2015. 03. 01. – Böjt 2. vasárnapja – Reminiscere (Molnár Lilla)

Dátum:
2015. 03. 01.
Igehirdető neve:
Molnár Lilla
Ige helye:

Ézs 5,1-7

Alapige:

Dalt éneklek kedvesemről, szerelmesem szőlőjéről! Szőlője volt kedvesemnek kövér hegyoldalon. Fölásta és megtisztította a kövektől, beültette nemes vesszővel. Közepére tornyot épített, sajtót is vágatott benne. Várta, hogy jó szőlőt teremjen, de vadszőlőt termett! Most azért, Jeruzsálem lakói és Júda férfiai, tegyetek igazságot köztem és szőlőm közt! Mit kellett volna még tennem szőlőmmel, amit meg nem tettem? Vártam, hogy jó szőlőt teremjen, miért termett vadszőlőt? Most én megmondom nektek, mit teszek szőlőmmel: lerombolom a kerítését, hogy lelegeljék, kidöntöm a kőfalát, hogy összetiporják! Hagyom, hogy elvaduljon: nem metszik, nem kapálják, fölveri a tövis és a gaz. Megparancsolom a felhőknek is, hogy ne adjanak rá esőt! A Seregek Urának szőlője: Izráelnek háza, és gyönyörű ültetvénye: Júda férfiai. Törvényességre várt, és lett önkényesség, igazságra várt, és lett kiáltó gazság!

Prédikáció:

Ami az ember szívén, az a száján. És amikor nagyon el akarunk mondani valamit, az különféleképpen jöhet ki belőlünk. Verset írunk, festeni vagy rajzolni kezdünk, barkácsolunk valamit vagy éppen dalra fakadunk. A mai igeszakasz egy több ezer éves ballada, egy keserű, csalódott történet.

A dalnok Ézsaiás szerelmese szőlőjéről beszél. Talán azért kapcsolja össze a szőlőskert művelését, ezt a kertész-tevékenységet a szerelemmel, mert mind a kettő tele van szenvedéllyel, törődéssel, odaadással. Elég részletesen beszél az igeszakasz arról, hogy milyen munkával jár, hogy a szőlőskert megfelelő állapotban legyen, hogy képes legyen a szőlő benne növekedni, gyümölcsöt hozni. Szinte érezni a várakozás feszültségét. A várakozást arra a pillanatra, amikor végre oldódik a bizonytalanság, és az ember önfeledten boldog lehet, mert látja, érzi, hogy volt értelme a munkájának, volt értelme a törődésének, az áldozathozatalnak. Ezeket a folyamatokat ismerhetjük a munkánkból, a gyerekek akár az iskolából, az iskolai feladatokból, de hasonló módon működnek a kapcsolataink, viszonyaink is. Ami fontossá válik, arra időt, energiát áldozunk, sok szeretetet és így egy darabot is önmagunkból.

A kapcsolatokban benne van a kockázat, hogy minél jobban kötődünk, annál nagyobbat csalódhatunk, annál mélyebb a fájdalom, ha el kell engednünk valakit, vagy valamit, mert nem működik a kapcsolat, vagy nem úgy alakult, ahogyan terveztük, és már nem lehet helyrehozni, ami történt. Érezzük a törést, amikor az ember csak egyszerűen belekiáltja a fájdalmát a világba. Mindegy, hogy hogyan alakul, lehet, hogy jobb lesz a helyzet, de ugyanolyan már biztosan nem lesz, mint volt. És ezt a csalódottság pillanatában nehéz elfogadni, az ember értetlen, tiltakozik.

És ezen a ponton következik a balladában a retorzió. Nem feltétlenül igazi bosszú ez, nem is feltétlen büntetés, hanem egyszerűen a fájdalom következményei. Mert amikor csalódunk, keserűség ér bennünket, akkor sokféleképpen reagálhatunk: tombolhatunk, bosszút forralhatunk, csendben próbálhatjuk lenyelni azt, ami történt velünk, akár szándékos gonoszságnak, akár csak egy fájdalmas fordulatnak éljünk meg az ilyen eseményeket az életünkben. Lehet, hogy magunkba folytjuk a sérelmeket, a csalódást, de az is lehet, hogy egyszerűen nem akarunk bűnbakot vagy revansot keresni, inkább szeretnénk túllépni a történteken. A folyamatban a szőlőskert szerelmese lemond szőlőjéről, elengedi, ami fontos volt, mert megszakadt a kapocs, nincs értelme tovább kínlódni, ragaszkodni. Elengedi, kiengedi a kezéből az irányítást, történjen vele, aminek történnie kell, ha vadak eszik meg, legyen úgy, ha a gaz lepi el, akkor meg úgy!

A szőlőskert szerelmesének érzéseihez sokféleképpen kapcsolódhatunk, szintén különböző módokon reagálhatunk a folyamat mozzanataira, de a dolgok lefolyását ismerjük. A kapcsolatok, a kötődés mindig kockázatosak. És igazán szeretni, mélyen ragaszkodni és a részévé válni annak, akit szeretünk, nem lehet anélkül, hogy fel ne vállalnánk a legnagyobb kockázatot is, azt, hogy nem garantálhatjuk, hogy örökké tart, nem mehetünk biztosra abban, hogy nem változnak meg érzések, gondolatok, hogy minden úgy alakul, ahogyan elterveztük, vagy ahogyan a befektetett energiából, időből, odaadásból az következne. Nincsen garancia arra, hogy amiért képesek vagyunk magunkat odaadni, lelkünk legféltettebb részeit is, az nem omlik össze valami miatt, nem válik semmissé, akár bizonyos okok miatt, akár magyarázat nélkül.

Az embernek csak egy élete van, ezért jól meg kell válogatni, hogy mibe fogunk bele. Mert minden kudarc, minden csalódás letör belőlünk egy darabot. A világ dolgaiban, az emberi kapcsolatokban kockázat van, játszmák, kalkulációk, spekulációk. Ezzel szemben Istent másmilyennek ismerjük meg a Biblia szavaiból. Az Ószövetség lapjaink olvassuk számtalanszor, hogy Isten nem ilyen játszmákkal és kockázatokkal teli kapcsolatot keres az emberrel, hanem egy olyan kötődést, amelybe a választott nép, és a 2015 mai embere is biztonsággal simulhat bele, teheti le magát, mert hatalmasabb, teljesebb, tökéletesebb az embernél az Isten, akihez tartozunk. És ennek a kapcsolatnak a legfontosabb eleme a mindent elfedező bűnbocsátó szeretet. Az üdvösség, a megváltás örömhíre az, hogy mindenre van bocsánat. Amint belesimultunk az Úristen tenyerébe, letettük az életünket ebbe a bizalomba és reménységbe, onnantól nem lehet elrontani, nincsen kockázat, mert az emberré lett és feltámadott Isten szeretete és törődése valami sokkal csodálatosabb, teljesebb dolog, mint amit el tudunk képzelni.

Sokszor mondják, hogy az embernek gyermeki bizalomra van szüksége. Igen, ez így van, de sajnos ma már annyira elkopott ez a frázis, hogy számomra jelent sokat. De amikor kisbabákat látok, tehetetlen, kiszolgáltatott kisembereket, akkor érzek rá erre, hogy mit is jelent a gyermeki bizalom.  Nagyon kedves barátaim mondták féléves kisfiuk kapcsán, hogy „azért megérzi, ha valaki nem fogja őt biztos kézzel”. Hiába nyugodt, alkalmazkodó, elfogadó egy baba, megérzi, ha nem biztos az a kéz, ami tartja. De ha biztos a kéz, akkor viszont végtelen bizalommal van, mert az ösztöneiben van, hogy nem tehet mást, hiszen magától nem boldogulna. De amint találkozik azzal, hogy a biztonság meginog, amint megtapasztalja egy baba, egy gyermek, hogy a dolgok alakulhatnak a számításoktól, vagy a megszokott rendtől eltérően, meginog a bizalom is, nem lesz olyan természetes. És minél többet élünk és tapasztalunk, annál spórolósabbak leszünk a bizalmunkkal, annál óvatosabbak, mert a csalódás folyamatát annyi módon, fokozatban és árnyalatban megtapasztaltuk.

És talán a szerelem az az egyik olyan terület, ahol az ember a legvakmerőbb módon mer nem gondolkodni, cselekedni. Ha hatalmába keríti az érzés, akkor valahogy természetessé, ösztönszerűvé válik a bizalom ismét. Azt szeretnénk ilyenkor gondolni, érezni, újra, hogy a törődésünk, a szeretetünk nem kaphat mást viszonzást, csak ugyanazt. Az idő, az energia, amit oly szívesen tékozolunk egy kapcsolatban, az nem veszhet kárba, azt nem árulhatja el az, akiért van minden. Az a szőlő, amelyet gondoznak, felássák, metszik, öntözik, az nem teremhet mást, csak a legjobb szőlőt. De a szőlőfajták csalfaságát az emberi genetika is megörökölte. És ami marad, az a kockázat. Folyamatosan ebben és ezzel élünk. Gyökeresen ez nem változhat meg, mert ilyenek vagyunk és ilyenek velünk is a kapcsolataink. Ezért is áll olyan nagy kontrasztban az a mód, amivel Isten közeledik felénk. Tisztán, egyszerűen, csavar- és álcamentesen, kockázat és játszmák nélkül. Egy életbe került az, hogy megmutassa, megéreztesse mennyire komoly dolog is ez.

Teológusok, filozófusok beszélnek a hit kockázatáról. És nem lehet tagadni, hogy a hit születése egyfajta kockázatvállalás. De Isten kegyelmének abszolút teljessége kizárja a megszületett hitből, bizalomból a csalódás kockázatát. Az ugrás, az odaszánás a kockázatvállalás, de a megszületett bizalomban Jézus Krisztus Istenében és Atyjában nem lehet kockázata a csalódásnak és a legínségesebb, magyarázat nélküli végnek, a semmivé válásnak.

A küzdelmeinkben, vívódásainkban, egy-egy célkitűzésünk iránti fűtött lelkesedésünkben,vagy éppen a gyermeki bizalmat újraélő vak szerelemben jó, ha szem előtt tartjuk, hogy Isten abszolút és teljes szeretete az, ami megtart minket! Reminiscere vasárnapján Istent kérjük arra, hogy emlékezzen irgalmára, mi pedig emlékeztessük magunkat, hogy ő igenis irgalmas és szerető Isten! Ámen

Jézus mondja: Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak.

Jézus mondja: Én vagyok a világ világossága. Aki engem követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.

Jézus mondja: Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet. Senki sem mehet az Atyához, csakis  énáltalam.

Jézus mondja: Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért.

Jézus mondja: Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.

Jézus mondja: Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz.

Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.

Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.

Boldogok az irgalmasok, mert irgalmasságot nyernek.

Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.

Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket.