2015. 01. 01. – Újév ünnepe (Molnár Lilla)

Dátum:
2015. 01. 01.
Igehirdető neve:
Molnár Lilla
Ige helye:

Gal.5,1

Alapige:

“Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.”

Prédikáció:

Az újév első örömhíre, evangéliuma a szabadításról, szabadságról szól. Egy ilyen üzenetben első hallásra is nagy lehetőség rejlik, valami olyan ami perspektívát mutat nemcsak a holnapra, hanem akár az egész évre, vagy egy még távolabbi jövőre is. Zoli tegnap esti gondolataihoz kapcsolódva: van jövőnk, egy olyan jövő, aminek érdemes elébe nézni, és ennek az Úristen által kínált jövőképnek a egyik összetevője, alapvető hozzávalója és tartalma, hogy szabadok vagyok, szabadságunk van! Ha egy ilyen kijelentésnek, nem is ígéretnek, hanem állításnak van tartalma a számunkra, akkor mondhatjuk, hogy érdemes élni, szabadon, érdemes élni, a szabadsággal pedig érdemes élni! Ahogyan ízlelgetem ezeket a szavakat, az az érzésem, hogy ezt tanulni kell, erre rá kell találni, hogy hogyan élhet szabadon igazán a keresztény ember!

Pál apostol azt mondja ma nekünk, hogy szabadságra vagyunk megszabadítva. Ezen a ponton még azt is gondolhatnánk, hogy hát mi másra lehetne valakit megszabadítani, hiszen az igében benne van az eredmény, akit megszabadítunk, az szabad lesz. Szabad attól, amiből megszabadították. De az apostol szavai rámutatnak, hogy szabadnak lenni valamitől, az még nem teljes szabadság, egy része hiányzik, mégpedig az, hogy mire kaptunk szabadságot.

   Isaiah Berlin (orosz-angol-zsidó) filozófus fogalmazza meg konkrétan azt, amire már Pál apostol is utal, a pozitív és negatív szabadságot: a szabadságot valamire és a szabadságot valamitől. Az Emberi Jogok Nyilatkozata is eszerint gondolkodik, például, hogy jogunk van a védelemre a kínzásokkal, kegyetlenséggel, embertelen bánásmóddal szemben, illetve, jogunk van a véleményünket szabadon kifejezni.

  Pál, tehát, azt mondja, hogy Krisztus megváltásával mi emberek szabadok vagyunk valamitől és valamire is. Szabadok vagyunk valamitől, ami korábban rabságban tartott minket és emellett pedig szabadok vagyunk bizonyos cselekvésekre.

   A szabadság szó előhívott bennem nagyon sok film, könyv és zene élményt. Az igehirdetésre készülve neki is estem az internetnek, hogy meghallgassam az ide vonatkozó zenéket. Úgy tűnik, hogy a 9o-es évek termékeny volt a témában, mert pl. George Michaelnek és egy DJ. Bobo nevú tiszavirág sztárságú énekesnek is világslágerek lettek a számaik Freedom, azaz Szabadság címmel. Elkapott a fantázia, hogy hátha ezek a szövegek adnak valamiféle meghatározást a szabadságról, de sajnos sok használható solgot nem mondanak el a szabadságról. Kicsit azért talán érdemes beszélni arról, hogy mit fogalmaznak meg azok a dalszövegek, amelyek egy egész generáció gondolkodásmódjára hatottak a szabadságról.

George Michael számában az információ csak annyi, hogy „te nem tartozol hozzám, én nem tartozom hozzád, ezt be kell látnunk”,  tehát az egymástól, illetve egy rossz kapcsolatból való szabadulásról lehet szó. Azt is mondja még emellett, hogy „you’ve gotta give for what you take” – adnod kell azért, amit elveszel, tehát a szabadságnak ára van. Ezzel a gondolattal nem mond sok újat az ötletgazda, ezt az ember régóta tudja. És talán ez a legkönnyebben érthető, befogadható része a szabadság gondolatkörnek, és a mai igénknek is, hogy a szabadság nem ingyen van, a mi szabadságunkért Jézus Krisztus fizetett az életével.

   Itt a kérdés csak az, hogy miért? Miért is fontos ez az én életemben, ha fontos egyáltalán? Mit jelent ez az én életemben? Miért van szükségem egyáltalán erre a szabadításra? És Pál szavai nyomán, milyen szabadságra vagyok is én tulajdonképpen megszabadítva?

   A másik példánk, Dj. Bobo egy kicsit idealistább. azt mondja: Freedom is the magic word – a szabadság a varázsszó, az egyetlen dolog, amely nem háborgatja a békét. Aki egy kicsit is mérlegeli ezt etikai szempontból, az rájöhet, hogy ez nem ilyen egyszerű, mert a szabadságom kiterjesztése könnyen válhat a másik szabadságának a korlátozásává. És ez a gondolat már egy kicsit közelít a szabadságról való véleményem magjához, mégpedig ahhoz, hogy én személyesen a szabadságot tisztázott keretek között tudom megélni. És a szabadság akkor építi a békét, illetve a kettő egymást, ha pl. ezek a keretek a másik ember szeretetét, tiszteletét is magukba foglalják. Az embertárs és Isten szeretetéről pedig Jézus azt mondja, hogy ez a törvény magja, a tanítás legfontosabb része. János evangéliumában pedig azt mondja: „Ha ti megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot és az igazság szabaddá tesz titeket.” Jézus a szabadságot az ő követéséhez köti, ami egyszerű értelemben a tanításainak, az életpéldájának a követését, megtartását jelenti.

   Pál apostol a Galatákhoz írt levelében a mai igeszakaszunk után kicist magyarázza, hogy mire is gondol, amikor azt mondja, hogy szabadságra vagyunk megszabadítva. Azoknak a zsidóknak szól első renden, akik úgy gondolják, hogy meg kell tartaniuk a törvényt, körül kell metélkedniük, hogy igazak legyenek Isten előtt. Egy zsidó férfi számára ez az élet legfontosabb küldetése, Isten törvénye szerint élni, így Isten előtt kedvesnek lenni. Pál pedig azt mondja, hogy „mi pedig Lélek által, hitbből várjuk az igazság reménységét, mert Krisztusban nem számít a körülmetélkedés…csak a szeretet által munkálkodó hit.” Azt mondja, hogyha a törvény betartásában keresitek az igazságotokat Isten előtt, Krisztus semmit sem használ nektek.

   Szabadságra vagyunk megszabadítva, fel vagyunk szabadítva: nem kell teljesítenünk, hogy Isten szeressen minket. És ez nem is olyan összetett, mondjuk azokban az időszakokban, amikor szeretjük magunkat. Arra gondolok itt, hogy elégedettek vagyunk magunkkal, jól végezzük a feladatainkat, elérjük a kitűzött céljainkat, úgy viselkedünk és olyan benyomásokat keltünk, ahogyan azokat szeretnénk. Könnyű/könyebb elfogadni Isten szeretetét olyankor, amikor szerethetőnek érezzük magunkat. És ez a szabadság idilli állapota is abban az értelemben, hogy ilyenkor nem érezzük, hogy terhelnének a feladataink, a határidők, mert bírunk velük, nem kerekednek fel rajtunk. Nem terhel a lelkiismeret sem, mert úgy beszélünk, úgy viselkedünk másokkal, hogy azt mi is jónak tartjuk, és erről kapunk visszacsatolást is. Még ha rendszereen imádkozunk, Bibliát olvasunk, templomba járunk, akkor pedig megvan a biztonságérzet, hogy ez biztosan tetszik Istennek, Isten most biztosan kedvel engem, tehát szabadon élhetem az utamat,, végezhetem a dolgom, stb. nincs félelem és szorongás, hiszen Isten szeret. és egy szerető Isten pedig nem büntet. Éreztétek már magatokat egy ilyen módon levezetett rendszerben? Megnyugodott-e már a lelkiismeretetek ilyen módon? Ismeritek ezt a gondolatfolyamatot?

   Ez alapvetően nem idegen tőlünk, hogy így gondolkodjunk, hiszen nagy általánosítással, a világ ilyen rendszerben működik. A szabadságunk feltételekhez kötött.

–          Egy munkahelyen ledolgozzuk a munkaidőnket, utána szabadok vagyunk. Ha elvégeztük a feladatainkat, akkor kapunk fizetést, meg vannak elégedve velünk.

–          Ha betartjuk a kreszt, akkor azon belül szabadon autózhatunk, és attól sem kell tartanunk, hogy megbüntetnek, vagy elveszik a jogsinkat. Ha mindenkinek ez lenne az alapvető hozzáállása, akkor az a szabadságunk is meglenne, hogy nem kellene félnünk  a többi autós kiszámíthatatlanságától, balesetektől.

–          Ha fizetjük a TB-t, akkor tudjuk, hogy ellátnak minket a kórházban, ha betegek vagyunk.

–          Ha járunk iskolába és megtanuljuk, amit kérnek, akkor kapunk érettségit, diplomát, ami további ajtókat nyit meg tevékenységeink szabad megválasztására.

–          Ha recept alapján főzök, akkor elméletileg nem kell félnem, hogy nem sikerül az étel, DE, ha intuitív módon közelítek, az alkotás szabadsága mellett kockázatot vállalok, hogy esetleg ehetetlen lesz, amit éppen kitaláltam.

–          Ha betöltöm a 18-at, akkor már felnőtt vagyok, választhatok, ihatok alkoholt, stb. Ha felnőtt vagyok, akkor már magam döntök és vállalok felelősséget az életemben és már nem a szüleim, azaz, ha rosszat teszek, vagy hibázom, nem kell félnem, hogy kikapok otthon, ellenben magam kell, hogy viseljem a következményeket.

  A szabadság és a félelem – a szorongás, számomra nagyon összetartoznak olyan értelemben, hogy vagy az egyik van jelen, vagy a másik. Aki fél, az nem szabad. Sem a főzésben, sem az autóvezetésben, sem a munkájában, sem az alkotásban, de a Krisztus-követésben sem. Ezekre mindre a szabadságot pedig a szorongástól és a félelemtől való szabadítás adja. Tehát, szabadításra szükségünk van. És a világban minidg is nagy volt a kínálat, nemcska az elnyomókból, hanem a szabadulást hirdetőkből is, spirituálisan, szociális és fizikai értelemben is.

    Mozgalmak törekedtek, törekszenek a rabszolgák, az elnyomottak felszabadítására, jogokat harcolunk ki magunkat a döntéshozásra, a szólásra, tágítjuk a kereteinket, és egyértelműsítjük, tisztázzuk ezeket a kereteket, hogy azokon belül minél szabadabban mozoghassunk, dolgozhassunk, alkothassunk. És ilyen értelemben szabadok lehetünk önmagunk által, hogy a saját világunkban, az egymással megállapodott keretek között élünk és cselekszünk. A gondolkosáunknak pedig keretek sem szabhatnak határt. Rudolf Steiner filozófus mondja, hogy a teljes! szabadság csak a szellem számára, a gondolkodásban létezhet. Nem ismerem ennek a gondolatnak a bővebb kifejtését, de megijeszt az, amit ez a mondat jelnthet. A gondolkodásnak nincs határa, nincs korlátja, ez a végtelenség pedig nagyon veszélyes. Mert ebben a végtelenségben eltűnnek azok a korlátok is, amelyek egyúttal védenek. És egy elme végtelen szabadsága nem tudja nem korlátozni a másikét. Nincs más végtelen az Úristenen kívül. Még a gondolkodás számára sem, hiszen az Ő világa, az valami olyan, amit „szem nem látott, fül nem hallott, és ember szíve meg sem sejtett”, az ő „békessége pedig minden értelmet felülhalad.”

   Mi, emberek végesek vagyunk, így a szabadságunk is csak véges lehet, korlátok, keretek közé szorítva, ami a mi végességünket tekintve inkább áldás, mint átok. Luther Márton X. Leó pápának többek között ajánl egy értekezést A keresztény ember szabadságáról is. Mióta ezt olvastam, azóta engem nagyon foglalkoztat, amit Luther mond. Alaptétele az, hogy:

  1. 1.      A keresztyén ember mindeneknek szabados ura és nincsen senkinek alája vetve.
  2. 2.      A keresztyén ember mindeneknek készséges szolgája, és mindenkinek alá vagyon vetve.

   E két tétel világosan olvasható Pál apostolnál, I. Kor. 9, 19: “Én mindenkivel szemben szabad vagyok és mindenkinek szolgájává tettem magamat“. Viszont Róm, 13. 8: “Senkinek semmivel ne tartozzatok, kivévén, hogy egymást szeressétek“. A szeretet pedig szolgálatkész, és aláveti magát annak, amit szeret – mondja Luther. Nem akarok sokat erről az írásról beszélni, nehéz megérteni, de ez az egymásnak ellentmondó két alapgondolat szerintem jól összefoglalja, hogy az istenfélő ember számára mit jelenthet a szabadság, hogy miből indulhatunk ki, mégpedig, hogy a mindenható és végtelen Úristen, a világ alkotója és fenntartója az övéinek tud minket, hozzá tartozhatunk, vele, belőle élhetünk. Az Ő életéért életet kaptunk, ezzel olyan hatalomba, olyan szeretetbe tartozunk bele, amely végtelen. A szabadság pedig filozófiai értelemben az idegen erőtől való függetlenség. A keresztény ember tehát Krisztusért szabad, azaz, az Isten erején kívül minden világi, emberi, természeti, természetfeletti erőtől, annak hatalmától és befolyásától szabad. És amikor Pál apostol azt mondja, hogy ne engedjük magunkat újra a szolgaság igájába fogni, ez azt jelenti, hogy ne higgyünk és ne hajoljunk meg azoknak a dolgoknak, embereknek, amelyek félelmet, szorongást akarnak bennünk kelteni, mert Jézus Krisztus ereje és szeretete, amely a mi erőnk és szeretetünk, erősebb és hatalmasabb ennél. És a hegyeket mozgató mustármagnyi hit a Krisztus erejével képes harcolni a szabadságunkat fenyegető erők, befolyások ellen. Ahhoz, hogy szorongjunk, olykor elég egy mondat, egy nézés, vagy egy telefonbeszélgetés.És az ember lelke megtörik, úrrá lesz a félelem, és újra szolgaságban vagyunk. Pedig a keresztény ember szabadságát senki el nem veheti tőlünk, harcoljunk és verjük vissza a kísértést, a lelkiismeretet meggyötrőket, azokat a befolyásokat, erőket, amelyek el akarnak nyomni és félelmet aarnak kelteni. Mert „Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.” És mi ezáltal „mindennek szabados urai vagyunk és semminek nem vagyunk alávetve.” Sem a bűntudatnak, sem az elnyomásnak, sem a félelemnek.

  Istent viszont félnünk és szeretnünk kell, mert Ő Urunk, Teremtőnk és Megtartónk. Félni pedig nem a rettegés félelmével, hanem az alázat, a csodálat és a hála félelmével. Mi szerethetjük Istent, mert Ő előbb szeretett minket. Akit pedig szeretünk, annak nem vakon, hanem szeretetből és belátásból engedelmeskedünk, mert értjük és hisszük, hogy jót akar nekünk, a javunkat. Így, amikor Jézus azt mondja, hogy az első és legfontosabb parancsolat, szeretni Isten, a második pedig, szeretni embertársunkat, mint magunkat, akkor ez értünk van. Nem egy zsarnoknak a rendelete, hanem Isten gondoskodása, amellyel egymásra bíz bennünket. A szeretet pedig szolgálatkész, és aláveti magát annak, amit, akit szeret.

  Ez a mi különös és csodálatos szabadságunk: Istennek az a szabadsága és ereje, melyet semmilyen evilági hatalom, befolyás, cselvetés és gonoszság le nem győzhet. Ez a mi evangéliumunk, örömhírünk, hogy miénk ez a váltság, Krisztus szabadítása a szabadságra. Felelős és szerető szabadságra, amely szolgálatkész és alázatos, mint Ura és Krisztusa volt a kereszten. Jézus Krisztus szeretetével keressük a másik javát és szolgálatát és az ő erejével harcoljunk a lelkiismeretet megrontók ellen, a félelem és rettegés ellen! Ámen.