2013. 05. 20. – Pünkösd Ünnepe 2. nap (Réz-Nagy Zoltán)

Dátum: 
2013. 05. 20.
Igehirdető neve: 
Réz-Nagy Zoltán
Ige helye: 
Mt 16,13-20
Alapige: 

Amikor pedig Jézus Cézárea Filippi környékére ment, megkérdezte tanítványait: Az Emberfiát kinek tartják az emberek?
14
Ők pedig azt felelték: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, megint mások Jeremiásnak vagy valamelyik prófétának.
15
És ti kinek tartotok engem? – kérdezte őket.
16
Simon Péter pedig így válaszolt: Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.
17
Jézus pedig azt mondta neki: Boldog vagy, Simon, Jóna fia, mert ezt nem test és vér jelentette ki neked, hanem az én mennyei Atyám.
18
De én is mondom neked, hogy te Péter vagy, és én ezen a kősziklán építem fel az egyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.
19
És neked adom a mennyek országának kulcsait: amit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lesz, és amit feloldasz a földön, oldva lesz a mennyekben is.

Prédikáció: 

Pünkösd ünnepe van, és a Lélek hív most minket, hogy közelebbi, átélhetőbb, minket megérintő egy nagyobb egységbe kapcsoló élményeket gyűjtsünk.
Marburgi kollokvium – akik konfirmáltak, azoknak illik tudni, hogy mi volt ez az esemény. Ulrich Zwingli és Martin Luther találkozása és hitvitája, ahol az volt a tét, hogy vajon képes lesz-e a két reformáció – a wittenbergi és a zürichi arra, hogy egyesüljön. A vitának vannak pünkösdi vonatkozásai.
Zwingli ugyanis azt mondta, hogy „Legyünk tisztában vele hogy Istennek, aki Lélek, nincs szüksége kenyérre, hogy kegyelmét közölje velünk. Mint lélek hat a lélekre, a Biblia igéin keresztül, a hit lelki csatornáján át, mely minket Istennel összeköt.”
Ez a gondolatmenet egyébként kísértetiesen hasonlít Jézus samáriai asszonynak mondott válaszára „Eljön az idő, amikor nem a Garizimen és nem is a Sionon, Jeruzsálemben imádják az Istent, hanem lélekben és igazságban.
Az a lényegi kérdés, hogy hol húzzuk meg a határt lelki és testi között. Hol mondjuk azt, hogy ez még testi és a test szerintinek kell benne érvényesülnie, és hol kell azt mondanunk, hogy ebben már a lélek szerint kell eljárni, és aszerint dönteni.
Zwingli felvetésére egyébként Luther azt válaszolta, hogy Zwingli ezzel kimondaná a halálos ítéletet a kereszténység két szentsége a keresztség és az úrvacsora felett, ugyanis ha így lenne, akkor hagyjuk el a keresztséget, mert Isten keresztvíz nélkül is meg tudja áldani a kisdedeket. és hagyjuk el az úrvacsorát, mert ostya és bor nélkül is bűnbocsátó, megszentelő áldásban részesítheti a hívő embert?
Aki a lélekre hivatkozva viszonylagossá akar tenni minden liturgikus cselekményt, testiséggel kapcsolatos gyakorlatot az éppen a lélek ellen van, hiszen a tökéletes lelkiséget akaró van a legnagyobb, testiségbe való visszazuhanásnak kitéve.
A Ikarosz története erről szól: van egy optimális arány, egy még tartható magasság, de aki az fölé akar emelkedni, az megjárja, annak szárnyait a tűző nap megolvasztja és lezuhan.
Akkor miért is mondta a samáriai asszonynak Jézus, hogy eljön az idő, amikor nem is a Garizim-hegyen, és nem is Jeruzsálemben imádják a hívők Istent, hanem lélekben és igazságban?
Azért, mert Akkor és ott, abban a korban épp az ellenkező végletbe esett a vallásosság. Két népcsoport engesztelhetetlenül elutasította a másik vallásgyakorlatát, azt minden tolerancia nélkül kezelte, saját hitének paródiájaként tekintett rá. Ilyen helyzetben igenis arra a kijózanító perspektívára van szükség, hogy egyik kultusz sem abszolút, hogy történelmileg behatárolt mindkettőnek a szerepe és működése.
Miért a lefelé szálló fehér galamb a Szentlélek szimbóluma? Mert a Lélek keresi a lehetőséget, hogy az anyagi, a testi és profán világban, az elkülönülés világában a kapcsolatokat, az egymáshoz kapcsolódás a közösség és az egység lehetőségét megvalósíthassa.
Mert a mi profán, szentségtelen világunk, melyből időnként elmenekülünk a templomba, az elkülönülés világa. Ebben a világban mindenki önmaga, mindenki pontosan tudja a saját határait, és nem történhet meg, hogy összetévesszük magunkat egy másikkal.
De ez az elkülönülés ugyanakkor önmagunk börtönébe zárna minket, ha nem lenne lehetőség arra, hogy átkukucskáljunk egy másik ember világába, és nem csuán egyébe, hanem sok-sok emberébe, de ennek is megvannak a határai, mert 70 embernél többet nem nagyon tudunk számon tartani. És 100-120 embernél nagyobb közösségben nem tudjuk magunkat otthon érezni.
De a lélek arra buzdít bennünket, hogy nyissunk, mint a naosz, a tabernákulum, a frígyszekrény ajtaját. Nyissuk ki magunkat, hiszen a lélek arra hív minket, hogy lássunk át egymás világába, hogy kommunikáljunk és kapcsolatokat, hálózatokat építsünk ki: és valljuk be, micsoda lehetőséget kapunk azzal, hogy legyőzve a teret, hálózatokon keresztül kapcsolatba kerülhetünk tőlünk térben távoli emberekkel…
A kereszténység által sokra értékelt emberi tulajdonságok azok, melyek az elkülönülésből való kilépést, a nyitást, a másik helyzetébe való belehelyezkedést jelentik. A szeretet ezeket a tulajdonságokat, magatartásformákat egyesíti.
A Szentlélek madara lefelé száll, az égből, a mennyből a föld felé, hogy kapcsolatot teremtsen menny és föld között.
A Máté Evangéliumából való alapigénk hasonlót mond el. Jézus saját személyére vonatkozó kérdésére Péter, a tanítványok rangidős vezetője a messiási hitvallással felel, majd Jézus arról beszél az apostoloknak, hogy menny és föld kapcsolata lehetséges, ők tudják a módját annak, hogy ezt a kapcsolatot létrehozhassák. Ők tudják azt, hogyan lehet az elkülönülésből a kapcsolatok világába átjutni, hogy lehet a földet az éggel összekapcsolni, hiszen látták tőle azokat a magatartásformákat, a szeretetnek és megbocsátásnak az eredményességét, hatékonyságát, és átélhették, hogy közösségbe kerültek Istennel, mint Atyával – Jézuson, a Fiún keresztül.
Ezért lehet az, hogy kapcsolatot teremthetnek – azaz megköthetnek – és ha ezt nem teszik, akkor eloldozva hagynak – úgy kell ezt elképzelni, mint két kötél végét, vagy két vezetéket. Rajtam a sor, hogy összekössem, hogy kapcsolatba hozzak, hogy egymásra utaljak másokat. A Szeretetnek ebbe a mindent betölteni akaró világába lehet bekapcsolnunk másokat, ahogy minket is belevont, bekapcsolt, helyzetbe hozott valaki.
És ennek a sornak a legelején Jézus áll, aki a helyzetbe hozás, kapcsolatépítés – a levegőbe lógó kötélvégek nagy összekötője volt, aki a Lélek leszálló galambját magán hagyta nyugodni, megmutatva ezzel a kezdőpontot, hogy ég és föld, menny és föld ettől a pillanattól kezdve, hogy a Lélek rajta megtelepedett, elkezdődött valamennyiünk számára a kapcsolatba lépés Isten örök világával, mely itt volt mindig körülöttünk, csak eddig nem tudtunk róla, de most már nem a sötétségben, a mit sem tudók elkülönülésében járunk, hanem a világosságban, olyan emberekként, akik tudják, hogy hová tartoznak és hová tartanak. Ámen

oldal tetejére