2015. 02. 15. – Ötvened vasárnap (Molnár Lilla)

Dátum:
2015. 02. 15.
Igehirdető neve:
Molnár Lilla
Ige helye:

Lk 18,31-42

Alapige:

A szenvedés harmadszori megjövendölése.

31Akkor félrevonta a tizenkettőt, s így szólt hozzájuk: „Most felmegyünk Jeruzsálembe, s beteljesedik minden, amit a próféták az Emberfiáról megjövendöltek. 32Kiszolgáltatják a pogányoknak, kigúnyolják, meggyalázzák, leköpdösik. 33Aztán megostorozzák, megölik, de harmadnap feltámad.” 34Mit sem értettek belőle. Ez a beszéd olyan homályos volt előttük, nem értették meg, hogy mit akart vele mondani.

A jerikói vak.

35Történt, hogy amikor Jerikóhoz közeledett, egy vak koldus ült az út szélén és kéregetett. 36Hallotta, hogy nagy tömeg vonul el arra, megkérdezte hát, hogy mi történt. 37Megmondták neki, hogy a názáreti Jézus halad arra. 38Erre elkezdett kiabálni: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” 39Akik elöl mentek, csitították, hogy hallgasson. De annál hangosabban kiáltozott: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” 40Jézus megállt s szólt, hogy vezessék elé. Amikor odaért, megkérdezte: 41„Mit akarsz tőlem, mit tegyek?” Azt válaszolta: „Uram, hogy lássak!” 42Jézus így szólt hozzá: „Láss! Hited megmentett.” 43Azon nyomban visszanyerte szeme világát és Istent dicsőítve követte. Ezt látta az egész nép s magasztalta az Istent.

Prédikáció:

Két fontos dolog kapcsolódik össze a mai alapigében: Jézus figyelmeztetése, illetve bejelentése arról, hogy milyen vég vár az ő földi életére, a másik pedig egy csodatétel, amelyben megváltozik valakinek az élete, egy csodálatos gyógyulás egy találkozás alkalmával, egy olyan változás, amit talán senki még remélni sem mert. Egyszerű megállapítás, de fontos tudatosítani magunkban újra és újra, hogy a Szentírás tanúsága szerint, aki Jézus Krisztussal találkozik, annak az életében csodák történnek!

Sokféle csodatételről olvashatunk az evangéliumokban. Mert az embernek mindig is számos baja volt, van és lesz. Lelki problémák, terhek, velünk született betegségek, balesetek fizikai maradékai, ezek együtt, felváltva, keverve… A történetek alapján látjuk, hogy Jézus közel megy vagy közel engedi magához ezeket a problémákat, és aki csak találkozik és beszélget vele, annak valami megváltozik az életében, vagy teljesen megváltozik az élete. Számomra erős biztatás ennek a vak embernek a stílusa. Nem is feltétlenül az, hogy Jézus meggyógyítja, hanem az, ahogyan ez az ember viselkedik a történetben. Biztos, hogy lehetett valami előzetes tudása Jézusról, halott róla, ismerte a próféciákat, és valószínűleg már nagyon várta. Lehet, hogy éppen úgy volt vele, hogy milyen jó lenne egyszer találkozni a Mesterrel, milyen jó lenne, ha egyszer beszélhetne vele, közel kerülhetne hozzá! Milyen jó lenne, ha ismerhetné Jézust személyesen, megtudhatná milyen ember! És Jézus éppen arra jár. És ez az ember rajta kap az alkalmon, felszökik benne az adrenalin és kiáltozni kezd, hiszen ezt az alkalmat nem szalaszthatja el! És Jézus meggyógyítja, a gyógyítás indokaként pedig azt mondja, hogy a „hited megtartott téged”. Mire gondol Jézus ezzel a mondattal? Mit jelent a mi hitünk? Hogyan tarthat meg minket a hitünk?

Ma is sokan vannak, akik szeretnének úgy igazán „találkozni” Jézussal. Sokan vágynak arra, hogy valódivá váljon a kapcsolatuk Istennel, hogy közelebb kerüljenek, hogy jobban ragaszkodjanak, és jobban értsenek meg részeket Isten dolgaiból. És, valljuk be, nem mindenkinek az életében alakul ez egyformán, nem mindenkinek az életében megy könnyen. Különbözőek vagyunk és különböző lehetőségeket kapunk, amikkel különböző módon élünk vagy nem élünk. A hitünk is különböző. Nemcsak a mértéke, a szilárdsága, hanem más és mást jelenthet számunkra, hogy hiszünk, másként értjük, másként beszélünk róla. Ennek a férfinek a történetben nem tudjuk, hogy milyen hite volt, mióta, és hogy mit hogyan is gondolt el és élt át az istenkapcsolatában, de azt látjuk, hogy van egy nagyon alapos és szilárd meggyőződése Jézusról: az, hogy ha Jézus közelébe kerül, megváltozik az élete. Lehet, hogy le sem fordította magában, hogy ez azt jelentheti, hogy meggyógyul. Lehet, hogy csak azt remélte, hogy alamizsnát kap – ami a tüneteket, a körülményeket enyhíti, pillanatnyilag segít, de nem oldja meg a bajt. Lehet, hogy nem is próbálta megmagyarázni magának, hogy mit is jelent ez, csak vágyott erre az érzésre, erre a tudásra, ismeretségre. De amikor Jézus kérdezte őt, akkor nem habozott kimondani, hogy mi a szíve vágya: újra látni.

Eszembe János evangéliumában a 38 éve béna ember története, aki, amikor találkozik Jézussal, és az megkérdezi tőle, hogy meg akar-e gyógyulni, hezitál. Sokáig elítéltem ezt az embert, hogy hogy válaszolhat így valaki, milyen ember ez, tényleg nem akar meggyógyulni – nem is tudom mivel vádoltam magamban. Aztán rájöttem, hogy azért létezik ilyen lelkiállapot. Amikor valaki olyan sokáig küzd a betegségével, a nehézségeivel, kudarcaival, hogy elfogy az ereje. Annyit csalódott már másokban, az ígéretekben, a próbálkozásokban, az üres szavakban, hogy már nincs mód reménykedni egy újabb lehetőségben.  Vannak mélypontok, amikor azt érezhetjük már, hogy csak túl akarjuk élni valahogy a helyzetet, az életet. Lehet, hogy imádságainkban is ez fogalmazódik meg, hogy Istentől már csak a minimumot kérjük, hogy átvészeljük, hogy valahogyan kibírjuk. A mai alapige az ilyen helyzetekbe kiált bele a vak ember lármázásával, és az ilyen helyzetekből ráz fel azzal, hogy „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!… Dávid Fia, könyörülj rajtam!” Ami azt is kimondja, hogy elhiszem, Uram, hogy neked hatalmad van beleszólni, belenyúlni az életembe! Még azokba a mechanizmusokba is, amik megváltoztathatatlannak tűnnek, amikkel látszólag nem lehet szembeszállni! És egy ilyen mondat mer nagyot kérni, mer lehetetlent kérni, mert a hite egy alapvető tudásból származik, abból, hogy Jézus közelségében megváltoznak a dolgok, megváltozom én is, az életem is. Ez a hit nem a minimumra, a túlélésre megy, ez a hit tud lelkesedni. És ha mi mostanában azt érezzük, hogy elfogyott a lelkesedés, elfogyott az erő remélni, akkor itt a biztatás a számunkra: egy optimista koldus, aki  megragadja az alkalmat és mer nagyot kérni.

Eszembe jutott tegnap este a Három kívánság c. műsor. Jézust nem Dévényi Tibi bácsihoz szeretném hasonlítani, inkább csak az érzést idézem fel magamban, hogy gyerekként azon gondolkodtam, hogy biztosan vannak olyan kérések, amelyeket még a Három Kívánságban sem lehet teljesíteni. Az persze eszembe sem jutott, hogy én is kívánjak valamit, hogy levelet írjak, és hátha… Inkább voltam szkeptikus és gondolkodtam azon, hogy vajon mi nem lehetséges. Most visszagondolva, talán annyit mondanék magamnak, hogy ámuljak azon, hogy mennyi hihetetlen – egy gyerek számára hihetetlen dolog valóra válhat, és ne arra koncentráljak, hogy mi az, ami biztosan nem.

Felnőttként pedig tudom, hogy megvalósult álmokban is lehet csalódni, megvalósult álmoktól is lehet szenvedni. A legjobban vágyott álmokat pedig gyakran a félelem, a kicsinyhitűség akadályozza. Isten nem véletlenül adott nekünk saját egyéniséget, saját életet. Saját gondokkal, saját vágyakkal. Önmagunkban azonban nehéz, olykor lehetetlen megbirkózni mind a kettővel, a gondokkal és az álmokkal, vágyakkal is. Isten közelségében azonban formálódnak a kívánságaink, a szükségeink, és formálódik a gondolkodás is, amivel a terhekhez, betegségekhez hozzáállunk. Isten közelségében esélyünk van helyesen álmodni és jól kérni!

A böjtelő végén vagyunk, a héten, hamvazószerdával megkezdődik a böjti időszak. Egy sokrétegű, számos lehetőséget magában rejtő időszak melynek központi eleme, hogy Jézus kereszthalálára készülünk, emlékezünk és megpróbálunk átélni valamit a kereszt misztériumából. Jézus is felkészítette tanítványait. Előre szólt arról, hogy mi fog történni vele, merre visz az ő útja. A tanítványok ezt hol nem értik, hol elszomorodnak ettől. A böjti időszak figyelés Jézus keresztjére és azokra az érzésekre, hatásokra, amelyeket ez kivált belőlünk. Hiszen minden értünk történt, értünk történik. A csodatételek, a kereszthalál és a feltámadás is.  Ma azonban szóljon hozzánk a reménység biztató szava, egy vak koldus lármázása, és mozdítson ki minket az átvészelés minimalizmusából, rázzon fel bennünket a reménykedő hit merészségére, hogy a Jézusról való tudásunk alapján merjünk nagyot kérni, mert Jézus közelségében megváltozik az életünk! Ámen.