2014. 12. 07. – Ádvent 2. vasárnapja (Németh Mihály teológushallgató, szupplikáns)

Dátum:
2014. 12. 07.
Igehirdető neve:
Németh Mihály teológushallgató, szupplikáns
Ige helye:

Lukács evangéliuma 21, 25-36

Alapige:

: 25 És jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban. 26 Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóoszlopai megrendülnek. 27 És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel. 28 Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok. 29 Mondott nekik egy példázatot is: Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind! 30 Amikor látjátok, hogy már kihajtottak, magatoktól is tudjátok, hogy már közel van a nyár. 31 Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van az Isten országa. 32 Bizony mondom nektek: nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem lesz. 33 Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el. 34 Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól, és hirtelen lepjen meg titeket az a nap, 35 mint valami csapda, mert rá fog törni mindazokra, akik a föld színén laknak. 36 Legyetek tehát éberek, és szüntelen könyörögjetek, hogy legyen erőtök kimenekülni mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt.

Prédikáció:

Kedves Testvérek!

Minden évben újra és újra adventtel kezdjük meg az egyházi esztendőt. A legtöbben általában abban a várakozásban töltjük időnk nagy részét ezeken a vasárnapokon, amikor az Úr Jézus Krisztus testté lételének ünnepére várunk. Persze az adventnek ez is a része, tulajdonképpen ezt nevezzük az első adventnek. Pontosabban az Úr megérkezését a világba kisgyermekként a jászolban.

 Több dolog is az eszünkbe juthat azonban az advent kapcsán. Akár a nagy ünnepi készülődésre is gondolhatunk, hiszen a média és a bevásárlóközpontok, a nagy hipermarketek már októberben, olykor-olykor már nyár végén erre akarnak minket készíteni. A legfontosabb azonban, hogy ma is várunk az Úr érkezésére, de nem olyan értelemben, ahogyan születésekor vártak rá az emberek, hanem abban a reménységben, hogy ő megígérte, vissza fog térni hozzánk.

Az adventi időszakban az erre való felkészülés, és várakozás az egyik legfontosabb dolog a keresztény ember életében. Nem csak arra készülünk fel, hogy majd a karácsonyi ünnep alkalmával a testté lett ige megérkezését ünnepeljük, hanem az advent Jézus Krisztus visszatérését is jelenti, mégpedig ahogyan a hitvallásunkban is mondjuk: „onnan jön el ítélni élőket és holtakat”. Hiszen az a Megváltó, akinek a születését ünnepeljük, már meghalt és feltámadt, hogy nekünk örök életünk lehessen. Aki hisz benne annak örök életet jelent az ő visszatérése. Az ő visszaérkezését hívjuk második adventnek.

Ma Lukács evangéliumának éppen egy olyan szakaszát olvastam fel, ami erre a második eljövetelre, az ő visszatérésére helyezi a hangsúlyt. Azt mondja Krisztus Lukács evangélista tolmácsolásában, hogy jelek lesznek majd, amik alapján meglátjuk az ő eljövetelét. Kétségbeesnek majd a népek tanácstalanságukban, és ilyenkor történik meg mindaz, ami az emberi természetet nagyon jól leírja. Katasztrófahelyzetben ugyanis összefognak a népek, addig azonban hajlandóságot sem mutatnak az együttműködésre. Valahogy így működünk egyénenként is sokszor. Nem készülünk fel a nagy életünket megváltoztató dolgokra, de amikor azok bekövetkeznek futunk embertársainkhoz. Nem is foglalkozunk egymással, amíg be nem következik a baj. Itt azonban meg kell jegyeznünk, hogy Krisztus visszatérése csak annak baj, aki nem várja őt, és nem hisz az ő megváltásában.

A felkészültség azonban annak is nagyon fontos, aki hiszi az ő kereszthalálát és feltámadását, hiszen nem tudhatjuk, hogy visszatérése mikor következik be. Itt Krisztus is éppen ezt mondja nekünk: „Legyetek tehát éberek, és szüntelen könyörögjetek, hogy legyen erőtök kimenekülni mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt.”.

 Szüntelen könyörgést kíván tőlünk, hiszen gondoljunk csak bele, hogy a katasztrófákban is csak akkor tudunk megállni a lábunkon, ha felkészülünk rájuk, hogy majd tudjuk mit kell tennünk annak érdekében, hogy túléljük azokat. A szüntelen könyörgés azonban nem azt jelenti, hogy mindig imádkozunk, hiszen ez fizikai képtelenség lenne. Inkább valahogy úgy képzelhetjük el, hogy az ember saját életével bizonyságot tesz arról a hitről, amelyet Krisztusba vet, és egyedül tőle várja a szabadulását.

Az ő visszaérkezése testben a jelek ellenére váratlanul fog minket érni, ezért Krisztus azt kívánja tőlünk, azt javasolja nekünk, hogy minden nap minden percében ott legyen az életünkben ez a könyörgés, a Krisztusba vetett hit és remény bizonysága.

Krisztus azonban meg is nyugtat minket, hiszen azt is mondja nekünk: „Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind! Amikor látjátok, hogy már kihajtottak, magatoktól is tudjátok, hogy már közel van a nyár. Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van az Isten országa.”. Nem azt mondja nekünk, hogy nem tudhatjuk meg mikor érkezik, csak is akkor, ha már megérkezett. Azt a felszólítást, segítő szándékú megjegyzést fűzi mondanivalójához, hogy amikor meglátjuk a jeleket tudjuk meg, hogy már közel van. Azt azonban nem tudhatjuk, hogy mégis milyen közel van, ezért van szükség a felkészültségre.

Luther Márton a 95 tételében rögtön az első mondatban leszögezi, hogy: „Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: “Térjetek meg!” – azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen”. Ugyanezt mondja Krisztus, mikor azt mondja legyünk éberek, és szüntelenül könyörögjünk. A naponkénti bűnbánatra térés pont ezt a felkészültséget jelenti. Luther is kimondja azt, amit az Úr Jézus Krisztus mondott, hogy ne érjen minket felkészületlenül az Ő érkezése. Ez azonban azt is jelenti, hogy nem csak az adventi időszakban kell megállnunk, és várnunk az ő érkezését. Az egész életünk tulajdonképpen egy nagy advent, ha komolyan vesszük Krisztus és Luther kijelentését. Adventben élünk, így hát minden nap úgy kell várnunk az ő érkezését, mintha azon a napon következne be. Vigyáznunk kell tehát magunkra, de keresztény életünkből adódóan nem szabad csak magunkra gondolnunk, tehát vigyáznunk kell társainkra is. Figyelmeztetnünk kell őket is arra, hogy nem tudhatjuk mikor érkezik vissza hozzánk a mi Megváltó Krisztusunk, ezért emlékeztessük mindig őket, hogy a felkészültség nagyon fontos.

Amerikában történt. Egy vasárnapi iskolai tanító észrevette, hogy egyik tanulója már hosszabb idő óta hiányzik a templomból. Meglátogatta a hiányzót otthonában, és ott találta a kandalló előtt ülve. A meglepett tanuló behívta, és várta a dorgálást. De az nem jött. A tűz előtti székre ülve, a tanító csöndesen kivett a tűzből a piszkavassal egy parazsat, és rátette a téglapadlóra. Csöndben figyelték mindketten az izzó szenet, amint lassan elhalványult és kialudt. A fiú ekkor megszólalt:

– Ne mondjon semmit! Ott leszek jövő vasárnap.

Ha magunkra vigyázunk, és Krisztust igazán visszaváró, benne hívő és benne reménykedő keresztény életet élünk, akkor a közösség is fontos számunkra, hiszen az egyház emberekből áll, akik felelősek egymás iránt, hogy ne tévelyedjenek el az igaz útról, hogy ne történjen meg az, ami a kandallóból kivett parázzsal.

 Ez az ige nem egy ítéletet mondó kemény hangú felszólalása Krisztusnak. Közeledik a Megváltónk, tehát nem egy lehajtott fejű, szomorú pesszimizmusba kell nekünk süllyednünk, hanem látnunk kell azt, hogy az a Megváltó, akiben reménykedünk, akiben hiszünk, az valóban közeledik ehhez a világhoz. Nem gondolhatjuk azt, hogy mégsem fog eljönni hozzánk, hiszen övé ez a világ és már 2000 éve is eljött hozzánk. Ígéretét betartva mindenképpen el fog jönni másodszor is, ha elhisszük ha nem. Miért ne jönne el, hiszen az egész világ általa lett és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Minden az övé ebben a világban, hiszen Ő teremtett minket a semmiből Krisztus által, aki testté lett, hogy bűnös voltunkat eltakarva igazzá is tegyen minket. Így hát legyen az egész életünk valóban advent. Legyen várakozás az ő eljövetelére, akkor is, amikor most advent második vasárnapján eljöttünk az istentiszteletre, és akkor is, amikor hazamegyünk és elkészítjük a vasárnapi ebédet. Akkor is, amikor semmi kedvünk nem lenne hozzá, de be kell mennünk dolgozni, akkor is, amikor örömmel fordulunk egymáshoz, de akkor is, amikor nem vagyunk kedvesek egymással.

Krisztus valóban el fog jönni hozzánk, mert megígérte nekünk. Isten ígéretei mindig beteljesednek, hiszen eddig is beteljesedtek azok a szavak, amiket a próféták szóltak és ez most sem lesz másképpen. Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása elhozta számunkra a szabadulás reményét. Az ő visszatérésének ígérete pedig erősítsen meg minket az igaz hitben, és az örök élet reménységében.

Ámen