2015. 04. 05. – Húsvét vasárnap (Réz-Nagy Zoltán)

Dátum:
2015. 04. 05.
Igehirdető neve:
Réz-Nagy Zoltán
Ige helye:

Mk 16,1-8

Alapige:

1Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus testét. 2A hét első napján, korán reggel, napkeltekor, elmentek a sírbolthoz, 3és erről beszéltek egymás között: „Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?” 4Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt.5És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek. 6De az így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették. 7De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek.” 8Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.

Prédikáció:

Megszoktuk, hogy elérhetőek vagyunk, hogy a családtagjaink barátaink, munkatársaink is bármikor felhívhatóak. Még a vonatról is válaszolnak az e-mailjeinkre, sms – üzeneteinkre. Lassan ahhoz is hozzászokunk, hogy eseményeket, melyeken nem tudunk ott lenni, megnézhetünk online az internetről. Megszokjuk lassan a közvetett kommunikációs formákat. Van, hogy előnyösebbnek is tűnnek. Néha magam is inkább választom a facebook-üzenetet, vagy az sms-t, minthogy rácsörögjek az illetőre. Ezeken a közvetett érintkezési formákon keresztül a közlendő sosem sürgető, hagy időt arra, hogy a címzett gondolkodjon rajta, hogy ne kelljen neki rögtön reagálnia, vagy mondania valamit.
Akinek tizenéves gyerekei vagy unokái vannak, az ismeri azt amikor a tizenéves még lefekvés után magával viszi a telefonját az ágyába, és facebook-on még elalvás előtt üzeneteket vált, van, hogy még egy órán keresztül is.
Tehát a közvetett érintkezés néha előnyösebbnek tűnik a közvetlennél. Pár napja a Békás tavi játszótérre vittem a kisebb fiaimat. Ezen a játszótéren két objektumot a nagy zöld békát és a piros, többszintes tornyot egy üres cső köti össze, mely átvezeti a hangot egyikből a másikba. Alig voltak a játszótéren, és mialatt fiaim a zöld békában játszottak, a piros toronyban feltűnt két lány, akik korban közelállók voltak. Azt vettem észre, hogy a csövön keresztül beszélgetnek. Nem lehetett mindent hallani, de az kiderült, hogy bemutatkoztak, és elmondták egymásnak, hogy ki kicsoda, hogy ők ketten együtt testvérek-e, vagy nem. Volt egy olyan pillanat is, amikor kidugták a fejüket a lányok a piros torony ablakán, fiaim meg a béka tetőnyílásából, és megnézték egymást, aztán folytatták még a beszélgetést, a csövön keresztül. Ha nincs ez a játék-lehetőség a csővel, akkor biztos, hogy nem ismerkednek össze. Érdekes módon éppen a közvetett kommunikáció, érintkezés lehetősége vonzotta őket, és nem a direkt beszélgetésé.
Isten kommunikálni akar az emberrel. A kérdés csak az, hogy milyen módon teszi ezt. Ha direkt módon megszólítana, vajon az lenne számunkra a legjobb? Vélhetően a pszichiátrián kötnénk ki. Isten ezt pontosan, és nagyon jól tudja, hogy mennyire veszélyes lenne számunkra egy direkt kommunikáció. Ezért más módon próbálkozik. Persze nekünk most nem az a dolgunk, hogy végigvegyük ezeket az indirekt érintkezési kísérleteket, nem is lenne könnyű összegezni ezeket, sőt…Vajon mi más a világ, mint Istennek ilyen indirekt, közvetett kommunikációs próbálkozásai a teremtményeivel?
Van a Mózesi Könyvekben egy különösen is megjegyzésre érdemes mondat. „ A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a mi fiainké. 5 Móz 29.29
Ez a mondat arra utal, hogy Isten folyamatos kommunikációt folytat teremtményeivel a legkülönbözőbb módon, és ezeknek az értelme és célja számunkra felfoghatatlan, túl van a mi értelmünkön. Szó szerinti fordításban el van rejtve előlünk, és ezért hívhatjuk átvitt értelemben titoknak is. Tehát az ember felteheti az életét, hogy kutasson eddig nem vizsgált isteni kommunikációs formákat, de vannak már kijárt, kitaposott utak ebben, mégpedig a kinyilatkoztatás és a szent könyvekben leírtak, és a Mózes Ötödik Könyvének írója ezeknek a megbecsülésére és átörökítésére akar biztatni.
De még az is többféle isteni kommunikációs csatornát ír le. Csak a passiótörténetben, mely ennek a húsvéti ünnepkörnek a fő bibliai szövege, minden egyes passiótörténetben szereplő esetében más és más közvetett kommunikációs formát ír le. Júdással az igazságérzeten keresztül, Pilátus feleségével álom útján, Péterrel a lelkiismereten keresztül, A római századossal és beosztottjaival rendkívüli természeti jelenségek által és minden résztvevővel pedig Jézuson keresztül, talán Pilátussal kommunikál a legmeglepőbb módon, és nem utolsósorban Jézussal is kommunikál, vele pedig a szenvedése eseményei révén, melynek végén a legfőbb kommunikáció maga a feltámasztása volt. A nagyheti és húsvéti események tele vannak különböző jelekkel, és azokra való emberi válaszokkal. A főpap megszaggatja ruháját, júdás felakasztja magát, Pilátus megmossa kezeit, a százados hitvallásra nyitja ajkát, Péter sírva fakad, a Jézus sírjához kimenő asszonyok pedig elfutnak félelmükben.
Mindezek a történések egy mindent átszövő, és egymással összefüggésbe hozható isteni kommunikációnak a részletei.
Számunkra mindez az emlékezésen keresztül válik megközelíthetővé. Hiszen az emlékezés is az isteni kommunikáció egyik formája. Talán az egyik legfontosabb formája, hiszen Ahogy Luther értelmezte a Mózesnek megjelenő Isten történetét, – mely röviden úgy szól, hogy Mózes Látni szeretné Istent, aki ezt a direkt kommunikációt ugyan nem teszi számára lehetővé – az Ő életének védelme értelmében, viszont azt az indirekt, közvetett lehetőséget ajánlja fel Mózesnek, hogy ha szemtől szemben nem is, de hátulról megláthatja őt. Ezt az Isten Hátát Luther úgy értelmezte, hogy az istennel való kapcsolatunk, kommunikációnk mindig utólagos, és az emlékezésben valósul meg.
És most először is összegezzük mi volt Jézus számára fontos? Az, hogy a cselekedetei és szavai közelebb vigyék az embereket Isten Országához, de mindezt lélekben, belülről, az emlékezés, a rágondolás, a kontempláció által. Egyfajta belső harc során, melyben az ember az ostobaság, a bűn és a betegségek által ránk mért és elviselt korlátok, bilincsek, lelki börtönök ajtói kinyílhatnak.
A Jézusra való emlékezés által az ember benső kincsévé válik Jézus életének és halálának önmagából mindenkinek egyaránt részt adó valósága. És éppen ez az emlékezet egyik alapvető jellemvonása: az emlékezet által válok figyelmessé arra, amit a jelenbe a múltból integrálni, beépíteni tudok. Az emlékezés által tehát figyelmessé válunk arra, hogy a jelen nem állhat csupán önmagában. Éppen a húsvéti ünnepkör nyújtja számunkra azt a lehetőséget, hogy az emlékezet nem más, mint a jelenvalóvá tétel munkája. Úrvacsorás istentiszteletet tartani a halott Jézus emlékére azt jelenti, hogy őt, aki nincs jelen, jelenvalóvá tesszük, mégpedig az egyetlen lehetséges alakjában, amelyben egyáltalán jelen lehet, amíg el nem jön. Ennek a jelenvalóvá tételnek a garanciája a feltámadásban való hit.

Képesek a feltámadásról szóló evangéliumi történetek feltámadás-hitet adni? Nem, legfeljebb elvezethetnek bennünket ahhoz a határhoz, aminek az átlépése után az lehetségessé válhat számunkra.
A feltámadás – történetek nem Isten-bizonyítékok, hanem irodalmi kísérletek arra, hogy a lehető legteljesebb formában elmondja valaki azt, ami őt eljuttatta a feltámadás-hithez. Mindezt persze a saját korának irodalmi eszközeivel teszi, ami dolgunkat csak még nehezíti.

Márk evangéliumának feltámadás-története az Ószövetségi angyal-jelenések formai követelményeit követi. Ennek sajátságai: 1. Az angyal megjelenése 2. az ebből következő félelem 3. az átadandó üzenet elmondása 4. a címzett erre adott válasza és a hitelesítő jel.

Ezek alapján az evangélista ezt a formát használja, de meglehetősen szabadon. Hiszen nála a forma törést szenved és ezzel akarja az üzenet rendkívüli voltára felhívni a figyelmet. Az üres sír ezen a formán belül a jel fontos szerepét tölti be. Az angyal pedig immár nem a történéseket magyarázza, mint az ószövetségi angyal-jelenésekben, aki rejtélyes, kódolt beszédeket értelmez, hanem Isten kinyilatkoztatásának, kommunikációjának legfőbb tanúja. Ezzel az evangélista az események rendkívüliségét kívánta elbeszélni.
Amit mi, mai fogalmainkkal így mondanánk el: Krisztusban új lét jelent meg. Aki ebből az új létből részesül, az új teremtéssé lesz. Elidegenedésük a lényegi és örök Léttől, Istentől, megszűnik az Új lét megjelenésével, vagyis Krisztus halál feletti győzelmével.

De ez az új lét nem direkt, szemtől szemben jelenik meg számunkra, hanem nehezen érthető, évezredekkel ezelőtti szövegeken keresztül, közvetett módon, és azáltal, hogy felidézzük a történeteket, hogy az emlékezet tárgyává tesszük, visszaadjuk hatalmát annak, aki ezek által a történetek által akar számunkra élő hatalommá válni, az élő Jézus Krisztusnak.

Aki emlékezik, az elmúltat teszi jelenvalóvá, ugyanakkor megerősíti a múltban megfogalmazott hitvallást Jézus győzelméről, feltámadásáról. Jézus jelenvalóvá válik ma is számunkra, mégpedig a kenyér és a bor elfogyasztásában, amit a vendégeknek megterített asztal kínál. Az evés és az ivás szükséges az élethez. Egyszersmind jelképezi mindazon dolgok befogadását, amelyek szükségesek az élethez, de mi magunk nem tudjuk előteremteni őket. Az evés és az ivás megmutatja, hogy az embert idegen anyagok tartják életben. Amennyiben az evés vendéggé teszi az embereket, közösséget formál belőlük, a közösség forrása pedig nem bennünk van, hanem a vendéglátóban. Az evés olyan közösséget teremt, amely nem emberkéztől való, és amit éppen ezért emberi kéz nem is rombolhat le. Ha tehát nem közömbös, milyen formát ölt Jézus emlékezete, akkor kell lennie valamilyen összefüggésnek az evés és Krisztus között. Hiszen az evés magát a jelenvaló Krisztust reprezentálja, teszi jelenvalóvá, konkrét valósággá teszi azt, ahogyan Krisztus jelen lesz: mint aki kiosztja az élethez szükséges táplálékot, és ezzel életközösséget teremt vendégei közt. Ezt úgy is érthetjük, mint a kölcsönös emlékezés folyamatát. A kenyér és a bor azzal emlékeztet Krisztusra, hogy lénye általuk válik jelenvalóvá, miközben ő maga úgy emlékszik meg a borról és a kenyérről, mint amik által lénye majd újra megjelenhet, megtapasztalhatóvá válhat. /Hans Weder/

A mi kezünkben van a lehetőség erre. Személyesen mindenki megkapja ezt a lehetőséget, így Te is. Mindez hitet nem tud adni, és én – ahogy minden korrekt igehirdető – csak azzal tudok segíteni, hogy elvezettelek saját lelkiállapotodnak arra a pontjára, ahol a ennek az Új Létnek már magától kell mozgásba lendülnie, létrejönnie és tudatosulnia. Ezt csak azzal lehet segíteni, hogy olyan tényezőket említünk, melyek vagy hasonlóak hozzá, vagy éppen ellentétesek vele. /Rudolf Otto/ A hitre találás nem tanítható, csak ösztönözhető, felkelthető, miként minden, ami a Lélektől való. Ámen