2016. 01. 06. – Vízkereszt (Molnár Lilla)

Dátum:
2016. 01.06.
Igehirdető neve:
Molnár Lilla
Ige helye:

Ef 3,1-7

Alapige:

Ezért vagyok én, Pál, a Krisztus Jézus foglya értetek, a pogányokért. Ha ugyan hallottatok az Isten kegyelme megbízásáról, amelyet nekem adott a ti javatokra, amikor kijelentésével ismertette meg velem a titkot, ahogy előbb röviden megírtam. Ha elolvassátok, megtudhatjátok belőle, hogyan értem én a Krisztus titkát, amely más nemzedékek idején nem vált ismertté az emberek fiai előtt úgy, ahogyan most kijelentette szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által: hogy tudniillik a pogányok örököstársaink, velünk egy test, és velünk együtt részesek az ígéretben is Krisztus Jézusért az evangélium által. Ennek lettem szolgájává az Isten kegyelmének ajándékából, amelyben hatalmának ereje által részesített engem.

Prédikáció:

Pál bemutatkozik ebben az igeszakaszban: Jézus Krisztus foglya, aki a pogányoknak hirdeti a feltámadott Krisztust. Az apostol ezt mindig kihangsúlyozza, hogy az ő megbízatása Istentől van, aki elhívta arra, hogy hirdesse az evangéliumot az embereknek, hirdesse azt, hogy az Isten Jézusban közel jött az emberhez, értelmet, bocsánatot és kilátást ad az ember életének.

Az apostol az igeszakasz előzményeiben, a 2. fejezet második felében azt vázolja fel a gyülekezetnek, hogy amíg meg nem ismerték Jézus Krisztust nem azért voltak pogányok, ahogyan a körülmetéltek tartották őket annak, mert ők nem voltak körülmetélve, hanem azért mert Jézus Krisztus nélkül az ígéretek szövetgégein kívül álltak, és ami különösen hangsúlyos ebben a részben, hogy: reménység nélkül és Isten nélkül éltek ebben a világban. És most, Jézus Krisztusban akik „távol” voltak, „közel” kerültek. Közel kerültek azok, akik körülmetéltségükben bíztak, zsidő gyökereikben, mózesi törvényeikben és közel kerültek azok is, akik semmiben sem bíztak, reménység és Isten nélkül éltek ebben a világban.

Sokan vannak, akik kilátástalanságban élnek. Vannak, akik félnek, rettegnek a holnaptól, rettegnek konkrét dolgoktól, emberektől, történésektől, de sokan vannak olyanok is, akik már elfáradtak ebben, akikből kiveszett már az érzékenység a velük, bennük történő dolgok iránt, és egyszerű közönyben, kilátástalanságban élik az életüket. Akár jól mennek a dolgaink, akár nem, reményre szükségünk van. Szükségünk van arra a reménységre, hogy van értelme annak, ami körülöttünk, velünk, bennünk történik, szükségünk van arra, hogy remélhessük, hogy változhatnak a dolgaink, a világ dolgai, rossz dolgok jóra fordulhatnak, a jó dolgok pedig dinamizmussal történnek és így a változás nem feltétlenül romlás, hanem az élet összetettségének része. Reménységre van szükségünk, hogy Istent ne csak a sikereinkben és a jó érzéseinkben keressük és találjuk meg, hanem kiegyenlítetten mindabban, ami történik velünk.

A reménység evangéliuma mindenkié, Jézus Krisztusban tekintet nélkül származásra, életminőségre, életvitelre, vércsoportra, kegyességi irányzatra. A reménység evangéliuma mindenkié, de senkinek sem a sajátja abban az értelemben, hogy megszabhatná másoknak, hogy hogyan éljenek belőle. Erre mindenkinek magának kell ráéreznie, hogy hogyan válik valósággá és élővé ez a reménység a saját életében. Ebben segíthetünk egymásnak, bíztathatjuk egymást, és erre tanítanak bennünket a próféták és az apostolok is, abban a megbízásban, amelyet az emberré lett Isten hirdetésére, megismertetésére kaptak.

Krisztus titka, amiről a szakaszban szó van, Jézus Krisztus egész személye, lénye és munkája, az a csoda, amivel Isten a földre jött, hogy hozzánk hasonlóvá legyen, osztozzunk az örömeinkben, fájdalmainkban, a legmélyebb érzéseinkben és elhordozza mindazt, amire mi nem vagyunk képesek: a gonoszságainkat, tehetetlenségünket, makacsságunkat, rosszindulatunkat, öntudatosságunkat, szeretetlenségünket, közönyeinket… Nem egy elit kiváltsága ez, hanem az Istenhez forduló, nyitott szívű ember ajándéka. Jézus Krisztus mindenkiért meghalt, hogy mindenki megmenekülhessen, hogy a reménység, Isten szeretete mindenki számára elérhető legyen, de az az Úristen hatalmába és tudomásába tartozik, hogy kinek mikor, milyen módon és mértékben érvényesül ez a földi életében.

Vízkereszt: jan. 6.

Alexandriai Kelemen, Kr.u 3. század elején élt görög teológus, apologéta leveleiből tudjuk, hogy Alexandriában működött egy gnosztikus közösség, akiknek a felfogása szerint Jézus valódi emberként született és isteni mivoltát keresztelésekor nyerte el, amelyet jan. 6-án ünnepeltek, és ekkor jelent meg benne az Isten, amit görögül epifániának hívnak, ezért nevezték el így Jézus megkeresztelésének ünnepét. Az angol egyházi nyelv meg is őrizte Vízkereszt jelölésére a görög kifejezést. Vízkereszt ünnepének a tartalma hosszú folyamat során gazdagodott és vált a kánai menyegző emlékünnepévé is. A nyugati kereszténységben ehhez a naphoz kapcsolódott a napkeleti bölcsek ünnepe is, akik látogatásukkal, tiszteletadásukkal is Jézus isteni mivoltát hangsúlyozzák.

Jézus Krisztus istensége és embersége misztérium, titok. Nem olyan valami, amit valakinek nem szabad elmondani, ami nem tudódhat ki, hanem olyan misztérium, amit nem ér fel az ember elméje, olyan csodálatos dolog, amely meghaladja a befogadóképességet, az az összetettség, amely ebben benne van. Az Isten mindenhatósága, hatalmassága, tökéletessége együtt, ellentétben és egységben a kicsinységgel, törékenységgel, sebezhetőséggel, gyengeséggel, alázattal, de mindenkor szeretettel, az Isten Krisztus és az ember Jézus szeretetével. És ennek a szeretetnek bármekkora morzsája is, fényes csillagként tündököl és ad világosságot a sötétben, a gonoszságban, a félelemben, a kilátástalanságban. Jézus Krisztus neve és szeretete, a reménység örömhíre világít nekünk, van, hogy kicsiny mécses formájában, de van, hogy lángoló tűzoszlopként melegíti a szívünket vagy tündöklő csillagként vezeti az utunkat. Ámen