2013. 07. 07. – Szentháromság ünnepe utáni 6. vasárnap (Réz-Nagy Zoltán)

Dátum: 
2013. 07. 07.
Igehirdető neve: 
Réz-Nagy Zoltán
Ige helye:
Ézs 43,1-5
Alapige: 

1De most így szól az ÚR, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! 2Ha vízen kelsz át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok nem sodornak el. Ha tűzben jársz, nem perzselődsz meg, a láng nem éget meg. 3Mert én, az ÚR, vagyok a te Istened, Izráel Szentje, a te szabadítód! Kárpótlásul adom érted Egyiptomot, Etiópiát és Szebát adom helyetted. 4Mivel drágának tartalak, és becsesnek, mivel szeretlek, azért embereket adok helyetted, életedért nemzeteket. 5Ne félj, mert én veled vagyok!

Prédikáció:

Fekete fehér fényképen olyan festményt, melyet színesben ismertél? Valahogy ilyen lenne a világ érzelmek nélkül. Ha az elménk a paletta, akkor az érzések a színek. Az érzéseknek köszönhetjük, hogy másokkal, a környezetünkkel – a világgal való kapcsolatunk olyan gazdag és sokrétű. Vannak alapérzelmeink, melyeket már az anyaméhben – ultrahanggal is fel lehet ismerni a csecsemő arcán, ezek: Öröm, bánat, harag, félelem, meglepetés és undor.

Hogy Istennek a bibliai könyvek érzelmeket tulajdonítanak, ezt az ókori görög filozófián nevelkedett egyházatyák, különösen Órigenész – anthropomorfizmusnak* tartotta és kitartott amellett, hogy Istennek nincsenek érzelmei.

Régen azt hitték, az a magasabb-rendű, ha minél érzelem-mentesebben végzik az emberek a dolgukat: ha úgy dolgoznak, írnak, alkotnak, és gondolkodnak. Ma már tudjuk, hogy az érzelmek nem mellőzhetők a legelvontabb tevékenységek esetében sem, sőt, hiányukat éppen a racionális gondolkodás sínyli meg elsősorban.

A Bibliai szerzők úgy írnak Istenről, mint akinek természetesen vannak érzelmei: Aki szereti teremtményeit, vagy éppen haragszik a nép elpártolása miatt, és aki bánatos a bűnök láttán, vagy örül, ha a megtérnek hozzá.

Ne félj! Szól ma hozzánk a felszólítás, a buzdítás. Kétszer is elhangzik. mondja nekünk valaki, teljesen nem fog eltűnni a félelmünk, de enyhül valamennyire, vagy nem fogunk a pánik, a tömeghisztéria nyomán cselekedni.

Az emberiség történelmében egyszer megtörtént, hogy a vallási viszályokat, határok meghúzásával és a lakosság áttelepítésével próbálták megoldani.  Ez az indiai szubkontinensen történt, az úgynevezett Mountbatten-terv keretében. A brit parlament 1947 júliusában fogadta el az Indiai Függetlenségi Határozatot.

A két állam – India és Pakisztán – függetlenedését követően hatalmas népvándorlás indult meg a két ország területéről, amelyet kegyetlen erőszak kísért. A menekültek milliói pedig hosszú távú problémát okoztak a befogadó államoknak, lévén azok hatóságai egyáltalán nem voltak felkészülve a beözönlő milliókra. Az áttelepülésekkel járt erőszaknak fél millió áldozata volt. Összességében közel 14,5 millió ember hagyta el addigi lakhelyét, mivel nem akart vallási kisebbségi sorsra jutni.

A félelem mozgatott 14 és fél millió embert.

Vannak az életben olyan pillanatok, amikor a hitnek az a mércéje, hogy képes-e az ember kellő bátorságot összegyűjteni magában, képes-e legyőzni a félelmeit. Képes-e vállalni a kisebbségi sorsot.

Reményik Sándor és Áprily Lajos jó barátok voltak, aztán 1929-ben Áprily elhagyta Erdély, Budapestre költözött. Reményik maradt és vállalta a kisebbségi sorsot. Így ír Aprily távozása után: „Félek, hogy elmenetele félelmetesen példaadó lesz, mintha valaki végzetesen és visszavonhatatlanul kimondta volna, hogy itt magyar élet többé nem lehet.”

Hiszen nem az a bátorság, hogy nem félünk, hanem az, ha a félelmeink ellenére cselekszünk, hogy félünk ugyan, de nem engedjük, hogy a félelem irányítsa a döntéseinket. Reményik így tett.

A természet pusztító erői félelmetesek voltak régen is, és most is. A régiek nyilván nagyon féltek a pusztító elemektől, meg is személyesítették őket. Ézsaiás bátorítása elsősorban azt mondja, hogy Isten nagyobb hatalom, mint a pusztító árvíz, vagy a tűzvész. De ez nem azt jelenti, és Ézsaiás sem azt mondja, hogy aki hisz, az megússza az árvizet, vagy a tűzvészt, hanem azt, hogy Isten akkor is vigyáz ránk, amikor éppen ezeket a katasztrófákat éljük át.

A félelem legyőzését Ézsaiás a nemcsak egyszerűen reánk bízza, hanem ehhez megadja az alapot, ami a félelmeket feloldhatja: Isten megváltott, kiváltott minket. Mint amikor egy rabszolga helyett egy másikat adtak cserébe, vagy az ellenértéküket.

Ez – a váltság – nem olyan távoli és ködös tartalom, mint amilyennek gondolnánk, mert az a hír terjedt egy időben, hogy Magyarországon pénzt gyűjtöttek Isaura felszabadítására és össze is gyűlt 75 ezer dollár, amit a Brazil nagykövetségen keresztül akartak a gyűjtők eljuttatni hozzá, felszabadítása érdekében. Lucelia Santos, az Isaurát játszó színésznő 1987-ben járt Magyarországon – Nem a felszabadítására pénzt gyűjtő nyugdíjasok tették rá a legnagyobb  benyomást– ha voltak, hanem az, hogy órákat várt rá egy 9 éves vak kisfiú, aki sosem látta és sosem hallotta – csak a szinkronhangját –hogy autogramot kérjen tőle.  De mindez arról vall, hogy az ember kiváltása, megváltása, felszabadítása még korunkban is erős érzelmeket kelt.

Ne félj, mert megváltottalak.
Egyiptomot adom helyetted, embereket adok helyetted, életedért nemzeteket.
Emberért embert.
Ézsaiás próféta Ebben az igaszakaszban nem, de a könyv 53. fejezetében arról ír, hogy Isten szolgája fogja magára vállalni a tartozást: Az Úr szenvedő szolgája fel is áldozta magát jóvátételül. Hogy Isten átvállalja és ezzel megszünteti ezt, erről egyenes, világos módon csak Jézus beszélt.
A Miatyánk egyik mondata az adósság elengedéséről szól, és csak átvitt értelemben a bűnbocsánatról.
az adósság elengedése a Bibliai időkben vallási kötelesség volt.
„Minden hetedik esztendő végén el kell engedni az adósságot. Az adósság-elengedés módja pedig ez: egy hitelező se követelje felebarátjától, testvérétől azt a kölcsönt, amit embertársának kölcsönadott, mert adósság-elengedést hirdettek az ÚRért.” Ezt hívták eredetileg az Úr kegyelmes esztendejének. /5Móz 15,1-2

 Jézus azzal az Ószövetségi, Ézsaiási mondattal lépett először nyilvánosság elé, hogy „Az Úr lelke van énrajtam, mert felkent engem az ÚR, hogy örömhírt hirdessek a szegényeknek…és hirdessem az ÚR kegyelmes esztendejét.” /Lk 4,16 -21/ Ugyanis az „Úr kegyelmes esztendeje” nem valamilyen túlspiritualizált jelképe volt az Isten felénk forduló szándékának, hanem az Ószövetségben kötelezően előírt – de Jézus idején már nem gyakorolt – elengedés évének a követelményére utalt.

Jézus azt hirdette, hogy Isten elengedi az adósok tartozását: hogy a tartozás el van törölve, mert Isten felhatalmazta, felkente Őt, hogy meghirdesse az elengedés évét.
Abban a történetben, melyet úgy ismerünk, hogy „A bűnös nő megkeni Jézus lábát” /Lk 7,36-50/, Jézus elmond egy adósokról szóló példázatot, mely arról szól, hogy akinek nagyobb adósságot engednek el, az jobban örül. Ezután összehasonlítva Simon házigazdaként elkövetett mulasztásait a „bűnös asszony” cselekedetével, arról beszél, hogy az asszony azért szeret, mert bocsánatot nyert.
Elengedte Isten adósságodat, megbocsátotta bűneidet! – Ezzel bocsátja el Jézus az asszonyt.

Ne félj, mert kiváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy! – Hogyan értsük azt, hogy enyém vagy?

Kifizette a kiváltásunk díját, ezért már az övéi vagyunk.

Az életünk nem a mi tulajdonunk, hanem Isten sajátja, az ő cselekvése.

Isten szereti az embert és szereti a világot, nem egy ideális, eszményi világot és az eszményi embert, hanem az embert úgy, ahogy van. a valóságos ember és a valóságos világ – ezt szereti Isten. és ezzel vállal személyes közösséget és ezért a világért lesz Isten valóságos ember Jézusban, hogy eljöjjön és feláldozza magát jóvátételül értünk.   Ámen