2016. 02. 15. – Szemeszterkezdő Istentisztelet (Molnár Lilla)

Dátum:
2016. 02.15.
Igehirdető neve:
Molnár Lilla

Prédikáció:

Jézus egyik legismertebb megnyilvánulása a Hegyi Beszéd. Máté evangéliuma ír róla, és egy kisebb, „mezei beszédről” Lukács is beszámol. Nem kizárt, hogy ugyanaz volt a kettő… Jézus tanította az embereket, amerre járt… Van, hogy csak a tanítványainak, a szűk tizenkettőnek, vagy a bővebb hetvenes tömegnek, vagy többezer embernyi sokaságnak beszél… differenciált az „oktatás”, mert Jézus is tisztában van vele, hogy nem vagyunk egyformák. Van, amit azok a tanítványok értenek meg csak, akik pár évig minden mozdulatát követik, van akinek viszont csak egy-egy rövid pillanat adatik Jézusból, Jézussal, azoknak az embereknek is megváltozik az életük, de máshogyan… Van, akinek többet kell tudnia és alaposabban, hogy majd átadhassa  a tudását másoknak, elmagyarázhasson dolgokat, amiket első hallásra nem könnyű megérteni. Gondoljunk csak pl. Fülöpre, aki az ApCselben leírtak szerint odaszegődik egy érdeklődő, de az Írásokkal igencsak küzdelmet folytató ember mellé. Az etióp kincstárnok azt kérdezi, amit lehet, hogy a tankönyvek felett ülve már mi magunk is sokszor megkérdeztünk :): Hogyan érthetném meg, míg valaki el nem magyarázza?! És Fülöp elmagyarázza, mert ismerte Jézust, vele járt, megtapasztalta első kézből is a Mester különleges jelenlétét, az Isten közelségét… Péter apostol, szintén az egyik törzstanítvány, akikről ma azt találtam mondani hittanórán egy elsősnek, hogy Jézus legközelebbi barátja volt, Jézus mennybemenetele után a zsidóknak próbálja továbbadni, elmagyarázni, hogy Jézus milyen viszonyban is áll a zsidó messiásvárással… Pál pedig a nemzsidóknak hirdeti leginkább, hogy az Isten emberré lett, meghalt értünk és feltámadt a halálból! Ezek az emberek mind kemény „kiképzést” kaptak, nem véletlenül…

            Brian életének egyik legmaradandóbb mozzanata, amikor a sokaság hallgatja Jézust, nem mindenki fér közel a Mesterhez, nagy a hangzavar is, egészen életszerű a film ábrázolása, megeshetett, hogy félrehallottak dolgokat az emberek, civakodtak… „Boldogok a sajtkészítők…”? Angolul jobban ül a poén: Blessed are the cheesemaker – vagy Blessed are the peacemaker? 🙂

Hallgassátok meg a Boldogmondásokat a Hegyi Beszéd elejéről, Máté evangéliumának 5. fejezetéből a 3. verstől: „Boldogok…”

Ezeknek a verseknek a bevezetésében azt olvassuk, hogy Jézus meglátta a sokaságot, felment a hegyre, és miután leült, odamentek hozzá tanítványai. Ő pedig így tanította őket. Kicsit félreérthető, hogy a tanítványokat tanította a boldogmondásokkal, vagy a sokaságot, csak megvárta, amíg a tanítványok is odaérnek, és leülnek, nem tudni… Annyi viszont bizonyos, hogy Jézus összefoglalja az élet nyomorúságait ezekben a mondatokban. Szó van szegénységről, sírásról, éhségről, szomjúságról, üldözésről, gyalázkodásról… nem ezek tematizálják a mondanivalóját, de mind  megjelennek ebben a pár mondatban. Mindaz, ami az embert sújtja: a hiányok – amikor nincs elég abból, amire szükség van, táplálékból, vagy bármilyen más tárgyi dologból; a negatív tapasztalatok – amikor csalódunk, veszteséget, fájdalmat élünk át és ettől sírva fakadunk; ezzel összefonódva pedig az üldöztetés utalhat az elromlott kapcsolatainkra szemtől szemben, vagy nagyobb csoportok, nemzetek között, illetve a konfliktusokból kialakuló háborúkra, ahol az ember menekül, fut a másik haragja, bosszúja elől, fut az életéért… nem ritkán azért, mert keresztény és ha gyakorolni nem is, de megtagadni semmiképpen nem hajlandó a hitét…

            Jézus nem eltörli ezeket a világban meglévő és tapasztalható jelenségeket, hanem lelki síkon beszél róluk. Nemcsak negatív jelenségekről, hanem pozitív attitűdről, tapasztalatról is egyaránt azt mondja, hogy boldogok, vagy áldottak, akik átélik. Nem azok a boldogok, akik kenyérre éheznek és vízre szomjaznak,hanem azok, akikben érdeklődés, igény támad a lelki táplálék iránt, Isten igéje iránt, az Istenről és emberről szóló történetek iránt…Nem azok a boldogok, akiket úgy meggyötör az élet, hogy minden este álomba sírják magukat, hanem azok, akikben még megvan érzékenység, hogy észleljék, amikor elromlik valami, amikor tisztességtelen, bántó, semmibe vevő viselkedéssel találkoznak… boldogok az érzékenyek, akikben van együttérzés az elesettek, a lenézettek, az eltaposottak iránt…  Nem szánalom, lesajnálás, hanem fájó, felkavaró és cselekvésre indító részvét, együttérzés… Olyan megállapítás is van a sorban, amelyet még a népmeséink is feldolgoznak, pl. az irgalmasok irgalmasságot tapasztalnak, rímel arra, hogy jó tett helyébe jót várj, amit én nem elvárásnak, hanem előirányzatnak értek, ha igyekszel mindenkivel jót tenni, vagy, ne legyünk feleslegesen idealisták, ha igyekszel lehetőségeidhez mérten jót tenni, akkor biztosan lesz, aki veled is jót tesz majd… Jézus nem pontosítja ezt a helyzetet, mi a tapasztalatainkból tudjuk, hogy ez nem mindig van így egy az egyben, van, hogy gorombaságot kapunk, de talán nem is ez a lényeg, hogy a mérleg serpenyőiben mérjük a jóindulatunkat, Isten nem ezért fog szeretni minket, viszont azért mert szeret, jóra, irgalomra indítja megannyiszor azokat, akikkel kereszteződik az utunk. Tegnap este tízkor indultam haza Budapestről egy oszkáron egyeztetett telekocsival. Médiaszakmában dolgozó negyvenes apuka volt a sofőr, kimerült, de kedves, szolid ember. És hátul beszélgettem egy korombeli sráccal, míg vártuk, vagy húsz percig a harmadik utast. Egy habajdos, szétesett fiatal egyetemista srácot. Aki, nem elég, hogy késett, még igényei is voltak, hogy ő majd ennél és ennél a lehajtónál kell kitenni… Baleset volt a pályán, eltereltek minket, plusz fél órát autóztunk a falvakon keresztül, végül éjszaka fél 1-re értünk Debrecenbe. A srác idegesen telefonálgatott, hogy majd ha kitesszük Balmazújváros közelében, akkor jöjjenek érte, nem nagyon tudta lefixálni, hogy hova, ide-oda irányította a sofőrt, hogy hol tegye ki, én már kezdtem ideges lenni, azon voltam, hogy megszólalok, hogy most már fejezze be, nem miattam, hanem emiatt a szerencsétlen ember miatt, aki egész nap dolgozott, vezetett három órát, és jó lenne, ha most már hazamehetne… A sofőr egy szó nélkül tűrte mindezt, kitette a fiút és továbbindult… Mondtam neki, hogy le a kalappal a türelme előtt… Azt mondta, hogy nem lett volna értelme … Nagyon elgondolkodtatott, hogy tudott ilyen higgadt maradni, nem hajtani az igazát, a jogosságot, nem megleckéztetni a ficsúrt, hogy gondolkozzon már el az igényein, stb… Ott, helyben biztosan nem volt boldog az ember, vagy ki tudja, viszont, szerintem nyugodt maradt a lelke, nem zaklatta fel magát azzal, hogy elkezd pörölni, és nem okozott magának lelkiismeret furdalást azzal, hogy beszól, stb… Megmaradt a békéje, mehetett haza pihenni… így értettem én ezt tegnap este. Irgalmas volt, türelmes volt, békét nyert. És mennyire nagy szükségünk van a békességre igyekvő emberekre… Nekem is nagy szükségem volt ezt látni, engem is elgondolkoztatott, pedig nem voltam közvetlenül érintve… Mennyire nagy szüksége van a közösségeknek, akár a családban, akár az iskolában, munkahelyen azokra az emberekre, akik türelmükkel, önigazuk feladásával megteremtik, megőrzik a békét… Világszinten is mennyire nagy szükségünk lenne minél több olyan döntést hozó emberre, kormányra, akik békére törekszenek és nem háborúra. Boldogok azok, akik Isten kegyelméből nem a maguk hasznát keresik, nem a maguk igazát hajtják, hanem békességre igyekeznek. Boldogok vagytok ti is, amikor így tesztek, akár tudatos, átgondolt döntéssel, akár öntudatlanul, pusztán azért, bennetek van ez a vágy, hogy békében éljünk egymással.

            Jézus beszél még többek között arról, hogy a tiszta szívűek meglátják az Istent. Végül azért szeretnék erről beszélni egy kicsit, mert nem olyan egyértelmű, hogy kinek van, lehet egyáltalán tiszta szíve, és hogyan is látja az meg az Istent. Tegnap, Budapesten a Tamás-misén, Valentin-napon az volt az istentisztelet témája, hogy Megszeretni és meglátni, fordítottja a szerelmes megállapításnak – meglátni és megszeretni. Az igehirdetés arról szólt, hogy Istent meg is lehet szeretni és meg is lehet látni. A kettő azonban összekapcsolódik, akik szeretik, azok fogják meglátni. A tavaly tavaszi debreceni missziói napon pedig a Krisztus arcú egyház képe adott egy irányt arra vonatkozóan, hogy hogyan is lehet Istent meglátni – egymásban. Az Ószövetség félelmetes képet őriz arról, hogy mi történik, ha halandó meglátja az Istent, aki akkoriban oly sokszor megjelent, meg kell annak halnia. Illetve, az ember nem is bírja el, nem is tudja elviselni, amikor szemtől szembe, face-to-face kerül az Istennel. Isten maga takarja el az „arcát”, hogy megóvja az embereket… Viszont, Isten megannyi módon kinyilatkoztatta magát, melyeken keresztül megláthatjuk őt: a teremtett világban, a természetben, az emberben, és legmélyebben Jézus Krisztusban. Pál apostol pedig a jövőben tudni véli azt, hogy majd egyszer az Istent színről színre láthatjuk, valójában, igazán, amikor nem lesz elviselhetetlen az Isten dicsősége, kereksége, hanem képesek leszünk arra, hogy elviseljük, befogadjuk, mert ő magába fogad, visszafogad minket. Kölcsönhatásban érthető meg csak ez a tiszta-szív-dolog. Teljesen tiszta, önzetlen, jót akaró, jót tevő nem tud lenni az emberi szív. Jézusért Isten azonban jónak, egésznek, tisztának fogad el minket, nem szemet hunyva afelett, hogy milyenek is vagyunk valójában, hanem átmosva, átformálva a szívünket. Lehetséges a lehetetlen, Isten kegyelméből meglátni az Isten akkor, amikor bennünk ez a kegyelem kegyelmet munkál: irgalmasságot, együttérzést, együtt-szenvedést, igazságot, önfeladást és szeretetet…

A tiszta szív az a fellélegzése az embernek a kényszerei, terhei alól, amikor az egyik kéz úgy munkál kegyelmet, hogy a másik nem is tud róla.

Jézus nem azért tanította a tanítványait, hogy majd kikérdezze őket, zh-t írasson velük, mint az istentiszteleti fb-esemény borítóján, hanem azért, hogy a belőle megtapasztalt, megtanult „tudásból éljenek” és ezt vigyék tovább az embereknek. Éljetek ti is abból, amit megtanultatok, megtapasztaltatok Jézusból és az ő lényéből és vigyétek tovább az emberek közé, mert nagyon nagy szükség van tanítványokra, irgalmasokra, békességre igyekvőkre, szelídekre, az Isten kegyelméből élő lelki szegényekre… Ámen