2013. 09. 01. – Szentháromság ünnepe utáni 14. vasárnap (Réz-Nagy Zoltán)

Dátum: 
2013. 09. 01.
Igehirdető neve: 
Réz-Nagy Zoltán
Ige helye: 
Mt 12,22-28
Alapige: 

22Akkor odavittek hozzá egy vak és néma megszállottat, és ő meggyógyította, úgyhogy a néma beszélt és látott. 23Az egész sokaság elcsodálkozott ezen, és ezt mondta: „Csak nem ez a Dávid Fia?” 24A farizeusok azonban, amikor ezt meghallották, kijelentették: „Ez nem űzheti ki az ördögöket másként, csak Belzebubnak, az ördögök fejedelmének a segítségével.” 25Ő pedig, ismerve gondolataikat, ezt mondta nekik: „Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és egyetlen város vagy ház sem maradhat fenn, amely meghasonlik önmagával. 26Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, meghasonlott önmagával, és akkor hogyan maradhat fenn az országa? 27És ha én Belzebubbal űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kivel űzik ki? Ezért ők lesznek a ti bíráitok! 28Ha viszont én Isten Lelkével űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa.

Prédikáció: 

„Ne hidd, hogy szerencséd van” mondta reggeli-készítés közben minap egyik fiam, és közben jobb kezéből pisztolyt formálva, fél szemével hunyorogva nézett rám. Miben volt ez? – Kérdeztem, mire Ő: Mr. Bean. Majd eugrott a filmben látott jelenet. Rowan Atkinson egyik filmjéről van szó. Mr. Bean, az igazi katasztrófafilm-címűről. Sajátos humorával igazi gyöngyszem a vígjátékokat kedvelők számára.
A történet arra a fikcióra épül, hogy az Egyesült Államok megvásárolja 50 millió dollárért James Macneill Whistler viktoriánus festő saját édesanyjáról készült portréját a D’Orsay múzeumtól.
Annyit érdemes hozzátenni, hogy „Whistler anyja” a legismertebb és a legnépszerűbb festmény az Egyesült Államokban.
Bean pedig – bár csak egy teremőr – mégis kiküldik, hogy a festmény amerikai bemutatóján képviselje Angliát, és az angol képzőművészeti akadémiát. Amikor magára hagyják a festménnyel, azt véletlenül letüsszenti, majd le akarja tisztítani, de nagy igyekezetében teljesen tönkreteszi az arcképet. A botrányt úgy ússza meg, hogy egy életnagyságú posztert helyez az eredeti helyére, és tojásfehérjét ken rá, melytől olyan textúrája lesz, mintha eredeti lenne.
A film happy-end-del ér véget, de azzal a fanyar érzéssel a szánkban, hogy a kép azért mégiscsak tönkre lett téve.
Egyébként – bár ritkán, de történnek ilyenek:
Elias Garcia Martinez Ecce Homo című festménye a spanyolországi Zaragoza közeli Misericordia templomban volt látható. A helyi gyülekezet egy idős tagja, a 80 éves Celia Gimenez úgy gondolta, hogy a nedvességtől károsodott festmény restaurálásra szorul, és nekilátott, hogy kijavítsa a több mint százéves festményt. Annyira átfestette a művet, hogy szinte felismerhetetlenné vált.
Senki nem vette észre, mennyire elcsúfította a műalkotást, egészen addig, amíg a nő felhívta az önkormányzatot, és elmondta, mit tett.
Volt a keresztyénség történetében egy korszak, a képrombolás időszaka, amikor tudatosan pusztítottak el a festményeket, a szentképeket, abban a meggyőződésben, hogy a kép már túlzott imádat tárgya.
A felolvasott történetünkben a farizeusokat is elfogja a képromboló hevület: Jézus nem állhat Dávid Fiának fenntartott polcon: le kell tenni a legalacsonyabb polcra: ő az ördögök fejedelmének, Belzebúbnak az embere.
Ma használják azt a kifejezést, hogy lerombolni valakinek az imázsát. Ebben a történetben erre találunk egy esetet.
Ez a képromboló hév azonban sokat tudna ártani, ha nem kerülne feloldásra – ha nem gurulna le arról a gömbölyűen elegáns belső tartásról, mely Jézust jellemezte.
A támadás, a megalázás kísérlete fennakad a humor képlékeny, nedves közegében. /A humor-szó nedvességet jelent/
A képrombolás csak akkor elfogadható, ha a humor hozza létre. Rowan Atkinson humoros fricskája az amerikai ízlés ellen elfogadható és szerethető. Egy csepp humor, egy csepp szeretet. Néha egy csepp humor maga a szeretet. A szeretet pedig felszabadít. A humor szabadság, a vicc felszabadít, ahol viccelni merünk, ott szabad a kezünk, az akaratunk, ott nem a félelem az úr. Rowan Atkinson, aki egyik rövidebb kisfilmjében – pincért, vagy lakájt alakít, aki – sok más kollégája mellett abban a megtiszteltetésben részesül, hogy kezet foghat a királynővel, a film utolsó jelenetében lefejeli a királynőt. Persze nem készakarva, hanem véletlenül. De a dolog akkor is megtörtént, láttuk és mi pedig elámulunk ezen a szabadságon. Abban az országban tényleg demokrácia van, ahol ilyen poént meg lehet engedni. Ahol ebből viccet lehet csinálni, abban az országban az ember tényleg – politikai értelemben szabadság van . Emlékezzünk csak vissza idősebbek és idősödők arra az időre, amikor a viccben éltük meg a szocializmus idején a szabadságunkat.
„Akiből hiányzik a humor, abból hiányzik az alázat, hiányzik a tisztánlátás, hiányzik a könnyedség, túlságosan el van telve önmagával, becsapja önmagát, túl szigorú, vagy agresszív, és emiatt majdnem mindig hiányzik belőle a nagylelkűség, a szelídség és az irgalmasság. A túlzott komolyság gyanús és nyugtalanító.” (Sponville) Az a benyomása az embernek, hogy a túlzott komolyság mögött valami fanatizmus húzódik meg, vagy valami végletes idealizmus.
Nagylelkű, irgalmas és szelíd: ezek nélkül a tulajdonságok nélkül én Jézust sem tudom elképzelni. Nagylelkű volt, gondoljunk csak arra, hogy egy egész példázatot szentelt a nagylelkűségnek. A gonosz szolgáról szóló története nem más, mint felhívás a nagylelkűségre. Jézus szerint Isten nagylelkű, ezért elengedi az adósságot, vagyis irgalmas.
Szelídsége, vagyis erőszak-ellenessége pedig megkérdőjelezhetetlen.
Ha pedig Isten nagylelkű, irgalmas és szelíd, akkor nem hiányzik belőle a humor – ahogy Jézusból sem hiányzott a humor. Ott bujkál Jézusnak – ha nem is minden szava mögött, de sok-sok szava mögött.
Én ezt a felolvasott szakaszt sem tudom humor nélkül nézni – Történik valami nagy, örömteli dolog. Valaki, aki vak volt és siket, újra látott és hallott, mert Jézus meggyógyította, kiszabadította őt a homály és a csend börtönéből. Az egyszerű emberek, azok, akik józan látását nem homályosították el csorda-eszmék, azok megfogalmazzák egymás közt, itt valami nagy dolog történt, ezt csak olyan személy tehette, aki a legnagyobb tekintélyt érdemli: „Akkor Ő Dávid Fia?”
És itt lép be a farizeusok ikonoklaszta, képromboló gyűlölete: Jézus Belzebúb segítségével űz ördögöket.
A kor vallási képeinek tükrében ez a legsúlyosabb sértés. Valakit lehet amatőrnek nevezni, lehet dilettánsnak hívni, lehet kritizálni a teljesítményét, de ezek eltörpülnek amellett, ha alapjaiban kérdőjeleződik meg, feketedik be a fehér, a tiszta, a derűs és örömteli, amit Jézus hozott.
Jézus azonban képes egy ilyen direkt, a személyét mélyen érintő támadáson csavarni egyet. Mint a keleti harcművészek, akik a direkt egyenes ütést kör alakúvá teszik, egy röppályára állítva hatástalanítják, önmaga ellen fordítják: Belzebúb szövetségesének vádja önmaga ellen fordul, az ország – ahol a humortalan farizeusok az urak – arra ítéli önmagát, hogy saját maga számolja fel.
Erre csak az képes, aki kívülről tudja látni önmagát, aki humorral tekint önmagára és miden másra.
Jézus humora a halálos komor feketeségből, az eretnekégetők hamuszínű feketeségéből először is lemossa és kivezeti saját magát, aztán a hallgatóit, de az eretnekégetést akaró, mindenben – még a legörömtelibben is – ördögöt látó, másokat ördöggel ijesztgető farizeusokat is, mindenkit kivezet a derűs fény világába.
Mindezt Jézus elfojthatatlan, legyőzhetetlen humora teszi lehetővé: a gyűlöletet szeretetté és irgalmassággá változtatja, a szomorúságot örömmé, a reményvesztettséget vidámsággá. Miszlikre szedi azt a komolyságot, mely dühöt, fanatizmust és befeketítést produkál mindenhol, ahová beteszi a lábát. Ez a fekete köd most feloszlik, az értelem fényénél, hiszen a humor az értelemre támaszkodik. Sőt, a humor egy magasabb értelem: ami ebben a történetben érvelésként lép színre. Mit mond a farizeusoknak Jézus:
Ha a Sátán a Sátánt űzi ki, akkor meghasonlik önmagával, hogyan maradhat fenn az országa?
Ha a feketéhez feketét teszünk, csak fekete lesz. De ha a feketéhez fehéret, akkor el kell kezdenie világosodni. Ha a fekete elkezdi magát fehéríteni, hogyan maradhat meg feketének? Amiről Jézus beszél, az a nonszensz. A nonszensz attól nevetséges, hogy hiszünk az értelem világosságában. Egy nyilvánvalóan nonszensz állítást tesz nevetségessé Jézus, de oly módon, hogy megenyhít, jótékonyan törékennyé teszi, új távlatba állít és felszabadít, vidám kiábrándulásra vezet saját túlságosan komolyan vett pártállásunkból: ennek a történésnek a vége talán egy felszabadult nevetés lehetett, melynek során mindenki jót nevetett a végén a vádon, még maguk a farizeusok is, ha megvolt bennük a kellő humor.
Akarjuk ezt a szabadságot, melyet Jézus ad? Akarjuk az Ő humorát? Akarjuk, hogy feloldjon, átalakítson, új távlatba állítson, hogy a nagylelkűség, az irdalom és a szelídség mezejére vezessen minket? Ő azt mondta: Én vagyok az út az igazság és az élet: erre a folyamatra gondolt, ahogy a halálosan komoly fekete ködből, a félelmek világából kivezet a derült ég, az Isten szabad és örömteli ege alá. Mindenkit, aki át tudja magát adni a humorának. Ámen