2015. 11. 01. – Szentháromság ünnepe utáni 22. vasárnap (Molnár Lilla)

Dátum:
2015. 11.01.
Igehirdető neve:
Molnár Lilla
Ige helye:

Filippi 1,3-11

Alapige:

3Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok, 4és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért, 5mert közösséget vállaltatok az evangéliummal az első naptól fogva mind a mai napig. 6Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára. 7Így kell gondolkoznom mindnyájatokról, mert szívemben hordozlak titeket, mivel fogságomban is, az evangélium védelme és megerősítése közben is mindnyájan együtt részesültök velem a kegyelemben. 8Mert tanúm az Isten, mennyire vágyódom mindnyájatok után a Krisztus Jézus szeretetével; 9és imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel; 10hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára, 11és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására.

Prédikáció:

Nagyon szépen és biztatóan indul ez az igeszakasz. Pál hálát ad a filippibeli gyülekezetért. Megköszöni Istennek, hogy vannak, hogy kapcsolatban lehet velük egyrészt, másrészt pedig, hogy a gyülekezet befogadja és megtartja az evangéliumot. Az apostolnak ez a legfontosabb, hogy a Krisztusról szóló beszéd legyen az, amit az emberek megértenek, megtartanak, amire emlékeznek az ő szolgálatából. Reformáció ünnepe körül ez a hálaadás emlékeztet minket arra, hogy mi a legfontosabb a lelkészek szolgálatában, az egyház szolgálatában. A Krisztusról szóló beszédet hirdetni, az evangéliumot elvinni minél több embernek, megtanítani az embereket ebből élni. Isten áldó munkája ez bennünk és rajtunk keresztül, tanítvánnyá tenni mindenkit, a Jézus Krisztusról szóló evangélium tanítványává, és ebből élni, ehhez visszatérni nap mint nap. A reformáció egyházának, a Krisztust Luther nyomában követő egyháznak ez a legdrágább kincse, feladata és forrása: a feltámadott Krisztusról szóló beszéd hirdetése és megtartása!

Hálásak lehetünk mi is egymásért, és a gyülekezet közösségéért Istennek, hogy ezidáig megtartotta, építi és használja a Debreceni Gyülekezetet. Egy bibliaórán beszélgettünk a régi templompadlóról, illetve az emlékdarabokról és valaki elmondta, hogy ebben az új épületben még otthonra kell találni, mert a régiben érződött az elődeink imádsága. Be kell imádkozni az új templomot is őszinte szívű imádsággal, hogy ezek a kövek is megteljenek a hálával Isten iránt, hogy megtartja népét napról napra.

Pál szerette filippi gyülekezetet, bensőséges kapcsolata volt vele. Sok élményt él át Filippiben, ahova második missziói útja során jutott el, ezekről olvashatunk az Apostolok Cselekedeteiben. Ahogyan ír a gyülekezetnek, abbólmárződik a szeretet, a ragaszkodás, ami akkor fűz bennünket egy helyhez, egy közösséghez, ha ott együtt élményeket éltünk át. És akikkel élményeink vannak, akiket jól ismerünk és szeretünk, azokat tudjuk a leginkább a legőszintébben  imádságban hordozni. Ezért fontos az egymással eltöltött minőségi idő, ezért fontos az istentiszteleti idő a gyülekezet közössége számára, illetve a szeretetvendégségek, más alkalmak is. A hálaadás pedig nemcsak arról szól, hogy megköszönjük Istennek az ajándékait, a jó dolgokat, amik történnek velünk, azokat az embereket, akik szeretnek minket, tesznek értünk. Pál akkor is imádkozott és énekkel dicsérte Istent, amikor Filippiben igazságtalanul börtönbe vetik. Nemcsak a jó dolgokban, hanem a nehézségekben, és akkor igazán lehetünk hálásak, hogy Isten lehajol hozzánk és megtart minket! Az apostolok és az első keresztények példája, hogy imádkoznak egymásért, folyamatosan Isten elé viszik azokat a közösségeket, ahol megfordulnak, azokat a gyülekezeteket, amelyek igehirdetéseik nyomán kelnek életre. Isten elkezdte bennünk, az egyházában a munkát és be is végzi azt. Ez az egyház látható és láthatatlan is egyben. Láthatatlan egységes közössége a Jézus Krisztusban hívőknek, amelyek nem lehetnek meg a szakadozó, emberi közösségekből álló, hibáival és bűneivel élő fizikai egyház nélkül. Isten elkezdte nemcsak láthatatlan, hanem látható egyházában is a munkát, és hitünk, reménységünk szerint végzi és be is végzi azt bennünk, rajtunk keresztül.

Pál arról beszél, azt kívánja a levelében, hogy gazdagodjon a gyülekezetben  a szeretet ismerettel és megértéssel, hogy megítélhessék, mi a helyes, hogy tiszták, kifogástalanok legyenek a Krisztus napjára. Ez a magja az igeszakasznak és az igehirdetésnek is.   Az apostol összekapcsolja a szív és az értelem dolgait, mert Isten beszéde mindkét módon szól hozzánk, a szívünkön s az intellektusunkon keresztül is. A szeretet, az ismeret és a megértés teszi lehetővé az ítélőképességet, hogy megítéljük, mi a helyes, mi a jó, és hogyan lesz tiszta és  kifogástalan az ember. Ha ez csupán egy gyakorlatsoron múlna, ha ehhez csak fegyelmezettebbnek kellene lennünk, jobban odafigyelni magunkra, önmegtartóztatóbban élni, akkor semmi szükségünk nem lenne Istenre és Jézusra, hiszen mi magunk is végigmehetnénk a bölcsebbé, lelkibbé válás útján.

Nem erről van itt azonban szó. Az Úristen előtt csak egyedül Jézus Krisztus a kifogástalan, az egész, a jó, az igaz. Krisztus, akiről Isten azt mondja, hogy az Ő Fia, akiben gyönyörködik, akiben kedvét leli és akiért minket is igaznak lát. Egyetlen egy módon tudunk tiszták és kifogástalanok lenni, úgy, hogy ismerjük,és szeretjük az értünk emberré lett Istent és hiszük az evangéliumot, a Jézus Krisztusról szóló örömhírt, ami minden tanításnak, törekvésnek, helyes és tiszta gondolkodásnak az alapja, a forrása, a mozgatója. Az evangélium ismerete nélkül helyes ítélőképesség jó és rossz között, az evangélium nélkül koszos marad minden mosakodásunk, az evangélium nélkül mindig marad kifogásolható bennünk. De aki hiszi és magáénak tartja az Örömhírt, az gyarlósága, emberisége mellett is tiszta és kifogástalan lesz az Úristen szemében a feltámadt Jézus Krisztusért.

Reformáció ünnepe körül nem Lutherről kell beszélnünk. Nem arról, amit Luther tett, hanem arról, amire rámutatott, amit kiemelt, amit prédikált: az evangéliumról, amely igazzá, tisztává és egésszé tesz bennünket, amely megelevenít és életet ad, amely által élünk és cselekszünk, szeretünk és építünk! Erről az Örömhírről így beszél Luther egy igehirdetésében: …

Egyedül a Krisztusról szóló beszéd megtartása terem gazdag gyümölcsöt az ember életében, nem az erőfeszítései, nem az önsanyargatása, nem a hamis lelkiismeret-furdalás, hanem az őszinte bűnbánat és hit a feltámadott Jézus Krisztusban.

Ámen