2012. 07. 08. – Szentháromság ünnepe utáni 5. vasárnap (Balázs Viktória)

Dátum:
2012. 07. 08.
Igehirdető neve:
Balázs Viktória
Ige helye:

1Móz 39,1-5

Alapige:

Amikor Józsefet Egyiptomba vitték, megvásárolta őt az izmáeliektől, akik odavitték, egy egyiptomi ember: Potifár, a fáraó főembere, a testőrök parancsnoka. De az ÚR Józseffel volt, ezért szerencsés ember lett, és egyiptomi urának a házában élt. Látta az ura, hogy vele van az ÚR, és mindazt eredményessé teszi az ÚR, amihez hozzáfog. Megnyerte József a jóindulatát, és a háziszolgája lett. Azután háza felügyelőjévé tette, és rábízta egész vagyonát. Attól fogva, hogy házának és egész vagyonának a felügyelőjévé tette, megáldotta az ÚR az egyiptomi ember házát Józsefért, és az ÚR áldása volt egész vagyonán, ami a házban és a mezőn volt.

Prédikáció:

Szeretett Testvérek!

Kentucky államban van egy történeti emlékhely. Hosszú, egészen pontosan ötvenhat lépcsőfokból álló lépcsősor vezet fel, egy márványból és gránitból készült impozáns, óriási kupolás épületbe. És ha valaki belép ide, akkor legnagyobb meglepetésére, egy kicsi, kb. 5 méter széles és 6 méter hosszú, egyetlen helyiségből álló faviskót, aprócska gerendaházat talál. Olyat, amilyet annak idején a telepesek építettek. A házon mindössze egyetlen kicsi ablak, és egy alacsony ajtó található, bent pedig kőből készült tűzhely és, kormos mennyezet fogadja a látogatót. Ez a történeti emlékhely Abraham Lincoln szülőházát rejti. A felfelé vezető lépcsőfokok száma annyi, ahány évet Lincoln élt.
Amerikát már Lincoln idejétől kezdve mindig is a lehetőségek hazájának nevezték, és éppen Lincoln élete az egyik legdöbbenetesebb bizonyság arra, hogy a legmélyebb nyomorból is el lehet jutni a legmagasabb társadalmi státuszba. Ez a történeti emlékmű pontosan ezt az üzenetet hivatott szimbolikusan megjeleníteni.
A lehetőségek országa: talán nem túlzás ugyanígy jellemezni Egyiptomot is, ahová mai igénk szerint eladott rabszolgaként József is került. De hogyan is történt mindez?

Tudjuk, hogy József Jákob fia volt. A Biblia azt mondja, hogy Jákob „Józsefet minden fiánál jobban szerette, mert öregkorában született fia volt, s ezért tarka ruhát csináltatott neki.” Ugye mondanom sem kell, hogy a többieknek mindez nem nagyon tetszett, és meggyűlölték úgy, hogy egy jó szót sem tudtak hozzá szólni, ezt is a Bibliában olvashatjuk. Úgy hiszem, nem kell messzire mennünk ahhoz Testvérek, hogy könnyedén magunk elé tudjuk képzelni a helyzetet. Hány, de hány olyan család van, ahol testvér testvér ellen van, és sokszor egy élet is kevés ahhoz, hogy a valamikori ellentétek rendeződjenek, vagy a viszályok elsimuljanak. Éppen ezért olyan nagy öröm az, amikor annak lehetek a részese, vagy tanúja, hogy testvérek, akik között nem mindig volt tökéletes az összhang, hosszú évek után újra képesek egymáshoz szeretettel közeledni, és ha az egyikük van annyira alázatos, hogy megtegye az első lépést, akkor a másik nem fordítja el az arcát, hanem szintén képes szeretettel válaszolni.

De visszatérve igénkhez, történt egyszer, hogy József álmot látott, amit elmondott a testvéreinek, akiknél ezzel végleg kihúzta a gyufát. Tudniillik azt álmodta, hogy miközben kévét kötöttek a mezőn, az ő kévéje fölkelt, állva maradt, a többieké pedig leborult előtte. Aztán egy másik álmában azt látta, hogy leborult előtte a nap, a hold és tizenegy csillag. Mi tagadás, ezzel sem lopta be magát testvérei szívébe.
Ezt követte, hogy mikor a testvérek kint voltak a földeken apjuk nyáját legeltetni, haragjuktól vezérelve kitalálták, hogy megölik Józsefet. Ám Ruben a legidősebb közülük azt mondta, hogy ne ontsatok vért, inkább dobjátok be egy kútba. Mintha az sokkal humánusabb lenne, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy rejtett szándéka volt, hogy ha a többiek már elmennek, akkor kihúzza Józsefet a kútból. A testvérek így is tettek. Miután József ruháit levették, vérbe mártották, hogy miután haza térnek apjukhoz azt mondhassák neki, hogy bizonyosan valami vadállat téphette szét. Így is történt, haza érve előadták a kis mesét és közben persze mélyen hallgattak az igazságról. Apjuk Jákob pedig nagyon szomorú lett, és sokáig gyászolta kedves fiát.
Mindeközben pedig egy, a mezőn elhaladó karaván megtalálta Józsefet a kiszáradt kút mélyén, kihúzták, és eladták rabszolgának.

Ez a felolvasott szakaszunk előzménye. Így került tehát József Egyiptomba, ahol megvette őt egy férfi, aki a fáraó főembere volt. Aztán itt is mindenféle esemény övezi majd József életét. Börtönbe kerül, mert nem hajlandó gazdája feleségének a szeretője lenni, de onnan is szerencsésen kiszabadul, majd álomfejtő képességének köszönhetően a fáraó embere lesz, aki megteszi őt az ország felügyelőjévé. Őszintén ajánlom elolvasásra ezt a néhány fejezetet Mózes első könyvének végéről, mert nagyon izgalmas rész, de a fordulatoknál sokkal fontosabb az, amit ezen keresztül Isten üzenni akar nekünk.

Mert miről is van szó Testvérek, mi is ennek a fordulatos történetnek a lényege?
Úgy vélem nem az, hogy József a kút mélyén, vagy később börtönben volt. Nem is az, hogy meg tudott állni a megaláztatások közepette, vagy az, amikor gazdája felesége kikezdett vele, és nem engedett a csábításnak. És nem is abban rejlik a lényeg, hogy később megbízhatósága révén a fáraó első embere lesz. Kétségtelen, hogy óriási utat jár be az elkényeztetett „papa kedvence” addig, míg eljut odáig, hogy egy ország főemberévé váljon. Ám ez mind csak a felszín. A lényeg egyetlen rövidke mondatban rejlik, ami viszont meghatározza az egész történetet, sőt József, az ő családja, de még az ország történetét is. Ez pedig nem más, mint az a rövidke mondat, mely így hangzik: „Az ÚR Józseffel volt.” Egészen pontosan azt olvastam, hogy „De az ÚR Józseffel volt, ezért szerencsés ember lett, és egyiptomi urának a házába élt”.

Persze most mondhatnánk azt, hogy szerencséje, vagy mázlija volt, meg hogy jól alakultak a dolgai, na de mi közünk nekünk mindehhez? Hát csak annyi testvérek, hogy én meg vagyok győződve arról, hogy ha fölfelé figyelünk, akkor mindig felfedezhető az a bizonyos „de”. A mi életünkben, a mi sorsunk alakulásában is tudom, hogy valahol ott van. Mert nem akkor vagyunk szerencsésnek mondhatók, amikor az élet napos oldalán járva élvezzük azt a sok jót, ami adatott nekünk, hanem akkor, amikor felfedezzük életünk nehezebb időszakaiban is azt, hogy velünk van az Isten. Ez az a bizonyos DE Testvérek, amire ha úgy tetszik az áldás szót is mondhatnánk. Merthogy pontosan erről van itt szó.

Igénk József életén keresztül éppen erre mutat rá. Arra, hogy József áldott ember volt, mert vele volt az Isten. És ez az ő életében sem ott érhető tetten, hogy sikeres ember volt meg, hogy milyen sokra vitte. Mert József sem volt tökéletes, sem hibátlan. Az áldást nem kiérdemelte kifogástalan jelemével, vagy cselekedeteivel, hiszen emlékezzünk csak vissza, testvérei joggal vehették hencegésnek azt, amikor álmairól számolt be nekik. Nem, nem kimagasló emberi értékei, vagy humánuma miatt kapta az áldást, mint ahogyan a Béke Nobel díjat kapják meg évről évre azok a személyek, akik valami kimagaslót tesznek az emberiség érdekében. A Biblia nem keres magyarázatot arra, hogy miért áldotta meg az Isten Józsefet, hanem egyszerűen tényként kezeli és azt mondja: „Az Úr vele volt”. Egyszóval csak kapta. Csak úgy megkapta. Nem érdemeiért, nem saját maga nagyszerűségéért, hanem azért, mert az Úr így döntött. Honnan lehet ez számunkra ismerős, testvérek?

Úgy hiszem onnan, hogy Krisztus megváltó halála nyomán minden ember – személy szerint mi magunk is – részesültünk Isten áldásában, azaz mi is áldáshordozókká lettünk. És ez sem azért történt, mert mi olyan remek és nagyszerű emberek lennénk. Nem is azért, mert odaadóan és híven követjük életünk minden egyes percében az Istent, vagy mert mindig pontosan betartjuk a parancsolatait. Nem. Ha erre kellene építenünk, vagy ha ettől függne az Istennel való kapcsolatunk, hát, mit is mondjak?
Maradjunk annyiban, hogy mi sem érdemeink miatt kapjuk meg újra és újra Isten áldását, hanem egyedül Jézusért. Azért, mert Isten úgy szerette a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.

És ez az áldás abban nyilvánul meg Testvérek, hogy az Isten sosem hagy minket magunkra, hanem szüntelenül velünk van. Teljesen mindegy, hogy éppen hol tart az életünk. Hogy jól megy-e a sorunk, hogy kedvezően, a terveink szerint alakul-e az életünk, vagy éppen nagyon mélyen vagyunk. Lehet, hogy most, itt a templomban ülve is kérdések és kétségek gyötrik a szívünket, és nem tudjuk, nem látjuk magunk előtt a következő lépést. Az is lehet, hogy gyászolunk. Mert elvesztettünk valakit aki fontos volt a számunkra, de az is lehet, hogy úgy érezzük, egy ígéretes lehetőségtől fosztott meg minket az élet. Ó, milyen jól ismerjük életünk kiszáradt kútjait! Hányszor, de hányszor ültünk már tehetetlenül a mélyén!

De egyet sose feledjünk, Testvérek!
Jézus ígérete, hogy „én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” nem kapcsolódik semmiféle kritériumhoz. Nem jövő időt, és nem feltételes módot használ. Nem azt mondja, hogy ha majd jól fogod érezni magadat a bőrödben, vagy ha majd minden klappolni fog, akkor tudhatod, hogy én veled vagyok. Nem! Ez egy szüntelen velünk létet feltételez, ami bizony a nehéz helyzetekre is ugyan úgy érvényes, és ugyan úgy vonatkozik, mint a könnyebbekre.
Mert ahogyan láttuk, Józseffel sem csak a sikerei idején volt az ÚR, hanem akkor is, amikor megpróbáltatások érték. És testvérek a keresztény ember sem mentesül a megpróbáltatásoktól, illúzió lenne ezt gondolni. De a keresztény ember élete éppen abban lehet más, hogy mindenkor tudhatja és érezheti, hogy a legnehezebb, és leginkább embert próbáló időszakokban sincs magára hagyva, mert mindig van Valaki.

Józsefet is megedzette az élet, és miután sikeres lett sem vált elbizakodottá, de a megpróbáltatások terhe alatt sem roppant össze. Mindig bízott az Istenben, és bízott abban is, hogy mindaz, ami vele történik, amin keresztül megy, az az ÚR terve szerint történik. Nem lázadt a sorsa ellen, az egyiptomi gazdája házában és a börtönben is ugyan olyan becsülettel végezte a rá bízott feladatokat. Nem szállt vitába az ÚRral és nem hivatkozott álmaira sem, amelyek fényes jövőt, és tiszteletet ígértek neki. Egész egyszerűen azt tette, amit az adott helyzetben tennie kellett. Egyszer birtokot igazgatott, máskor pedig egy hatalmas országot. József viselkedésében nincs semmi különös, ő mindig csak a feladatát végzi. Ám azzal, hogy életkörülményei ellenére mindig betöltötte feladatát, a tőle telhető legtöbbet tette meg, mert így kimondatlanul is bizonyságot tett arról a bizonyosságról, hogy Vele van az ÚR.

Szeretett Testvéreim!

Tudom, hogy sokszor nem könnyű bízni Istenben, vagy abban, hogy tényleg van valami összefüggő terve az életünkkel, főleg úgy hogy legtöbbször mi ebből semmit nem látunk, legfeljebb csak utólag állnak össze a mozaik darabkák. De ahogyan a Zsidókhoz írt levélben olvashatjuk: „A hit, a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés”. Éppen ezért, valamint Jézus ígérete nyomán úgy hiszem, hogy a világ és a saját életünk minden ellentmondásával együtt is bátran mondhatjuk, hogy Isten áldottai vagyunk. Nem önmagunk miatt, nem jóságunkért, hanem egyedül kegyelemből. Álljon ma József életének egy részlete bátorításként előttünk. És ha csüggednénk is, ha úgy érezzük egy kiszáradt kút mélyén ülünk éppen, és nem tudjuk, hogyan lehet ebből a mélységből kimászni bízzunk abban, hogy Isten már készíti nekünk a szabadulást. És amíg ez el nem jön, Ő ott ül velünk a kút mélyén. Ámen.