2014. 11. 09. – Ítélet vasárnapja (Réz-Nagy Zoltán)

Dátum:
2014. 11. 09.
Igehirdető neve:
Réz-Nagy Zoltán
Ige helye:

Ám 5,14-20

Alapige:

A jóra törekedjetek, ne a rosszra, akkor életben maradtok, és veletek lesz az ÚR, a Seregek Istene – ahogy mondogatjátok. Gyűlöljétek a rosszat, szeressétek a jót, szerezzetek érvényt a törvénynek a kapuban! Talán megkegyelmez József maradékának az ÚR, a Seregek Istene. Ezért így szól az ÚR, a Seregek Istene, az én Uram: Minden téren sírni fognak, minden utcán jajgatnak. A mezei munkást gyászolni hívják, és a halottsiratókat jajveszékelni. Minden szőlőben sírni fognak, ha átvonulok közöttetek – mondja az ÚR. Jaj azoknak, akik az ÚR napját kívánják! Minek nektek az ÚR napja? Sötét lesz az, nem világos! Olyan lesz, mint mikor valaki oroszlán elől fut, és medve támad rá, vagy bemegy a házba, kezével a falhoz támaszkodik, és kígyó marja meg. Bizony, sötét lesz az ÚR napja, nem világos, vaksötét lesz, fénysugár nélkül!

Prédikáció:

Nyolv éve egy országos ifjúsági rendezvényen történt Révfülöpön. Igen vegyes korosztály jött össze. A 14-évesektől egészen a 25 évesekig voltak résztvevők, olyan 90 fő. Két korombeli lelkésztársammal mi voltunk a rangidősek a vezetők között, és még nálunk jó 15 évvel fiatalabb lelkész kollégák voltak a stáb tagjai. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, volt néhány olyan kamasz, aki ezt az alkalmat is kihasználta arra, hogy a határokat feszegesse. Hárman az egyik délutáni plenáris program alatt bezárkóztak az egyik szobába, szereztek valamilyen tömény italt, cigarettát és zenét hallgattak, ittak beszélgettek, és ki tudja még milyen egyéb ötletük lett volna folytatásként, de a plenáris alkalmon szemet szúrt nekünk, hogy nincsenek jelen, az egyik vezető elment, hogy megkeresse őket és ez könnyen sikerült is neki. A portáról kért a szobához kulcsot és bejutott hozzájuk a szobába. A három gyerekből kettő már nem volt nemhogy szalonképes, de beszámítható állapotban sem. Az aznap esti záró-áhítat után összeült a vezetői stáb, hogy megbeszélje az esetet. Igen meglepő volt az, hogy a fiatal lelkészek egytől egyig azt a véleményt hangoztatták, hogy a három renitenst haza kell küldeni. Meglepődtünk, mert arra számítottunk, hogy ők még nálunk is engedékenyebbek lesznek. Ehhez képest nagyon radikálisan a hazaküldés mellett érveltek. Korombeli két lelkész-barátom és én viszont azt az álláspontot képviseltük, hogy ne ezt tegyük, hanem adjunk esélyt, hogy végig ott lehessenek. Hiszen mit érünk el vele, ha hazaküldjük őket? Akik bezárkóztak a szobába pontosan tudták, hogy amit csinálnak az nem helyes, és nem méltó viselkedés egy evangélikus ifjúsági rendezvényhez. Ha úgy döntöttünk volna, hogy hazaküldjük őket, semmilyen magyarázatot nem kellett volna mondanunk sem a szülőknek, sem a résztvevőknek, hogy miért kell menniük. De mégsem ez történt. Mi idősebbek voltunk azok, akik között összhang volt abban, hogy többet ér egy beszélgetés az elkövetőkkel, mint egy azonnali elküldés, mint egyfajta enyhébb exkommunikáció.

Az exkommunikáció egy egyházi szakkifejezés. Az anyaszentegyházból való kizárást jelentette. Kiközösítés az exkommunikáció szó szerinti jelentése.

A középkori egyház szinte minden problémát exkommunikácóval, kiátkozással oldott meg. Gondoljunk Lutherre: végig lett tárgyalva a búcsú ügye? Nem, helyette exkommunikálták Luthert.

A kiközösítést a valós életből mindenki ismeri – ha más formában nem is, de gyerekkorából biztosan.

Ismerjük jól, hiszen az erőszak velejárója a kiközösítés. Aki célpontjává válik a zaklatásnak, azt először is a zaklatói megpróbálják elszigetelni, nevetség tárgyává tenni, olyan ellenszenvet ébreszteni a közösségben, hogy az egyetértsen a kiközösítéssel. Lehet ennek az oka valami egészen mondvacsinált ok: egy fogszabályzó, vagy szemüvegviselés, átlagostól eltérő testsúly, bőr, vagy hajszín.

Steve Seskin „Ne nevess ki” című verse így foglalja össze ezt:

Ne nevess ki, Ne örülj, ha látod kínomat

Engem a szemüveges fiúcskát

A pápaszemes baglyot

És engem a kicsi lányt, aki sosem mosolyog

Mert fogszabályzót visel

Éjjelente álomba sírom magam

Minden játszótéren megtalálsz

Senki nem választ a csapatába

És engem a kamaszlányt,

aki anya lett, és harcot vív a múlttal

Nem kérem hogy barátkozz velem

Csak azt kérem, ha megtennéd:

Ne nevess ki, ne csúfolj

Ne örülj, ha látod kínomat

Ne gúnyolj, mert kövér vagyok, sovány vagyok, törpe vagyok, óriás vagyok, süket vagyok, vak vagyok, hát nem azok vagyunk-e mind?”

A versben emlegetett vakság lehet az is, amikor azt hisszük, hogy mindez a gyermekkorral elmúlik. Hogy a gyermekkor kegyetlenségeit magunk mögött hagyjuk amikor belépünk a felnőttek világába. De ez sajnos nem így van. Példa rá annak a prófétának a története, akinek könyvéből idéztünk, akinek a szavait most éppen ítélet vasárnapján olvastuk fel.

Van valaki, aki a mindenki szeme előtt zajló erkölcstelenségeket szóvá teszi: a szegényeket kisemmiző, a nyomorukból hasznot húzó gazdagok ügyeskedését, mely mindezt a vallás állarca mögött végzi. Egy próféta olyan személy volt, mint ma mondjuk egy újságíró. Sok emberhez elért a szava. Ezért Ámósz próféta fellépése üggyé vált a királyságban. Olyan üggyé, mellyel a király, Jeroboám is foglalkozik, hiszen a társadalomkritika az ő érdekeit is sérti. Megbízza a főpapot, Amacjá-t, hogy hallgattassa el, zavarja el az országból, közösítse ki. A főpap az elhallgattatást, és exkommunkikációt Ámosz egyik próféciájával indokolja meg: “Mert így beszél Ámósz: Fegyvertől hal meg Jeroboám, Izraelnek pedig fogságba kell majd mennie.” A főpap, Amacjá azt teszi, amit azóta is tesznek azzal, aki a hatalomgyakorlást, annak módját, gyakorlatát kritizálni meri. Kiforgatja Ámósz szavait, illetve elhallgatja ennek a kemény próféciának az indoklását. Mert az indoklás így szól: sanyargatjátok a nincsteleneket, bántalmazzátok a szegényeket… méreggé teszitek a törvényt, az igazságot földre tiporjátok. Gyűlölik azt, aki dorgálni mer a városkapuban, és utálják, aki megmondja az igazat. Kihasználjátok a nincstelent, gabonaadót szedtek tőle… elfogadjátok a megvesztegetést… ezért eljön rátok az az idő, amikor szigonnyal visznek el benneteket… a leomlott falakon át mentek ki egymás után, és a Hermón felé hajtanak benneteket.” Ámosz próféciájában összekapcsolta a szociális igazságtalanságokat és a közelgő politikai katasztrófát, a fogságba hurcolást. Azt állította, nem lehet boldog jövőről beszélni ott, ahol az egekig ér az igazságtalanság, a korrupció, és egy olyan társadalomban, ahol csak a pénz biztosít az embernek méltó, emberi elbírálást, ellátást, ott hiába terveznek a jövőt illetően, mert: “Bár faragott kőből építettetek házakat, nem fogtok bennük lakni, bár gyönyörű szőlőket ültettek, nem isszátok annak borát.” Mondja Ámósz. Ezt a prófétát, aki a világtörténelemben először beszélt arról, hogy a szociális igazságtalanság istenellenes cselekedet. Hogy a szociális problémák azért merülnek fel, mert a nép elfordult Istentől, és annak a törvényétől, melynek lényegét ő is igyekezett egyetlen mondatban összefoglalni: „A jóra törekedjetek, ne a rosszra”.

Amacjá főpap feljelentette Ámószt a királynál, arra hivatkozva, hogy neki az a kötelessége, hogy a Bételi Szentély nyugalmáról, zavartalan működéséről gondoskodjon, és ezt Ámósz, úgymond veszélyeztette. A király pedig felhatalmazta a feljelentő főpapot azzal, hogy hallgattassa el, zavarja el az országból. Ámósznak mennie kellett. Száműzetésben már nem fogja senki érdekeit sérteni tevékenységével. Megszabadultak tőle, de a távozó Ámósz még távoztában elmondja a súlyos ítéletet hordozó próféciát: Így szól az ÚR, a Seregek Istene, az én Uram: „Minden téren sírni fognak, minden utcán jajgatnak. A mezei munkást gyászolni hívják, és a halottsiratókat jajveszékelni. Minden szőlőben sírni fognak, ha átvonulok közöttetek.”

Ámosz azt mondja, hogy az igazság elhallgattatása ugyanazt jelenti, mint Istenről elfeledkezni, Istent figyelmen kívül hagyni. Úgy tevékenykedni, hogy szándékosan figyelmen kívül hagyjuk Istent, az egy nagyon sötét és rémisztő szembesülést fog eredményezni.

Ez a próféta nem ijesztgetett, nem az volt a szándéka, hogy félelmetesnek fesse le az Istennel való találkozást. Hanem azt megmutatni, hogy ilyen előkészületek nélküli, erkölcstelen, egymást kihasználó, egymást eszközként használó, egymást kioltó önérdekek hálójában vergődő közösség számára ez a találkozás nem lehet örömteli, és derűs.

Jézusnak is van egy olyan mondata, mely ehhez hasonló. Passiója során, a siratóasszonyoknak címzi a következőt: „Ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket, mert ha a zöldellő fával ezt teszik, mi történik akkor a szárazzal?!”

Jézus halála után elkövetkező évtizedekben bekövetkezett a katasztrófa, a róma-ellenes ellenállás háborúba torkollott, melynek végén a főváros, a templomhegyen álló építményekkel és intézményekkel együtt megsemmisült. Ez történt a száraz fával…

És mi történt Ámósz távozása, exkommunikációja után II. Jeroboám idejében még gazdasági és politikai virágzás következett be, majd az ország az asszíroktól való függőségbe került. Pekah király próbált egy asszír-ellenes szövetséget létrehozni, majd III. Tiglatpilezer megtámadta az országát és sok izraelitát vitt fogságba Asszíriába.

Az ország utolsó királya Hóseás volt, aki kezdetben adófizetője volt az Asszír Birodalomnak, majd később fellázadt ellenük. Szalmanasszár Kr. e. 725 körül ostrom alá vette az ország fővárosát, Szamáriát, amely mintegy 3 évig tartott. Ezalatt sokan pusztultak el éhség, betegségek vagy fegyver által. Az asszír uralkodó maga is a hosszú ostrom ideje alatt halt meg. Végül II. Szárgon seregei legyőzték a várost és az országot. A függetlenség elvesztésén túl a nagyobb tragédiát az jelentette, hogy az asszírok a lakosság nagy részét fogságba hurcolták, ahol azok aztán szétszóródtak a hatalmas birodalom tartományaiban. Mit is prófétált Ámósz: „…eljön rátok az az idő, amikor szigonnyal visznek el benneteket… a leomlott falakon át mentek ki egymás után, és a Hermón felé hajtanak benneteket.”

Egy társadalom széthullását előre lehet látni. Ámósz látta, mert a magáénak érezte azt a felismerést, hogy igazságosság, a jóra való törekvés és Isteni törvények szerint élés, a vallásosság el nem választhatóak egymástól, de ahol ez megtörténik, ott a bukás elkerülhetetlen.

Hát nem vakok vagyunk mind? Ismételhetjük meg a korábban idézett vers zárókérdését? Vajon nem úgy van-e, hogy mai társadalmunk széthullását is előre lehet látni? Vajon ma is érvényes ez? Az kell, hogy legyen.