2015. 03. 29. – Virágvasárnap (Réz-Nagy Zoltán)

Dátum:
2015. 03. 29.
Igehirdető neve:
Réz-Nagy Zoltán

Prédikáció:

Jézus Jeruzsálembe való bevonulása alkalmával, emberekkel volt tele az utca.

Amikor az emberek az utcára mennek, az mindig az elégedetlenség, a düh jele. Akkor mindig valami régóta felgyülemlő feszültség, a sok megaláztatás, sebek szakadnak fel, és kiáltanak elégtételért.

Ez az indulat még nem biztos, hogy várakozásteljes. Lehet látni tüntetéseket, melyek nem a várakozás jegyében szerveződnek. Jézus idején azonban várakozással volt tele a levegő. Nagy fordulatot vártak, gyökeres változást.

Mi mire várunk ma?

Én mit is várok? Milyen várakozás él bennem? Magammal kapcsolatban, hogy lássam még kirepülni a gyerekeimet a fészekből, és hogy a megtalálják a számításukat az életben, hogy meg fognak tudni élni abból, amit szeretnek. Hogy amikor olyan idősek lesznek, mint most én, akkor lesznek erdők, és benne állatok, és lesznek még halak a folyókban és a tengerekben. Hogy olyan világ jön, amelyben nincsenek esélytelenek. Ahol nincs korrupció. Vagy legalább olyan minimális szinten van, mint Dániában. Ha ezt kérdeznék, bizakodó vagyok-e a jövővel kapcsolatban, akkor azt mondanám, hogy igen, az vagyok. És ez nem egyfajta kincstári optimizmus. Az optimizmusom a hitemből fakad. Mert meggyőződésem, hogy az optimizmus, a jövővel kapcsolatos bizakodás Jézus legfőbb jellemzője volt. Ezt a bizakodást Jézus egy korára jellemző megfogalmazással fejezte ki: „Elközelgett Isten Országa.” Ez a mondat a legközvetlenebbül fejezte ki abban a korban azt, hogy Jézus bízik abban, hogy a közeljövőben a dolgok jobbra fordulnak.

De ez a bizakodás és jövővel kapcsolatos pozitív hozzáállás nem feltétlen volt, hanem feltételes. És ennek a feltételességnek a prédikátora volt. Ezt a feltételességet fejezte ki a Jeruzsálemi bevonulásával is. Hiszen ezen a bevonuláson szamárháton ült, amely utalás Zakariás próféciájára: Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos, és szamáron ül, szamárcsikó hátán. 10Kiirtja a harci kocsit Efraimból és a lovat Jeruzsálemből. Kivész a harci íj is, mert békét hirdet a népeknek. Uralma tengertől tengerig ér, és a folyamtól a föld végéig. 11/Zak9

A szamár látványa, a rajta ülő Jézussal erre a próféciára kellett, hogy emlékeztesse az utcán vonuló sokaságot. Ez a jövővel kapcsolatos várakozás tehát feltételes. És a feltétel nem volt más, mint a fegyver elutasítása. A békés, erőszakmentes viselkedés még olyan helyzetben is, amikor pattanásig feszült a helyzet, amikor sokan a helyzetüket a Makkabeusok idejéhez hasonlították. Antiochos Epifanész minden idők leghírhedtebb zsidó vallást meggyalázó intézkedései kiváltották a fegyveres felkelést Antiochos Epifanész – egyenesen betiltotta a zsidó vallást, a szent szövegeket elégettette, a Jeruzsálemi Templomba Zeusz szobrát helyezték, és disznót áldoztatott Zeusz tiszteletére. Amit csak el lehetett követni a zsidóság vallása ellen, azt Antiochosz elkövette, úgyhogy nem lehet csodálkozni azon, hogy ennyi megaláztatás után a felkelés törvényszerű volt. Mindez jó másfél évszázaddal Jézus születése előtt történt, és sokan a római megszállás és a szeleukida megszállás között párhuzamot vontak, és hasonló fordulatot vártak. Amikor Jézus megkezdte működését, az első mondat, ami vele kapcsolatban bejárta az országot, az ez a mondat volt. Jézus azt hirdeti, hogy elközelgett az Istennek Királysága. Az Isten Királysága alatt akkor és ott ezek az emberek egy nagyon is földi országot képzeltek el, melynek van uralkodója, van hadserege, vannak vezető testületei, törvényei, börtönei és bitófái. Arra számítottak, hogy Jézus egy ilyen nagyon is földi királyságot fog megvalósítani, mint annak idején a Makkabeusok, akik saját magukból egy uralkodó dinasztiát kreáltak, és uralmuk viszonylag stabil volt egészen a római hódításokig.

A felkelést elkezdő Mattatiás Simon nevű fia volt a legügyesebb politikus a családban. Maga mögé állította a zsidó nép többségét, és az egyre gyengülő szeleukida uralommal szemben eredményesen lépett fel, és Kr.e. 142-ben elérte, hogy az akkori uralkodó, II. Demetriosz megszüntette a zsidók adókötelezettségét, ami már majdnem teljes függetlenséget jelentett. A következő évben a szír csapatokat kivonták az Akrából, ezzel a gyűlölt szeleukida uralom utolsó jele is eltűnt az országból. Kr.e. 140-ben tartottak egy zsidó népgyűlést, ahol Simont a hadsereg főparancsnokává, a nép királyává és egyben főpappá is választották.
A nép döntése szerint ezt a tisztségét mindaddig betöltheti, „míg föl nem lép egy hitelt érdemlő próféta”. A főpapi kinevezés és öröklődésének megerősítése eredményezhette, hogy a papok egy csoportja élesen szembefordult Simonnal és családjával. De Simont a nép határozata arra is felhatalmazta, hogy szigorúan eljárjon azok ellen, akik nem engedelmeskednek a döntésnek. Ezért valószínűnek látszik, hogy a kegyesek radikális ága ebben az időben vonult ki a jeruzsálemi közéletből, és a qumráni leletekben megnevezett „Gonosz Főpap”, aki vezetőjüket, az „Igaz Tanítót” üldözte, Simon lehetett.

Simont Róma is elismerte, ezzel véglegesen megalakult a Hasmóneusok királysága.

Sokan egy hasonló fordulatról ábrándoztak, és Jézus kijelentése, hogy elközelgett az Isten királysága, ezeket a reményeket, várakozásokat keltette életre. A Názáreti Jézus Dávid házából való, ezért is szólítják sokan Dávid Fiának. Származása alkalmassá teszi arra, hogy megtestesítse a várakozásoknak megfelelő „hitelt érdemlő prófétát”, aki újra megvalósíthatja azt, amit Matajáhu fia Simon jó másfél évszázada megvalósított.

De mit akart Jézus. Isten királyságának eljövetelét, de mit jelentett ez számára?

Egyrészt erre ad választ a Jeruzsálembe való bevonulás története: A szamáron lovagoló Jézus maga a nyilvánvaló válasz arra, hogy Jézus mit gondolt az erőszakkal kivívott politikai függetlenségről, egy önálló királyságról. Nem akarta, hogy erőszakkal próbáljanak meg megszabadulni a római uralomtól. Nem volt róma-barát, nem akart belesimulni a római társadalom kínálta lehetőségekbe, és követőit sem arra akarta buzdítani, hogy ezt tegyék. Akkor hát milyen magatartást ajánlott. Mt 5,32-ben Jézus a másik orca odatartása, a felsőruha mellett az alsó átengedése és a másik, plusz mérföldnyi út vállalásával arra buzdította tanítványait, hogy az elnyomott, a kiszolgáltatott helyzet ellenére át lehet venni az erőszakoskodóval szemben a kezdeményezést. Jézus előtt egy olyan nép, közösség modellje élt, akiknek az erőszakkal szemben más lehetőségük is van, mint megint csak az erőszak.

Ma amikor tömegesen végzik ki a keresztényeket szélsőséges iszlám fundamentalisták, még élesebben merül fel erőszak és az erőszakra mondható válasz kérdése.

Az iszlám vallás tud ugyan valamit Jézusról, de nem eleget. Az Iszlám tagadja a passiót, elutasítja a szenvedés és halál célját és értelmét. Éppen azt, amit jézus tanítványai sem értettek meg, csak utólag.

Hogy az élet annál elevenebb és intenzívebb, minél szenvedélyesebben szeretjük. és minél szenvedélyesebben szeretjük az életet, annál inkább megtapasztaljuk az élet fájdalmát és halálos voltát. Nem egyszerűen csak azáltal, hogy élünk, hanem az életnek az iránt való érdekében, amit szeretetnek nevezünk, abban tapasztaljuk meg a boldogságot és a fájdalmat, és ebben leszünk egyszerre élők és halandók. az élet titka ezért egyszerű: Jézus így fogalmazta meg. „Aki meg akarja tartani az életét, az elveszti, és aki elveszti, az megtalálja. Tehát az, aki kockára teszi, aki beleveti magát az életbe, az megnyeri. Mint a több talentumosok, akik nem elásták a talentumukat, hanem kockára tették, azok nyertek újabbakat.

Jézus Jeruzsálembe jön, és végigéli a passió egyes – jól ismert történeteit, elfogatását, kihallgatását, elítéltetését, Pilátushoz és Heródeshez vitelét, katonák kezébe kerülését, keresztvitelét és halálát. Talán ezzel az, amit képviselt, amiért élt és fáradozott zátonyra futott, vagy hajótörést szenvedett volna?

Jézus tudatosan lépett a Jeruzsálem felé vezető útra, azoknak a székhelyére, akik az életét megrövidítették, és halállal fenyegették. Ő az elnyomottak életéért és szabadságáért ment ebbe a városba, és ezért magára vette a kínzatásnak, a megaláztatásoknak és a kivégzésnek a szörnyűségeit. Meg kellett mindennek történnie? Igen. Hiszen mekkora élet iránti szenvedély és szeretet kellett, hogy legyen abban, aki ezt tudatosan magára vállalta? A szenvedély, melynek célja az életnek a halál merevségéből való megszabadítása csak akkor lesz elevenné, ha áldozatot hoz. Mert a sebek sebek által gyógyulnak. Jézus nem a túlerejével, hanem az odaadásával hozza napvilágra az életet azoknak, akik szenvednek. Csak a szenvedő Isten tud rajtunk segíteni.

Ezt a felismert igazságot írta le Isten szenvedő szolgájáról szóló fejezetében Deutero-Ézsaiás: Betegségeinket hordozta, fájdalmainkat magára vette. Az Ő sebeivel gyógyultunk meg.”  Ámen