2016. 03. 27. – Húsvét vasárnapja (Réz-Nagy Zoltán)

Dátum:
2016. 03.27.
Igehirdető neve:
Réz-Nagy Zoltán
Ige helye:

1Sám 2, 1-10

Alapige:

1Akkor így imádkozott Anna: Örvendez szívem az ÚRban, visszaadta erőmet az ÚR. Felnyílt a szám ellenségeim ellen, mert örülhetek szabadításodnak. 2Nincs olyan szent, mint az ÚR, rajtad kívül senki sincsen, nincs olyan kőszikla, mint a mi Istenünk. 3Ne beszéljetek oly sokat, büszkén, gőgösen, ne hagyja el szátokat kérkedő szó! Hiszen mindentudó Isten az ÚR, és a tetteket Ő méri le. 4A hősök íja összetörik, de az elesettek erőt öveznek fel. 5A jóllakottak elszegődnek kenyérért, de akik éheztek, folyton ünnepelnek. Hetet szül, aki meddő volt, és gyászol, akinek sok fia volt. 6Az ÚR megöl, és megelevenít, sírba visz, és felhoz onnét. 7Az ÚR tesz szegénnyé és gazdaggá, megaláz és felmagasztal. 8Fölemeli a porból a szűkölködőt, és kiemeli a szemétből a szegényt, leülteti az előkelőkkel együtt, és főhelyet juttat neki. Mert az ÚRéi a föld oszlopai, rájuk helyezte a földkerekséget. 9Híveinek lábát megőrzi, de a bűnösök a sötétben vesznek el. Senkit sem tesz hőssé a maga ereje. 10Összetörnek, akik az ÚRral szállnak perbe, mennydörög ellenük az égben. Megítéli az ÚR az egész földet, de királyát megerősíti, felkentjének hatalmat ad.

Prédikáció:

Kedves Testvérek!

Amikor ma, 2016 tavaszán húsvét ünnepére összegyűlünk azt kell kijelentenünk, hogy ez a világ már nem egészen ugyanaz, melynek megértésére oktattak, amelyben való okos eligazodásra fel akartak készíteni minket. Nem gondoltuk volna néhány évtizeddel korábban, hogy az a konfliktus, melynek hírei globális világunkat betöltik, a vallási fanatikusok tetteiről fognak szólni. Új korszak köszöntött ránk, és ebben a már oly sokszor temetett vallás meghatározó szerepet tölt be. Középiskolás koromban az iskolánkban volt egy algériaiakból álló osztály, akikből technikusokat képeztek, hogy aztán visszatérve hazájukba javítsák hazájuk vízgazdálkodását. Magyarul tanultak meg először, és utána tanultak csak szaktárgyakat. Mikor már értették a nyelvünket, néha beszédbe elegyedtünk velük. Meséltek, hogy milyen náluk az élet, tanácsot kértek, hogy kell nálunk csajozni, de soha, egyszer sem jött szóba a vallás, mint téma közöttünk, fel sem merült, hogy ők iszlám kultúrájú országból jöttek, ma ez elképzelhetetlen lenne. Közben eltelt 35 év, és ekkorát fordult a világ. A baj nem az, hogy a vallás előtérbe kerül, hanem az, hogy tévtanoktól hangosak a szent helyek. Az a szó, hogy eretnekség új értelmet nyer ma, mart korábban jámbor albigensek és katárok csoportjait jelentette, ma öngyilkos, szalafista merénylőket, hiszen akik pár napja Brüsszelben felrobbantották magukat, azok saját vallásuk eretnekei. Eddig gondolhattuk azt, hogy vallási nézetekben szabadon megválaszthatja az egyén, hogy melyik felekezet, irányzat szimpatikus neki, és melyiket akarja követni, azon az alapon, hogy teret kell engedni a szabad gondolkodásnak, de mára azt látjuk, hogy a szabad gondolkodás elvét kihasználva fanatikus eretnekek terjesztik szörnyű tanaikat Nyugat-európa-szerte. A mecseteket algériai, marokkói és török pénzekből építik, és onnan küldik az imámokat is, akik a fiatalokat arra tanítják, hogy vagy franciák, vagy belgák, vagy németek lesznek, vagy muszlimok, mert köztes helyzet, megoldás nincs.  Hogyha feláldozzák magukat Allahért, akkor dús keblű, lesütött szemű hurik, azaz szüzek várják őket a Paradicsomban.

Valójában a Korán költői képekkel akarja a paradicsomot leírni. Egyik másik költői kép bibliai eredetű, mint a tejjel, mézzel folyó föld. De a Korán szereti halmozni a hasonlatokat, kényelmes kereveteket, onnan kézzel elérhető gyümölcsöket, arany tálakat és ki nem fogyó borpatakot.   De ezek hasonlatok a mennyei, üdvözült állapot földi ésszel felfoghatatlan valóságára. Óriási tévedés ezeket szó szerint érteni.

Ahogy sok kárt okozott és okoz mindmáig a kereszténységnek a Biblia szó szerinti értelmezése, éppúgy sok kárt okoz és sok vért követelt és fog még követelni a Korán szó szerinti értelmezése. És aki eddig elnézően gondolkodott a fundamentalista Szentírás-felfogással szemben, annak éppen az iszlám fundamentalizmus fogja megmutatni, hogy mennyire veszélyes a szent könyvek passzusait tudományos írásmagyarázat nélkül, helyükről kiragadva idézni, és szó szerint értelmezni.

Húsvétra szóló alapigénk gyönyörű költői képei is válhatnának lelki fegyverré, ha fundamentalista kezekbe kerülnének. Hiszen milyen olvasata lehetséges ennek a sornak, hogy „Az Úr öl és elevenít, sírba visz és felhoz onnét?” Ezt egy öngyilkos merénylő értelmezhetné úgy, van jogalapja a gyilkolásnak, hiszen itt áll feketén-fehéren, hogy Isten is „öl”. És az a hívő, aki Isten akaratát hajtja végre, Isten eszköze, az úgy öl, hogy Istennek tetsző tettet hajt végre. És aztán majd Isten megeleveníti, kihozza a sírból és a paradicsomba küldi.

A felolvasott Anna éneke, mely olyan mint egy zsoltár, elsősorban arról szól, hogy mennyire forgandó a sors, és hogy ez a sors Isten kezében van. Hogy Isten maga mozgatja, forgatja a sors kerekét. És emiatt aki ma győz, az lehet, hogy holnap elbukik, és a vesztesek pedig majd megerősödnek annyira, hogy ők a jövő győztesei. Hogy a gazdag ne legyen biztos abban, hogy gazdag is marad, és a szegény pedig joggal bízhat abban, hogy kiemelkedik majd a szegény sorból. És a végén megérkezünk ahhoz a figyelmeztetéshez, hogy ne a saját erőnkben bízzunk, hanem Isten igazságos ítéletében.

Miért is választották ki elődeink Húsvét Ünnepére ezt a bibliai szakaszt? Számukra ennek a szakasznak Jézus kereszthalála és feltámadása, vagyis az üres sír ténye tükrében volt jelentése. Az a kijelentés, hogy Isten sírba visz, számukra Jézus kereszthalálát jelentette.

Nagy kérdés, hogy a kereszthalál eseményében Isten hogyan vett részt. Aktív, vagy passzív módon.

A XX. század előtti teológia erről úgy gondolkodott, hogy Isten aktív módon vett részt Jézus halálában. Kálvin például úgy fogalmazott, hogy az Atyaisten nem engedte volna Fiát a kereszten szenvedni és meghalni, ha nem engesztelő áldozat lett volna a bűnökért. Ez ugyan nem direkt aktivitást feltételez, de egy hangsúlyos engedélyt igen. Vagyis Kálvin egy olyan Istenben hitt, aki rábólint a katonák kínzására és halálos szegeire.

Emlékeztetni szeretnék arra, hogy az egyház kezdeteitől úgy tekint Jézus utolsó napjára, hogy az passió volt. A passió – szónak és a passzív szónak ugyanaz a gyöke, tehát maga a szenvedés azt jelenti ennek tükrében, hogy Jézus passzívan elszenved valamit. Ha pedig az egylényegűség tanából indulunk ki, akkor lehetetlen feltételezés azt gondolni, hogy Jézus szenvedése idején Isten részvétlenül kívülálló maradt volna ebben a történésben, vagy egyenesen maga is aktív elkövetője, vagy jóváhagyója lett volna a Jézusra háruló szenvedéseknek.

Ha ez így lett volna, vagy nekünk egy olyan Istenben kellene hinnünk, aki maga juttatja keresztre a fiát, akkor az evangéliumokat másként írták volna meg. Mi értelme lett volna akkor Jézus Gecsemané-kertben való tusakodását hosszan ecsetelni, hiszen akkor ez a történet a vívódó Jézusról szégyellnivaló epizódja lenne csak az üdvtörténetnek.

Az Atyaisten maga is szenvedett a passió történetében, maga is áldozat, olyan valaki, aki kiszolgáltatja magát, aki fogyatkozást szenved el. Ennek a költői kifejezése az evangéliumoknak az a kifejezése, hogy hosszú órákra sötétségbe borult a föld.

Hol van akkor Isten hatalma – tehetjük fel az aggódó kérdést? Van jó hatalom-gyakorás, és van rossz hatalom-gyakorlás. A rossz hatalomgyakorlás elveszi másoktól a cselekvőkészséget, a kezdeményező-készséget, megbénít, mert az alattvaló retteg attól, hogy hibázni fog, hogy rosszat tesz, ezért inkább nem kezdeményez, csak azt teszi meg, amit parancsolnak. A jó hatalomgyakorlás ezzel ellentétben olyan, mely másoknak is hatalmat ad, felhatalmaz. Isten hatalma ilyen, felhatalmaz bennünket a szeretet gyakorlására, arra, hogy – jelképesen szólva – démonokat űzzünk. „A j ó hatalom olyan, mely magát felosztva másokat tesz erőssé. Megszabadítja az erőtlent a félelemtől, és a hatalmasat a magánytól, Isten nem gombnyomásra működteti a világát, szüksége van ránk.

„Egy órát sem tudtok velem virrasztani? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” – Mondja Jézus a Gecsemáné –kertben a tanítványainak. Milyen kísértés veszélye leselkedett a tanítványokra – annak a kísértése, hogy nem számít, mit gondolnak és mit tesznek, hogy ez a történet nélkülük is lezajlik valahogy. Mekkora tévedés azt gondolni, hogy ez a történet nélkülünk is eljut a céljához. Isten nem gombnyomásra működteti a világot.

Ugyanígy mekkora tévedés lenne, ha a feltámadásról is így gondolkodnánk. Hogy az nélkülünk történt, és ha ma esne meg, akkor is megtörténhetne anélkül, hogy mi bármit is tettünk volna érte.

Jézus feltámasztásában mindannyian részt veszünk azáltal, hogy Jézust győztesnek hisszük. Ha úgy gondolnánk rá, hogy csak egy elbukott ál-messiás, aki túlságosan idealista volt és ezért elbukott, hogy egy lúzer volt, akkor elsötétedne körülöttünk Jézus feltámadásának fénye.

Szüksége van Istennek arra, hogy Jézust győztesnek gondold, mert ezzel teszed őt cselekvőképessé önmagadban és környezetedben.

Jézus győzelmét hirdetjük: ez azt jelenti, hogy hisszük: Isten Jézus mellett állt agóniájának utolsó pillanatáig, és feltámasztásával Jézust igazolta, neki adott igazat, azt az utat jelentette ki igaznak, melyet Jézus járt. Legyünk hát mi is a követői, hogy győzelmét hirdetve adjunk minél több teret az Ő bennünk működni akaró hatalmának. Ámen