2015. 02. 22. – Böjt 1. vasárnapja (Réz-Nagy Zoltán)

Dátum:
2015. 02. 22.
Igehirdető neve:
Réz-Nagy Zoltán
Ige helye:

Mt 16,21-26a

Alapige:

Ettől fogva kezdte el Jézus Krisztus mondani tanítványainak, hogy Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia. 22Péter ekkor magához vonta őt, és feddeni kezdte: “Isten mentsen, Uram, ez nem történhet meg veled!” 23Ő pedig megfordult, és így szólt Péterhez: “Távozz tőlem, Sátán, botránkoztatsz engem, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint.” 24Akkor Jézus ezt mondta tanítványainak: “Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem. 25Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megtalálja. 26Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?

Prédikáció:

Farsang véget ért, elkezdődött a böjt. Szerdai bibliaóránk éppen hamvazószerdára esett, és egy olyan zsoltárt olvastunk, amelyben a zsoltáros a pusztához hasonlónak látja önmagát. A puszta a böjt hagyományos helye. az a hely, ahol megnyílik a másik világba az út.  Ahol véget ér a mi világunk, az emberek világa.

Farsan és böjt – az élet nagy körforgásában a két szélsőséges magatartás. A mértéktelen fogyasztás és ennek az ellentéte, a lehető legminimálisabb fogyasztás. Ezek a szélsőségek az egyházi évnek ezen a pontján ütköznek, hogy a böjt győzzön, a farsang elbukjon.

A böjt biztos, hogy eljön. Eljön az ember saját életében, eljön egy közösség életében és el fog jönni az egész emberiség életében is – hiszen ha minden földi ember olyan mennyiségű árút fogyasztana mint mi átlagosan ma Magyarországon, akkor két földre lenne szükség. A böjt tehát biztosan eljön. A böjt szükségszerű, csak nem mindegy, hogy saját belátásunkból választjuk, vagy a körülmények kényszerítik ránk.

A szabadság megnyilvánulása a böjt, ahol szabadság van, ott önként vállalt böjtbe fognak az emberek.

A keresztény hívő nemcsak azért böjtöl, hogy egészségét megőrizze, vagy mert ez az egyház  előírása, hanem hogy Isten szabadságért való elkötelezettségét demonstrálja. Hiszen a böjt bibliai alapja legfőképpen a pusztai vándorlás története, melyben az egyiptomi húsosfazekak farsangjából Isten népe megindul a pusztai vándorlás böjtjébe, ahol sokszor nincs más étel, mint a manna.

A böjt során megtapasztalt szabadságból lehet a legtisztábban rálátnunk a kötöttségekre, a korlátainkra és egyben a lehetőségekre.

A böjt ebben az eszmélésben egyre közelebb visz bennünket Jézushoz, akinek útja az Evangéliumok tanúsága szerint a kereszthez és a halálhoz vitt.

Felolvasott alapigénk a kereszt útjának víziójáról vall, amikor Jézus világossá teszi tanítványai előtt, hogy meg kell öletnie, hogy a keresztben végződik a földi működése.

Hans Holbein különös képe a halott Krisztusról a sírban mindmáig eleven kérdést helyez elénk. Mit remélünk életünk és halálunk dolgában, kinek hisszük Őt, mit tartunk a halálról, és legyőzhetőnek tartjuk-e.

Genf felé utazva egy napot Bázelben töltöttünk, hogy az ottani múzeumban megnézzük azt a képet, melyről valaki beszélt a férjemnek. Hans Holbeinnak ez a képe Krisztust ábrázolja, aki miután emberfeletti kínokat állott ki, s már levették a keresztfáról, most lassan elenyészik. Feldagadt arca tele van véres sebekkel, s az arckifejezése iszonyatos. Fjodor Mihajlovicsot lenyűgözte ez a kép. Sokáig állt előtte. Én nem bírtam sokáig nézni, olyan szörnyű hatással volt rám, és mivel egyébként sem éreztem jól magam, átmentem egy másik terembe. tizenöt-húsz perc múltán tértem vissza, és Fjodor mihajlovics még mindig mozdulatlanul állott a kép előtt, és arcán ott volt a rámült kifejezés, amelyet többször megfigyeltem epilepsziás rohamai első perceiben. Szép csendesen megfogtam a kezét, a szomszéd szobába vezettem, leültettem egy padra, és felkészültem, hogy erőt vesz rajta a roham, de szerencsére nem következett be. Fjodor Mihajlovics kissé megnyugodott, ám mielőtt elhagytuk volna a múzeumot, ragaszkodott hozzá, hogy még egyszer megnézze a képet. amely annyira lenyűgözte. /A „Félkegyelmű” című regény kapcsán még ezt teszi hozzá Anna: „Amikor meglátta Holbein képét, nagyon megdöbbentette, s akkor azt mondta nekem: „Egy ilyen képtől az ember a hitét is elveszítheti.”

Mi zavarta meg Dosztojevszkij kedélyállapotát, és ezt értelmezte félre a keresztény hit elleni kihívásként: felvilágosult ateizmusként. Olyan alkotásnak látta, amely megtagadja a feltámadást, amelynek „láttára némelyik ember még a hitét is elveszítheti”

A kép különös, hosszúkás formájára talán az lehet a magyarázat, hogy  eredetileg egy teljességében soha el nem készült Passió-oltárkép, egy szárnyasoltár predellájának szánták. Talán önmagában emiatt kérdéses is lenne önmagában üzenetet hordozónak tekinteni a képet, de már a maga korában úgy tekintettek rá, mely önmagában is bizonyságtevő. Az aktuális üzenete Holbein korában mindenki számára egyértelmű volt. Pál apostol tanítása szerint az egyház Krisztus teste: „Ti pedig Krisztus teste vagytok.” (1Kor 12,27) Amikor Holbein ilyen megrázóan és meggyőzően ábrázolta Jézus halálát, akkor a maga képi nyelvén azt fogalmazta meg, amit Erasmus, Luther és a radikális protestánsok egyaránt vallottak: az egyház, a régi egyház – s benne a régi ember – halott. Vége. Nem szimbolikusan, hanem a szó legszorosabb értelmében. De feltámad, ha követi mesterét, Jézust. Csak az volt a kérdés: mikor? A kép erre is feleletet ad: most. Erre utalhat a festmény keletkezését rögzítő felirat különösen hangsúlyos elhelyezése. A kép röntgenvizsgálata kimutatta, hogy Holbein a munka során 1522-re javította az 1521-es dátumot, majd később rejtélyes okból visszatért az eredeti verzióhoz. Annyi bizonyos, hogy sokat gondolkodott a felirat elhelyezésén.

De lehetséges a kép másfajta értelmezése is. Hiszen a halott Jézus szeme is és szája is nyitva van. Jézus halott voltában is lát, és beszél.

A középkori teológiában hangsúlyosan beszéltek arról, hogy az Apostoli Hitvallásnak azt a mondatát, hogy „alászállt a poklokra, úgy kell érteni, hogy a halottaknak is prédikált.

Böjti időszakunk kezdetén az evangéliumban felidézett Jézus arról szól, hogy halála elkerülhetetlen.

Van egy szólásunk, hogy „meg lesz a böjtje”. Ez a szólás egy egész világlátást magába foglal. Alapvetően az a félelem mozgatja, hogy a túlzottan hosszú, boldog, kiegyensúlyozott időszak után legalább olyan hosszan rossz, szerencsétlen, tragikus és kétségbeejtő időszaknak kell következnie.

Felolvasott evangéliumi részletünkben Jézus is egy olyan bejelentést tesz, mely látszólag hasonlít ehhez. Ettől kezdve kezdte Jézus mondani, hogy neki sokat kell szenvednie a vénektől, és a főpapoktól és az írástudóktól, és meg kell öletnie…

Mit lehet kihallani ebből? Péter vajon mit hallott ki ebből?
A bukás elkerülhetetlenül eljön! Péter talán azért vonja félre nagyon határozottan Jézust, és mondja neki, hogy ez nem így lesz, ezt ne mondd, mert ezt a félelmet vélte Jézus szavaiban felfedezni, hogy eddig olyan jól mentek a dolgok, ezért biztos meg lesz ennek a böjtje…

Péter félreérti Jézust. Azt hiszi hogy ez a jól ismert félelem megnyilvánulása Jézus részéről, holott Ő másról beszélt. A feltámadásáról szóló utolsó szavait már vélhetően nem is hallotta meg.

Pedig nyilvánvaló, hogy Jézusból nem az a félelem beszélt, melyet azok az emberek éreznek, akik úgy érzik, hogy boldogulásukat, szerencséjüket egy szerencsétlenségsorozat kell, hogy kövesse.

Belőle egy másfajta tapasztalat beszélt. Az a fajta tapasztalat, mely tudja, hogy úgy hívatnánk, hogy a törés – élménye. Az, amikor átéljük, hogy az élet törést szenved el.

A törés élményét mindenki ismeri: azt, amikor egy váratlan esemény felborítja életünk addig megszokott és biztonságot adó kereteit.

Van aki már gyermekként megtapasztalja ezt, van aki csak felnőttkorában szembesül először vele. De bárhol ér el minket, vagy bármikor is történjék velünk ez a törés, azt érezzük, hogy kétféle élet van, egy törés előtti, és egy törés utáni. És az ember maga is megtörik lélekben. Megtört ember lesz, még ha ezt a kifejezést másféle módon is szokták használni.

Megtört emberként az ember másként lát: sokkal több minden tűnik hiábavalóságnak, mint annak előtte: az emberek felszínessége, semmit-mondása, hóbortjai, fennhéjazása, rivalizálása és sorolhatnánk.

A törés azonban elkerülhetetlen. És az az ember, aki átélt egy törést az életében, bár többé nem lesz ugyanaz az ember, de ebben a változásban mégis van valami olyan tartalom, mely a helyzet, a status quo pozitív irányba való megváltozását segíti.

De a törés mégis olyan krízis, olyan válság az életünkben, amikor mérlegre kerül minden. Mérlegre kerül a szeretetünk, a türelmünk, az erőnk, mindenünk.  és mialatt azt érezzük, hogy összeroppanunk, akkor kezdünk el igazán Istenhez fordulni.

Jézus Péter szavaira, mely szerint: „Nem eshet ez meg Te veled.” nagyon keményen válaszol: „Menj mögém, menj előlem Sátán.” Ez az egyetlen hely a Bibliában, ahol emberre valaki azt mondja, hogy Sátán.

Ez a mondat nem érthető, csak Máté Evangéliuma egész szövegének figyelembe vételével. A 4. fejezetben olvasható a megkisértés-történet, és abban a kísértő, a Sátán, Jézusnak egész világ feletti uralmat ígér, az ő irányításával, a neki való meghunyászkodás, behódolás, imádat után.
Pontosan ugyanazt a formát találjuk a megkísértés történetében, mint itt „Távozz tőlem Sátán!”
Ez a formai egyezés arra hívja fel a figyelmet, hogy a tét ugyanaz, itt, mint a megkísértés történetében: Istent választani, és ezzel a döntésünkkel együtt egy szenvedéseket is magára vállaló utat, vagy a törésmentes, sikerekben és befolyásban egyre emelkedő életpályát: amiről pedig mindig is tudtuk, hogy hamis illúzió csupán.

a szeretet velejárója, hogy szenvednünk kell. Ehhez képest a hatalom és siker és a törések kerülése, vagy éppen tagadása a sátáni kísértés szánalmas próbálkozása.

Jézus szerint a legnagyobb baj, ami nehezíti az istenre találásunkat, az, hogy emberek szerint gondolkodunk, és nem az Isten szerint.

Persze hogyan is gondolkodnánk másként, mint emberek szerint. Nem látjuk a jövőt, sötétben tapogatózunk, kétségbeesetten kapaszkodunk abba, amit a jelen nyújt. Hogy tudnánk mi Isten szerint gondolkodni?
Jézus viszont – úgy tűnik tudott, és ezért kell reá hagyatkoznunk. Ő Isten szerint gondolkodott. És azért indult el a keresztje felé, mert tudta, hogy ez a nagy törés nem kerülhető el saját, személyes sorsában.

Ez a sorsvállalás a szeretet ára, hiszen az evangéliumok azt hirdetik, hogy Jézus a szeretet miatt nem tért ki a kereszthalála elől.

Ahogy Jézus földi működése során haladt előre, egyre valószínűbbnek tartotta erőszakos halálát. Böjti időszakunk alatt ezekre az eseményekre fogunk megemlékezni.

Ez a visszatekintés Jézus feltámadásának, az üres sír tényének a nézőpontjából valósul meg, hiszen a tanítványai is a feltámadás tükrében Jézus egész történetét annak az embernek a földi útjának látták, aki rejtett módon már akkor is Isten fia volt. Az evangéliumok szövegeiből, az azokban lejegyzett hagyományokból kitűnik, miként fedezték fel Jézus történetében emberi fellépésén, szavain, tettein keresztül istenségének újabb és újabb nyomait és vonásait.
A mi emberi gondolkodásunkból, és az életünkben beállt törések miatti kétségbeesésből csak az tud kivezetni bennünket, aki képes volt Isten szerint gondolkodni. Jézus Isten szerint gondolkodott, és ezért lehet ő a mesterünk: az, akit követnünk kell. Aki megmutatja nekünk, hogy az üdvösség, az Istennel való közösség a miénk lehet, Ő általa. Ha elfogadjuk tőle szeretetét, mellyel a keresztre ment értünk. Ámen