2013. 06. 09. – Konfirmáció (Réz-Nagy Zoltán)

Dátum: 
2013. 06. 09.
Igehirdető neve: 
Réz-Nagy Zoltán
Ige helye: 
Máté 7,12
Alapige: 

“Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük. Ez a törvény és a próféták.”

Prédikáció: 

Kedves konfirmandusok, kedves egybegyűltek!
Mitől különleges életünknek ez a korszaka, ez a tizenkettő-tizenhárom-tizennégy éves kor? Még minden – szinte minden nyitott: a jövő egy nagy talány, és egy nagy párafelhő, vagy súlyos köd, mely falként elénk tornyosul, és nekünk bele kell hatolnunk, anélkül, hogy bármit is tudnánk arról, hogy mi vár ránk. Persze ez a Ti esetetekben látszólag nem így van. Aki hatosztályos gimnáziumba jár, az nem fog 14 évesen ballagni, már 12 évesen megismeri azokat, akikkel 18 éves koráig egy osztályba jár. Ez egy más helyzet – gondolhatnánk, de ez csak részben van így: a kérdés ott bújik meg minden olyan pillanat mögött, amikor az unos-untig ismert dolgok ismétlődnek, vagy amikor valami új és váratlan kopog az ajtón: a kérdés pedig az, hogy milyen stratégiát válasszunk, milyen módszert válasszunk az élethez, milyen magatartás legyen az irányadó, mit tegyünk, hogyan éljünk?
Pár napja kaptunk néhány botsáskát ajándékba. Mi nem voltunk nagyon tájékozottak eddig a botsáskák terén. Mintha döglöttek lennének, olyan benyomást keltenek. Nappal alig lehet megkülönböztetni őket egy száraz ágtól. Teljesen inaktívak, mozdulatlanok, és este, amikor mi elmegyünk lefeküdni, ők akkor aktívak. Másnap reggel látszik, hogy ettek a málnalevélből, és hogy más helyen vannak, mint ahogy előző nap láttuk őket. Őszintén szólva, én egy kicsit látványosabb dologra számítottam velük kapcsolatban, de aztán elgondolkodtam ezen, ezen az elképesztő passzivitáson, ezen a észrevétlenségen. Ez egy nagyon átgondolt döntés eredménye: valahogy úgy foglalhatnánk össze a botsáskák filozófiáját, hogy élj észrevétlenül. Olvadj bele a környezetedbe annyira, amennyire az csak lehetséges.
A botsáskák nem sokat lendítenek a világ folyásán. Talán végignézik mások tragédiáját, élet-halál harcát, de ez alatt rezzenéstelenül továbbra is faágnak álcázzák magukat. Nem hagyják, hogy a körülöttük zajló események kimozdítsák őket, úgy tesznek, mintha ott se lennének, mintha nem is léteznének. Az eltűnés művészei, és ugyanakkor a legerkölcstelenebb életfelfogást vallják, ne engedd, hogy bármi is hasson rád, történjen bármi körülötted, te csak teljes közönnyel és tökéletes álcával maradj észrevétlen, mintha ott se lennél, mert így túlélheted.
A túlélés művészei – vannak ilyenek. Vannak nagy túlélők, és ezeknek a nagy túlélőknek többnyire ez szokott a felfogásmódjuk lenni: nem belebonyolódni, maradj távol, ne ártsd bele magad.
Néhány évtizeddel Jézus előtt Hillél rabbi ezt mondta valakinek, aki vallása, hite lényegéről faggatta: „Ne tedd azt, amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek.”

Ez a mondat – ez a nagy összegzés, aranyszabály úgy is kifejezhető, hogy csak ne árts! Ne tegyél olyat, ami árthat másoknak!
Nekem úgy tűnik, hogy a botsáskák Hillél rabbi tanítványai: Ők senkinek sem ártanak, se légynek, se szúnyognak, se másnak, Ők aztán nem teszik azt a másikkal, amit nem szeretnének, hogy velük tegyenek.
Tökéletesen megfelelnek ennek az erkölcsi eszménynek.
De nekem az az érzésem, hogy nagy tévedésben vannak azok, akik elhiszik, hogy elég nem tenni, hogy elég nem ártani, hogy a lényeg az, hogy NE tegyem azt, amit nem szeretném, hogy velem tegyenek.
Miért? Fennmaradt Jézusnak egy mondata, mely formailag nagyon hasonlít a csak pár évtizeddel korábban élt előd, Hillél rabbi mondatához. Tedd azt, amit szeretnél, hogy felebarátod veled tegyen. De van egy aprócska különbség. Az előjel – ez nem tiltás, hanem felszólítás, hívás.
Jézus cselekvésre szólít. Kimozdít rejtekhelyünkről, a vackunkból, az íróasztalunk mellől. Azt akarja, hogy induljunk el a másik ember felé, felebarátunk felé, hogy találkozzunk, és szerezzünk örömet neki. Gondolkodtunk már azon, hogy mit is jelent ez: tedd azt, amit szeretnél, hogy veled tegyenek: pontosan ezt, hogy szerezzünk örömet neki.
Egyszerű feladat örömet szerezni valakinek? Gondolom próbáltuk már: volt hogy sikerült, szerencsénk volt, és volt hogy nem – rosszul sült el. Miért? Mert ahhoz, hogy örömet szerezzünk valakinek, ismernünk kell, jól ismernünk, bele kell élnünk magunkat a helyzetébe, tudnunk kell, hogy mi okoz neki örömet és mi nem, ismernünk kell, hogy mi érdekli, hogy miért lelkesedik, mi untatja, mi hozza zavarba és mi kelt benne ellenséges érzéseket.
S. V. Lewis, a Narnia – mesék írója mondta: Megközelítettem azt a forrást, ahonnan gyerekkorom óta a boldogság nyilait lőtték ki rám… Eleinte leghalványabb jelét sem találtam annak, hogy Isten és az Öröm közt bármilyen kapcsolat létezett, vagy létezhet. Sőt, inkább ennek ellenkezőjére gondoltam. És akkor történt a meglepetés – ezt így fejezte ki: az öröm által meglepve. Könyvet is írt erről, melyben leírja megtérését, melyet így foglal össze, ezzel az összegzéssel: öröm által meglepve.
Mert Isten tud nekünk örömet szerezni, ő – aki Jézuson keresztül – elmondja nekünk az aranyszabályt, hiszen ez a törvény és ez a próféták.
A gyönyörű konfirmációi virágdíszítés mellé odatettem egy aprócska kis vázába néhány szál virágot, kis pici, lila virágokat növeszt – mi is ez? Levendula.
Ez a növény az aranyszabály egyik lenyűgöző példája. Van néhány növény, mely arra szakosodott, hogy minket embereket késztessen arra, hogy elterjesszük, szaporítsuk, és ehhez azt adja, amire nekünk szükségünk van, ami örömet szerez nekünk. Ráadásul nem véletlenül ilyen – reánk szakosodott növényt, a búzát használja jézus példaként arra, hogy saját életének és halálának értelmét és célját megvilágítsa: Ha a búzaszem nem esik a földbe és nem hal el egymaga marad, de ha elhal, sokszoros termést hoz. Az egyéni élet az megszűnik, a búza nem kapaszkodik görcsösen az egyéni létbe, nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy az egyén, az adott egyed mindent túléljen, mint a botsáska, a közösségi érdeknek, a faj fennmaradásának az egyén feláldozza magát.
Ilyen szempontból a búza a legsikeresebb növény, mely elérte, hogy hatalmas területeken őt és csakis őt termesztjük.
A levendula ugyanezt teszi, ő is elérte, hogy nagy területeken csak őt ültetik, annyi a különbség, hogy nem a magját adja, hanem a vérét – bár ez némi képzavar, hiszen az nincs neki, de illóolaja igen. És ez az illat annyira közkedvelté tette a világunkban, hogy hatalmas, kiterjedt területeken termesztik, mert a levendulának sikerült azt produkálnia, amit mi szeretünk, ami nekünk örömet szerez.

Persze nem ő az egyetlen, de kétségtelenül az egyik legrégebbi időktől használt illat. Már az egyiptomiak, és a föníciaiak is parfümként használták. A rómaiak a levendulaolajat fürdésre, főzésre és a levegő illatosítására használták, és valószínűleg ők adták a latin eredetű nevet (lavare – mosni), amelyből a mai név ered. A növény nyugtató, frissítő tulajdonsága, erős illata, rovarűző hatása közismert.
Lukács evangéliuma szerint: “ Mária vett egy font valódi nárduszból készült, drága olajat, megkente vele Jézus lábát és megtörölte a hajával, a ház betelt az olaj illatával”. Ez az olaj levendulával volt illatosítva.

Most adok nektek egy – egy levendula virágot. Így akarom emlékezetessé tenni a konfirmációt, azért is levendulát, mert éppen most van virágzása teljében. Most a legszebb, majd a sziklakertben is csodáljátok meg.
És emlékeztessen benneteket Jézusnak a legfontosabb mondatása:
“Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük. Ez a törvény és a próféták.” Máté 7,12