2015. 12. 31. – Óév este (Molnár Lilla)

Dátum:
2015. 12.31.
Igehirdető neve:
Molnár Lilla
Ige helye:

Jn 3,35-36

Alapige:

Az Atya szereti a Fiút és kezébe adott mindent. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta.”

Prédikáció:

Az igeszakasz, amit a mai istentiszteletre, Óév estére választottam valahogyan kapcsolódik, rímel az következő év igéjére az Útmutatónk szerint, melyet Ézsaiás könyvéből választottak, a 66. fejezet 13. verse: „Ahogyan az anya vigasztalja a fiát, úgy vigasztallak én titeket”. Biztosan hallunk majd eleget erről az igeszakaszról 2o16-ban.  Az iszlám vallás szemében nagy skandallum a mi hitünk a Szentháromság Istenben, nekünk azonban nagya ajándék az, ami kiteljesedik az egylényegű Isten három személyében. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek más és más módokon van jelen az életünkben, más és más módokon részei a cselekedeteinknek, gondolatainknak. Az Atya és a Fiú kapcsolata, rokonsága nyomán vagyunk mi is Isten gyermekei, hívhatjuk őt Atyánknak, akihez mindenkor és mindennek fordulhatunk, minden időben, hiszen ez a rokonság vér szerinti rokonság, amit semmi nem szakíthat meg. Sokan vannak, akik ebből élnek, de sokan vannak, akik nem törődnek ezzel, vagy nem is tudnak arról, hogy így tartozunk össze a minket teremtő Istennel. Óév este kicsit számot vetünk az évről, napokról, hetekről, amiket magunk mögött készülünk hagyni. Akárhogyan értékeljük is 2o15-öt, fontos tudnunk és észrevennünk, hogy az Isten jelen volt és jelen is lesz az életünkben!

János evangéliuma egy csodálatos írás, amely nagyon különlegesen beszél Jézus Krisztusról. Luther Márton a Biblia könyveihez írott Előszókban azt mondja, hogy ez az evangélium egy „páratlan szépségű főevangélium. ” A reformátor kiemeli a többi evangéliumok közül, mert János valami mást, és máshogyan ír. Nem Jézus cselekedeteiről számol be pusztán, hanem értelmezi és magyarázza Jézus jelenlétét a világunkban, és meg akar velünk éreztetni valamit ebből. És erre olyan nagy szükségünk van, különösen a nagyobb ünnepeken.  A felolvasott két mondat az evangéliumból nagyon tömör, és sok tárgyilgos igazságot mond el, Istenről Jézusról, az üdvösségről, Jézus hatalmáról, és az ítéletről. Kicsit olyan tankönyvszagú már-már. Az ilyen mondatokat, ilyen tanításokat a teológia dogmatikának nevezi, amiről annyit elég tudni, hogy tömör és nehéz megérteni. Azonban a tanulás, a megérteni akarás nem hiábavalóság!

   Nagyon sokat tanultam már egy lelkészkollégám, Koczor Tamás gondolataiból, igehirdetéseiből, egyhelyütt azt mondja, hogy „a Krisztushoz tartozás nem valami futó érzelem, fellelkesülés, hanem komoly kutatás, tanulás, megértés.”  Istenben hinni, Istenhez ragaszkodni nemcsak nagyünnepek hangulatában lehet, nemcsak Karácsony idejé, amikor minden az érzelmeinkre, a lelkünkre akar hatni. Ebben az igeszakaszban János is, bár dogmatikusan, de az Atya és Jézus közötti szeretetről beszél. Nem egyszerű összetartozásról, vagy szétválaszthatatlanságról, hanem egy érzelmes szeretetkapcsolatról. Talán azért, hogy meg tudjuk érteni, vagy meg tudjunk érezni valamit az Atya és Jézus viszonyából, hiszen a szeretetet ismerjük. Tudjuk mi az: szeretni és szeretve lenni. És karácsonykor még azok felé is tudunk szerettel fordulni, akiket nem ismerünk, ilyenkor valahogyan ez is megy. Folyamatosan hallani, hogy cipősdobozok százai készülnek különböző közösségekben szegény és árva gyerekeknek. Szeretni és szeretve lenni. Karácsonykor ez kézzel fogható.

   Az igeszakaszban szó van még hitről és engedetlenségről, örökéletről, és örökké megmaradó haragról. Isten szeretete és Isten haragja. A hit egyik legnagyobb kérdése: hogyan haragudhat Isten, ha végtelen az ő szeretete, ha a Szeretet Ő maga? Isten minket szeret. Ahogyan szereti a Fiút, az emberré lett Krisztust, úgy szereti az embert is, személy szerint. A harag pedig nem az ember ellen, hanem az ember bűne ellen létezik. Isten örök haragja nem a mi utálásunkat, hanem a bűnök gyűlöletét jelenti. Aki hisz Jézusban, Azt Isten nem kárhoztatja bűneiért, hanem Krisztusért bocsánatot és újrakezdést ad. Olyan egyszerű ez, és mégis olyan nehéz elhinni és még nehezebb valóságosan komolyan venni, és erre bízni az életünket. Az igeszakaszban az örök élet birtoklása egy jelen idejű görög ige. A hitnek nem jövőbeli ígéretei vannak, nem „majd” bekövvetkező körülményei. Aki hisz, annak élete van. Örök élete, új élete, újrakezdése, szabadsága. Ez az evangélium, karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor, templomszenteléskor, de még a nyári forróság „leghétköznapibb” vasárnapján is. Jézus életéért életet. Ezt mondogatni, forgatni, ahogyan Mária forgatja az angyal szavait szívében, ezt az örömhírt ízlelgetni, megérteni, megtanulni ebből élni. Van, akinek könnyebben, gyorsabban megy, van, aki sokat küzd ezzel, mert személyes megharcolás nélkül nem lesz valóság az evangélium egy ember életében sem. De Isten akaratából és kegyelméből ez valósággá válhat az életünkben, egy olyan alappá, vagy inkább forrássá, amihez mindig vissza lehet nyúlni a krízis idején, amiből erőt lehet meríteni újra és újra. Erőt, szeretetet. Mert ez az Isten szeretete, amivel a Fiút és amivel minket is szeret. És ez karácsonykor kezdődik. Egy gyenge gyermek születésében, akiről azt ondja Keresztelő János a mai igében, hogy az ő kezébe adott mindent! A betlehemi kisgyermek kezébe, a tanító kezébe, a gyógyító Jézus kezébe, az értünk kereszthalált szenvedett Jézus kezébe. Isten megpróbál minket ezekkel az furcsa képekkel, ellentmondásokkal, de ezzel tanít is minket. Mert „a Krisztushoz tartozás nem fellángolás, hanem kutatás, tanulás és megértés”. Ne csak jóleső érzéseket keressünk a kereszténységünkben, hanem igenis tanuljuk meg, hogy az életünk Jézus Krisztusban az ő erejébeől és szeretetéből meríthet! Mert nagy kincs ez a tudás!

 Van egy nagy mese a szívünkben Jézus születéséről, és sokszor nem is tudatos, hogy a Bibliában mi is van megírva. Márknál pl. erről semmi. Jánosnál pedig egy egészen különleges születéstörténet van, egy filozófiai elmélkedés a testté lett igéről, erről a gyülekezet tegnap gondolkodhatott. Máté evangélista ír a bölcsekről, de nála pl. nincsenek pásztorok. Lukács pedig még  Keresztelő János születését születését is leírja, majd az angyalt Máriánál és a pásztorokat is. És ez fontos! Lukács nagyon érzékeny módon közelít. Nála Jézust nem királyok látogatják meg királyokhoz méltó ajándékokkal. Lukácsnál egyszerű, alacsony sorú emberek Jézus látogatói, hogy ezzel is elmondja, Jézus az egyszerű emberekhez is jött, a szegényekhez, az alacsonyabb sorban élőkhöz, a kevésbé képzettekhez, még a dipoma és doktori cím nélküliekhez. És nagyon szép, ahogyan azt is kifejezi, hogy ezek az emberek is tudnak adni…

   A Jézus Krisztusba vetett hit nem parancs. Isten nem követeli, hogy higgyünk benne, hogy megbüntethessen, ha ezt nem tesszük. Ez valami más. Isten meg akar szólítani, Isten szeretne megismerkedni, szeretné megmutatni, hogy Ő kicsoda és szeretné, hogyha mindenki tudná, hogy Ő ismer minket, ezt tudja mindenki, aki Igét olvas, vagy Igét hallgat. Isten meg akarja magát ismertetni ezzel a világgal, és megmutatni az Ő emberi oldalát, a világot fenntartó, gondviselő, szerető lényét. Ezért szól az igehirdetés ma is! Isten van, minden mindenekben és a megszületett gyermekben közénk jött, hogy megismerjen minket, hogy elkezdjen velünk, bennünk valamit! És nekünk jó ez a tudat! Istenről megtudni, megérteni többet és többet nagy kincs. Ezért is olyan szép teológiát tanulni. Mert ez egy végtelen, de csodálatos dolog Jézus, a legnagyobb teológus nyomdokán. Jézus egészélete és igehirdetése arról szól, hogy Istenről és az Ő országáról beszéljen az embereknek, nekünk! Születésétől kezdve azt hirdeti, hogy Istenhez bárki jöhet, Ő valaki olyan, aki mindenkiről tudni akar. Ezt tanuljuk meg ma, hogy akár pásztorok, akár királyok vagyunk Isten szeretett és hatalmas Fiának jászlához odamehetünk és meggyőződhetünk, hogy minden úgy történt, ahogy Isten azt már jó régen megüzente! Csodálatos tudás annak a tudása, hogy Istenhez közünk van!

Ámen