2015. 01. 18. – Vízkereszt ünnepe utáni 2. vasárnap (Molnár Lilla)

Dátum:
2015. 01. 18.
Igehirdető neve:
Molnár Lilla
Ige helye:

2Móz 33, 14-23

Alapige:

14Az ÚR így felelt: Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek? 15Mózes azt mondta: Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket! 16Mi másból tudnánk meg, hogy én és a te néped megnyertük jóindulatodat, ha nem abból, hogy velünk jössz? Ez különböztet meg engem és a te népedet minden más néptől a föld színén. 17Az ÚR így szólt Mózeshez: Megteszem ezt is, amiről beszéltél, mert megnyerted jóindulatomat, és név szerint ismerlek. 18Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! 19Az ÚR így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az ÚR nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. 20Orcámat azonban nem láthatod – mondta -, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. 21És ezt mondta az ÚR: Van itt hely nálam, állj a kősziklára! 22És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és kezemmel betakarlak, amíg elvonulok. 23Azután elveszem kezemet, és megláthatsz hátulról, mert orcámat senki sem láthatja meg.

Prédikáció:

Szeretett Gyülekezet,

            talán mindenkinek van kedvenc igeverse vagy története a Bibliából. Nekem ez a mózesi szakasz az egyik. Nagyon közel áll a szívemhez az a párbeszéd, amit Isten és Mózes folytatnak a 33. fejezetben. És ha a történet vázát szemléljük, rájöhetünk, hogy több ezer év távlatából is hasonlóképpen viselkedünk, hasonló érzéseink vannak, mint Mózesnek, és hasonlóképpen éljük meg kapcsolatainkat, mint Isten és a pusztában vándorló népe.

            Istennek elege van az emberből. Hogy miért, azt az előzményekben az aranyborjú története mondja el, amire talán mindenki emlékszik, még a fiatalabbak is. Mózes túl sokáig van fenn a hegyen és a nép türelmetlen. Nem tudjuk a napok számát, a lényeg, hogy több idő telik el az emberek számára, mint amit bizonytalanságban el tudnak, vagy el akarnak tölteni. Istent nem látják, és Mózes, aki eddig a kapocs volt Isten felé, szintén nincs közöttük. A személyes jelenlét az, am hiányzik. Az, ami midnen kapcsolat alapja. Jelen lenni egymás életében, akár barátként, akár társként, akár szülőként, nagyon fontos, valami olyan, amire az emebrnek alapvető igénye van. És amikor ennek hiányában szenvedünk, nincs velünk az, akire szükségünk van, akit szeretünk, olyankor követünk el hibákat, csinálunk furcsa dolgokat. Vagy emberi pótlékokat keresünk, vagy pótcselekvéseket végzünk, hogy enyhítsük a hiányérzetet…. Valami ilyesmi történt az aranyborjú készítésekor, a hiányt Áron és a nép egy öntött szoborral próbálta betölteni, ami csak tovább bonyolította a helyzetet. Istennek pedig elege lett népéből. Mózes is csalódott, mérgében összetöri a kőtáblákat, végül pedig Isten bejelenti, hogy ő mégsem megy a néppel tovább. Egy családi nyaralás képe jut eszembe erről a káoszról, ott a pusztában a Sínai-hegy lábánál. Olyan ez, mint amikor induláskor készülődik, mondjuk egy öt-hat tagú család. Sietés van reggel, pakolás, lárma, szaladgálás, keresgélés. Ilyenkor egy szikra elég, hogy robbanjon a helyzet. Elég egy rossz szó, egy meglökés a gyerekek között és máris kész a káosz. Elindul a szóváltás, összetörnek dolgok, mindenki ideges, menni kellene, de így hova…

 A pusztában Isten megmondja a népnekmerre menjenek, hol lesz az a föld, ahová megérkezhetnek, ahol új életet kezdhetnek. Isten nem hagyja sorsára az embert, de azt mondja: „kemény nyakú nép vagy, még elpusztítanálak az úton”, azaz, szeretlek, de jelenleg nem tudlak elviselni. Nagy a káosz, zúgolódó embertömeg, „öszetört” törvények, kétségbeesett vezető, és még Isten is azt mondja, hogy ehhez az egészhez már neki sincs türelme. Ebben a történetben Isten nagyon emberszerűen viselkedik, kicsit azt érzem, hogy olyan indulatos, és úgy elege tud lenni másokból, mint nekem. Talán ezért áll hozzám közel ez a történet. És ahogyan Mózes reagál Istennek a „kivonulására” a helyzetből, arra, hogy elege lesz, az egy nagyon szép lecke nekünk ma is: Mózes ezután folyamatosan keresi a megbeszélés lehetőségét. Érzi, hogy így nem fog menni. Isten konkrét, fizikai jelenléte nélkül bele sem akar vágni abba, hogy elinduljanak, és elfoglalják a számukra kijelölt országot. A 11. vers azt írja: „Az Úr pedig színről színre beszélt Mózessel, ahogy az ember a barátjával szokott beszélni.” Hogyan beszéljünk Istennel? Hogyan imádkozzunk Istenhez? Olyan őszintén, nyíltan és természetesen, ahogyan, mondjuk, a legjobb barátunkkal beszélünk. Nincs könnyű dolgunk, mert a mi szobánk csendjébe nem száll le a felhőoszlop, és nem halljuk Isten hangját, ahogyan válaszol. Annyi marad számunkra, hogy higyjünk abban, hogy Isten jelen van, amikor megszólítjuk, és bízzunk abban, hogy meghallgat és valamilyen módon válaszol. Nincs bizonyíték, nincsenek olyan tapasztalatok, mint amelyeket az emberi kapcsolatainkban a fizikai jelenlét ad nekünk, csak a törékeny hitünk van, amibe kapaszkodhatunk miden alkalommal, amikor megszólítjuk Istent.

            A másik nagyon fontos dolog, amit Mózestől ma megtanulhatunk: a felismerés és a beismerés, hogy egyedül nem megy. Hogy Isten nélkül ha lehetne sem lenne érdemes élni. Mert mondhatja valaki, hogy nem hisz Istenben, számomra attól mg nem lesz hely a világban, ahol Isten nélkül lehetne létezni. Mondhatja valaki, hogy nem akar tudni Istenről, lehet hátat fordítani, lehet a szemeket eltakarni, de attól még nem változik meg a számomra tényszerű helyzet, hogy Isten mindenhol ott van. Az ember nemcsak vele, hanem benne él. Ezt lehet tagadni, ettől lehet elfordulni vagy menekülni, de attól még így lesz. Mózes felismerésében pedig benne van a ragaszkodás, és a tisztánlátás abban, hogy szükségük van nemcsak Isten vezetésére, hanem a jelenlétére is. Nemcsak azért, hogy sikerüljenek dolgok, hanem azért, mert Vele lenni jó. Ez a szeretetkapcsolat lényege az emberek között is. Akik fontosak, akiket szeretünk, nemcsak azért akarunk velük lenni, mert nélkülük nem működnénk. Isten is odaígérte az angyalát, aki majd elöl megy, és aki majd küzd az idegen népekkel. Nem ez a lényeg. Isten jelenléte a lényeg. Azoknak az embereknek a jelenléte a lényeg az életünkben, akik fontosak nekünk. Mert megtapasztaltuk, hogy milyen együtt lenni, hogy az mennyire jó. Isten közelségéhez is az fog így, Mózeshez hasonlóan ragaszkodni, aki már megtapasztalta, hogy mit is jelent az ő jelenléte, különös, természetfeletti jelenléte az életben.

            Annyi ötlet és feladat van az életünkben, ami megvalósításra, véghezvitelre vár. Tulajdonképpen projektekből áll az életünk. A magánélet és a gyülekezeti élet is. Legyen szó egy diploma megszerzéséről, annak neki rugaszkodni. Annak minden szemeszter elején neki kell rugaszkodni. A házasság is valami ilyen kezdet. Egy csodálatos ötlet, az életek összekötésének a megvalósítása, megélése, határozott döntést és nagy nekirugaszkodást igényel. Egy felújítás, építkezés, egy templom renoválása, helységek tervezése és megépítése. Nagy feladatok, nagy felelősséggel, sok munkával. Hogyan indulunk neki az ilyesminek? Összefogással és pontos tervezéssel! De mi van a szívünkben?

A történetben Mózes Isten lelkére beszél azért is, mert érzi, hogy ez a helyzet, az egész feladat meghaladja erejét. És Isten erre az Ószövetség egyik legszebb mondatát válaszolja: Megnyugtat téged, ha az orcám megy veletek? Megnyugtat téged, ha nem csak egy angyalom, vagy más követem megy veled, hanem én magam? Nagyobb kedvvel, több bátorsággal indulsz, ha én nemcsak üzenek neked néha, hanem mindig ott megyek veled, ott leszek köztetek? Megnyugtat téged, erőt ad neked, ha az egész dolog, ami előtted áll az én felügyeletem alatt történik? Megnyugtat téged, ha az egész életed tudatosan és biztosan énelőttem élheted? Megnyugtat-e téged, ha veled vagyok minden nap, minden helyzetben? Megnyugtat-e ez minket?

   Megnyugtat-e minket az új helyzetekben, a kilátástalannak, vagy csak nagyon összetettnek tűnő kihívásokban az a tudat, hogy Isten jön velünk? Istennel együtt járni, Istennel együtt indulni, együtt élni jó, nemcsak a sikeresség miatt, hanem mert ez más minőséget ad az életnek – ez a mai igeszakasz legfontosabb üzenete. Az ő jelenléte nemcsak megnyugtat, vagy megerősít, hanem betölt. Erről lehet sokat beszélni, de igazán megtapasztalni kell. És aki egyszer is átélte, hogy találkozott Istennel, hogy milyen az, amikor tudatában vagyunk az Ő jelenlétének, akkor onnantól kezdve nem üres szavak Azt gondolom, hogy Isten jelenlétére, Isten arcának a közelségére és nyilvánvalóságára még a legmagabiztosabbaknak, és legtudatosabbaknak is szüksége van. Nemcsak azért, hogy túléljünk nehéz helyzeteket, nemcsak azért, hogy jól döntsünk, hanem azért is, mert Istennel lenni jó. Mert Isten közelsége szeretet, békesség. Olyan békesség, amelyről azt mondja a Filippi levél, hogy minden értelmet felülhalad, minden szervezést, mindenféle bebiztosítást, mindenféle B-tervet…

   Istennel járni, Istenhez térni, Istennel folyamatos párbeszédben lenni, ez olyan határozott körvonalat ad az életnek, amellyel az ember képes túlélni és fejlődni a krízishelyzetekben, amellyel képes megoldásokat keresni, ahelyett hogy kihátrálna, amellyel az ember nemcsak végezni képes a feladatát, hanem hatékony és boldog is.

   Mózes azt mondta: „Ha nem jön velünk a te orcád, akkor ne is vigyél tovább bennünket.” Az Úr így szólt Mózeshez: „Megteszem, amiről beszélsz, mert megnyerted jóindulatomat és név szerint ismerlek.” Ámen