2016. 01. 17. – Vízkereszt ünnepe utáni utolsó vasárnap (Molnár Lilla)

Dátum:
2016. 01.17.
Igehirdető neve:
Molnár Lilla
Ige helye:

2Pt 1,16-21

Alapige:

Mert nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének. Mert amikor az Atya Istentől tisztességet és dicsőséget nyert, és ilyen szózatot intézett hozzá a felséges dicsőség: “Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm”, ezt a mennyből jött szózatot mi hallottuk, mert együtt voltunk vele a szent hegyen. Ezért egészen bizonyosnak tartjuk a prófétai beszédet, amelyre jól teszitek, ha mint sötét helyen világító lámpásra figyeltek, amíg felragyog a nap, és felkel a hajnalcsillag szívetekben. Mindenekelőtt tudnotok kell, hogy az Írás egyetlen próféciája sem ered önkényes magyarázatból, mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem a Szentlélektől indíttatva szólaltak meg az Istentől küldött emberek.

Prédikáció:

Péter első és második levele Kr..u. 11o körül keletkezett Rómában, és a Péter apostol nevében író szerző a Pál által alapított kis-ázsiai gyülekezetekhez szól. Azt mondja el, hogy az evangélium, Jézus Krisztus története az más, mint a „kitalált mesék”, vagyis a mítoszok, ez igaz és megtörtént, mert az apostolok vele voltak, látták, tapasztalták mindezeket. A Biblia történetei azonban bizonyos szempontból és fontos szempontból tekinthetőek meséknek.

Mesékre pedig szükségünk van. Gondoljunk csak arra, hogy gyerekkorunkban mennyire szerettük, ha a szüleink meséltek nekünk. Mindenkinek van kedvenc mesekönyve, mindenkinek van kedvenc története. Akinek gyermekei, unokái vannak, és mesélni szokott nekik, az biztosan fel tudja idézni, hogy hogyan reagálnak a gyermekek a mesékre, mit jelent nekik. Vekerdy Tamás gyermekpszichológus beszél arról, hogy a mesék hogyan oldják a gyermekek szorongásait…

„A mesék oldják, vigasztalják, megnyugtatják a gyereket. A belső kép ugyanis feldolgozás, indulatok, vágyak, szorongások, ismeretek feldolgozása, ezért kell mesélni este, vagy ha beteg a gyerek. Ettől lemegy a láza, testileg-lelkileg ellazul, megnyugszik, gyorsabban gyógyul… A gyermek utazik a cselekményben, belekerül abba, elsodorja őt. Megfigyelhetjük, ahogy mesélés közben nézi a mesélőt, később azonban már látszik a szemén, hogy nem fókuszál, elbambul, mert a belső mozira figyel. A vizsgálatok szerint kamaszkorig nyúlóan lenyomatot hagy benne a mese…A mese tanulsága erőt ad a gyereknek ahhoz, hogy a világ pozitív tendenciáival azonosuljon, nem beszélve arról, hogy a gyerek azt tudja meg, hogy a végén ő fog győzni, a legkisebb királyfi, akire senki sem gondolt.”

Történetekre, történetmondásra szükségünk van, de nem mindegy, hogy mit mesélünk és hogyan meséljük. Ne botránkozzunk meg azon, hogy a Biblia történeteit most mesének kezeljük. Az Ó- és Újszövetség történetei lehetnek mesék, vagy lehetnek szóról szóra megtörtént, továbbadott valóságdarabok, mindegy is ez abból a szempontból, hogy Isten tudja, hogy szükségünk van arra, hogy megismerjük ezeket a történeteket. Ezeknek a történeteknek a célja, hogy elmondják, tovább adják őket, mert fontos a tartalmuk. Nem a részleteik, nem a formájuk, hanem a bennük rejlő üzenet, amire szüksége van ennek a világnak.

A nyári, amerikai utamon megismerkedtem egy „biblical storyteller”-rel, azaz egy bibliai történetmesélővel. Ő az áhitatokon bibliai történeteket mesélt. Nem felolvasta az igehirdetés alapigéjét, hanem elmesélte, életre keltette. Egy workshopot is tartott erről, ahol azt tanította, hogy ezt hogyan, milyen technikákkal lehet megtenni, hogyan csinálják a profik…

Igen, lehet ezt profi módon csinálni, tömegeket megszólítani, de lehet mesélni egy betegágy mellett, vagy egy kisgyermek ágya mellett, kicsit gondolkozva, szavakat keresve is… Isten történetének a lényege, hogy mondani kell, mesélni kell! Péter apostol, illetve az ő nevében író levélszerző amellett érvel, hogy a Jézusról elmondott történet igehirdetés és nem mese. Nem fikció, nem kitaláció, nem fantázia, ami talán a valóság igényéből gyökerezik, de sosem teljesült be vagy történt meg. Amiről az apostolok beszélnek, annak ők szemtanúi voltak, Jézus kereszthalálának és ezután találkoztak a feltámadott Krisztussal! Ezen az apostoli bizonyságtételen alapszik az egyház ezen az apostoli, hiteles történetmesélésen, igehirdetésen alapszik a keresztény hit, a meghalt és feltámadott Jézus Krisztusba vetett hit. A prófétai beszéd hosszú időszakot ölel fel, egy vonal az ószövetségi próféciáktól kezdve, az apostoli bizonyságtételen át a keresztény egyház igehirdetéséig, és ebbe mi is bekapcsolódunk. Nem új próféciákat alkotunk, hanem elmondjuk, hogy hogyan teljesültek be, váltak valóra a régiek. Arra int az apostol, hogy ezekre, mint világító lámpásra figyeljünk. Az Isten szavára, úgy figyeljünk, mint ami világít az életünkben, utat mutat. Nem a kezünket húzza, vagy a lábunkat irányítja, hanem a lelkiismeretünket, a szívünket, Isten történetei nem azt mondják meg, hogy ha ma hazamegyek, vagy holnap felkelek, akkor mit és hogyan tegyek, hanem arra tanítanak minket, hogy hogyan élhetek Isten szeretetéből, Jézus Krisztus indulatával. Megvilágítják a homályt, és vezetnek a lelkiismeretemen, a gondolataimon keresztül, hogy egy-egy helyzetben reagálni, lépni tudjak. Isten történetei nem tökéletes, hibátlan döntésekre nevelnek, hanem emberségre. Az emberség pedig nem ott kezdődik, hogy felsegítjük azt, aki elesett, hanem ott, tudjuk kitől van az életünk és ragaszkodunk ahhoz, szeretjük azt, aki teremtett minket, aki az életünk forrása. Minden más ezután jön…

A Jézusról szóló igehirdetés nem mese, hanem a Szentlélek által megszólaltatott próféciák beteljesedése, amelyre mint világító lámpásra kell figyelnünk. Másik oldalról közelítve pedig, a bibliai történetek a legfontosabb mesék, amiket hallgathatunk. Mesélni és hallgatnivaló történetek Istenről, Jézusról, és azokról az emberekről, akiknek tapasztalatuk, élményük volt Istennel. Az Ó- és Újszövetség történetei annyi mindent elmesélnek az ember életéről. Királyok, próféták, gazdagok és szegények, egészégesek és betegek élnek át magasságokat és mélységeket, kerülnek bajba, vagy fordul jóra csodálatos módon az életük, hordoznak el betegségeket, tapasztalnak meg csodálatos gyógyulásokat, lesznek szerelmesek, kötnek barátságokat, élnek át csalódásokat, keresik Istent,  aki pedig megtalálja őket… Talán sok történetet a Bibliából ellehetetlenítünk a magyarázatainkkal, az Ószövetség és az evangéliumok történetei inkább csak életre kellene keltenünk, élményt adni azzal, hogy elmeséljük, tovább adjuk, nemcsak a gyerekeinknek, egymásnak, magunknak. A történetekben megtaláljuk magunkat, amikor hallgatjuk ezeket a történeteket és azok megelevenednek bennünk, akkor a gyerekekhez hasonlóan, oldódhatnak a mi kérdéseink, szorongásaink, félelmeink is, mi is erőt nyerhetünk a küzdelmeinkhez, újra bízhatunk abban, hogy jóra fordulnak dolgok, változások születnek, mert Isten ahogyan a bibliai történetek során jelen volt az emberek életében, ugyanúgy jelen van a mi életünkben is.

Jézus történetei erőt és reménységet adnak, egyrészt tartalmukkal, melyek elmondják, hogy Isten emberré lett értünk, meghalt és feltámadt él és uralkodik. Másrészt pedig azzal az igényükkel, hogy mindezt az emberek elmondják, továbbadják egymásnak. Ezért prédikál az egyház, ezért mesél a valláspedagógia már évezredek óta, mert Istenre szükségünk van és történetekre is szükségünk van. Karácsony és vízkereszt történetei elmesélik, hogy Isten hogyan lett emberré, hogyan született meg egy kisgyermekben, majd, hogy ebben a gyermekben hogyan látták meg a bölcsek a mindenható, fenséges Istent. A Péter levél szerzője pedig Jézus megdicsőülését említi, amely így történt:
Azután így szólt hozzájuk: “Bizony, mondom néktek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal.”

„Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas hegyre, és szemük láttára elváltozott. Ruhája olyan tündöklő fehérré lett, amilyenre nem tud ruhafestő fehéríteni a földön. És megjelent nekik Illés Mózessel együtt, és beszélgettek Jézussal. Péter megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: “Mester, jó nekünk itt lennünk, készítsünk ezért három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” Mert nem tudta, mit mondjon, ugyanis annyira megrettentek. De felhő támadt, amely beárnyékolta őket, és hang hallatszott a felhőből: “Ez az én szeretett Fiam, reá hallgassatok!” És hirtelen, amint körülnéztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül. Amikor jöttek lefelé a hegyről, meghagyta nekik, hogy senkinek el ne mondják, amit láttak, hanem csak akkor, amikor az Emberfia már feltámadt a halottak köl. Meg is jegyezték jól ezt az igét, de tanakodtak maguk között: mit jelent feltámadni a halottak köl.