2014. 09. 14. – Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnap (Réz-Nagy Zoltán)

Dátum:
2014. 09. 14.
Igehirdető neve:
Réz-Nagy Zoltán
Ige helye:

Jak 2,14-18

Prédikáció:

Képzeld el, hogy egy olyan világban élsz, ahol senki sem hisz. Nincs senki, akitől tanácsot kérhetnél, nincs senki, aki bátoríthatna, akivel megoszthatnád kérdéseidet, kétségeidet: senki. Lehetséges lenne ilyen viszonyok között hinni? Lehetsz úgy hívő, hogy egyedül vagy? A válasz: igen is, meg nem is. Hiszen minden kérdéseddel egyedül lennél, és nem lehetne egyről a kettőre jutni, hiszen nem kaphatnál impulzusokat, melyek előre visznek. olyan lenne, mint mikor az ember egy helyben áll, és néz egy tájat. Szép és felemelő, de nem lehet örökre így maradni.

Mit is javasol a példabeszédek könyve a nehéz, rossz időkre: keresni kell az embereket.

Lehetséges is meg nem is, hogy úgy legyen valaki hívő, hogy egyetlen kapcsolata a hithez egy könyv, a Biblia. Hiszen a Biblia tulajdonképpen mindazt tartalmazza, ami alapján lehetséges a hit. De kétséges, hogy képes-e magától az ember arra, hogy annak lényegét kiszelektálja magának.

Ha az ember egyedül kénytelen mindezeken gondolkodni, arra kell, hogy jusson, hogy csak sejtelmeket birtokol. Megérzések, intuíciók mindössze azok, amik a hitet jelentik. De ezek az alig valami megfoghatót rejtő dolgok azért elegek ahhoz, hogy megváltoztassák az ember magatartását, cselekedeteit. És ebből következik a másik kérdés: vajon a kívülállók számára mi látszódna meg az ő hitéből. Észrevehető lenne ez? Jakab, aki a felolvasott igét írta, azon a véleményen van, hogy igen, feltétlenül meg kell látszódnia. Azt mondja: meg fogom mutatni neked a cselekedeteim alapján a hitemet.

A hit akkor valami olyan, mint egy festék, mely átszínezi azt, amihez hozzáér?

Egyházunk stratégiai  munkacsoportja ki tudja milyen gondolatmenetnek a nyomán jutott arra a megfogalmazásra: láthatóan evangélikus. Hogy valahogy meg kell látszódnia rajtunk, hogy evangélikusok vagyunk. De ezt meg kell, hogy előzze az, hogy az ember legyen láthatóan hívő – feltéve hogy  Jakabnak igaza van, és mindannyian úgy kellene, hogy gondoljuk, hogy meg fogjuk mutatni cselekedeteink alapján a hitünket.

A cselekedetei elég sok mindent megmutatnak egy emberből.

Ha most 12 éves fiamra gondolok, akivel mindennapos küzdelmet kell vívnunk azért, hogy a minimumot teljesítse az iskolai követelményekből, akkor arra jutok, hogy elég nyilvánvalóan látható, hogy nem hisz az iskolában, mint intézményben. Cselekedetei arról vallanak, hogy nem bízik a tanáraiban, sem abban, hogy amit követelnek tőle, vagy amit tanítanak neki, az számára valóban hasznos és szükséges. Nincs jövőképe, nem bízik abban, hogy ez a világ számára tartogat jó feladatokat, amiket érdemes fáradtságosan elvégezni, és ezért méltó jutalom vár majd rá. Minden gesztusából árad ez a bizalmatlanság, ha az iskolában látom őt. Aki csak ilyenkor látja, annak fogalma sincs arról, hogy milyen energiával és lelkesedéssel tud mást csinálni, amiről úgy gondolja, hogy értelmes dolog, és van benne perspektíva. Mert egy gyerek még őszinte, nem fog tettetni, nem hazudik még önmagának és a családjának. Nem csinál úgy, mintha…

Nem véletlen, hogy Bonhoeffer, a náci idők ellenállója, teológus a tettetés kapcsán fogalmazta meg: Minden hájjal megkentek vagyunk. Megtanultuk a tettetés, megjátszás és a többértelmű beszéd művészetét. A tapasztalat bizalmatlanná tett minket az emberekkel szemben, és gyakran adósuk maradtunk az igazsággal és a szabad szóval. majd hozzáteszi: – Nem zsenikre, nem cinikusokra, emberek megvetőire, nem rafinált taktikusokra, hanem egyszerű, szerény, egyenes emberekre van szükség. Vajon belső ellenálló erőnk elég erős-e mindazzal szemben, amit ránk kényszerítenek, és elég erős-e önmagunkkal szemen őszinteségünk, hogy önmagunk megítélésében kíméletlenek legyünk, s így újra megtalálhatjuk az utat az egyenességhez és az egyszerűséghez.”

Amit Jakab hirdet, hogy „…meg fogom mutatni neked a cselekedeteim alapján a hitemet.” Csak ezzel az egyszerűséggel és egyenességgel  képzelhető el.

Gimnazista fiam mesélte, hogy irodalomból Dante Isteni színjátékát vették, és a tanár feltette a kérdést, hogy szerintük ki van a pokol legmélyebb bugyrában, és az osztályból rajta kívül mindenki az erőszakos cselekedetek elkövetőit helyezték oda, egyedül Ő volt az, aki az árulókat. A tanár aztán felvilágosította őket, hogy Dante is így gondolta, mert a legnagyobb bűnösöknek Júdást és Brutust tartotta.

A minden hájjal megkent tettetők, akik csak megjátszották ragaszkodásukat, hűségüket és szeretetüket.

Nemrég óriási botrány rázta meg a korai kereszténység kulisszáit.  Idén februárban David Yonggi Cho, a szöulban szolgáló pünkösdista lelkészt – aki azt állította magáról, hogy 830 ezer fővel a világ legnagyobb gyülekezetét vezeti – háromévi felfüggesztett börtönt és 5 millió dollárnak megfelelő pénzbüntetést kapott sikkasztásért és adócsalásért.

Hogyan is mutathatja meg cselekedeteivel valaki a hitét? Akkor a végén kiderül, hogy az egész a pénzről szólt?

Nincs olyan rejtett dolog, – mondja Jézus, mely le nem lepleződne. /Lk 12,2 – Ijesztő lehet ez a színlelőknek, az ámítóknak és a csalóknak, akik olyat mutatnak, ami nem valós, olyat hirdetnek magukról, ami nem úgy van, és tettetik azt, amit érezniük, vagy hinniük kellene.

Azok a közösségek, illetve szekták, melyek nehéz és értelmetlen szabályokat, követelményeket állítanak híveik elé, úgy, hogy a nehezet is könnyűnek mutatják, szinte kikerülhetetlenül sodorják őket a képmutatás hazugságaiba.

Komolyan kell venni azoknak az embereknek a kritikáját, akik azt mondják, ha ez a kereszténység, akkor ez nekik nem kell.

De tényleg ez lenne a kereszténység? Követelmények, kényszerek szövevénye, mely rákényszeríti a híveire a képmutatást, a tettetést?

Jézus küzdött a tettetés ellen, azt mondja: Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked. /Mt 6,4 – amivel arra buzdít hogy ne akarjuk cselekedeteinkkel demonstrálni a hitünket. Ezen felül még azt is mondja: Óvakodjatok azoktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. /Mt 7,15

Nem véletlen, hogy nem maradandóak az illúzióra épülő közösségek. Nem lehet sokáig egy látszatot fenntartani, és nagyon fárasztó, sok energiát felemésztő a folytonos tettetés. Az emberek idővel belefáradnak, és rájuk tör a lelki megfáradás és a csömör.

Jézus ezeket az embereket szólította meg, amikor azt mondta: „Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és megnyugvást találtok lelketeknek.”

Hiszen a képmutatás, a színlelés a farizeusok – a mindenkori farizeusok találmánya – olyan látszatot mutatni, mely nem fedi a valóságot.

Gondoljunk csak bele, ennek a kísértése személyes és családi életünk kifelé mutatott képétől kezdve életünk számos mozzanatáig terjedhet.

De ennek valójában nem sok köze van ahhoz a hithez, amiről az Újszövetség beszél. Tényleg, mi is a hit az Újszövetség szerint? Talán meglepő, de mindössze egy helyen tesz kísérletet az egyik bibliai szerző arra, hogy meghatározza, definiálja a hit fogalmát. Nyilván azért, mert mindenki evidensnek tartotta, hogy mi a hit. Pedig nem evidens. Főleg nekünk nem, akiket kétezer év választ el az Újszövetségtől.

A Zsidókhoz írt levél 11,1-ben ez áll: „A hit a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés.”

Az is meglepő, hogy ebből a definícióból teljesen hiányzik Isten.
Ez a magyar fordítás csak az eredeti szöveg jelentésének egyik vetülete. Ez a mondat fordítható úgy is, hogy a hit – a remélt, remélhető hüposztázisa, vagyis alapja, talpköve, bázisa, és a nem látható elenchos-a, azaz biztosítéka, vagy evidenciája.

Ez a definíció mintha azt mondaná: a látás, vagyis a fizikai tapasztalat és a hit között feltételezni kell egy kapcsolópontot, ez pedig a jövőre irányuló sejtés, mely végül bizonyítást nyer. Mert a jövő is ott van ebben a definícióban. A remélt, vagy a remélhető – az a jövőre irányul.

Northrop Frye bibliakutató úgy értelmezi ezt a textust, hogy hiszünk abban, ami még nincs. Ő a Zsidókhoz Írt Levél mondatát idői dimenzióban szemléli. Attól születhet meg valami, hogy hiszünk abban, hogy létrehozható. Így tehát a semmiből, a nem láthatóból láthatóvá, azaz létezővé válik. Hogy ez a folyamat valóra válhasson, ennek az alapja, és biztosítéka a hit. Erről beszél valójában a Zsidókhoz Írt Levél.

Mindazt tehát, amit Jakab mond, most helyezzük ebbe az összefüggésbe: Azért mondhatjuk, hogy meg fogjuk mutatni a cselekedeteink által a hitünket, mert amiben hiszünk, azért tudunk csak szenvedélyesen és lemondások árán is küzdeni. Amiben nem hiszünk, azért ezt nem tudjuk megtenni, és ezen nem tud változtatni semmilyen szelíd, vagy nyílt kényszer.

A hit szempontjából végül egy példa:

Vincent 1853-ban született Hollandiában, 27 évesen határozta el, hogy festő lesz. Családjához közel állt a művészet és a műkereskedelem, két nagybátyja is műkereskedő volt, és öccse is ezt a szakmát választotta. De ennek ellenére nem volt sikeres képeinek fogadtatása. Egész életében mindössze egyetlen képet sikerült öccsének eladnia. Csak ő hitt Vincent festői tehetségében és képeinek értékében. És Thálész igazsága különösen találó e sors és életút tekintetében, miszerint legbölcsebb az idő, mely mindenre rátalál. jobb képei ma egyenként 100 millió dollárt érnek.  Nyolcszáz fennmaradt festménye van, műveinek feltehetően a zöme megsemmisült. Rendkívül termékeny alkotó volt, és gyötörték természetesen kétségek művészetének értéke felől, de sokáig sikerült felülkerekednie ezeken a kétségeken, és folytatnia a munkát. 1880-ban azonban végleg maga alá gyűrte egyre jobban elhatalmasodó pszichés betegsége.

Hogy mit jelent az, hogy valaki megmutatja a cselekedetei alapján a hitét? Persze nem feltétlenül valamilyen műben valósul ez meg, de a hit bennünk megvalósulás után kiált. Konkréttá, kézzelfoghatóvá akar válni.

Meg is találja a formáját, ahogy megtaláljuk azokat az embereket is időről időre, akikben a hit ugyanazt a nyugtalanságot kelti, és megoldásokat akar találni. Legyünk hát hálásak azért, hogy nem egyedül kell a hit útját járnunk. Legyünk hálásak közösségünkért. Ámen