2015. 12. 20. – Advent 4. vasárnapja (Molnár Lilla)

Dátum:
2015. 12.20.
Igehirdető neve:
Molnár Lilla
Ige helye:

Ézs 52,7-1o

Alapige:

Mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírt hozó lába! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet. Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik! Halld, őrállóid hangosan kiáltanak, együtt ujjonganak, mert saját szemükkel látják, hogy visszatér az Úr a Sionra. Vígan ujjongjatok mindnyájan, Jeruzsálem romjai! Mert megvigasztalta népét az Úr, megváltotta Jeruzsálemet! Kinyújtotta szent karját az Úr minden nép szeme láttára. Meglátják majd az egész föld határán Istenünk szabadítását.

Prédikáció:

Advent van, még mindig. Az ünnep közeledtével, évről évre, különböző módon közelíthetünk a Karácsony felé, vagy általában a piros-betűs ünnepek felé. Mondjuk, egy átlagos rendben dolgozó ember azt mondhatja: de jó, jön a Karácsony, nem kell hétfőn dolgoznom. Egy anyuka már felsóhajt, ajjaj, nagytakarítás, vendégvárás, mézeskalácssütés, de nem baj, mert együtt van ilyenkor a család. Egy diák örül, mert itt a téli-szünet, szabadság, finom sütemények, szaloncukor… Egy lelkész pedig felsóhajt, és reménységgel tekint a karácsonyi időszak elé, de tudja a realitást, hogy ez az ünnepi időszak a legszebb örömhír mellett is kemény, az istentiszteletek, különleges alkalmak sora, amelyekre folyamatosan készülünk és valósítjuk meg őket… Az ünnepi időszak mindenki számára megterhelő, még egy óvodás is érzi a verstanulással, karácsonyi színdarabokra való készüléssel, hogy több a „munka”, mint általában. Nincs is baj az ünnepre való készüléssel, amíg az meg nem keseríti az életünket! Ünnepre készülünk, és az ünnep az mindig valami más, mint a hétköznapok! Az ünnep kiemel, feltölt, ad valamit, változást hoz az ember életébe. Az ünnep öröm, mert a tartalma mindig olyan, ami fontos, jó dolog az életünkben, aminek örülhetünk, ami boldoggá tehet minket!

   Karácsonykor Jézus Krisztus születését ünnepeljük, Adventben pedig erre az ünnepre készülünk fel! Jézus születése sok mindent jelenthet számunkra, a világ számára. Az ünnep magja, és így a felkészülésünk középpontja is az a történés, hogy a világot teremtő, fenntartó Isten, akit nem lehet megfogni, akit nem lehet kiábrázolni, akiről nem lehet hiánytalanul és valósághűen beszélni, az Isten Krisztusban közel jön az emberhez. Nem távolságban, hanem minőségben, olyan lesz mint mi.  Megszületik, felnevelkedik egy családban, foglalkozást tanul, majd pedig azt csinálja, amit szeret, amiért jött, tanít, találkozik, végül pedig az életét adja. Jézusban Isten megismeri az emberi lét határait, küzdelmeit, örömeit, annak árnyait és szépségeit. Istent érdeklik az életünk szépségei és nehézségei! Ez a békességet, örömhírt hozó evangélium, ami szól kétezer év óta a világban: az Isten emberré lett. És ennek az evangéliumnak a hangjára életek változnak meg és nyernek értelmet. De van, hogy ez az evangélium nevetség tárgya, van, hogy ez az evangélium befogadó szívek helyett csak gyűlöletbe ütközik, vagy éppen, van hogy ez az evangélium senkit nem érdekel, senki nem tartja érdekesnek, fontosnak. Pedig ez az örömhír a világba érkezése óta ugyanaz és létkérdésekről beszél, életbevágó kérdésekről, arról, hogy honnan származik az életünk, mi történik, amíg élünk, és hová tartunk azután.

  Ézsaiásról tudjuk, hogy szeret szépen fogalmazni, irodalmi képekkel elmondani akár a jót, akár a rosszat. Ézsaiás az örömhírt is nemcsak úgy elénk dobja, hanem gondosan és szépen megfogalmazza. Jó és fontos dolgokat ad a tudtunkra, békességről, szabadulásról, vigasztalásról beszél. Csupa olyan dologról, amire minden korban és társadalmi helyzetben vágyik az ember…

Az igeszakasz nyitó képéről filmek jutnak eszembe. „Mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírt hozó ba!” Például a Luther film, amit már a konfirmandusok, nemrég konfirmáltak is ismerhetnek. Luther Márton és Bora Katalin együtt sétálnak a dombok között a film vége felé. Nem tudják, hogy milyen döntés vár rájuk a császártól a reformáció ügyében. Gyakorolhatják-e tovább hitüket vagy nem prédikálhatnak többé a papok a reformáció nyomán, el kell-e égetni az anyanyelvű Bibliákat és hasonlók. Hallják a lódobogást a dombok felett, és megjelennek a zászlók. Nem a hírvivők lábát, hanem a fejüket látjuk. Hírt hoznak, de Lutherék még nem tudják milyen hírt. Búcsúzkodnak, a legrosszabbra számítanak. Érződik a pillanatnyi feszültség, hogy itt nagyon sok múlik azon, hogy milyen is a hozott hír. Feltűnik a hírhozó, és örömhírt hoz, azt mondja: „Márton, sikerült!” És akkor kiül az öröm, a hála, a békesség, a megkönnyebbülés Luther arcára. Mert neki a hír valódi örömhír volt, nem a saját győzelme, az evangélium győzelme.

   Az örömhírt hozó lábával kapcsolatban nagy írásmagyarázati felfedezést nem tettem, nem tudom, hogy miért pont a lába a szép Ézsaiás szerint a hírt hozónak! Talán a meggyötört, összeroskadt, örömhírben alig reménykedő ember testtartására utal, aki csak a földet nézi szinte, és az eléje lépőnek a lábát pillantja meg először. Nem tudom, de a felkiáltás maga elgondolkoztató. Ahogyan egy ünnep sem ünnep mindenki számára, úgy az evangélium sem feltétlenül örömhír mindenkinek. Egy hír lehet jó, lehet rossz, vagy éppen közömbös. Ha az említett filmre gondolunk, Luthernek igazi örömhír volt, amit kapott, felszabadító, feloldó üzenet a reformációval kapcsolatban, amire az életét tette fel.

De milyen hírről beszél most a próféta? Kiknek szólt akkor és mit mond nekünk ma?

Az Ézsaiást hallgatók a babiloni fogság idejének zsidósága. Milyen hír volt nekik a babiloni fogságból való hazatérés híre? Örömhír? Valamennyire biztosan, de vajon mindenkinek? 7o év távol a hazától. Mi van azokkal, akik már ott születtek? Mi van azokkal, akik új életet kezdtek, és bár távol a gyökerektől, távol a templomtól, talán még Istentől is távol, megtanultak túlélni ebben a helyzetben? Ezt választották, vagy éppen nem választhattak mást. Ki tudja. Nekik örömhír, hogy lehet újra hazamenni? Örömhír, hogy vissza lehet menni oda, ahonnan elhurcolták őket… A fogságba vittekből generációk már elmentek, akiket gyerekként vittek el, azok pedig gyakorlatilag az egész életüket a Babilonban élték, megöregedtek, elképzelhető, hogy, egy nagy utazás gondolata is borzasztotta őket… Azonban az üzenetben mégis benne van az, hogy helyreállhat a rend, vissza lehet térni oda, ami az otthon volt, ahonnan származnak, helyre állhat egy elemi, mély kötődés.

Ézsaiás szavai a békesség, a szabadulás híre, Isten közeledő jelenlétének a híre. Karácsonykor örömről, szeretetről beszélünk, ezt próbáljuk kifejezni, megélhetővé tenni a cselekedeteinkkel is.  De vajon valódi örömhír az, amit ilyenkor hallunk évről évre? Valódi örömhír minden vasárnap evangéliuma? Tényleg szépek azok a bizonyos örömhírt hozó lábak? …

Nem véletlen a felkészülési időszak az ünnepek előtt. Örülni az tud, akiben megvan a nyitottság, akinek vannak fontos, meghatározó dolgok az életében és amikor ezek beteljesednek, megvalósulnak, működnek, megjelennek, akkor az örömöt, boldogságot vált ki. Megkönnyebbülést, szabadulást hozó jó hírt annak lehet mondani, aki várja, akinek a helyzete megkívánja ezt. Vigasztalni azt lehet, aki felismeri hogy helyzetében arra van szüksége. Nem kell addig keresni a rossz dolgokat az életünkben, amíg valamit nem találunk, hogy legyen miért vigasztalni minket. Van, hogy jól vagyunk, rendben van életünk Istennel és emberrel egyaránt, Isten kegyelmére ilyenkor is szükségünk van, de nem kell mindig összetörve lennünk azt gondolom, hogy az evangélium vigasztalhasson minket. Viszont, ha megtört az ember élete, irányt, célt vesztett, szomorú. fájdalmas, magányos, akkor a karácsonyi evangélium azt mondja, hogy ne keressünk máshol vigasztalást, gyógyulást, csak a megszületni készülő Istenben, a világot átformáló Jézus Krisztusban. Szabadítást ígér a próféta, ez öröm másik része, szabadságot, enyhülést a világnak mindabból, ami fogva tart, ami korlátoz, ami terhel. Az Isten enyhítheti, el is veheti, vagy együtt hordhatja velünk a terheinket. Attól jó hír ez, mert Isten velünk van a küzdelmeinkben, velünk harcol, velünk szenved ott van, jelen van és békességet ad minden nehéz körülmény ellenére.

Isten örömhírére mindenkinek szüksége van, de rá kell találni erre a szükségre, fel kell ismerni! Értünk születik a világra, a mi életünkbe lép be az Isten minden karácsonykor, hogy vigaszt, szabadulást, erőt, ötletet, lendületet, békét, épülést, szeretetet hozzon! Keressük, kutassuk, hogy mire van szükségünk a leginkább idén karácsonykor és mire is várunk igazán idén adventben! Ne féljünk nagy dolgokat kérni Jézus Krisztus nevében!

Ámen.