2016. 01. 10. – Vízkereszt ünnepe utáni első vasárnap (Molnár Lilla)

Dátum:
2016. 01.10.
Igehirdető neve:
Molnár Lilla
Ige helye:

Róm 12,1-5

Alapige:

Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek; és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes. A nekem adatott kegyelem által mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint. Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, úgy sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai.

Prédikáció:

Vízkereszt ünnepe és a vízkereszt ünnepe utáni vasárnapok még a karácsonyi ünnepkör részei. Karácsony legnagyobb eseménye, központi mondanivalója, hogy Isten Jézus Krisztusban emberré lett, és minden más, ami ezzel a hozzánk hasonlóvá létellel kapcsolatos. Vízkereszt ünnepe pedig árnyalja ezt az emberré lételt abban, hogy az ember, a gyermek Jézusban megláttatja az Istent. Felfedezni az Istenben magunkat, illetve azt a közeledést, amellyel megszólít minket, amellyel kapcsolódik az életünk, és más oldalról, az ember Jézusban, a gyermekben, a tanítóban, a gyógyítóban, barátban, társban meglátni a világot teremtő és megtartó Istent – egy volt teológiai tanárom megfogalmazásával élve – mindez „a várakozó-kereső figyelemből megszülető finomhangolt lelki-szellemi állapotot igényel” (Béres Tamás).
Pál apostol igehirdetésében több magyarázandó, elgondolkodtató dolgot említ. Ilyen az okos istentiszteletet, amely szent áldozatként tetszik Istennek. Ezentúl azt mondja, hogy I. ne igazodjatok a világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek mi az Isten akarata; mi az, ami jó; mi az, ami neki tetsző; mi az, ami tökéletes. II. senki ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell; arra igyekezzék, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint; egy test tagjai vagyunk, különböző feladatokkal.
Mit gondolunk az okos istentiszteletről? Mit jelent az okosság Isten megszólításával, az Istenről való beszéddel kapcsolatban? Illetve, vajon az istentisztelet csak ennyit jelent, imádkozni, énekelni és prédikálni? Mit jelent odaszánni magunkat Istennek?
Az apostol idejében, hellén körökben végbemegy egy váltás, a korábbi zsidó véres áldozatok helyett az áldozat átvitt értelemben, lelki-szellemi gyakorlatban kerül megvalósításra. A keresztény gyülekezet lesz az áldozatnak, az Istennek való odaszánás megélésének színhelye, az áldozat pedig a gyülekezet, a keresztény közösség számára maga a testük lesz, amely összefoglalja az ember valóját, önmagunkat, egységben gondolatainkat, szavainkat, tetteinket. Az okos szó görög eredetije pedig a logikosz, tehát, az istentisztelet, önmagunk egységének odaszánása logikus istentisztelet legyen az apostol szerint. Logikus, amely eredetileg ‘az Isten értelme szerintit jelenti. A logikus, okos istentisztelet az Isten értelme szerinti istentisztelet, az igazi szent áldozat, amely tetszik Istennek. Ez azt is jelenti, hogy értelmesnek kell lenni, gondolkodni kell, de nem kell zseninek lenni, nem kell magas IQ-szintet elérni, hanem az Isten értelme szerinti, az Isten által megtanított logikus, okos istentiszteletben kell élni. Ami a világhoz igazodás alternatívája. Egyúttal nem azt jelenti, hogy gyűlölnünk kell ezt a világot, vagy hogy ki kellene vonulnunk ebből a világból. Jézus egy helyütt azt kéri Istentől, hogy ne vegye ki tanítványait a világból, hanem, hogy őrizze meg a gonosztól. A világhoz való igazodás akkor és annyiban kíván ellentmondást, amennyiben az eltávolít minket Istentől, amennyiben akadályoz abban, hogy Istenre próbáljunk figyelni, hogy belőle és vele éljünk. És ilyen szempontból az apostol említhetné ma az egyházat is. Az okos istentisztelet alternatívája lehet az egyháznak, amennyiben az egyház is ugyanazt teszi, mint a világ, ha már egyáltalán szembe kell állítani a kettőt, elvonja a figyelmet Istenről, sarkított, megkövesedett tételeket sulykol, kreált és felesleges terheket, elvárasokat ró az emberre, elveszik a kegyes frázisokban a bátor és őszinte exegézis helyett. Pál apostol egyértelműen beszél arról, hogy mitől függ, mi által lehetséges az okos istentisztelet, az egész élet odaszánása: „hogy megítélhessétek mi a jó, a neki tetsző, a tökéletes” változzatok meg értelmetek megújulásával. Tehát, az apostol kizárólag az értelem megújulásától teszi ezt függővé, és megint csak volt professzoromat kell idézzem, az, „nem például a megtéréstől, a szent jelenlétének átélésétől, az ihletett beszéd képességétől, a kegyességtől, erkölcsi teljesítményektől, az empátiától, az istentiszteleti helység berendezésétől, az igazmondástól, az emberközeliségtől, az egyház állapotától, vagy a jó beszédtechnikától” (idézet vége). Nem elég csak azt hajtogatni, hogy meg kell térni, tartalmat kell adni ennek az igénynek, és apostol szerint ez azt jelenti, hogy muszáj értelmesnek lenni, értelmesen élni, az Isten szerinti értelemmel, logikával. Amely logika sokszor ellentmond a világnak, és sokszor ellentmond az egyháznak. Amely logika sokszor mást mond, máshogyan fogalmaz meg és mást tesz, mint amit megszoktunk, vagy mint amit elvárak, elvárunk.
Nyáron, Erdélyben, az evangélikus ifjúsági találkozón Ócsai Zoltán pécsi lelkészkollégám tartott áhítatot. Nem ifjúsági énekeket énekeltünk azon az egy alkalmon az áhítat elején, hanem két LGT-dalt. Nagyon jó volt, és nagyon ült. Arról beszélt az ÓZ, hogy vannak olyan dalok, és nemcsak dalok, hanem bármi más, ami sokszor sokkal többet mond el Istenről, Jézusról, az Isten szerinti életről, mint azok a dolgok, amelyek csak hallelujáznak, és tele vannak Isten vagy Jézus nevével… Nem kel kidobni azokat sem, senki nem mondja ezt, hanem okosnak kell lenni, értelmesnek kell lenni, és így megítélni, hogy mi a jó és mi tetszik Istennek. Nem Isten dolgait vagy Isten igéjét kell megítélni, ilyen mandátumot nem kapott az ember meg, az életünkben: a világban és az egyházban kell megítélnünk, hogy mi a jó és Istennek tetsző, nem a magunk mércéje vagy okossága, hanem az Istentől való értelem szerint. Ilyen módon értelmesen élni, okos istentisztelettel – ez az, amire felszólít az apostol.
… Azért is, mert a keresztény közösség bizonyos szempontból mindig is törékeny dolog volt. Pál idejében nem volt olyan egyértelmű, hogy van egyház, működhet, nyilvánosan, támogatást. védelmet kapva akár anyagilag akár más módon a kormányzástól, hatóságoktól… Pál azért inti levelében a kortársakat, hogy legyenek okosak, mértékletesek, józanok, hogy „hevességük, vagy egyéni útkeresésük ne veszélyeztesse a gyülekezet létét, ne adjanak okot a hatóságoknak a gyülekezet felszámolására”. Az a gyülekezet, amely az érte meghalt Jézus Krisztus nevét viseli, és urának feltámadásából él, alkalmasnak kell lennie az összetartásra. Az „egy test” képe nemcsak Jézus Krisztushoz kapcsol minket, hanem egymáshoz is, egymással alkotjuk, nem Krisztus testét, hanem egy testet Krisztusban. Jézus Krisztus halála és feltámadása olyan alapvetés minden keresztény számára, amely lehetővé teszi a legnagyobb összetartást a közösségi, gyülekezeti életben! A gyülekezet pedig a „megigazulás megélésnek helyszíne, hitelesítő közege”. Nemcsak egy járulékos, kiegészítő eleme az ember életének, hanem az a helyszín, ahonnan kiindulhat és megvalósulhat az ember életének okos istentiszteletként való odaszánása. Egymás elfogadása, önmagunk elfogadása, önmagunk értékének helyes megítélése mind az értelem megújulásának, az Isten szerinti logika megjelenésének függvénye az életünkben. Nem terhet rak ránk ez a felszólítás, nem feladatot ad, hanem felismerésre sarkall az apostol felszólítása, hogy újuljunk meg értelmünkben, Ismerjük fel, hogy Isten közelében, a tőle nyert értelem szerint hogyan lehet okos istentisztelet az életünk, testünk lelkünk, cselekedeteink, gondolataink, indulataink egésze. Ámen.