2012. 05. 20. – Húsvét u.6. vasárnap (Exaudi) (Balázs Viktória)

Dátum:
2012. 05. 20.
Igehirdető neve:
Balázs Viktória
Ige helye:

ApCsel 6,1-7

Alapige:

Azokban a napokban pedig, mivel nőtt a tanítványok száma, zúgolódás támadt a görögül beszélő zsidók között a héberek ellen, hogy mellőzik a közülük való özvegyasszonyokat a mindennapi szolgálatban. Ekkor összehívta a tizenkettő a tanítványok egész gyülekezetét, és ezt mondták nekik: “Nem helyes az, hogy az Isten igéjét elhanyagolva mi szolgáljunk az asztaloknál. Hanem válasszatok ki magatok közül, atyámfiai, hét férfit, akikről jó bizonyságot tesznek, akik telve vannak Lélekkel és bölcsességgel, és őket állítsuk be ebbe a munkába; mi pedig megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.” Tetszett ez a beszéd az egész gyülekezetnek, és kiválasztották Istvánt, aki hittel és Szentlélekkel teljes férfi volt, valamint Fülöpöt, Prokhoroszt, Nikánórt, Timónt, Parmenászt és Nikoláoszt, az antiókhiai prozelitát; az apostolok elé állították őket, és miután imádkoztak, rájuk tették kezüket. Az Isten igéje pedig terjedt, és nagyon megnövekedett a tanítványok száma Jeruzsálemben, sőt igen sok pap is engedelmeskedett a hitnek

Prédikáció:

Szeretett Testvérek!

Sokszor esünk abba a hibába, hogy a múlt eseményeit –legyen az a közelmúlt, avagy a régmúlt- átértékeljük, és nem úgy emlékszünk rájuk, ahogyan az ténylegesen történt. Olyan ez, mintha felraknánk egy másik szemüveget, aminek következtében valamilyen csoda folytán egyszerre minden megszépül. Én nem tudom, miért van ez így. Nem tudom, hogy miért hagyja el a szánkat a „Bezzeg a mi időnkben…” kezdetű mondat. Nem tudom, hogy miért értékelünk át idővel sok mindent. Miért emlékszünk úgy, hogy régen jobb, szebb és könnyebb volt az élet. Hogy még a fű is zöldebb volt, még a nap is szebben sütött, és még a szél is másképpen fújt. Pedig gondolom régen is esett az eső, sokat volt borús az ég, és a szél sem mindig melegen lengedezett.

Persze most direkt használok efféle közhelyeket. Úgy hiszem, mindenki fel tud idézni a saját életéből olyan eseményeket, vagy pontokat, ahol valami hasonlót gondolt vagy érzett. Még akkor is, amikor legbelül mindannyian érezzük és tudjuk, hogy fals az ilyen egyoldalú visszaemlékezés. És egész egyszerűen nem igaz, hogy régen minden rendben volt, régen minden jobb volt, akkor még minden úgy működött, ahogy az a nagy könyvben meg van írva.

Az első gyülekezetről is hamis az az elképzelés, hogy bezzeg, ott még minden szépen és jól működött. Bezzeg ott még teljes erővel fújt a Lélek! A Biblia nem szépíti és nem mismásolja el a valóságot. Igazi képet ad, és őszintén beszél a problémákról is, és ki meri mondani, hogy az a gyülekezet sem volt tökéletes. Ám valamiben mégiscsak kimagasló és példaértékű volt. Mégpedig abban, hogy probléma megoldó közösség volt. Tudjuk jól, hogy az elvárások szerint nem lenne szabad egy jézusi közösségnek zúgolódnia vagy szomorkodnia. Ám ne felejtsük el, hogy Krisztus földi egyházában az akkori és a mostani tagok is emberek. Emberségük minden velejárójával együtt. Hibákkal, erényekkel, hiányosságokkal, gyengeségekkel. Viszont megtanulhatunk az első gyülekezettől valami fontosat. Mégpedig azt, hogy meglátták a konfliktusok okait, és azt jelezték.

Nem sutyorogtak, nem a kapun kívül, nem egymás háta mögött tárgyalták meg a problémákat, hanem közösen kerestek megoldást azokra! Ötleteltek. És mindezt együtt tették. Kirakták az asztalra azt, ami nyomta a lelküket, nem sutyiba, hanem mindenki elé, és próbálták megbeszélni! Lehet, hogy a feszültség miatt megakadtak ugyan egy időre a dolgok, de miután sikerült a bajokat orvosolni, és azokra olyan megoldást találni, ami mindenki számára elfogadható volt, újra helyreállt a rend, és a gyülekezet ismét növekedő közösséggé vált. Mert nincs olyan Testvérek, hogy mindig minden rendben menjen. De ami nem működik, vagy nem megy flottul, az ellen igenis tenni kell! És én hiszem, hogy szeretettel, bölcsességgel és Lélekkel, minden rendbe tehető.

A konfliktushelyzetet kiváltó ok –furamód- épp egy pozitívumból fakadt: a tanítványok száma növekedett. Isten Lelke egyre többeket érintett meg, és azok betagozódtak a gyülekezetbe. És nemcsak statisztikailag, nemcsak papíron, nemcsak úgy, a maguk módján voltak ők tagok, hanem résztvevők is voltak. Ugyanakkor éppen a növekedésből jött a gond, mert megnőtt a szolgálati területek száma is, és új feladatokat kellett megoldani.

A zúgolódás kirobbanásának oka az volt, hogy azok közül a zsidók közül, akik a Földközi-tenger környéken szétszéledtek, idős korukra nagyon sokan visszaköltöztek Jeruzsálembe. Ám ezek az emberek olyannyira a görög kultúra hatása alá kerültek, hogy többnyire pl. már csak görögül beszéltek, és hazatérve többen keresztényekké lettek. Ezek között sokan özvegyek, vagy egyedülállóak voltak, róluk pedig a gyülekezet gondoskodott.

Kezdetben minden munkát az apostolok végeztek. A szeretetszolgálat és a gazdálkodás is az ő feladatuk volt, ami a közösség növekedése
miatt egyre időigényesebb és fáradságosabb feladattá vált. És tudjuk jól, hogy aki túlterhelt, az nem igazán képes minőségi munkát végezni. Előfordulhatott, hogy az apostolok is kifelejtettek tagokat, vagy nem tudtak mindenkire egyformán elég időt fordítani. És ahogyan az lenni szokott ezt aztán egyesek a személyük elleni sértésnek vették. Nem azt hangoztatták, amit valaki nyújtani tud, hanem arra figyeltek, amit nem. És hát tudjuk azt Testvérek, hogy kritizálni, kifogásokat tenni, vagy elvárásokat támasztani, ahhoz mindenki ért.
Mert az elsők között is voltak érzékeny lelkű emberek, akik ahelyett, hogy őszintén elmondták volna sérelmeiket, inkább rosszindulatú gyanúsítgatásba kezdtek. Azt terjesztették, hogy biztosan azért hanyagolják őket az apostolok, mert ők csak görögül értő, hazatelepült jöttmentek. És ezeket a feltételezésüket persze ahogyan kell, jól felnagyított tényként adták tovább, belelovalva magukat, személyválogatással rágalmazva az apostolokat és, hogy egész egyszerűen rosszul végzik a munkájukat.
Mert amikor az ember külön véleményen van, az leginkább valaki ellen irányul, és minden esetben ellenségeskedést szül. És amikor az ember önérzetesen saját mellőzöttségével kezd foglalkozni, abból mindig konfliktus származik.
Mert hiába tér Istenhez a hívő, attól még benne él régi természete, amely keresi az alkalmat, hogy mikor sértődhet meg. A maga körül forgó óember legfőbb gondja ugyanis saját maga; az, ha úgy érzi, nem eléggé figyelnek rá. Az igében megjelenő emberek is úgy akarták fontossá tenni magukat, hogy saját mellőzöttségükről kezdtek el panaszkodni, zúgolódni, morgolódni. Nem nyíltan és őszintén, csak a bajusz alatt motyogni, maguk között rebesgetni, csak a fülbe súgni. Az apostoli levelek szerint a problémák ott kezdődnek, amikor a klikkesedő gyülekezet már nem azt éli meg, hogy tagjai Krisztusban egyek. Nem az a baj, ha egy gyülekezetnek vannak csoportjai. A baj az, ha valaki csak a csoportban gondolkozik, és nem az egész közösségben.

A sértődöttség másik oka, hogy az emberek elvárják, hogy őket kiszolgálják, ahelyett, hogy ők állnának be a szolgálatba. Ráadásul, ez még kegyesen meg is magyarázható: mivel messziről jöttem, idős és beteg is vagyok, megrendelem a szolgálatot, hisz ez a kötelességetek. Ez az egyház dolga!

Én élek a gyanúval Testvérek, hogy nem mindegyikük volt magatehetetlen. Az viszont egyiküknek sem jutott az eszébe, hogy zúgolódás
helyett esetleg besegítsenek a szolgálatba.

Lássuk hát be, hogy az ősgyülekezet sem volt hibátlanul működő közösség. Példamutatásuk számunkra, maiak számára nem abban rejlik, ahogyan éltek, hanem pontosan az, ahogyan a felmerülő problémákra reagáltak, és rendbe tették azt, ami nem volt rendben, ami nem működött jól. Mert nem az a baj, ha piszkos lesz a kezünk, hanem az, ha nem mossuk meg. Nem az a szégyen, hogy a mintagyülekezetben is nehézségek támadnak, hanem az, ha azt nem orvosolják.

A helyzetmegoldás során az apostolok – bár sértegették és rágalmazták őket- nem sértődtek meg, és nem kezdték el ők is szurkálni a többieket, felsorolva saját maguk sérelmeit. A vádakra nem viszont vádakkal reagáltak. Nem azt mondták, hogy oké, ha ti így, akkor mi is így. Nem borultak ki, nem mentegetőztek, nem mutogattak másokra és nem rázták le magukról a kérdést, hanem komolyan elgondolkoztak azon, min is kellene változtatni. És belátták, hogy ennyi munkát maguk, képtelenek elvégezni. Őszintén és nyíltan mertek beszélni a problémáról. Mert tudták, hogy a megoldáshoz, csak a valós helyzettel való szembenézés vezethet el. Nem azt mondják, hogy na jó, rendben, egy kicsit összekapjuk magunkat, majd máshogy osztjuk be az időnket. Hanem azt mondják, hogy van olyan feladat, ami leadható. Ma ezt úgy mondják, hogy delegálható. Legyőzték önzésüket, és belátták, hogy vannak olyan területek, amihez más jobban ért. És ezt nem is szégyellték! Mert miért kellene nekik mindenhez érteniük? Ők nem gazdasági emberek, de még szociális területen sem szakemberek. Az ő feladatuk, az ő szakterületük –ha úgy tetszik- nem ez. Az ő feladatuk, az ige hirdetése.

És valljuk be, el lehetet volna intézni a dolgot mutyiban is, de az apostolok nem akarták a gondot látszatbékességgel elkendőzni, hanem összehívták a tanítványok egész gyülekezetét, hogy a kialakult problémára közösen találjanak megoldást. Amit a zúgolódók a hátuk mögött mondtak, azt ők nyílt színre viszik, és nyíltan kimondják mindenki előtt. És azonnal cselekedtek is. És nem hagyták, hogy bárkiben is tüske maradjon. Nem azt mondták, hogy majd az idő megoldja, vagy majd szépen maguktól elrendeződnek a dolgok. Tudták, hogy a tüzet még az elején kell eloltani, és nem szabad várni vele, míg elterjed, mert csak így lehet elejét venni bármiféle bajnak.

Mivel az elkezdett munkát nem akarták feladni, ezért úgy döntöttek, hogy új munkatársakat vonnak be szervezett módon a szolgálatba. A munka egy részét más, tálentumokban gazdagabb tagoknak adták át, féltékenység nélkül. Belátták, hogy ami nem az ő feladatuk, azt nem feltétlenül kell nekik végezniük, miközben a saját küldetésük csorbát szenved.

És mindezek mellett meghatározták a feltételeket is: olyanokat kerestek, akikről az egész gyülekezetnek jó véleménye volt. Nem az „ajánlom magamat” szlogennel érkező önjelölteket választották ki, hanem azokat, akikről jó bizonyságot tesznek, mert a maguk helyén világítanak, és megbízható, becsületes embernek ismerik őket a többiek. De volt még egy ennél is fontosabb szempont, mégpedig az, hogy lelki emberek legyenek, „telve Lélekkel és bölcsességgel.” Vagyis nem akárkiket állítottak szolgálatba, csak azért, hogy legyen azon a poszton is valaki. Hanem olyanokat, akik hiteles keresztények, akikben a Lélek lakik, és akiknek van elég tapasztalatuk és bölcsességük az emberekkel való foglalkozáshoz.

Ezt követően pedig az apostolok meghatározták saját kompetenciájukat is: „mi is megmaradunk az imádkozás és az ige szolgálata mellett.”
Testvérek, ez a helyes munkaköri leírás: a fő feladatot megtartani, a többit pedig leosztani. Belátni azt, hogy mi adatott nekünk, és mi az, amiben a másik jobb nálunk. És mindezt úgy teszik, hogy kimondják: válasszatok ti! Ti vetettétek fel a problémát, akkor keressetek ti segítőket magatok közül. Nem a probléma lerázása ez Testvérek, hanem annak a helyén való kezelése. A gond a közösségé, hát legyen akkor a megoldás is a közösségé. Így lesz mind a hét diakónus görög nyelvű, és ez a megoldás működik is. És csodálatos az, hogy van kiből választani, ahogyan az is, ahogy együtt imádkoznak értük, és így bocsátották ki őket nyilvános felhatalmazással a szolgálatba.
És az eredmény az lett Testvérek, hogy a problémák napvilágra kerülése után megtörtént annak felismerése, orvoslása, és szépen a helyükre kerültek a dolgok, mert azt olvassuk: „tetszett ez a beszéd az egész gyülekezetnek.”
Míg a zúgolódás megakasztotta a növekedést, a konfliktuskezelése ismét új erőt adott. Minden a helyére került, és a gyülekezet újra jól működött. Ennek jele pedig az volt, hogy ismét sokan csatlakoztak hozzájuk.

Szeretett Testvérek!
lássuk meg, nehézségek, konfliktushelyzetek minden korban és mindenütt vannak. Ez alól még Krisztus egyháza sem kivétel. A kivételes, a példamutató az lehet, hogy hogyan reagálunk a felmerülő problémákra. Magunkban sutyorgunk keserűségünknek, vádjainknak másokat is megnyerve, vagy vállaljuk a konfrontációt annak reményében, hogy a testvéri közösségben mindannyiunk célja ugyan az: gyülekezetünk építése egymás és közösségünk javára. Nem szubjektív véleményekre hagyatkozva, egyéni érdekeket nézve, hanem mindig a közösség érdekeit szem előtt tartva.
Ehhez a munkához adja nekünk Urunk Szentlelkét! Ámen.

Istenünk!
Te ma is arra tanítasz minket, hogy egyetlen nehézség sem feltétlenül ártó szándékú, hanem az akadályokban is ott rejlik hatalmad megmutatkozásának lehetősége. A benned való megerősödés alkalma. A helyrebillenő egyensúly ajándéka. Arra kérünk, hogy minden felmerülő probléma közepette a te szereteted, bölcsességed és Lelked legyen velünk. Ámen.