2013. 10. 13. – Szentháromság ünnepe utáni 20. vasárnap (Réz-Nagy Zoltán)

Dátum:
2013. 10. 13.
Igehirdető neve:
Réz-Nagy Zoltán
Ige helye:
Mt 12,33-37
Prédikáció:

A világtörténelem egyik legnagyobb alakja Nagy Sándor alig múlt harminc éves, amikor elhunyt, tüdőgyulladásban. Halála annyira váratlanul érte az általa létrehozott birodalmat, mely a mai Albánia területétől Indiáig terjedt, hogy hamarosan részekre hullott szét. Hogy ez a veszteség mennyire felfoghatatlan volt, arra jó példa, hogy évszázadokkal később is legendák születtek azzal a céllal, hogy megmagyarázzák Alexandrosz hirtelen halálát.

Még az 1300 évvel később élt iráni költő, Firdauszi is foglalkozik Nagy Sándor hirtelen halálával. Egy legendát ír le, mely szerint egyszer egy jövendőmondó fához vezették a hadvezért, mely kettéágazott a törzse, volt egy férfi és egy női része: éjjel a női része volt aktív, nappal a férfi. És amikor Nagy Sándor a fához járult, a fa ezt a jóslatot mondta neki: hosszan mért kóborol, sok részt kapott már a világ javaiból. Ideje hamarosan lejár, a távozás útjára vessen szemet.”

A fa mely jót is adhat, és rosszat is – olyan ősi kép, mely szinte egyidős az emberiséggel. Gondoljunk a teremtéstörténetre. Az éden kertjéből azért zárta ki magát az ember, mert nem tudott ellenállni annak a vágyának, hogy egyen a jó és rossz tudásának fájáról. Nemcsak tudás fája, mert benne van a jó is és a rossz is: együtt.

De egyenlőre még jöjjünk le az édeni magasságokból a mi valóságunkba

Philip Zimbardo „Lucifer hatás” című könyvének mottójául ezt a Milton idézetet választotta: „E szív önnön helye, és benne támaszt Pokolból Mennyet és Mennyből Poklot.” Jó és rossz egymást kizáró valóságok, többnyire így van. Jól elkülöníthetőek egymástól.

Jézusban az a megindító, magával ragadó, hogy minden igyekezetével, mondhatni még az utolsó leheletével is kitartott azon véleménye mellett, hogy van jó bennünk, emberekben. Hogy megtalálható, felszínre hozható, sőt, a felszínen látható ez a jó. De nagyon felbosszantotta az, amikor a rosszról el akarták hitetni, hogy az jó. A számításból, becsapás, félrevezetés szándékával kimondott, mézes-mázos, hízelgő szavak mögött az ártó szándékot, a manipulációt nem állhatta. Ezért felemelte szavát a félrevezetők ellen.

Ezért mondja, hogy: „A jó ember jó kincséből hoz elő jót, a gonosz ember gonosz kincséből hoz elő gonoszt.”

Vagyis fel lehet ismerni, melyik jó, és melyik rossz, melyik gonosz. Úgy, ahogy a fánál. „Ha jó a fa, jó a gyümölcse is. Ha rossz a fa, rossz a gyümölcse is.”

Van azonban olyan eset, amikor a jó a rossz által születik.  Lássunk erre egy egyszerű példát:

 Az Izraeltől délre elterülő sivatagban tenyészik egy tamariszkuszfa, a Tamarix mannifera. Ennek leveléből a pajzstetvek kiszívják a nedvet, amelyből mindig marad néhány csepp, ez azután daraszerű formában megszárad, és kedvelt csemegéje az édes ízeket kedvelő hangyáknak, de szívesen fogyasztják a beduinok is, ők„mann”-nak nevezik, és egyfajta méz-szerűséget készítenek belőle. Ez ugyan klaszikus értelemben nem gyümölcs, de a Bibliában mannának, és mennyei kenyérnek is nevezik.

A jó és rossz találkozására egy példa. A fát pajzstetvek támadják meg: ebből a rosszból azonban jó születik, egy finom csemege.

Jézus máshol azt mondta: „Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni…”

Hogy az emberben ott van a gonosz is, hogy „viperák fajzata” – ahogy itt Jézus nevezi az embert, az nem teszi lehetetlenné a jóra való képességét.

Nekünk az a szerencsénk, hogy az emberi természet megromlását – egyházként alapvető tannak tartjuk, és ezért nem kell önmagunkat arról meggyőzni, hogy az emberben alapvetően benne van a rossz.

A felvilágosult, a modern emberkép elvetette az egyház embertanát, és az ember által elkövetett rosszért egyedül a környezetet tette felelőssé.

De jöttek a lélektan kiváló kutatói, akik újra ráirányították a figyelmet az emberben rejlő rosszra, és gonoszra: arra, amelyet már nem lehet egyszerűen csak a környezet befolyásának tekinteni.

Philip Zimbardo „Lucifer hatás” című könyvének mottójául ezt a Milton idézetet választotta: „E szív önnön helye, és benne támaszt Pokolból Mennyet és Mennyből Poklot.”

Ennek a kettősségnek az érzékeltetésére Maurits Cornelis Escher rajza talán a legalkalmasabb. Jó és rossz nem választható szét, mert nem tudjuk csupán az egyiket látni, a másikat nem! A világban együtt van jó és rossz, és a közöttük húzódó határ képlékeny.

Sokak számára megnyugtató az a hamis gondolat, hogy a jó és rossz emberek között áthidalhatatlan szakadék húzódik. Pedig ez nyilvánvalóan tévedés. A rosszra, a gonoszra nem lehet többé úgy tekinteni, mint esszenciális létező tulajdonságra, mely egyesekben megvan, másokban nincs. Ha valaki magában az embereket jókra és rosszakra osztja, a „jó embereket” mentesíti a felelősség alól, és nem kell elgondolkodnia azon, hogy milyen szerepet játszik, vagy játszott a gonosztettek megvalósításához hozzájáruló feltételek megteremtésében.

„A jó ember jó kincséből hoz elő jót, a gonosz ember gonosz kincséből hoz elő gonoszt.”

Látszólag olyan ez a mondat, mintha Jézus azon a véleményen lett volna, hogy a jó és gonosz emberek között áthidalhatatlan szakadék húzódik.

Csakhogy Jézus nem azt akarja mondani, hogy vannak jó és rossz emberek, hiszen számára is egyértelmű volt a teremtéstörténet tanítása, az emberi természet megromlásáról. Ezért használja Ő is a viperák fajzata kifejezést az emberi fajra. Jézus arról a belső közdelemről beszél, mely nyomán a gonosz legyőzésre kerülhet bennünk.

Mert aki meg van győződve saját jóságáról, az van a legnagyobb mértékben kitéve annak a veszélynek, hogy észrevétlenül eszközévé válik a gonosznak.

Erről éppen az egyház – mégpedig a középkori egyház szolgáltatta a legékesebb, vagy inkább legszörnyűbb bizonyítékot.

A „Malleus maleficarum”, vagyis a boszorkánypöröly egy olyan gyakorlati kézikönyvnek szánt irat volt, mely a boszorkányperek bírói számára készült. Abból az előfeltevésből indult ki, hogy a gonosz rajtunk kívüli. Szemléletének, állításainak lényege: Kísértés útján akar bennünket a maga oldalára állítani. Ha engedünk a gonosz csábításának, a pokolra kerülünk, de ha ellenállunk neki, akkor üdvözülünk. Mivel az első emberpár bukása miatt Isten korlátozta a gonosz befolyását, ezért fogad fel boszorkányokat arra, hogy parancsait végrehajtsák.

Így lett a középkori Európában a gonosz visszaszorítására javasolt megoldás a boszorkányok felkutatása és elpusztítása. Besúgókat alkalmaztak a boszorkányok azonosítására. A gyanúsítottakat aztán kínzásoknak vetették alá, amíg a sok kínzástól megtörtek és be nem vallották – legtöbbször fiktív – boszorkányságukat. A gondosan megtervezett rendszer megszámlálhatatlanul sok ezer embert likvidált. Az inkvizíció szörnyű ellentmondása, hogy a gonosz elleni buzgó és nyilván őszinte, komoly hiten, meggyőződésen alapuló küzdelem addig soha nem tapasztalt gonoszságot idézett elő. A gonoszság elleni közdelem maga vált a gonoszság legfőbb megtestesülésévé. És az inkvizíció módszerei mind a mai napig világszerte jelen vannak katonai és polgári kihallgatások színhelyein, katonai börtönökben, ahol a kínvallatás bevett gyakorlat.

Mit mondott Jézus a jó fáról? „Ha jó a fa, jó a gyümölcs is.” A középkori egyház vajon jó fa volt?

Istennek hála, a reformáció az inkvizíció szemléletének biztosnak hitt alapjait is kikezdte.

„Az ördög /a gonosz/ azt mondja nekem, hogy nem vagyok eléggé hívő. Tudjátok mit? Én nem is akarok túlságosan hívő lenni. Annyira, hogy magamat bűntelennek/értsd: jónak /  érezzem, és úgy véljem, hogy immár nincs szükségem bocsánatra, mert akkor elveszett volna tőlem Krisztus minden kincse.” /Luther

Az inkvizíció szellemi rendszerét porrá zúzta a reformáció. De ne feledjük inkvizíció módszerei mind a mai napig világszerte jelen vannak katonai és polgári kihallgatások színhelyein, katonai börtönökben, ahol a kínvallatás bevett gyakorlat, csak hadd utaljak a Guantanamo-i Fogolytáborra.

Éppen 20 éve annak, hogy kirobbant a hutu-tuszi ellentét az afrikai Ruandában. Az egész országra kiterjedő, módszeres népirtásba torkollott. Az ENSZ jelentése szerint az alig három hónapig tartó öldöklés áldozatainak száma 1 millió ember volt. A hutuk egykori barátaikat, szomszédaikat mészárolták le parancsra. A hutu lakosokat rendre felkeresték kormánybiztosok, és azt mondták nekik, hogy a tuszik az ellenségeik, bunkósbotot és bozótvágó kést adtak a kezükbe és felszólították őket, hogy védekezzenek a veszedelem ellen.

Egy hutu így vallott a vérengzésről:

Ha valaki habozott, amikor ölni kellett, mert szomorúság szállta meg, mindenképp muszáj volt eltitkolnia, semmit sem árulhatott el arról, miért fogta vissza magát, mert tarthatott attól, hogy cinkossággal vádolják. Mindenkit megöltünk, akit megtaláltunk a nád között bujkálva. Nem volt mód válogatni, vagy remélni. Ismerősök gyilkosai, szomszédok gyilkosai voltunk. Tuszi szomszédainknak semmiféle gonosztettéről nem tudtunk, de úgy gondoltuk, hogy minden tuszi vétkes a mi örökös bajainkban.

Az egyik tuszi túlélő nyilatkozta a következőket:

Régen csak azt gondoltam, hogy az ember képes megölni egy másik embert, hiszen állandóan ölt. Ma azt is tudom, hogy még az a személy is, akivel közös tálból ettél, vagy akivel együtt aludtál, az is képes könnyedén megölni. A legközelebbi szomszéd lehet a legrettenetesebb.

A legtöbb ember próbál erkölcsösen viselkedni, próbál jó ember lenni, és normális körülmények között ezt képes tartósan megvalósítani. De van, hogy a normális körülmények abnormálissá változnak. Vajon akkor ki képes továbbra is erkölcsi elveihez tartania magát? Márpedig a jó fának jó gyümölcsöt kell hoznia – mondja Jézus. Szednek a tövisről szőlőt és bojtorjánról fügét? – Kérdezi Jézus. De meg is fordíthatjuk a képet, terem-e Szőlőtőkén tövis, és fügefán bojtorján?

Albert Bandura hasonlatával élve: az erkölcs olyan, mint a gépkocsi sebességváltója, így néha üresbe tesszük. amikor ez történik, nincs erkölcsi kötöttség. Ha a gépkocsi történetesen lejtőn áll, a jármű és vezetője elkezd gurulni lefelé. ilyenkor a körülmények természete határozza meg a végeredményt. nem a sofőr szándéka, vagy ügyessége. Az erkölcsi önfelmentés mechanizmusát jól szemlélteti ez a példa. Az emberek erkölcsi normáikat képesek fenntartani, és adott esetben megszakítani. Ez magyarázza meg, hogy hogyan képesek egyik pillanatban barbár módra kegyetlenül, másik pillanatban együttérzéssel viseltetni.

A viperák fajzatának nevezett emberi faj egyedei vagyunk. Ott van bennünk potenciálisan a gonosztevő, de nemcsak az, hanem a hős is, vagyis az az ember, akire számítanak mások, és akiről tudják a többiek, hogy a döntő pillanatban helyesen fog cselekedni.

Ki a jó ember? Kérdezi Jézus. A gyümölcs fogja megmondani: a gyümölcs, mely ott kezdi létét a fa ágán, egy apró virágként, aztán parányi kis zöld bimbóként lassan, nagyon lassan nő, növekszik, míg hosszú hónapok múlva érett gyümölcs lesz, és leesik a fáról. Nem az az időszak, amíg nem történik semmi lényeges egy gyümölcsfával, nem az számít. Az a hutu, aki napjai 99%-ában rendes szomszéd, tisztes állampolgár volt, ám – mint 1994-ben, az alatt a szörnyű 3 hónap alatt – gonosz parancsra engedelmeskedett, elhitte a hazugságokat, és parancsra ölt, nőket erőszakolt, vagy benzinnel felgyújtott élő emberek.

A gyümölcs számít csak: hogy segítünk-e másoknak, hogy megakadályozunk-e ártalmas cselekedeteket, vagy nem teszünk semmit. Kiállunk-e az igazságtalanság és az embertelenség ellen. Megvan-e bennünk a hősiesség? Hiszen ma már tudjuk, hogy a hősnek lenni nem más, mint a másokat – a többséget  – csapdába ejtő szituációs nyomásnak való ellenállás képessége.

Ezen múlik, hogy lesz a gyümölcs életünk fáján. Ámen