2014. 04. 06. – Böjt 5. vasárnapja (Balázs Viktória)

Dátum:
2014. 04. 06.
Igehirdető neve:
Balázs Viktória
Ige helye:
Jn 11, 46-53
Prédikáció:

Szeretett Testvérek!

Felolvasott igénk közvetlenül Lázár feltámasztása után található. Kiderül, hogy a jelenlévők közül a  látottak hatására nagyon sokan hinni kezdenek Jézusban, ám az is, hogy olyanok is voltak, akik elmentek a farizeusokhoz, és elmondták nekik mindazt, amit Jézus tett. Nem valószínű, hogy ez valamiféle lelkes élménybeszámoló lett volna. Sokkal inkább gondolhatjuk azt, hogy tulajdonképpen feljelentették Jézust, és mindaz aminek tanúi voltak, nem a hitüket erősítette, hanem az ellene lévő vád anyagát képezte.

Ezek után összeül a nagytanács, és elhatározzák Jézus megölését. Dilemmájuk mindössze ennyi: „Mit tegyünk? Ez az ember ugyanis sok jelt tesz…” A nagytanács tagjai tehát elismerik, hitelt adnak annak, hogy Jézus tényleg sok csodát tett, azonban nem ismerik fel benne az isteni vonásokat, és egész egyszerűen, sőt megvetően „ez az ember”-ként emlegetik. Sokkal inkább az érdekli őket, hogy mi történhet, ha Jézust továbbra is működni hagyják. Attól tartanak, hogy ha engedik működését, akkor Jézus mozgalma olyan tömegmozgalommá nő, amit a rómaiak már nem fognak szó nélkül hagyni, mert politikai mozgolódást gyanítanak majd mögötte. És ha ez így lesz, akkor elveszik a Nagytanács megmaradt árnyék-hatalmát is, és ezzel pontosan tisztában vannak, hisz ki is  mondják: „Ha egyszerűen csak hagyjuk őt, mindenki hisz majd benne, aztán jönnek a rómaiak, és elveszik tőlünk a helyet is, a népet is.” És csupán ez az, amit el akarnak kerülni. Hogy elvegyék tőlük látszat hatalmukat. Mert ha a rómaiak még több katonával szállnák meg a várost, akkor az ő befolyásuk ugyancsak meggyengülne.

Ezek a szempontok vezetik őket.

Minket milyen szempontok szoktak vezetni, Testvérek, mi mit szoktunk megvizsgálni, amikor döntéshelyzetbe kerülünk?

Talán a „Jó ez nekem?” kérdése merül föl először bennünk? Néhány héttel ezelőtt, mikor az a nagyon magas nyeremény volt az ötös lottón hallottam valakitől: „Csak el ne vigye valaki a főnyereményt, mert ezen a héten nem tudtam lottózni!” Vagy amikor pár évvel ezelőtt az árvíz házakat vitt el, és bizony sokan voltak, akik azt mondták, hogy „Nem is baj, hogy elvitte a düledező házamat a víz. Így legalább ingyen kapok újat a régi helyett.”

Vagy eszünkbe szokott jutni esetleg az a kérdés is, hogy „Jó ez neki is?” Mert ez egy fokkal már jobb, mint az előző volt, hisz ez már a másik emberrel is számol. Ezt nevezném én hétköznapi humanizmusnak, vagy a kecske és a káposzta esetének. Járjon jól mindenki, az élni és élni hagyni liberalizmusa ez.

Vagy úgy gondolkodunk, hogy „Jó ez neki, ha nekem nem is olyan jó?” Valahol talán itt kezdődik a keresztény magatartás. Az irgalmas szamaritánusnak nem volt feltétlenül szükséges megállnia ott, az összevert ember mellet az országúton, hiszen ezzel sok mindent kockáztatott. Hogy őt is elkapják és elverik, hogy késni fog onnan, ahová igyekszik, akármit. De ő mégis megáll, mégis segít rajta, mert annak az ott fekvőnek éppen rá, és az ő segítségére volt szüksége. Na erre mondja Jézus azt, hogy „Ezt cselekedd és élsz!”

De számolunk-e a jézusi szemponttal, ami egész egyszerűen csak így hangzik: „Jó ez?” Nem az én érdekeim szerint, vagy a másik érdekei mentén, hanem Isten szerint. Mert előfordulhat, hogy mindenki ugyanazt a véleményt képviseli bizonyos kérdésben, mégsem Isten szerint való, még ha számunkra úgy is tűnik, hogy úgy jó lesz mindenkinek.

Szóval milyen szempontokat gondolunk mi végig testvérek egy-egy döntésünk kapcsán?

A nagytanács tagjai csupán magukra néztek, a maguk érdekeit tartották szem előtt, ehhez nem fér kétség. Úgy látták, hogy mindaz, amit Jézus hirdet, és egyáltalán maga a tény, hogy él, az nem jó nekik. Illetve pontosabban nekik nem jó. Mert azoknak az embereknek, akik vele egy időben éltek és látták mindazt, amit Jézus tett, nekik jó volt, mert hinni tudtak benne. És nekünk is jó, mert mi is tudunk hinni Jézus csodákat véghezvinni képes hatalmában. És Ő maga mondja azt is, hogy „Boldogok, akik nem látnak és hisznek.”

A nagytanácsnak tehát nem jó, hogy Jézus él. Így hát elhatározzák, hogy megölik. Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy nézőpontjuk maximálisan helytelen volt, és ezt a későbbi események bizonyítják a legjobban. Hisz Krisztus után 70-ben,   a rómaiak mégiscsak elvették tőlük a helyet is, a népet is, mikor lerombolták a templomot, a zsidókat pedig elhurcolták.

De visszatérve, a Nagytanács elhatározza, hogy Jézusnak meg kell halnia. Kajafás – aki ebben az időben a főpapi tisztséget töltötte be – ki is mondja: „Jobb nektek, hogy egyetlen ember halljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen.” Szavai egyértelműen hatalomféltésből kimondott szavak. A zsidó hit szerint a főpap próféta is egyben, tehát amit mond, azt Isten akaratából mondja. És annak ellenére, hogy egyértelműen és tisztán látható, hogy saját hatalmát és pozícióját félti, Kajafás tudtán kívül mégis prófétál, mégis Isten szavát közvetíti akkor, amikor azt mondja, hogy „Jobb nektek, hogy egyetlen ember halljon meg a népért, semhogy az egész nép elvesszen.” mert ez pontosan megegyezett Isten akaratával.

És ezen is érdemes elgondolkodnunk testvérek.

Luthernek van egy mondása, miszerint „az ördög is Isten ördöge”. Vagyis Isten bárkit fel tud használni egy-egy nagy igazság kimondására, vagy bármi egyébre úgy, hogy az a másik nem is sejti, hogy ő Isten eszköze volt abban a bizonyos helyzetben. Mert amit Kajafás mond – János hozzá is teszi azonnal -, azt nem magától mondta, hanem főpapként prófétált arról, hogy Jézus meg fog halni.

Attól a naptól kezdve tehát egyetértettek abban, hogy megölik őt. Már csak a hogyan és a mikor kérdése van hátra. A halálos ítélet már megszületett.

Ettől kezdve Jézus már nem jár nyilvánosan a zsidók között, hanem visszavonul egy Efraim nevű városba, és ott tartózkodik tanítványaival együtt.

Érdemes emellett is megállnunk egy percre.

Jézus ebben a helyzetben nem hősködik, de nem is viselkedik gyáván. Mint már korábban is annyiszor, most is arra figyel, hogy mikor jön el az ő ideje. Mert amikor majd eljön, akkor lépni fog. Amikor itt lesz az ideje a cselekvésnek, akkor cselekedni fog. De addig, amíg nincs itt az az idő, addig visszahúzódik.

Én nem tudom, hogy a testvérek életében hogy van ez, de számomra az egyik legnagyobb kérdés mindig az, hogy lehet-e valamit nem elsietni, mégpedig úgy, hogy le ne késsük azt?

A magam életének szomorú tapasztalata az, hogy vagy hamarabb lépek, mint ahogy kellene, vagy pedig később, mint kellett volna.

Azt már megtanultam, hogy az ilyen helyzetekben sem az okoskodás, sem a fontolgatás, vagy az élettapasztalat, de még mások javaslata sem segít. Ha valami segíthet, akkor az a felülről jövő vezetés, amit olyan ritkán kérünk az Istentől.

Pedig meg vagyok győződve arról, hogy ha többet használnánk térdeinket és jobban figyelnénk arra a szelíd, halk hangra, akkor ritkábban sietnénk el döntéseinket, vagy kevesebbszer késnénk le a döntő lépésekről.

Szeretett Testvérek!

Böjt ötödik vasárnapjához érkeztünk, amit ítélet vasárnapjának nevezünk a bevezető 43. zsoltár után: „„Judica me, Deus, et discerne causam meam…”„Ítélj meg, Istenem, ismerd meg ügyemet…” Ugyanakkor Passió-vasárnapnak is nevezik ezt a mai vasárnapot, mert innentől kezdve Nagypéntekig már minden istentisztelet középpontjában Jézus szenvedése és halála áll.

És valóban, az emberi ítélet az Isten Fia felett megszületett: meg kell halnia.

Mert az ember szerinti ítélet csak ennyit tud, folyamatosan pusztítani. Ha nem fizikai értelemben, akkor lelkiben, de nem véletlen, hogy Jézus óvva int minket az ítélkezéstől. Mert az nem a mi dolgunk. Az ítélet az Isten ügye, ezért is kéri Őt a zsoltáros. Azt már sokszor láthattuk és gondolom jópárszor  meg is tapasztalhattuk, milyen az, amikor az ember ítél. Isten nem akarja ezt. Ő azt akarja, hogy higgyünk abban, hogy amit Ő eltervez számunkra, az minden a javunkra van. Tegnap hallottam egy mondatot, miszerint „Bízni csak abban lehet, akiről tudod, hogy megtart.”

Jézus bízott Istenben, és Isten meg is tartotta őt, még a golgotai kereszten is. És ha elhisszük azt   testvérek, hogy mindez értünk történt, akkor bátran bízhatunk abban is, hogy életünk minden terén meg fog tartani minket az Isten. Ámen.