2012. 09. 16. – Szentháromság ünnepe utáni 15. vasárnap (Balázs Viktória)

Dátum:
2012. 09. 16.
Igehirdető neve:
Balázs Viktória
Ige helye:

Péld 16,1-9

Alapige:

Az emberi értelem tervezget, de az ÚR adja meg, hogy mit mondjon a nyelv. Minden útját helyesnek tartja az ember, de az ÚR megvizsgálja a lelkeket. Bízd az ÚRra dolgaidat, akkor teljesülnek szándékaid. Mindent rendeltetésének megfelelően készített az ÚR, még a bűnöst is: a veszedelem napjára. Utál az ÚR minden fölfuvalkodott szívűt, kezet rá, hogy nem marad büntetlen! Szeretettel és hűséggel jóvá lehet tenni a bűnt; az ÚRnak félelme távol tart a rossztól. Akinek életútját kedveli az ÚR, azt még ellenségeivel is összebékíti. Jobb az igaz úton szerzett kevés, mint a törvénytelenül szerzett nagy jövedelem. Az embernek az értelme terveli ki útját, de az ÚR irányítja járását.

Prédikáció:

Szeretett Testvérek!

Nem mondhatnám, hogy gyakran jön velünk szembe a Példabeszédek könyve igehirdetési alapigeként. Utánanéztem, és ez a szakasz utoljára 1989-ben volt kijelölve, azóta nem. Azóta most, szentháromság ünnepe utáni 15. vasárnapon kerül újra szószékre, és újra elénk. Pedig mondanivalója ma is éppúgy aktuális lehet, mint volt ’89-ben, vagy éppen a Kr.e. 8. század környékén, amikor lejegyezték ezeket a gondolatokat.

De miről is szól pontosan a példabeszédek könyve?
Legegyszerűbben talán úgy fogalmazhatnék, hogy az életben megszerezhető tapasztalatok sűrített kivonata egy olyan alapvetéssel, mely a könyv 9. fejezetében található, és így hangzik: „ A bölcsesség kezdete, az Úrnak félelme…”

Talán emlékszünk még arra az esetre, ami a Királyok első könyvében van lejegyezve. Miután Dávid meghalt, fia Salamon lett a király. Sok mindent látott ő apjától, Dávid tanácsaival is elhalmozta, de a fiatal uralkodó mégis tele volt kétségekkel. Ő maga mondja ki, hogy „egészen fiatal vagyok, nem értek a kormányzáshoz”. Aztán egyik éjjel az ÚR megjelent Salamonnak álmában, és azt mondta neki, hogy „Kérj valamit, és megadom neked.” És akkor ez a fiatal srác, nem gazdagságot, hírnevet, hosszú életet, sármot, vagy boldogságot kér az Istentől, hanem bölcsességet. Azt kéri, hogy különbséget tudjon tenni jó és rossz között. Hát persze, hogy tetszik ez a fajta hozzáállás az Istennek, és mivel értelmet, bölcsességet kért tőle az ifjú király, meg is kapja tőle. Sőt! Ráadásul megkap egy rakás mindent – amire ha gondolt is -, mégsem kérte. Gazdagságot, dicsőséget, hosszú életet, mindent, amit egy halandó csak kívánhat.

Aztán ott van az a másik jól ismert történet. Amikor két asszony megy Salamon elé, és az egyikük elmondja, hogy néhány nap különbséggel szültek, ám a másik nő fia meghalt, és éjszaka kicserélte a saját halott gyerekét az ő élő gyerekével. És azon vitatkoznak, azt próbálják bizonyítani, hogy kié a gyerek, így kerülnek a király elé. És mit tesz Salamon?
Azt mondja, hogy hozzatok egy kardot, vágjátok ketté a gyereket, és egyik felét ennek, másik felét meg annak a nőnek adjátok oda. Elég drasztikus eljárás amit a király kitalált, ám úgy tűnik mégis sikerrel jár, hiszen aki a gyerek anyja azt mondja, hogy hát arról szó sem lehet! Akkor inkább legyen azé a másik nőé, de ne bántsák a gyereket, míg persze a másik asszony helyesli a döntést, és igazságos ítéletnek tartja. És így, ennek nyomán pillanatok alatt kiderült, hogy ki is az igazi szülő, és ki nem az.

Bölcsesség, azaz másál, ahogyan a héber mondja. Úgy hiszem, nem gyakran jut az eszünkbe. Mellőzött lett. Arra pedig, hogy ezt kérjük az Istentől imádságunkban már végkép nem gondolunk. De miért is gondolnánk? Hisz oly sok mindenre kell gondolnunk, oly sok minden nyomja a vállunkat. Hogy mit együnk, hogy mit igyunk, hogy mit öltsünk magunkra – ahogyan az oltár előtti szakaszban is megjelent. Mert igenis vannak fizikai szükségleteink, amiket ki kell elégíteni, ezt nem lehet letagadni. És mindezek mellett ugyan kinek jutna eszébe bölcsességet kérni az Istentől, amikor annyi minden van, ami előbbre való! Aminek kitalálása, megoldása, előteremtése igenis okot adhat az aggodalomra. Ilyen helyzetben talán éppen ostobaság lenne bölcsességet kérni ahelyett, hogy a dolgaink, a kérdéseink, az életünk megoldását óhajtanánk. Nem?

Na de mit mond Jézus?
Azt, hogy nem kell. Hogy nem kell aggódnunk a fizikai szükségleteitekért, mert ezek miatt azok aggódnak, azok számára kérdés, azoknak okoz mindez problémát, akik még nem találkoztak életükben az Atyával, és az ő minden értelmet meghaladó szeretetével. Hiszen Ő tudja, pontosan tudja, hogy ezekre igenis szükségünk van. Hogy kell ennünk, innunk, ruhát öltenünk magunkra, számlát kifizetnünk, gyereket beiskolázni. És azt is tudja, hogy ezek nem elhanyagolható kérdések vagy nehézségek az életünkben. De Jézus azt is mondja, hogy ti, akik már valahol, valamilyen formában találkoztatok Isten gondviselő szeretetével; ti, akiknek életében már megtörtént a találkozás a Mindenség Urával, nektek nem kell aggódnotok. Mert ti már pontosan tudjátok, hiszen a saját bőrötökön tapasztaltátok meg, hogy mi mindenre képes az Isten értetek! Ezek miatt tehát nem kell aggódnotok, mert fontosabbak vagytok számára a mező virágainál és az ég madarainál.
De! – és itt valami egészen különöset mond Jézus- azt mondja, hogy van valami, ami miatt igenis aggódnotok kell. Aggódjatok az Isten országáért, és azért, hogy ott lesztek-e benne! Azt mondja, hogy Keressétek először az Ő országát és igazságát, és akkor ezeket mind ráadásul megkapjátok.

És ez nagyon egybevág Testvérek azzal, ami Salamon esetében is történt. Nem kért semmi olyat, ami evilági szükségleteit elégítette volna ki. Nagyravágyását, hataloméhségét, vagy bármi olyat, amivel az életét szebbé, jobbá, könnyebbé tehette volna. Pedig kérhetett volna bármit. Magától az Úrtól kapott erre felhatalmazást. Ő viszont csupán egyetlen dolgot kért, mégpedig bölcsességet. Az Isten szerinti igazság meglátásának a képességét kérte. És mi történt? Ráadásként megkapott mindent. Minden olyat, ami ezen felül van.
Van Kosztolányinak egy verse – biztosan többen ismerik is -, a címe, Boldog, szomorú dal. Ebben a versében a költő számba veszi, hogy mi mindene is van. Csodálatos rímekben leírja, hogy van kenyere, bora, gyermeke és felesége. Van kertje, amiben terem dió, mogyoró, mák. Van takarója, telefonja, bőröndje, villanya, színezüst tárcája, langy teája. Van hírneve, és többnyire előre köszönnek neki az emberek. Megvan tehát mindene, ami az élethez szükséges, talán még egy kicsit több is annál. Ám a versben történik egy hirtelen törés, egy erős hangulatváltás, amely így kezdődik, hogy: „De…” Ezt idézem most szó szerint.
„De néha megállok az éjen, / gyötrődve, halálba hanyatlón, / úgy ásom a kincset a mélyen, / a kincset, a régit, a padlón, / mint lázbeteg, aki föleszmél, / álmát hüvelyezve, zavartan, / kezem kotorászva keresgél, / hogy, jaj, valaha mit akartam. / Mert nincs meg a kincs, mire vágytam, / a kincs, amiért porig égtem. / Itthon vagyok itt e világban / s már nem vagyok otthon az égben.”

Már nem vagyok otthon az égben. Úgy hiszem, ez egy olyan kérdés, ami mellett nem mehetünk el szótlanul, hanem mindannyiunknak meg kell válaszolnunk. Otthon érezzük-e még magunkat az égben? Azaz, keressük-e először az Ő országát és igazságát, akár anélkül is, hogy abban bíznánk, hogy ráadásként bármit képes megadni nekünk az Isten. Tudunk-e hinni abban, hogy nehézségeink közepette is a Mindenség Ura tartja kezében a mi életünknek is? Képesek vagyunk-e úgy élni az életünket, hogy ne kössön minket teljesen gúzsba ez a fizikai világ? Azaz képesek vagyunk-e bekalkulálni az életünkbe Istent? Számolunk-e vele, amikor a dolgainkat intézzük?
És itt érkeztünk meg mai igénk üzenetéhez is.

Amikor először elolvastam ezt a szakaszt olyan érzésem támadt, mintha valami közmondásgyűjteményt olvasnék, és be vallom, nem is nagyon értettem mit lehet kezdeni ennyi bölcsességgel egymás mellett. Ám később feltűnt, hogy bizonyos témák egészen jól elkülöníthetők benne. Az első három verset, melyet had olvassak fel még egyszer……talán úgy lehetne egy közös szálra felfűzni, hogy Légy bölcs, és ne feledkezz meg az Istenről akkor sem, ha eltervezel, ha elhatározol és ha megvalósítasz valamit.

A túlzott önbizalom és önelégültség elkerülésére ad tanácsot ez a néhány vers. Mintha azt mondaná, hogy ne felejtsd el, hogy nem te tartod kezedben az életedet. Hogy te ugyan eltervezhetsz, kigondolhatsz bármit, de mégis az Isten lesz az, aki megadja mindezt neked, Ő az, aki végül vagy áldását adja terveidre, vagy nem. Azaz ember tervez, Isten végez. Jaj, milyen jól ismerjük ezt! Hogy valamiről azt gondoljuk, úgy a legjobb, ahogyan mi elképzeljük és nagyon vágyunk rá, aztán mégsem jön össze amit kiterveltünk. És akkor nem értjük, miért nem figyel ránk az Isten; miért nem adja meg nekünk azt, amit oly nagyon szeretnénk. De néha megadatik, hogy a kirakós darabjai szépen lassan összeállnak, és számunkra is világossá válik, hogy bizony minden úgy van jól, ahogy történt. És ha már van ilyen tapasztalatunk –és én hiszem, hogy mindannyiunknak van-, akkor talán végre megengedhetnénk az Istennek azt, hogy úgy intézze életünket, ahogyan Ő jónak látja. Akkor talán bele lehetne végre simulni az Ő tervébe, nem aggodalmaskodva folyton mindenen. Pontosan abból kifolyólag, hogy már számtalanszor megtapasztalhattuk, hogy amit Ő tervez, amit Ő ad, az a legjobb nekünk. Éppen ezért a bölcs ember Isten akaratát keresi, és a saját akaratát ehhez próbálja hangolni. Mert tudja, hogy Isten nélkül semmi sem működik. Legalábbis jól biztosan nem.

A következő két vers így hangzik: …….Ennek fonala talán az lehetne, hogy Légy bölcs, és ne feledkezz meg az időről, amikor Isten tetteire gondolsz.
Az információ áramlás mai sebessége mellett meghatározó tapasztalatunk az, hogy milyen ütemben változnak körülöttünk a dolgok. Aki ma még hatalmas, és befolyással bír, pillanatok alatt tűnhet el a süllyesztőben. Akár egészségügyi okok, akár morális bukás, akár gazdasági fordulat, vagy társadalmi változások, pillanatok alatt megváltoztathatják nemcsak egy ember, de egy egész társadalom életét és helyzetét. Ez a bölcsesség tehát arra figyelmeztethet minket, hogy az emberi gondolkodás, az emberi kalkulálás időtávlata egészen más, mint Istené. És ezzel nem rémíteni akar minket az írás, sokkal inkább bátorítani. Ahogyan énekeltük is: „Baj vagy öröm, megköszönöm, hisz végül megláttatja, hogy mind áldásul adta.

A harmadik, egyben befejező bölcsesség összefoglalva az utolsó három verset, mely így hangzik:…… nemes egyszerűséggel az lehetne, hogy Légy bölcs, és ne csinálj hülyeségeket!
Azaz Isten közelében, Isten jelenlétében élve ne tegyél semmi olyat, ami bántja, vagy sérti Őt. Ne tegyél semmi ilyesmit még akkor sem, ha az rövid távon előnnyel vagy nyereséggel kecsegtet. Mert éppen Isten közelsége, a vele való élő kapcsolat tarthat meg minket a helyes úton, és a helyes irányban. Ez a bölcs tanács tehát arra vonatkozik, hogy minden körülmények között maradjunk Isten közelében. Mert ez a közelség őrizhet meg minket attól, hogy szembeforduljunk vele. Jézus mindezt így fogalmazza meg: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.”

Szeretett Testvérek!

Mai vasárnapunk üzenete a bölcsesség fontosságáról, azaz az Isten szerinti igazság meglátásának a képességéről szól. Kétségtelen, hogy ezzel nem tudjuk szomjunkat oltani, vagy éhünket csillapítani, de még magunkra sem ölthetjük. Ám mégis, elengedhetetlen az élethez. Az Isten szerint való, és az Istennek tetsző élethez. Az is biztos, hogy nem úgy születünk meg, hogy azonnal ennek a képességnek a birtokában lennénk. De a jó hír az, hogy ez kérhető. Elkérhető az Istentől. És ahogyan Salamon király felismerte saját maga kicsinységét, és éppen ezért kérte az Urat, hogy bölcs szívet adjon neki, úgy hiszem azt, hogy ha kérjük, mi is megkaphatjuk az Isten szerint való igazság meglátásának képességét. És hogy mindez mire jó, vagy mire kell nekünk? Hát csak arra, vagy csak ahhoz Testvérek, hogy ne érezzük magunkat úgy, mint a költő, aki arról vall, hogy miközben itt, evilágban meglett mindene, nincs meg az a kincs, amire tán ezeknél is jobban vágyott: az Isten közelségében való élet, azaz nincs közössége Istennel. És amit Jézus így fogalmaz meg a János szerinti evangéliumban: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni.” Ámen.

Imádkozzunk!
Urunk Istenünk! Köszönjük neked, hogy ma is szólt bíztató szavad: nem kell félnünk a holnaptól. Köszönjük, hogy Tőled mindent megkapunk, amire életünkben szükségünk van. És azt is köszönjük, hogy te ezen felül is ellátsz minket sok jóval.
Urunk, mi most mégis azt szeretnénk megköszönni neked, hogy rányitottad szemünket arra, mi is az, ami igazán fontos. Így kérünk Téged, adj nekünk bölcs szívet, hogy megismerhessük és felismerhessük akaratodat az életünkben, és bele tudjunk simulni abba a tervbe, amiről hisszük, hogy a legjobb a számunkra. Hála neked kimondhatatlan szeretetedért. Ámen.