2016. 02. 07. – Ötvened vasárnap (Molnár Lilla)

Dátum:
2016. 02.07.
Igehirdető neve:
Molnár Lilla
Ige helye:

Péld 9,1o

Alapige:

„A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet.”

Prédikáció:

Izrael ószövetségi világában a bölcsesség az élet és világ törvényeire vonatkozó teljességgel gyakorlati, tapasztalaton alapuló tudást jelentett. A természeti népek korai időszakában a természet folytonos megfigyelése az ember kíváncsiságán, nyitottságán, befogadókészségén alapult. Ekkor még semmiféle tantétel vagy dogmatizált tapasztalat nem települ rá a természetes tájékozódásra. Milyen jó is lenne, ha ma is ilyen módon lehetnénk jelen a világban, tanulva abból, hogy figyeljük a természetet és saját magunk, testünk, lelkünk működését is. Mennyi betegség kiküszöbölhető vagy könnyen gyógyítható, ha az ember figyel a belső hangjára, a teste jelzéseire, mert az a működő testi-lelki rendszer, amely minket magunkat jelent úgy van összerakva, hogy jelzi mikor mire van szüksége, mikor miből elég. Csak valahogyan elvesztettük a kapcsolatot, a kommunikációt saját magunkkal is, ki jobban, ki kevésbé.

            A természetes tájékozódást, a megfigyelésen alapuló tapasztalást a kultúrhagyomány a nyelv segítségével fogalmazza meg és örökíti tovább. A Példabeszédek könyve is egy ilyen hagyományozás eredménye, amelyben a természeti tényeken törvényszerűségeken túl magasabb rendű ismeretek fejeződnek ki, ismételten igazolódó igazságok és tapasztalatok fogalmazódnak meg. Ez a fajta bölcsesség abból az igényből származik, hogy az ember tisztázza az életet, melyet él, az életszerű kérdésekkel pedig eljusson a tapasztalt zűrzavarban feltételezhető rendig és megértse azt. Sokszor érezhetjük mi magunk is, hogy az igazságérzetünk nem enged nyugodni minket egy kérdésben, a magánéletben vagy a munkánk során gyakran mondjuk ki: ennek nem így kellene lennie, ez így nincsen rendben. A mi, mai 21. századi „rend”-felfogásunk több ezer kulturális, tudományos hagyományon és gyakorlati tapasztaláson nyugszik, de ezeknek időnként nekiütközik az, amit a zsigereinkben érzünk, amit az ösztöneink a megérzéseink sugallnak, mindazok amelyre nyomott jelzőrendszerek, amelyekkel az Úristen megteremtett minket.

            Izrael bölcsessége nemcsak tapasztalatainak összessége, levont következtetések gyűjteménye, hanem művészet, illetve olyan tudás, mely átvezeti az embert az élet forgatagán, jelzőtáblák és útmutatások az élhető élethez, az emberi kapcsolatok kezeléséhez, a világgal és a természettel való kapcsolatunkhoz és nem utolsó sorban tudás és tanítás arról a relációról, amely az Úristenhez fűz bennünket!

Az élhető élet egyik alappillére a bölcsesség. Amikor egy embert bölcsnek nevezünk, vajon mi alapján tesszük azt? Bölcs valaki akkor, ha megfontolt, ha hallgat másokra és képes mérlegre tenni a maga igazát, bölcs valaki akkor, ha képes feladni önmagát, nemcsak az elképzeléseit, hanem az igényeit, , a bölcs ember felismeri a jót és a hasznosat, felelősen cselekszik, mert tisztában van a döntéseinek a következményeivel…A bölcs embernek még ma is szoros kapcsolata van a természettel és önmagával is. Pl. ha fáj a feje, nem az aszpirinhez nyúl először, hanem egy pohár vízhez. Vagy, hallottam nemrég egy történetet egy kábítószer befolyása alatt a metrón randalírozó, agresszív fiatalemberről, akitől mindenki félt, de egy öreg néni odament hozzá, megszorította a kezét, míg a férfit lassan, leültette és megnyugtatta. Nem végzett a néni pszichológia szakot, csak annyit mondott, hogy ő is anya, és tudta, hogy a férfinek arra volt szüksége, hogy megérintse valaki.

Ahhoz, hogy ösztönösen és jól tudjunk reagálni, cselekedni, nyitott szemmel és szívvel kell járni, megfigyelni, tanulni. Amikor ilyen elemi bölcsességhez jutunk, akkor kölcsönhatásba kerülünk a legelemibb kötődésünkkel, azzal, akitől származik az életünk, aki teremtett bennünket. Minél jobban magunkba nézünk, Istenhez jutunk, minél közelebb jutunk a körülöttünk élő világhoz, a növényekhez, az állatokhoz, nem találhatunk mást a bennük rejlő mélységben, mint magát a teremtő Istent, akitől minden élet, minden pulzáló rendszer származik a földön. Amikor megfigyeljük Isten alkotását, a természet körforgását, a magunk ciklikusságát, az emberi élet ismétlődő törvényeit és szükségeit, a mindezt megalkotó Teremtőhöz jutunk. Csodálatos kölcsönhatás ez, amelyben minél jobban ismerjük magunkat és a világunkat, annál jobban ismerjük Istent. És minél jobban ismerjük Istent, minél elemibb a kíváncsiság, a tapasztalásigény a Szent és a Teremtő jelenlétéből, ismeretéből, annál nyitottabbak és fogékonyabbak leszünk a körülöttünk élő természetre és emberekre is!

            A keresztény ember bölcsessége több mint a természeti népek tapasztalat-kincse. Nem mennyiségben, hanem minőségben. A keresztény ember Jézus Krisztusban a teremtő Istenről, az élet forrásáról olyan ismerettel, tudással rendelkezik, amely nélküle, rajta kívül nem hozzáférhető. Az Isten Krisztusban a lehető legközelebb jön, és magára veszi az ember minden terhét, zavarát és képtelenségét, hogy a tapasztalati bölcsességén túl, vagy amellett ne csak túlélje, hanem megélje ezt az életet, és teljes, örök élete legyen.

            „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, és a Szentnek megismerése ad értelmet.” A két tagmondat két különböző dologról beszél. Az első egyrészt arról szólhat, hogy mindenféle megfigyelés, tapasztalás és tanulás kevés, vagy silány az Isten megismeréséhez képest. A megismerés pedig minél mélyebb, annál inkább válik egyfajta szent félelemmé, mysterium tremendummá. Ez nem az alárendeltnek a bizonytalantól, vagy a hatalomtól való rettegése, nem a megfélemlített szorongása, hanem a teremtmény felismerése és felmérése, hogy mi ő a Teremtőjéhez képest. Ez a fajta félelem, Istenfélelem bölcsességet és bizalmat is jelent, amellett, hogy az embert egyfajta szent borzalommal tölti el az, hogy micsoda is ő az Úristenhez képest. Másrészt, a bölcsesség kezdete vonatkozhat arra, hogy mindenféle tanuláshoz Istentől kapunk kedvet és készséget, a megfigyeléshez ő ad figyelmet és nyitottságot. A zsidó nevelésben a bölcsességre nevelés kiindulópontja pedig Istennek, és Isten kijelentéseinek, parancsolatainak az ismerete volt. Az életbölcsesség összefonódik itt a teológiai bölcsességgel, a Szent ismerete olyan tudás amellyel értelmes életet lehet élni.

            „A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme” – az Úrnak félelme pedig engedelmesség Isten akaratának. Tehát a bölcs ember engedelmes és alázatos Istenével szemben. És ez valahol összefonódik önmagunk és a világ megfigyelésével. A tanulás alázatos csendben történik, amikor nem az okosságaimat hajtogatom, hanem arra figyelek, amit látok, hallok és érzek, mert ebből tanulok. Ahhoz pedig, hogy Isten hangját halljam, és akaratát megismerjem, alázatos csendben, önmagamat félretéve kell figyelnem. Mindez, amikor megvalósul, az Isten kegyelme, amellyel ő közelebb jött és én mélyebbre jutottam a megismerésében. A bölcsesség megfigyelésből, tanulásból származik, amely az Isten félelmében gyökerezik és engedelmességet kíván. A bölcsesség az Isten ismerete, mégha töredékes is, amely értelmet ad az ember napjaink, életének. A bölcs ember figyel magára, és a körülötte élő világra, hogy Istenhez jusson, ugyanakkor figyel az Isten szavára, hogy általa bírja és megértse a világot és önmagát. Ámen.

BŰNVALLÓ IMÁDSÁG

Liturgus: Isten jelenlétében vizsgáljuk meg magunkat, tegyük le kezébe mindazt, ami terheli a szívünket: a hibáinkat, az aggodalmainkat, fájdalmat, kétségbeesést, lelkiismeretfurdalást… mindazt, ami tőle és másoktól elválaszt, imádkozzunk!

Gyülekezet: Istenem, Atyám, Társam és Tanítóm, Bírám és Barátom! Hallgass meg, amikor mindarról próbálok beszélni, ami nehéz, amit már nem tudok és nem akarok tovább hordani. Hadd tegyem le a kezedbe azokat a képeket, amelyek felvillannak, ha arra gondolok, hogy mennyiszer voltam gonosz, szeretetlen, fölényes, kétszínű vagy közömbös másokkal. Bocsáss meg nekem, hogy fájdalmat okoztam másoknak és neked is. Te látod a szívemet, mennyi keserűséggel, feszültséggel, félelemmel van tele. Gyújts fényt a lelkemben, tégy erőssé, hogy harcolhassak a gyengeségeimmel. Atyám, te ismered a gondolataimat, mennyi mindent nem értek, mennyi mindent nem tudok és mennyi mindent nem tudok elfogadni. Formálj engem, tégy alázatossá és engedelmessé, adj vágyat a tanulásra és vedd el tőlem a kényszert a folytonos önigazolásra. Bocsásd meg a mesterkedéseimet, az őszintétlen arcaimat, amiket oly könnyedén húzok elő, ha előnyöm vagy önvédelmem úgy kívánja. Adj nekem tiszta szívet, nyitott szemet, hogy meglássam szabadításodat és felismerjem kegyelmes szeretetedet a legnyomorultabb időkben is! Atyám, ne mondj le rólam!

FELOLDOZÁS

Liturgus: Bízzatok, testvéreim! Isten megkönyörült rajtunk Jézus Krisztus által, akit Isten halálra adott bűneinkért, és feltámasztott örök életünkért.

Az Ő rendelése szerint hirdetem bűneitek bocsánatát, hogy oldozva legyenek a földön és a mennyben: az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. Járjatok új életben a Szentlélek erejével!

Liturgus: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!