2014. 10. 19. – Szentháromság ünnepe utáni 18. vasárnap (Réz-Nagy Zoltán)

Dátum:
2014. 10. 19.
Igehirdető neve:
Réz-Nagy Zoltán
Ige helye:

Kol 3,17-4,1

Prédikáció:

Az interneten több helyen is találkoztam Bill Gates középiskolásoknak címzett 12 tanácsába. A rövid – pár mondatos szabályok ilyeneket tartalmaznak mint:  Az élet sosem igazságos – szokj hozzá! A világot nem érdekli az önérzeted. A világ azt várja el tőled, hogy érj el valamit AZELŐTT, hogy önérzeteskedsz. NEM lesz havi nettó 5 milliós fizetésed közvetlenül a középiskola után. Nem lesz belőled rögtön vezérigazgató-helyettes és nem kapsz céges autót. Azokért keményen meg kell dolgozni. Azt hiszed, hogy kemény veled a tanár? Várj csak, míg találkozol a főnököddel!

A hamburgersütés nem alja munka, és nem ássa alá a méltóságodat. A nagyszüleid idejében ezzel a kifejezéssel illették ezt a munkát: lehetőség. Ha elrontod, az NEM a szüleid hibája, szóval ne nyávogj, hanem tanulj a hibáidból!

A hangnem és az üzenet olyan, amit szülőként jól ismerek, sőt, olyan, amilyen jellegű bölcsességeket olykor magam is elmondok nagyfiamnak. Utánanéztünk, és nem lepett meg minket, hogy Bill Gates-nek van kamasz korú fia.

Tegnap elnéztem, ahogy Szirmai Gergely video-blogger előadására jegyért sorban álltak a kamasz-középiskolások. Mondjuk nem lehetett ezt sorban-állásnak nevezni, miután csak az idősek próbálkoztak a sorban-állással, a gimnazista korúak zöme elsunnyogott a sor mellett, és benyomult az ajtó körül tömörülő bolyba. A jelenséget figyelve magamban azon gondolkodtam, hogy a középiskolásainkat megtanítjuk az integrál-számításra, Arany János és mások verseire, arra, hogy mi volt az aranybulla, meg hogy mi Ceylon fővárosa, és még ki tudja mi mindenre, de nem tanítjuk meg őket sorban állni.

Ahol mindenki a megúszásra hajt és a többség nem tartja be a játékszabályokat, ott ember embernek a farkasa lesz. Ennek a közmondássá vált kifejezésnek pedig az a tartalma, hogy ott megszűnnek az emberek „emberek” lenni.

Pál apostol a Kolossébeliekhez írt levélben a nagycsalád, de azon túl az szinte az egész társadalom legfontosabb viszonyaihoz hozzáfűz egy-egy jótanácsot. Kiindulópontja az, hogy a családban is van hierarchia. Ott is van alá- és fölérendeltség és ebben a rendben kell a családnak funkcionálnia. Ezt gondolhatnánk elsőre, és annyi igazság bizonyosan van benne, hogy Pál apostoltól az egészen hétköznapi helyzetekre is vártak útbaigazítást. Hogyan viselkedjen férj a feleségével, és feleség a férjével, milyen legyen a szülők viszonya a gyermekekhez? Együtt és külön – külön? Miként viselkedjenek a gyermekek? Urak és szolgák viszonyára milyen új helyzetet teremt az, hogy Jézus elhozta a megváltást? Pál apostolnak pedig, aki a lehető legszokatlanabb és meglepőbb tannal állt elő, mely valaha is a vallás színpadán megjelent, mondania kellett ezekre a kérdésekre valamit.

Vajon melyik világhoz nyúlt akkor, amikor választ akar találni ezekre a kérdésekre? Ahhoz az új és radikálishoz, mely azt mondja – Krisztusban nincs többé zsidó vagy görög, rabszolga és szabad, férfi és nő, ahogy a Galatákhoz írt Levélben fogalmazott. Annak a Jézusnak a tanításához nyúlt, aki azt mondta:„Ha valaki követni akar, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet a tanítványom.” Lk 14,26

Jézus mozgásba hozza, egymás ellen fordítja még azokat is, akik egymás legfontosabb támaszai. Szakadás képes létrehozni ott is, ahol a legbiztosabb, legmasszívabb egységet sejtettük. Repedést képes előidézni a legszilárdabbnak hitt tömb felületén is. De kinek kell vajon ez a mindent átrendezni képes, mindent mozgásba hozó és átalakítani akaró erő, mely Jézus tanításában és megváltó művében rejlik?

Ezekre a lehetőségekre csak akkor vagyunk nyitottak, amikor mi magunk alakulunk, fortyog bennünk a változás és a változtatás vágya, kilépni készülünk addigi, de egyre szűkösebbnek érzett kereteink, korlátaink közül.

De amikor a stabilitást, a biztos kapaszkodókat keressük, amikor azt éljük át, hogy családunk biztos erkölcsi alapjai, az azok betartásához szükséges konszenzus inog, akkor nem ezekre a radikális szavakra vágyunk. Akkor egyenesen fenyegető lehet Jézus és az ő tanítása – de az a Pál apostol is, aki a legszilárdabb differenciákat megkérdőjelezi, mint hogy ki zsidó és ki nem, ki szolga és ki szabad, és ki férfi és ki nő. Ilyen esetekben megnyugvást lehet találni A Kolossé Levél felolvasott mondataiban: azért mégiscsak kell a szilárd rend és hierarchia. És az a fundamentum, mely mindent, ebben a hierarchiában alapjaiban meghatároz, az nem más, mint az engedelmesség. Az a meghatározó felismerés, hogy mindig van egyel felettünk valaki, akire rábízhatjuk magunkat, akinek esze, bölcsessége, tapasztalatai olyan hátországot jelenthetnek nekünk, amelyre bizonytalanságaink között támaszkodhatunk, és aki a legnehezebb dilemmáink között majd dönt helyettünk.

De az egész kereszténység az elején elbukott volna, ha a tanítványok ezt az erkölcsi elvet követik, hogy engedelmeskedjenek azoknak a bölcs és tisztes pátriárkáknak, akik népük vezetői voltak, és aki úgy egyébként Jézust végül is halálra ítélték, és akik egy jó kiadós korbácsolás után megtiltották a tanítványoknak, hogy nyilvánosan tanítsanak.

Az egyház azzal a polgári engedetlenséggel kezdődött, hogy a tanítványok, az apostolok megtagadták az engedelmességet a felettük atyáskodni akaró vallási vezetőiknek. És amikor kérdőre vonták őket, akkor magyarázatul ezt mondták: „Inkább kell Istennek engedelmeskedni, mint embereknek.” Igen ám, de ez a mondat a legmérgezőbb lázadást tartalmazza, ugyanis azt állítja – burkolt formában – hogy hozzám személyesen szól Isten, a hierarchia félre tételével, annak figyelmen kívül hagyásával. Ugyanis az akkori zsidó vallási rend feltételezte, hogy a Nagytanács tagjai azok, akik a hierarchia csúcsán állnak, és rajtuk keresztül közli Isten az akaratát. Ők pedig ezt az isteni akaratot osztják meg a rangban alattuk lévő néptársakkal.

Hasonló ismétlődik meg a reformáció alkalmával, amikor Luther a hierarchiának nem engedelmeskedve elkezdi publikálni tanait.

Persze itt ellene mondhatunk ennek a gondolatmenetnek, hogy Pál elsősorban a családról szólva fejtette ki engedelmességen nyugvó erkölcstanát.

A család azonban nem különálló rendszer, és viszonyai leképeződései azoknak a tágabb horizonton megjelenő emberi kapcsolatrendszereknek, melyek egy társadalmat jellemeznek.

Azt a konfliktust, mellyel minden olyan családnak szembe kell néznie, ahol a tekintélyelvű engedelmesség a meghatározó erkölcsi norma, jól szemlélteti Hézser Gábor egyik példázata: „Egyre gondterheltebbnek tűnt a lány. Rosszul aludt, rémálmok gyötörték. Magányos volt. a rajzolásban élte ki az őt nyomasztó érzéseket, lelkére nehezedő terheket. Az apja dühöngve nézte a lánya szobájában sokasodó képeket.

–       Ezek miatt a rettenetes képek miatt van ilyen állapotban! – Ennek véget fogok vetni. – Határozta el magát az apa. Leszedte, majd elégette lánya képeit.

A lány alvászavara egyre súlyosbodott, úgyhogy hosszabb pszichoterápiás kezelésen esett át.

Az apa így vélekedett erről: – A terápia sajnos nem járt sikerrel. Lányom azelőtt mintagyerek volt. Szerény, napokig sem hallottam a hangját. Tökéletes nyugalom uralkodott nálunk… de a kezelés óta visszabeszél, makacskodik, a maga feje után akar menni. Teljesen elromlott.

–       És a rémálmok?

–       Ja a rémálmai? Azok teljesen megszűntek.

A példázat igen beszédes abban a tekintetben, hogy milyen tünetei lehetnek egy konfliktusokat elnyomó, autoriter módon irányított családi vezetésnek. Valahol kibukik a konfliktus és az elfojtás.

A család többnyire maga is segítségre szoruló, terápiára szoruló emberi közösség. Telve konfliktussal, feloldhatatlan problémákkal. És csak nagyritkán a vezérelv, erkölcsi alapok újragondolása, vagy megszilárdításának igénye foglalkoztat egy-egy családot. Annál inkább a folytatás, a túlélés, a hogyan lesz a holnap – kérdése. Az a kérdés, hogy tud megmaradni élhető, és nem betegítő emberi közösségnek a család. A hierarchikus berendezkedése a családnak olyan evidencia, amit nem is érdemes külön fejtegetni.

De amiben Pál apostol  családi házi-táblája mégis előremutató és említésre méltó, az annak a felismerése, hogy a dolgokon változtatni sosem a kiszolgáltatott, a hierarchia alsóbb lépcsőjén lévő tud egy családban, hanem az, aki a hierarchia tetején áll. A hangnemet az a személy szabja meg, akinek a többiek ki vannak téve. Erre a családi hangnemre utal Pál, amikor a mogorva, kedvetlen, durva jelzőt használja a férj és feleség kommunikációjának jellemzésére. Pál arra inti az apákat, hogy „ne bátortalanítsák el fiaikat” ne vegyék el gyermekeik önbecsülését, mert éppen az ellenkezője lenne egy apa feladata.

Befejezésül azt tehetjük hozzá, hogy egy család sosincs kész. Vagyis egy családban sosincs ideális helyzet. Évekkel ezelőtt egy-egy este megkísértett a gondolat, hogy olyan jó lenne, ha így maradna minden, ahogy most van. Ahogy átélte az ember a harmóniát a családjával, az tényleg a olyan élmény, mely tényleg az Istennek szóló hálaadásra készteti az embert. Aztán eltelt pár év, és a dolgok megváltoztak, a sokak által ismert ok – egy betegség miatt ideális helyzetről nem beszélhetek.

De erőt merítek abból, hogy Jézus sem ideális családokkal – vagy annak tűnő családokkal példálózott. Elég csak a tékozló fiú példázatára gondolnunk. Egy korántsem ideális család. Eleve csonka – hiszen hiányzik az anya. konfliktusos, hiszen a két testvér viszonya kritikus. És ebben a helyzetben az apa próbálkozik, küzd azért, hogy egyben tartsa. Az elején úgy tűnik, hogy elbukik. Egyik gyereke elmenekül otthonról. De amikor visszatér, egyszeriben értelmet nyer minden addigi küzdelme az apának. És bármennyire is csonka, konfliktusos közösség is az ő családja, mégis funkcionáló, élhető közösség.

Így is lehet nézni ezt a történetet, mint amin keresztül Jézus bátorítani akar bennünket arra, hogy küzdjünk csak tovább a családért, bármennyire is nem vagyunk ideális helyzetben. Mit is tehetnénk mást, de mit mond Pál apostol: ez kedves az Úrnak. Ámen