2014. 09. 21. – Tanévnyitó Istentisztelet (Réz-Nagy Zoltán)

Dátum:
2014. 09. 21.
Igehirdető neve:
Réz-Nagy Zoltán
Ige helye:

2 Tim 1,14

Alapige:

“A rád bízott drága kincset őrizd meg.”

Prédikáció:

Kedves Testvérek!

Ezzel a mondattal indítjuk idei hittanévünket. Őrizd a kincset, amit rád bíztak. Ez a lehető legegyszerűbb – úgy tűnhet elsőre. Az értékeket zárt ajtók mögött őrizzük. Mi sem egyszerűbb ennél: egyszerűen csak be kell zárni az ajtót. És minden zárhoz tartozik egy kulcs.

Az ember akkor már egy kicsit felnőtt lesz, amikor megkapja az első kulcsát. Felső tagozatos voltam, amikor szüleimtől megkaptam életem első kulcsát, mellyel a lakásunkat ki tudtam nyitni. Ez egy nagyon egyszerű kulcs, még nem létezett akkoriban biztonsági zár. Volt hozzá egy kulcstartó, hogy könnyen megtaláljam.  Szüleim 4-ig, 5-ig dolgoztak, és én pedig napközis voltam, de ha előbb értem haza, mint ők, akkor be tudtam menni a lakásba.

A kulcs azt is jelentette, hogy megbíznak bennem, és felruháznak a kulcson keresztül egy felelősséggel.

A következő kulcs már a felső tagozatos koromhoz kapcsolódik: az iskolai földrajz szertár kulcsa volt. Nekem és Baráth István osztálytársamnak volt csak felhatalmazásunk arra, hogy elkérhetjük a tanáriból a kulcsot, és kivigyük az éppen aktuális térképet a szertárból, és felakasszuk a tábla mellé a falra az osztályterembe. A kulcsot aztán átadni az óra elején a földrajz-tanárnak.

A következő kulcs középiskolás koromhoz kapcsolódik, amikor elkezdtem rajz-szakkörbe járni. És fél év után már saját kulcsom volt az Ifjúsági Házhoz, és bármikor bemehettem, hogy folytathassam az agyagból való mintázásomat, akár szombat délután is. Könnyű helyzetben voltam, hiszen a lakásunkkal átellenben, az utca túloldalán volt az Ifjúsági Ház.

A katonaság alatt pedig volt néhány hét, amit a parancsnoki épület ügyeleteseként töltöttem. Reggelenként sorra jöttek a tisztek, és nekem kellett a kulcsokat átadni a szobáikhoz, és azokhoz az irodákhoz, ahol dolgoztak. Minden kulcshoz tartozott egy kis alumínium lap, melyen az adott iroda száma volt beütve. Miután lejárt a munkaidejük, a kulcsokat visszaadták, és visszakerültek egy akasztóra a helyükre. Mindig minden kulcsnak meg kellett lennie, ott kellett lógnia a helyén. És nagy baj lett volna, ha egy kulcs nem lett volna meg, de nem emlékszem ilyenre.

Életem egy másik fontos állomása volt a menekülttábor a szerb-horvát háború idején. Az élelmiszerraktár kulcsa gyakorlatilag folyton nálam volt, hiszen a háború első hónapjaiban a nap bármely szakában lehetett számítani menekültekre, akiknek sürgős élelmiszer segélyre volt szükségük. Ezeket kartondobozokban adtuk át, és mindig lennie kellett kellő számú elkészített doboznak.

Amikor pedig Pécsett segédlelkész lettem, megkaptam a kulcsokat a lelkészi hivatalhoz, a templomhoz, a szolgálati autóhoz. Azóta eltelt majd 25 év, és azóta egyre gyarapodó kulcstartók jelzik a felelősséget rajtam.

Bár nem mondta akkor senki, de a sok kapott kulcs mind azt jelezte, kérte, hogy: „A rád bízott drága kincset őrizd meg.”

A kulcsok, melyeket életünk során kapunk,  a megelőlegezett bizalom jelei. Annak a jelei, hogy megbíznak bennünk, hogy értékes dolgokat bíznak ránk, és bíznak benne, hogy jó kezekbe kerül az érték. Az első megkapott lakáskulcstól visz az utunk, egészen a nagy értéket, vagy titkot rejtő hivatalok kulcsáig. És még tovább is vihet az út, egészen odáig, hogy egy ember megkapja a mennyország vagy éppen a pokol kulcsait.

Jézus azt mondta, hogy nála vannak a pokol és a halál kulcsai, ami azt jelenti, hogy hatalma van a pokolból, a halálból szabadon engedni, kiszabadítani azokat, akiket akar. És – noha ezt nem jegyezték le az Evangéliumok, de arról is meg volt Jézus győződve, hogy nála vannak a mennyországnak is a kulcsai, mert másként nem mondhatta volna Péternek, a rangidős tanítványnak, aki az egész tanítványi kört, és a későbbi egyházat képviselte, hogy:  Neked adom a mennyek országának kulcsait; és a mit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lesz; és a mit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lesz.

A kulcsok annak a jelei, hogy Jézus megbízott a tanítványaiban. Hogy nagy kincset mert rájuk bízni, mert tudja, hogy nem fognak visszaélni ezzel a bizalommal. És ez Péter óta, és Pál apostol óta így megy, tanítótól tanítványra száll a megbízás.

A rád bízott drága kincset őrizd meg. 2 Tim 1,14

Hiszen vannak kincsek, nem is akármilyenek. Az egyházközség kegytárgyait nemrég restauráltattuk, volt ilyen pályázati lehetőség, és káprázatos látványt nyújtanak…

Az ilyenfajta kincsekért indultak hadseregek országok kifosztására és leigázására. A nemesfém, arany és ezüst tárgyak sokszor elválaszthatatlanok a vértől és az erőszaktól.

Jézus ezért is mondta: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják. hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki és nem lopják el. Mert ahol a Te kincsed van, ott lesz a te szíved is.”

Hányszor akartalak összegyűjteni, mint kotlós a csibéit, de ti nem akartátok- mondta kortársainak Jézus. Az az erőszakmentes ellenállást hirdető program, melyet Jézus hirdetett meg, nem kellett az embereknek. Ezért is mondta: Jeruzsálem, Jeruzsálem, Te aki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akik hozzád küldettek. Úgy járt ezért Jézus, mint a sarokkő, melyet az építők megvetettek.

Ezeket a mozzanatokat összegeztük egy népdalfeldolgozásban.

/A gyülekezet ifjúsági zenekara előadja…/

A rád bízott drága kincset őrizd meg. 2 Tim 1,14

Pál apostol, akitől a kincs őrzésére való felszólítást ismerjük, nyilván nem az ottani egyházközség kegytárgyaira gondolt elsősorban, hanem egy olyan kincsre, mely nem látható.

Pál apostol Timótheusnak – a tanítványának írja a levelében:  tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy ő az én nála letett kincsemet meg tudja őrizni ama napra. Az egészséges beszédeknek példáját megtartsd, amiket én tőlem hallottál, a Krisztus Jézusban való hitben és szeretetben. A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szent Lélek által.

Egyrész Pál apostol úgy hitte, hogy a kincset nemcsak ő őrzi. Sőt, ő csak letétbe hagyta meg az Úrnál a kincset, hogy amikor Ő már nem tudja Őrizni, akkor majd az ÚR vigyáz rá. Vélhetően azért írja ezt, mert úgy gondolta, hogy az ő földi ideje lejárt. De tanítványának a fiatal Timótheusnak még magának kell a vigyáznia a kincsre, neki még korai lenne azt mondani, hogy tegye csak letétbe a kincsét Istennél, és bízza rá. Neki még arra van szüksége, hogy tudatosítsák benne, mekkora kincsnek a birtokában van, mint ahogy nekünk magunknak is arra van szükségünk, hogy tudatosítsuk magunkban, mekkora kincsnek a részesei vagyunk. A legnagyobb kincs nem más, mint a bizalom, hogy hozzáférést kapunk, hogy nálunk lehet a kulcs, és nem másnak a kulcsai, mint a pokolnak, a halálnak és a mennyországnak a kulcsai.

Most pedig nyissuk ki a ládikát. /Egy péncélládához hívja a lelkész a gyerekeket, meg kell találni a sok kulcs közül, hogy melyik nyitja, benne kis gézcsomagokban maréknyi tömjén van – minden gyerek kap egy-egy csomagot/

A tömjén – egy aprócska növény gyantája, mely az arab félsziget délkeleti csücskéből származik. Onnan kellett hosszú sivatagi – hegyi utakon szállítani. Minden ókori ember életében tömjént égettek életük legfontosabb ünnepein. Úgy gondolták, hogy a tömjén füstje kapcsolja össze a földet a mennyországgal.

A bibliai időkben értékesebb volt az aranynál. Annyi tömjénből, mint amennyi egy – egy kis gézcsomagban van, annyi tömjénből házat lehetett venni.

Ki-ki kapott most drága kincset, nagyon bőkezűek voltunk, ennyi tömjénnel megalapozhatja ki-ki a boldogulását, csak egy időgép kell hozzá, amelyik visszaröpíti őt kétezer-ötszáz évvel korábbra.

De ha ez nem lehetséges, vagy nem is akarunk nagyon visszamenni az időben, akkor emlékeztessen bennünket ez a kis marék tömjén arra, hogy a földi kincset nemcsak a tolvajok, a moly és a rozsda veszélyeztetik, hanem az elévülés, az értékcsökkenés is. Hogy minden földi érték viszonylagos, és csak a mennyei kincsek maradandóak, és többet érnek minden földi kincsnél: hiszen a pokol és a halál, valamint a mennyország kulcsai itt vannak az egyháznak adta őket Jézus, és nincs ennél nagyobb kincs, ennél nagyobb érték.

Ámen