2015. 01. 25. – Vízkereszt ünnepe utáni utolsó vasárnap (Réz-Nagy Zoltán)

Dátum:
2015. 01. 25.
Igehirdető neve:
Réz-Nagy Zoltán
Ige helye:

Mt 5,17-19

Alapige:

Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a próféták tanítását. Nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy betöltsem azokat. Mert bizony mondom néktek, hogy amíg az ég és a föld el nem múlik, egy ióta vagy egy vessző sem vész el a törvényből, míg minden be nem teljesedik. Tehát ha valaki a legkisebb parancsolatok közül akár csak egyet is eltöröl, és úgy tanítja az embereket, az a legkisebb lesz a mennyek országában; ha pedig valaki ezeket megtartja és tanítja, nagy lesz az a mennyek országában.

Prédikáció:

Ha haladsz az úton, lehetsz akár gyalogos, autós, vagy kerékpáros, közlekedési táblákhoz kell igazodnod, melyek a KRESZ szabályait közvetítik, vagy arra figyelmeztetnek. A közúti közlekedést először a 19. században próbálták meg szabályozni, és csak lassan, egymás után akár több évtizedes különbséggel születtek meg az ismert szabályok, vagy ma már nélkülözhetetlennek tartott eszközök. A századfordulón például csak 25 km-es sebességgel lehetett belterületen haladni. 1930 előtt nem használtak visszapillantó tükröket és a jobbra tartás sem volt kötelező. Az első közlekedési lámpát 1912-ben Salt Lake City-ben helyezték üzembe, de csak húsz év múlva kezdett elterjedni más városokban is a használata. Viszonylag lassú folyamat eredményeként jött létre ez a szabályrendszer. A KRESZ törvényeit a balesetek provokálták ki, és az a cél, hogy minél biztonságosabban lehessen közlekedni.

Nagyon emberi találmány, és komikus lenne naivan azt feltételezni, hogy a KRESZ isteni eredetű, hogy Isten lediktálta mondjuk egy közlekedési rendőrnek, hogy mik legyenek ezek a szabályok.

Az emberi együttélés szabályai is hosszú idő alatt alakultak ki, és alakulnak mindmáig. Az első, írott törvénygyűjtemények megjelenésére akkor került sor, amikor már nem volt lehetséges, hogy az erkölcsi elveket kizárólag a családi hagyományok határozzák meg és a családi közösség tartassa be. Amikor létrejöttek az első államok, fokozatosan magához kellett a hatalomnak vennie az erőszakhoz, a büntetéshez és bosszúhoz való jogot a családoktól és nemzetségektől. Ez lassú, de ugyanakkor szükségszerű folyamat volt.

Ebben játszottak fontos szerepet azok a törvénykönyvek vagy gyűjtemények, amelyet nagy tekintélyű törvényadók állítottak össze, például az antik görögöknél Szolón vagy Lükurgosz, a babiloniaknál Hammurapi, a perzsáknál Kürosz, a hébereknél pedig Mózes.

A mózesi törvények nem azért különlegesek, mert Istentől kapottnak írják le a törvényeket, hiszen más népek törvényadói is hivatkoztak isteni felhatalmazásra, hanem abban, hogy néhány parancsolatra visszavezethetőnek tekintették az egész törvénykönyvet. A tízparancsolat az egész Mózesi törvény váza, alapja, melyre a mózesi törvények egész rendszere felépül. De a radikálisok még a tízparancsolatot is tovább merték egyszerűsíteni: Hillél rabbi szerint ebben a mondatban az egész törvény, beleértve a tízparancsolatot is – lényege szerint benne van: Ne tedd azt felebarátoddal, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek. Jézus szerint pedig ez a törvény és a prófétai könyvek lényege: Szeresd az Urat, a te Istenedet, és szeresd felebarátodat. Augusztinusz ezt még tovább radikalizálta: Szeress és tégy amit akarsz! Jóllehet, nem lehet elvitatni ennek a radikális keresztény etikai tanításnak az igazságát, az emberek szeretetre való alkalmatlansága miatt etikai tanításunknak még szüksége van a Tízparancsolatra.

A legrégebbi irodalmi alkotás a Gilgames-eposz. Sumér nyelvű változata több mint négyezer évvel ezelőtt íródott. Arról szól, hogy Gilgames Uruk városának vezetője lesz, majd nagyszabású építkezésbe kezd, hogy a város köré védőfalat építtessen. A munkát a település férfiaival végezteti el, de túl könyörtelenül bánik az alattvalóival, akik egyben a munkásai is. Elszakítja őket feleségeiktől és gyermekeiktől, hogy csak és kizárólag a fal építésével foglalkozzanak. De az emberek panaszkodnak Gilgamesre: „Puszta helyre hajtja ki népét, éjjel-nappal falakat épít, nem lágyítja meg panasz és jaj, anyától fiát elszakítja, s még a jegyeseket is elszakítja egymástól.”

Gilgames azoknak a vezetőknek a megszemélyesítője, akik úgy vélik, hogy az emberi kapcsolatok csak zavarják a munkát, csökkentik a hatékonyságot, és ha az emberek nem pazarolnák az idejüket ilyen mihaszna dolgokra, mint hogy együtt legyenek a családjukkal, vagy hogy ápolják baráti kapcsolataikat, akkor sokkal produktívabbak lehetnének, gyorsabban épülhetne a fal, és nagyobb lehetne a teljesítmény.

A közgazdászok zöme mindmáig hasonlóan tekint a teljesítményre és a munkára: egy termelő tevékenység ráfordításának tekintik csupán. Biztos megütötte már a füled a „munkaerőpiac” kifejezés. A munka az ő szemükben csak egy az árucikkek sorában.

A robot eredetileg egy szláv szó, melynek jelentése: munka. Tehát az az ember, akire pusztán munkásként tekintenek, az nem más, mint egy robot.

A világ legrégebbi irodalmi műve, a Gilgames eposz már észlelte ezt a problémát és megoldást is próbált rá keresni, mégpedig abban, hogy Gilgames felfedezi az emberi kapcsolatok, és ezen belül a barátság értékét, és saját példáján bizonyítja be, hogy messze nagyobb hatékonyságra képes az ember akkor, ha van barátja, mint akkor, ha nincs.

Gilgames történetében kibontakozó konfliktus hasonló Mózeséhez és népéhez, mely a Bibliában Mózes második könyvében olvasható. Nagyszabású egyiptomi építkezésekhez kellő számú munkaerőt lát csak a héber népben a fáraó. Ez a kényszermunka megalázó, lealjasító és az ez ellen való szükségszerű lázadást is megörökíti a Biblia. Így ismerjük meg a felnőtt Mózest, mint egy helyi, egyszemélyes lázadás elszigetelt alakját.

A mezopotámiai eposzhoz képest a Mózesről szóló bibliai könyvek másféle megoldásról szólnak: nem a fáraó, vagyis a kényszermunka elrendelője szemléletének megváltoztatásáról, nem helyi reformokról, hanem egy Isten által eltervezett, teljesen új kezdetről, egy „kivonulásról”, mely gyökeresen szakít minden addigival.

Vannak korok, korszakok az európai emberiség történetében, amikor felmerül a törvény, a törvényesség kérdése, amikor elbizonytalanodik az ember, mert nem tudja, hogy merre tartson tovább. Engedjen-e szabadjára bizonyos erőket, vagy fojtsa el csírájában a feltűnő és magának teret követelő újdonságot

 mi állandó, mi maradandó? Hiszen kell lennie az életünkben biztos pontoknak. Erre a keresztyén válasz ez: ez az egyedüli biztos és maradandó maga Jézus Krisztus, az Ő személye és semmi más. Mert minden egyéb változásnak van kitéve. Mikor Jézus kimondta azt, hogy: azért jöttem, hogy a törvényt betöltsem, akkor mindenki fellélegzett és megnyugodott. Akkor a kortársak zöme magában azt mondta: jól van, ez a mi emberünk. Pontosan azt akarja, amit mi. Hogy végre legyen már itt rend! A törvény betöltésének szándéka egybeesett a korabeli zsidó váradalmakkal. Arra vártak, hogy végre valaki érvényt szerezzen Isten törvényének, ha kell vasakarattal, könyörtelenül. Úgy, mint egykor Nehémiás, aki – ha kellett megtépte a neki ellenállókat, akik nem akarták elbocsátani feleségüket, és vallásilag, nemzeti hovatartozásukat illetően vegyes házasságban éltek. Sokan gondolták úgy, hogy ilyen, úgy is mondhatnánk – nehémiási módszerekkel kellene a törvénynek, a rendnek érvényt szerezni. /Kolumbánus az ő általa alapított kolostorok számára előírt szabályok, regulák hátborzongatóak: 25 botütés egy kis hibáért, 30 botütés, ha valaki a kórusban kihagyja az áment. 200 botütés, ha egy szerzetes egyedül beszél asszonnyal.

Kálvin János Genfbe való második visszatérésekor szinte azonnal elkészítette az egyházi rendtartását, és létrehozta az úgynevezett konzisztóriumot. Egyházfegyelmi ügyekben bíráskodott ez a testület, mely kiszabhatott kisebb büntetéseket, mint egyik egyházi ünneptől, úrvacsorától való eltiltást, és ha a rábeszélés ellenére a kérdéses személy megátalkodottan megmaradt bűnében, akkor kiközösítették. Még Kálvin életében valamennyire sikerült kordában tartania ezt az általa létrehozott testület, de halála után ez az intézmény teljesen a genfiek ellenőrzésének hisztériáig fajuló durva eszköze lett. 1564-69 között közel kétezer kiközösítésről hozott a konzisztórium döntést. “Így élni jó.” Hangzott az Evangéliumi Kiadó által terjesztett egyik missziós kiadvány címe. Hisszük, és meggyőződéssel vallhatjuk is, hogy keresztyén hitben élni jó. De hogy ez mit jelent a gyakorlatban, és hogy ezt a mindennapi élet vonatkozásában előírhatja valaki nekünk, az már kétséges. Sokan gondolják ma is úgy, hogy ha kell, erőszakkal, vagy lelki erőszakkal kell a törvénynek érvényt szerezni. Bizonyos értelemben ebben a legnehezebb Jézust követni, aki azért jött, hogy a törvényt betöltse. De nem azért, hogy másokkal betöltesse! Ő betöltötte a törvényt. Véghez vitte, teljessé tette Jézus a törvényt. Sokáig nem értettem, hogy megkeresztelése előtt miért mondja azt Jézus Keresztelő Jánosnak, aki megpróbálja Őt ettől visszatartani, hogy: “Engedj most, mert az illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot.” /Mt 3,15 Jézus az igazság betöltéséről és a Törvény betöltéséről. Jézus nem másokat noszogat arra, hogy bánják meg korábbi bűnös életüket és keresztelkedjenek meg Jánosnál, hanem maga megy, és keresztelkedik meg. Ezt jelenti az igazság betöltését. Nem másokon követelni, hanem önmagára alkalmazni. Ez az igazság betöltése, és ez tulajdonképpen nem más, mint ítélkezés helyett önvizsgálat, a kritika helyett önkritika. Meg lehetünk győződve arról, hogy keresztyén hitben élni jó, de nem követelhetjük meg másoktól, hogy ugyanígy éljenek, nem is állíthatjuk magunkat példának, de viszont válhatunk követendő példává, és így személyünk hozzájárulhat ahhoz, hogy Jézus betölthessen minden igazságot, és Törvényt. Mert az számunkra a legnagyobb üdv, ha Jézus betölt minden igazságot és törvényt; azaz, ha Ő maga válik minden igazsággal és minden törvénnyel azonossá. Amikor azt mondja Jézus, hogy én vagyok az út, az igazság és az élet, akkor ezen azt érti, hogy mindezeket az Ő személye jelenti, mindezek az ő személyével azonosak. Ha valamire pedig azt mondja, hogy betölti, akkor az azt jelenti, hogy földi működése során végbement ez az azonossá tétel. Az igazság és törvény vele végül azonossá vált, mégpedig kereszthalála által. D. Bonhoeffer írja a “Követésben”: “Jézus az Isten Fia, aki egyedül van teljes közösségben Istennel. Egyedül Ő taníthatta helyesen a törvényt és a törvény betöltését. Ezért kellett Jézusnak Isten igazi törvényéért a hamis törvény ügyvédjeitől szenvednie. Jézus istenkáromlóként, törvényszegőként hal meg a kereszten, mert a valódi törvényt léptette hatályba a félreértelmezett hamis törvénnyel szemben. A törvény betöltése nem történhet másként, mint úgy, hogy Jézust bűnösként keresztre feszítik.”

De az ezt követő mondat még tovább megy: “Megfeszítettként Ő maga a törvény tökéletes betöltése.” Ha a Kereszthalálban mutatta meg Jézus a legnagyobb szeretetet. Mert a szeretet minden törvényt helyettesít, kivált, így a törvény betöltése a szeretet megvalósulásával válik azonossá. Mert aki szeret, az betölt minden törvényt, hiszen a törvény minden igyekezetével és tiltásával csak megközelíteni tudja azt, amit a szeretet határtalansága képes megvalósítani. Ezért mondhatja Pál apostol a Római levélben, hogy: “Aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt.” /Róm 13,8 Végső perspektívánk, távlatunk az egyre nagyobb teret hódító Jézus: aki végül mindent betölt és azonossá válik majd egyre több ember számára az úttal, azaz törvénnyel, igazsággal és élettel. Ámen