2014. 11. 02. – Szentháromság ünnepe utáni 20. vasárnap (Molnár Lilla)

Dátum:
2014. 11. 02.
Igehirdető neve:
Molnár Lilla
Ige helye:

1 Pt 1,13-16

Alapige:

13Ezért tehát elméteket felkészítve, legyetek józanok és teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok. 14Mint engedelmes gyermekek ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek, 15hanem – mivel ő, a Szent hívott el titeket – magatok is szentek legyetek egész magatartásotokban, 16úgy, amint meg van írva: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok.”

Prédikáció:

Keresztény gyülekezet!

   Mire gondolunk most? Hogyan értjük ezt az elhangzott pár mondatot? Biztatnak bennünket Péter apostol szavai vagy azt érezzük talán, hogy súlyt, nyomást raknak ránk ezek az „elvárások”? Különbséget érzek a vágyaink teljes elhagyásának, az emberi tökéletességnek a feladata és az Istenhez hasonlóan szentté létel között. „Szentek legyetek, mert én szent vagyok”. Van valami félelmetes, valami rendkívüli, e világon túli dimenziója ennek a mondatnak. Szentnek lenni egyet jelenthet, Istenhez tartozni, Istenhez hasonlóvá lenni, Istennel olyan szoros kapcsolatba kerülni, amelyben tehetetlenül formálódunk, alakulunk, tökéletesedünk olyanná, amilyen Ő maga. Ez a gondolatvilág azonban ki kell, hogy szakítson bennünket a mindennapi világunkból. Ez a felszólítás ki kell, hogy emeljen a napi rutinból, ki kell, hogy mozdítson a tornyosuló feladatok közti lavírozásból, meg kell, hogy törje a gondjaink, nehézségeink terheink munkálta keménységünket, bele kell nyúlnia, élesen bele kell hasítania az életünk minden olyan pontjába, amely földivé tesz minket, amely ehhez a világhoz köt bennünket. Mert a Szent Isten, bár a színe előtt élünk, benne és ővele, ő bizonyos értelemben mégsem tartozik ehhez a világhoz. Mert Isten önmagában egyszerre léte mindannak, amit mi ismerünk, mindannak, amit nem ismerünk, teljessége mindannak, ami bennünk, a mi világunkban hiányos és töredezett, és egysége mindannak, ami számunkra ellentmondásos, lehetetlen, felfoghatatlan. Isten tökéletessége nem emberi léptékkel felfogható tökéletesség, nagysága és hatalma nem emberi mértékekkel vagy képzelőerővel belátható mértékű nagyság és hatalmasság. Fensége, dicsősége, és lényének minden tulajdonsága szavainkkal megragadhatatlan, mert mindenkor, amikor Istenről valamit állítunk, azzal valahogyan korlátozzuk is. Ha lenne szükségünk, hogy mindenképpen beszéljünk róla, akkor azt kellene mondanunk, hogy inkább ne mondjunk Istenről semmit, hogy ne csorbítsunk egy darabot sem belőle azokból, amelyet felfedezni akarunk. Nincs elég szavunk, hogy leírjuk, nincs elég gondolatunk, hogy megragadjuk, és nincs elég tehetségünk, hogy egyáltalán bármiféle módon is kiábrázoljuk, hogy kicsoda és micsoda Isten. Mert Isten más, valami egészen más.

   A különböző definíciók szerint szentnek lenni azt jelenti, hogy elkülönítve lenni, a tökéletességbe tartozni. A vallásé ez a kifejezés, nem a tudományé. Mert a Szent tökéletessége talán nem több a materiális teljességnél vagy hibátlanságnál, hanem irányában, minőségében, lelkületében annál. Kapcsolópontjai persze lehetnek és vannak is. De szentnek lenni, a szent Istenhez tartozni a létnek egy olyan titkos oldala, amely csak a vallás anyagi valóságból kilépő útján ragadható meg. Szentnek lenni többet jelent annál, hogy holnaptól nem parkolok a tilosban, többet adakozom, vagy éppen nem küldöm cifra módon melegebb éghajlatra azt, ai felbosszantott. A Szenthez tartozók tökéletessége más, mint szabályok és törvények szolgalelkű megtartása. Szentnek lenni nem valami olyan, amit el tudunk határozni, nem olyan viselkedésmód, gondolkodásmód, amelyet csiszolgatni, pallérozni tudunk. Hiszen hogyan lehet a tökéletlen egyre tökéletesebb? Önellentmondás lenne, ha a tökéletlen képes lenne, hogy tökéletesítse magát.

   Szentnek lenni azt jelenti, hogy Istenhez tartozni, Isten számára elkülönítettnek lenni. Elhatároltnak, megőrzöttnek valami olyantól, ami ellentéte annak, ami számára el vagyunk különítve.

   Sokszor hallottam már fiatalok és idősek szájából egyaránt, hogy miután megtértek, már nem a világnak élnek. Elfordulnak a világ dolgaitól, megtagadják a világ dolgait. Vajon mit értünk a „világ dolgain”? És mit értünk „világi dolgokon”? Mi alapján szelektálunk ezekbe a megkövesedett, mégis homályos kategóriákba? Hiszen a világban élünk, a világ vesz körül bennünket, és amiket itt a világban nem világinak ítélünk, azok is a világ részei! Min múlik, hogy a világban a világnak élünk, hol a határa a világban a világ dolgaitól való elfordulásnak? Hogyan hasítjuk ketté a valóságot, hogy döntéseinkkel a magunk elgondolásai szerint szenté formáljuk magunkat? Hogyan tökéletesíthetné magát a tökéletlen?! Hogyan válhatna a világi világon túlivá?!

   Jézus a főpapi imádságában letaglózó, gyönyörű szavakkal könyörög értünk, szeretettel és féltő aggodalommal a szent Istenhez: „Én nekik adtam igédet, és a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való. Szenteld meg őket az igazsággal: a te igéd igazság. Ahogyan engem elküldtél a világba, én is elküldtem őket a világba: én őértük odaszentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazsággal.”

   A világban őriz meg minket Isten Jézus Krisztus közbenjárására. Az e világi és nem e világi súrlódik ebben a gondolatban, az elkülönítettek olyan-mód keveredése, amelyben különbségük mégis összetéveszthetetlenül megmarad. Hogyan lehetséges ez? Felfoghatatlan.

   Péter apostol arra szólít fel, hogy a „korábbi” vágyainkhoz ne igazodjunk, ne azok határozzanak meg minket, ne azok irányítsák a döntéseinket, lépéseinket. Küzdelemre szólít ez a mondat, nehéz és lehetetlen küzdelemre, mert a tökéletlen nem tökéletesítheti magát. De a Szent, aki elhívott és elkülönített magának minket küzd értünk, velünk, bennünk. Ne az erőfeszítéseinkben bízzunk ebben a küzdelemben, hanem abban, aki közösségvállalásával és elkülönítő szeretetével megőriz és megerősít bennünket. A szent Isten kegyelmességet ígér nekünk, könyörögjünk hozzá sokat! Ámen.