2015. 07. 26. – Szentháromság ünnepe utáni 8. vasárnap (Molnár Lilla)

Dátum:
2015. 07. 26.
Igehirdető neve:
Molnár Lilla
Ige helye:

Ézsaiás 2, 1-5

Alapige:

1Ezt az igét kapta látomásban Ézsaiás, Ámóc fia Júdáról és Jeruzsálemről: 2Az utolsó napokban szilárdan fog állni az ÚR házának hegye a hegyek tetején. Kimagaslik a halmok közül, és özönlik hozzá valamennyi nép. 3Eljön a sok nép, és ezt mondják: Jöjjetek, menjünk föl az ÚR hegyére, Jákób Istenének házához! Tanítson minket utaira, hogy az ő ösvényein járjunk. Mert a Sionról jön a tanítás, és az ÚR igéje Jeruzsálemből. 4Ítéletet tart a nemzetek fölött, megfenyíti a sok népet. Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket. Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul. 5Jákób háza, jöjjetek, járjunk az ÚR világosságában!

Prédikáció:

Kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és  a mi Urunktól, Jézus Krisztustól, ámen.
Ézsaiásnak, Ámóc fiának a beszéde arról, amit Júda és Jeruzsálem felől látott. Ez lesz az utolsó időkben: Erősen fog állni az Úr házának hegye a hegyek felett, magasabb lesz a halmoknál, és özönleni fog hozzá minden nemzet. Eljön a sok nép, és azt mondják: Jöjjetek, menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket útjaira, hogy az ő ösvényein járjunk. Mert Sionból jön a tanítás, és Jeruzsálemből az Úr beszéde. Ítéletet tart a nemzetek felett, és sok nép felett bíráskodik. Fegyvereikből kapákat csinálnak, dárdáikból metszőkéseket, és nép népre kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanul. Jákób háza, jöjjetek, járjunk az Úr világosságában!
Ismét valami a végidőkről. Egy prófécia arról, hogy mi lesz az “utolsó időkben”. Ha lineárisan képzeljük el a történelem menetét, illetve a világ idejének múlását, akkor az “utolsó idők” a világ vége előtti időket jelzik. Ha spirális rendszerben látjuk magunk előtt a világ létezését, a történelem menetét, akkor az utolsó idők egy korszaknak a végét jelzik, amit majd követ valami más.
Sokféle “világvégét” láttunk már: pl. a filmvásznon: a leghíresebbek talán a Holnapután, mely az éghajlatváltozás miatti pusztulást mutatja be. Egy másik, szintén végidőket bemutató film volt az elmúlt években a Legenda vagyok, ahol az utolsó ember küzdelmét mutatja be a földön és azokat a fiktív dilemmákat, ami előkerül akkor, ha az ember végleg egyedül marad, mert még az utolsó társa, a kutyája is megbetegszik. Ennek a filmnek több, alternatív befejezése is van…
Világvégekről, korszakok végéről tanultunk a történelemkönyvből is, de vannak, akiknek elég volt kimenni a ház ajtaján, hogy a bőrükön érezzék pl. a világháborúkat. Sokféle világvége folyamatot felvázoltak, előrevetítettek már nekünk, nemcsak a moziban, hanem a társadalom különböző fórumain, ahol arról van szó, hogy az ember energia- és ételfogyasztása, illeve a különféle hulladékok produkálása hogyan változtatja meg és lehetetleníti el az éghajlat, a természet, a világ működését. Beszélünk, pl, a globális felmelegedésről, szenvedünk a hőségtől. Amerikából jövök, ahol minden zárt tér jegessé válik, ha kint melegszik az idő, de talán már itthon is, a plázák világa és egyéb tehetősebb helyek hasonlóképpen működnek. Aki megteheti, az légkondival enyhíti a kínját, még-nagyobb hőséget és szenvedést okozva azoknak, akiknek nincs lehetőségük, pénzük arra, hogy légkondicionált helyeken vészeljék át a nyarat (pulóverben). Két szélsőség ez, lehet, hogy a mi helyünk éppen valahol középen van, ki tudja, de az nem kérdés, hogy ennek a tendenciának egyre súlyosabb következményei lesznek.
Az ézsaiási jóslatban említett kép, az hogy Isten hegye magasabb lesz a halmoknál,  hogy a Sion egyszer csak kiemelkedik majd minden más közül, szintén egy ijesztő víziót hív elő bennem. Elképzelem, ahogyan az unokáim fuldokolnak azokban a műanyag halmokban, amelyeket a szüleik, nagyszüleik, dédszüleik generációja hagyott rájuk. Egyszer csak meg fog telni a föld pl. azzal a sok szeméttel, amit termelünk, azzal a sok szeméttel, amit itt hagyunk a világban magunk után. Az erdőkben, a mezőkön, a vizekben, falvakban, városokban. Olykor a saját otthonunk tele van hulladékkal, kacattal, felesleges dolgokkal. Magam előtt látom a próféta látomását, amikor már csak az Úristen hegye, egy kék felhőbe borított, örökzöld hegy maradt, amit nem lehetett tönkre tenni.
Ez evangélium a számunkra, hogy Istent nem tehetjük tönkre. Isten kiemelkedik a fizikai és a spirituális mocskunkból is. Mindig volt és mindig lesz egy hely, ahova menekülni lehet. Mindig lesz egy “menedék”, ahol megpihenhet az ember, ahol fellélegezhet, ahol tiszta vizet ihat. Reménység szerint nemcsak spirituális, hanem fizikai értelemben is. Mert Isten örök szeretete megtart és újjáteremt, újra és újra, amíg világ a világ. A kérdés, hogy meddig világ a világ? Megszűnik-e egyszer-csak az örök szeretet helyrehozni, meggyógyítani azt, amit szisztematikusan tönkre teszünk? Mit jelent Isten ítélete? Azt, hogy egyszer csak azt mondja, hogy elég? És mit jelent ennek a világnak Jézus Krisztus váltsága? Vajon azt, hogy a lelkünk túléli ennek a világnak a pusztulását? A világ, a természet, Isten teremtése, Isten alkotása! Jézus Krisztus nem csupán lelkekért, hanem hús-vér emberekért halt meg. Az ítélet pedig nem lesz, hanem rajtunk van, szenvedi és szenvedte a világ mindig is, nem valami, ami eljön, hanem valami, ami van. És mi nem lehetünk közömbösek ez iránt. Nem lehetünk tekintet nélkül arra, hogy mi lesz a földünkkel, a távoli és közvetlen környezetünkkel. A megváltott lelkek nem lehetnek közömbösek a testük, a környezetük iránt. Nem lehet indok az, hogy “én úgyis elmegyek, majd jönnek mások, akik cselekszenek helyettem”, “majd jönnek az aktivisták”… Nem rázható le az a felelősség, amit a magunk után hagyott dolgok, állapotok jelentenek. És akik “itt maradnak”, akik most kezdik az életüket, vagy akik életük teljében vannak, azok sem mehetnek el a világ, a hús és a vér sorsa mellett, Hiszen ez az a közeg, amiben élünk, ami ránk bízatott, ami nekünk teremtetett. Muszáj gondolkodni, muszáj megfontolni, muszáj változtatni és muszáj lemondani. Mert előbb vagy utóbb visszafordíthatatlan lesz az amiben sodródunk. És akkor majd zenghetnek a templomok Isten ítéletéről,mi pedig ki tudja melyik templomban hallgatjuk majd az ítélethirdetést, a légkondicionáltban, vagy abban, amiben alig kapunk levegőt az 5o fokban…
A látomás tanításról, tanulásról beszél. Isten nem környezetismeretet oktat, vagy hulladékgazdálkodást konkrétan, hanem arra tanít újra és újra, amit Jézus így fogalmazott meg: Szeresd Istent és szeresd a másik embert. Ha Istent szereted, akkor azt is szereted, amit alkotott és amit neked adott. Ha a másik embert szereted, akkor fontos lesz az a sors, amit a veled élők élnek és amit az utánad jövők kapnak, amire te is hatással lehetsz. Amit szeretünk, amit igazán szeretünk, annak nem ártunk. Akarom hinni, és akarom megélni, hogy amit szeretünk, annak ne tudjunk ártani. Ezt a két parancsolatot meg kell tanulni. Nekünk is, a gyerekeinknek, a szüleinknek, a kollégáknak és a szomszédoknak is, hogy szeressük Istent, és mindazt, amit nekünk adott, a környezetünket, az élőhelyünket és az embertársainkat.
Ez a két parancsolat töri meg a véges linearitást és alakítja továbbágazó spirállá. A szeretet parancsai képesek arra, hogy megállítsák a kezet pusztítását és alkotó, teremtő kezekké tegyék őket. Életet elvevő kezek helyett életet adó kezekké. Mert a kapával kertet gondoz, élelmet termel az ember, a metszőkéssel pedig új hajtásokon, új életen munkálkodik, míg a fegyverekből, és háborúból csak pusztulás származik. A szeretet parancsai nemet mondanak mindenféle háborúra, amely pont ezeknek a teremtő cselekedeteknek az ellentéte: kioltja az életet, éhséget, nyomort hoz. Nemet kell mondani a gyűlölet beszédeire, és igent az alkotásra, az új életre. Nemet kell mondani arra a jólétre, ami tönkre teszi mások életét. Egy életen át tartó feladat tanulni ezt – Isten tanítson erre minket! Ámen