2016. 02. 21. – Böjt 2. vasárnapja (Molnár Lilla)

Dátum:
2016. 02.21.
Igehirdető neve:
Molnár Lilla
Ige helye:

1 Thessz 4,1-8

Alapige:

Intés megszentelődésre

Egyébként pedig, testvéreim, kérünk titeket, és intünk az Úr Jézus nevében, hogy amint tőlünk tanultátok, hogyan kell Istennek tetsző módon élnetek – s amint éltek is -, ebben jussatok még előbbre. Hiszen tudjátok: milyen rendelkezéseket adtunk nektek az Úr Jézus nevében. Az az Isten akarata, hogy megszentelődjetek: hogy tartózkodjatok a paráznaságtól, hogy mindenki szentségben és tisztaságban tudjon élni feleségével, nem a kívánság szenvedélyével, mint a pogányok, akik nem ismerik az Istent; és hogy senki túlkapásra ne vetemedjék, és ne csalja meg testvérét semmiféle ügyben. Mert bosszút áll az Úr mindezekért, ahogyan már előbb megmondtuk nektek, és bizonyságot is tettünk róla. Mert nem tisztátalanságra hívott el minket az Isten, hanem megszentelődésre. Aki tehát ezt megveti, az nem embert vet meg, hanem az Istent, aki Szentlelkét is reátok árasztja.

Prédikáció:

Az igeszakasz témája a megszentelődés. Egy olyan egyházi fogalom, ami általában nem elsőként kerül elénk az Isten igéjével kapcsolatban. Egy keresőnek, egyház, gyülekezet iránt érdeklődőnek sem azzal nyitunk, hogy Isten megszentelődésre hívott el. Ez egy olyan fogalom, amely már feltételez némi ismeretet és elmélyülést a bibliai üzenetben. Nem alap nélküli kihívás a megszentelődés a keresztény ember számára, nem egy olyan feladat, melynek a sikerén múlhatna az, hogy Isten szeret-e minket vagy, hogy üdvösségre jutunk-e. Lehet, hogy vannak köztetek olyanok, akik először találkoznak ezzel a kifejezéssel, vagy olyanok, akik hallották már, de sosem tudták, eszik-e vagy isszák, mit kell kezdeni vele. Hogyan kell megszentelődni? A megszentelődés folyamata ellenpontja és mégis párhuzama a megtérésnek. Már elkezdődött a kiművelődésünk Luther teológiájával kapcsolatban, a továbbiakban biztosan előkerül majd a megtérés kérdése is. Luther 95 tételének első mondata ez: „Amikor Urunk azt mondta, térjetek meg, azt akarta, hogy tanítványai élete naponkénti megtérés legyen”. Megtérés, visszatérés Istenhez. Azt hiszem, Luther nem feltétlenül arra gondolt, hogy minden reggelünket azzal kell kezdeni, hogy „megtérünk”. Másfél naponta, vagy félnaponta is oda lehet fordulni Istenhez, hogy rendezzük Vele testi-lelki dolgainkat. A megtérés kiindulópontja a bűnbánat. De ha még pontosabban akarunk fogalmazni, akkor inkább azt kell mondani, hogy annak a szükségnek a felismerése és Istennel való imádságos közlése, hogy nem tudunk nélküle élni. Hiszem, hogy Isten még az ateistát is megsegíti, a gonosz, sokat ártó embereket is, ahogyan a szeretettel, jósággal túlcsordulókat is. „Felhozza napját jókra és gonoszokra egyaránt” (Mt 5,45). De nekünk szükségünk van arra, hogy felismerjük, hogy a boldogulásunk, az életünk áldása tőle van. Egy megtört, megromlott világban ő tartja össze, ő tartja meg a törékeny életünket, és ő hordja tenyerén ezt a teremtett világot, ami ezért nem pusztította még el önmagát. Ezt felismerni, a bűnbánat kiindulópontja: nem tudunk Isten nélkül élni. Ennek a felismerése válasz az Isten keresésére, hívására. Valahol itt kezdődik a megtérés, a visszatérés Istenhez. És erre mindig szükség van, mert az ember folyamatosan távolodik, elvonja a figyelmét, megborítja az egyensúlyát mindaz, ami körülveszi: a kapcsolatai, a családi életének a menedzselése a munkája, a vállalt feladatok, a párhuzamosan futó projektek, a törekvések, a kihívások. Nincs szükségünk arra, hogy még az Isten részéről is kihívásokat feltételezzünk, aminek megfelelhetünk. Isten kitárt karokkal hívja, várja az összezavarodott, megterhelt, fuldokló, tanácstalan embert, hogy visszatérjen hozzá. Naponként, másnaponként, félnaponként… A megtérés lehet egy pontszerű esemény az életünkben, ami döntő fordulatot hoz, de emellett, vagy ehelyett egy folyamat, amely visszatér, rendszeres eleme, szükséglete az életünket. És amikor visszatérünk Istenhez, akkor az ő közelében tisztulhat a kép magunkkal, és az életünkkel kapcsolatban, meglátjuk a hibáinkat és azt is, hogy mi módon változhatnak meg a dolgaink. Nem önostorozásból, rendszerbe iktatott, kiizzadt bűnbánatból, hanem az Isten gyógyító közelségéből. Böjtnek a felkészülése hasonló jelleggel bír. Olyan utazás ez Húsvét felé, melynek állomásai a magunkba nézésben, és a belülről irányuló kitekintésben vezetnek bennünket. De mindez a levegőben lógó, üres manír, ha nem azon az alapon nyugszik, hogy nekünk szükségünk van az Istenre, ha nem ismertük fel, hogy nem tudunk Isten nélkül élni. A megtérés a pontszerű jellege mellett egy folyamat, akár csak a megszentelődés. Egy élethosszig tartó tanulási folyamat, melyre Isten hívja el az embert. Ószövetségi alapokon nyugszik, amikor is Isten azt mondja a választott népének: „Szentek legyetek, mert én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok” (3Móz 19,2). Amiből az következik, hogy az ember élete szent, mert Istenhez tartozik. A megszentelődés során nem nekünk kell szentté tenni, azzal, hogy megpróbálunk jók és tisztességesek lenni, hanem a megszentelődés során az ember megéli az Istenhez, a szenthez tartozást. Isten felénk forduló szentsége pedig nem egy olyan abszolút, automatikus erő vagy hatalom, melynek a közelében megbénul az ember és tehetetlenül a hatása alá kerül. Isten szentsége az irgalmas szeretet, mellyel Jézus Krisztusban jön az ember felé. És ez a végtelen, irgalmas szeretet indíthat minket is a szeretet, a jóság és az irgalom cselekedeteire. Böjt 2. Reminiscere vasárnapja az énekelt 25. zsoltár 6. verséről kapta nevét: „Emlékezzél meg, Uram, irgalmasságodról és kegyelmedről, mert azok öröktől fogva vannak”. A megtérés, a megszentelődés, életünk minden további napja az Isten kegyelmének a jelenléte a világban és az életünkben. Irgalom és kegyelem, amiből élünk, csak lehet, hogy tudatában vagyunk, lehet, hogy nem. De amikor erre rádöbben az ember, amikor megérzi az Isten hívó, megtartó kegyelmes szeretetét, akkor ez elkezd megmutatkozni az életében. A Családjában, a munkájában, a világba való jelenlétén.

            Az apostol a thesszalonikai gyülekezetnek intézett szavaiban, intelmeiben keményen fogalmaz. Utal a korábbi tanításokra, arra, hogy a gyülekezetnek már sokat beszéltek arról, hogy hogyan lehet Istennek tetsző életet élni. A megszentelődés Isten munkája bennünk, az Istennek tetsző élet pedig az intellektusunkkal felfogható. Erőt és készséget mindenhez Istentől kapunk, de tökéletes életet nem tudunk élni, ezért van szükségünk az Isten kegyelmére. De azt be tudjuk látni, hogy mit jelent a másik embert szeretni és nem a kárára tenni. Az belátható, és nem a szent élet jele, hanem egy alapvető norma és isteni parancs betartása, hogy nem bántom a szeretteimet, nem teszem tönkre a társam vagy a gyerekeim életét. Nem csalom meg azt, aki bízik bennem, akár a magánéletben, akár a munkahelyen vagy baráti kapcsolatokban. A thesszalonikaiakhoz intézett intelmek konkrét dolgokat említenek, nyilván mert ezek a problémák voltak jelen a gyülekezet életében. A paráznaság itt a házasságtörés, a megcsalás értelmében kerül elő, alternatívája az, hogy „mindenki szentségben és tisztaságban tudjon élni feleségével” és hozzátehetjük, férjével. Az ÓSZ paráznaság-fogalma kezdetben a bálványok, idegen istenek imádását jelentette első sorban. A jelentés módosulásának nyomai már az ÓSZ-ben is megvannak, de az apostolok idején a házasságtörést jelenti. Ma pedig gondolhatunk a kapcsolati bizalom megtörésére. Arra int az apostol, hogy tartózkodjunk ettől, próbáljuk megelőzni és nem a csapdájába esni ennek. Luther azt mondta a kísértésről, hogy azt az ember nem tudja megakadályozni, hogy madarak repkedjenek a feje felett, de azt igen, hogy fészket rakjanak rajta. Érezzük, tudjuk, hogy az életünk tele van kísértésekkel. Késő este rohanunk az autópályán, alig vannak autók, ki akar olyankor „csak” 13o-cal menni, ha gyorsabban is haza lehet érni. Pénzt szerezni, valamit könnyebben elvégezni, kicsit csalni, ha senki nem látja, kinek árt? Valamiből elvenni, ha senki nem tudja meg? Kinek rossz az? Több vasat tartani a tűzben? Nem fáj, ha nem tudják? Sok példa eszembe jut a kísértésről, de biztosan mindenkinek megvannak a saját keresztjei, amire talán a másik nem is gondol… anyagi szerzés, vagy a kapcsolati bizalom megtörése… becsapás, megcsalás, hazugság… Változtatni, a bajt megelőzni nem könnyű. Isten nem is a magunk erejéből várja ezt. Isten azt akarja, hogy szeressük őt és egymást, ahogyan ő szeret minket. És hogy ez hogyan valósul meg az életünkben az rajtunk múlik. Isten a kegyelmét és az erejét adja, hogy éljünk belőle. Hogy ne hagyjuk a madarakat a fejünkön fészkelni, és hogy ne keserítsük meg és tegyük tönkre egymás életét és a saját életünket. Isten kegyelme a megtérésről, megszentelődésről, újrakezdésről szól erre hív minket Reminiscere vasárnapján is. Isten kitárt karja arra felismerésre hív, hogy nélküle nem tudunk élni. Aki ezt felismerte, az azt érezheti, hogy ha tudna, sem akarna Isten nélkül élni. Ámen.