lelket. Ennek a – bibliai összefüggésben alaptalan – megkülönböztetésnek a megszüntetése a kívánatos számunkra.

Főleg, hogy előzőleg Jézus arról beszél, hogy víztől és széltől való újjászületésről beszél. A hagyományos keresztény teológia elég körülhatárolt értelmet tulajdonít ennek a Jézusi mondatnak, vagyis hogy víz és lélek a keresztségre utal. De nem lehet, hogy itt egy sokkal egyetemesebb megfigyelésre utal Jézus? Mégpedig arra, hogy víz és szél nélkül nem születhet élet. Csak a víz ehhez kevés. Szél is kell hozzá, mely nem más, mint ellentétek, feszültségek kiegyenlítését kísérő mozgás,  melyet meleg és hideg keveredése idéz elő.

Miként lehetne pünkösd lényegét megragadnunk, ha nem úgy, mint változást. Az apostolok beledobták a követ koruk vallásának állóvízébe.

És nekünk – ha mozdulni, ha haladni akarunk, ha változást akarunk, akkor az a dolgunk, hogy azt az erőt használjuk, mely rendelkezésünkre áll. A madár is a légáramlatokat használva repül, a hal pedig a tengeri áramlatokkal sodortatja magát.

Pál apostol megtéréséről szóló történetben – melyben Jézus tanítványainak ellensége – akkori nevén Saul éppen Damaszkusz városába tart, hogy letartóztatási parancsokkal árthasson a keresztényeknek, amikor megjelenik neki látomásban Jézus és azt kérdezi tőle: – Miért üldözöl? És még egy igen furcsa mondatot mond neki a későbbi kéziratok szerint: „Nehéz neked az ösztöke ellen rugódoznod.”

Azt is mondhatta volna, hogy nehéz neked úsznod a sodrással szemben, az áramlással szemben. Mert lényegében erről van szó.

A középkor egyik legfontosabb tanítója Eckhardt Mester egy fennmaradt iratában ezt írja: „Kérdezed, mi az, ami az örök igazsághoz elvezetett engem? Az, hogy mindig arra engedtem magam, amerre menni akartam.”

Létezik egy nagy láthatatlan sodrás, egy nagy szél-áramlat, mely képes belekapni lelkünk vitorlájába. Nekünk az a feladatunk, hogy a megfelelő irányba állítsuk azt.

Kedves konfirmandusok! Soha nem volt még annyi változás a világban, mint most. Egy olyan világban lesztek felnőttek, melyről ma szinte semmit sem tudunk, semmit sem lehet tudni. Biztos, hogy nem sok minden fog megmaradni a világ jelenlegi állapotából.

Vannak akik állítják, hogy a jövőben a hétköznapi problémák és kötelezettségek mellett több energiája marad majd az embereknek az értékteremtésre és az alkotásra. Ahol az emberek tisztelettel és alázattal felismerik, hogy résztvevői és nem urai ennek a rendszernek, az erők mozgása- és változása rendszerének. Ahol a városok egy közös játszótérré válnak, ahol az emberek nem a saját nyerészkedésüket, hanem társadalmi hasznosságukat helyezik előtérbe. Ahol az emberek nem a felhatalmazásra várnak, hanem cselekednek, hogy élhető világgá tegyék lakóhelyüket.

Ha a jövőnek egy ilyen emberével akartok találkozni, ha a jövőnek egy ilyen emberét keresitek, akkor megmondom hol találjátok meg: az Evangéliumokban. Jézus pontosan ilyen ember volt: nem várt a felhatalmazásra, ha azzal találkozott, hogy valakin segíthet, és azon fáradozott, hogy a városok és falvak felszabadult emberek közös játszóterévé váljon, beszélgetésekre, közös evésekre alkalmas helyekkel népesüljenek be. Szabaddá tette magát mások számára, és erre buzdított másokat is. Szabaddá tette magát Isten számára, szabaddá arra a nagy mindent magával ragadni akaró Lélek-Áramlat számára. Így mutatta meg, hogy Isten szerethető Isten, Jézus a keresztig menő következetességével mutatta ezt meg nekünk. Azt tanította, hogy Isten nem zsarnokként uralkodik a világon, hanem munkatársakra vágyik, akik segítenek neki önként jobbá tenni a világot.

Ezt mondta Jézus: „Az aratnivaló sok, a munkatárs kevés, kérjétek az aratás urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába.” Jézus egy nagy aratáshoz hasonlítja a világ átalakítását, ahol minél többen tesszük a dolgunk, annál eredményesebben lehetünk.

Ez a mai pünkösdi istentisztelet fontos állomás számotokra, olyan, mint egy kikötő, ahonnan elindulhat a képzeletbeli vitorlásotok: a szél kedvező, dagadjanak a vitorlák, irány az ismeretlen, munkára fel! Ámen