2012. 05. 27. – Pünkösd ünnepe (Réz-Nagy Zoltán)

Dátum:
2012. 05. 27.
Igehirdető neve:
Réz-Nagy Zoltán
Ige helye:

Ap. Csel. 2,1-8

Alapige:

1Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, 2hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. 3Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. 4Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. 5Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a föld minden nemzete között éltek. 6Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni. 7Megdöbbentek, és csodálkozva mondták: “Íme, akik beszélnek, nem valamennyien Galileából valók-e? 8Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén:

Prédikáció:

Pünkösd Ünnepe

A láng, a tűz pünkösd egyik jelképe. Ilyenkor pirosba öltöztetjük az oltárt és a szószéket, hogy emlékeztessen minket a tűzre, pünkösd tüzére.
Én szeretem nézni a tüzet: ahogy mozognak a lángnyelvek, állandóságot is mutat, ha mindig ugyanott gyújtjuk meg, mint egy házi tűzhelyet, kályhát, vagy kandallót, de változást is, egy pillanatra sem marad ugyanolyan.
A tűz maga a folyamatos változás. Hérakleitosz, a görög bölcs azt mondta: a tűz ellenértéke a minden, a mindené pedig a tűz, miként a pénznek a vagyon és a vagyonnak a pénz.
Tehát a tűz és a minden felcserélhető kifejezések. A tűz a mindenség szinonimája. Ő volt az első olyan gondolkodó, aki a változásra felhívta a figyelmet: mondván, hogy minden folyik, és nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba.
„mindig volt, van és lesz: örökké élő tűz, fellobban mértékre és elalszik mértékre.”
A lélek ugyancsak tűzből épül fel szerinte, és a halál pedig nem más, mint a „nedvességbe” való beleolvadás. A „működőképes” lélek száraz, azaz tüzes: „A száraz lélek a legbölcsebb és a legkiválóbb.” Az értelem a léleknek az a képessége, kapcsolódni tud a kozmikus tűzhöz és rendelkezik annak hatalmával.
A pünkösdi történet is hasonlót mond a képek nyelvén. Egy lángnyelvből válik külön az a sok lángnyelv, mely az apostolokon aztán megállapodik: olyan plasztikus ez a leírás, hogy szinte látjuk magunk előtt a folyamatot: mintha egy előadás prezentációja lenne ez a kép. Az a célja, hogy lássuk világosan: csak egy tűz van, és abból az egyetemes tűzből részesedünk valamennyien.
Jézus is azt mondta: „Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, hogy már lángolna.” /Lk 12,49
A Bibliában van egy mondat, mely Istent tűzhöz hasonlítja. Éppen a tízparancsolat megismétlésénél olvashatjuk, ahol a ne legyen más istened, és ne csinál magadnak bálványt – parancsolatról van szó. Ott találjuk, hogy Isten emésztő tűz, aki féltőn szeret. /5 Móz 4,24/ A Zsidókhoz Írt levél hivatkozik is erre a szakaszra és idézi is.
A pünkösdi történetben Istennek ez a jelképe kerül előtérbe, vagy követel magának nagyobb teret: Így akar bennünk működni, nagyobb teret kapni;Tűz bennünk!
Amikor először találkoztam azzal, hogy a zsidó peszach ünnep legfontosabb napján, a széder este során ízekkel fejeznek ki elvont teológiai tartalmakat, olyannyira, hogy az gyerekek számára is érthetővé válik; elámultam, és azt mondtam, hogy ez az: ebben az ötletességben, játékosságban, és ínyenckedésben lehet tetten érni Isten lelki vezetését. Ez teljesen más közelítése volt mindannak amit azelőtt teológia műveléseként ismertem. Fel is szabadított. Új utakra, kísérletezésekre sarkallt. A legújabb felfedezésem:
Ha a tűz bennünk való átélése a cél, azt egy tüzes ízzel kell megpróbálni.
Pénteken fiaim iskolájában azt a felkérést kaptam, hogy pár szóban beszéljek pünkösdről. A beszéd az csak beszéd, gyerekeknek biztos, mondtam magamban, ezért – mondom magamban – ki kell mellé találnom valamit.
És ahogy azon gondolkodtam, hogy lehetne a Lélek tüzét, annak bennünk való térnyerését játékosan, esetleg valamilyen ízzel közelebb hozni a gyerekekhez, akkor eszembe jutott az erős paprika.
Úgyhogy aznap délelőtt felállítottam az iskolaudvaron egy kisasztalt, leterítettem egy piros szövettel, egy tálkában kitettem erős paprika szószt, hozzá ropit, majd beszéltem a pünkösdről, és pünkösd tüzéről, Isten tüzéről, majd a végén felkínáltam, hogy aki akar, mártson a tüzes paprika-mártásból.
Akinek van gyereke, az tudja, hogy milyen problémás a legtöbb gyereknek a viszonya a csípős ízhez. A kisasztal körüli tumultus láttán az volt az érzésem, hogy nem nyúltam nagyon mellé: és a lélek tüzére nagy igény van.
Amikor már hazafelé jöttem, akkor pedig az volt a gondolatom, hogy ezzel ezer évvel előbb is lehetett volna próbálkozni.
Gyulai Ferenc botanikus állítása szerint előfordult már, hogy honfoglalás-kori magyar sírban paprika magot találtak.
Ha ez igaz, akkor ez azt jelenti, hogy a magyarságnak a paprikával való szoros kapcsolata nem az újkorban, Amerika felfedezése után kezdődött.
Eljátszottam a gondolattal, hogy az államalapítás, majd a keresztyénség felvétele 1100 után már elterjeszthettük volna a paprika élvezetét, mint pünkösdi ünnepi ínyencséget.
Lelki szemeim előtt látom, ahogy Aquinói Tamás A Sorbonne Egyetemen értekezést tart diákjainak a paprikáról, mely képes fogyasztójában a pünkösdi lángot feléleszteni, és a tüzes íz kapcsolatba hozza a hívőt a Szentlélek tüzével.
Amikor első alkalommal voltam Németországban diakóniai gyakorlaton, és a német ápolók megtudták, hogy Magyarországról jöttem, az első három dolog között, amit felsoroltak, mindig vagy első, vagy másodikként szerepelt a paprika.
Mi magyarok a paprikával elválaszthatatlan párost alkotunk, és ha jobban mernénk hagyatkozni rá, akkor még több pünkösdöt tudna hozni az életünkbe.
Gyerekként én sem rajongtam a csípős ízért, és Békéscsabán felnőve elkerülhetetlen volt, hogy az ember időnként ne fusson bele nagyon csípős kolbászokba. A szüleim maguk is csináltak házikolbászt a szélesebb család más tagjaival közösen, és készült kevésbé erős és erős változatban. És amikor az erős került az asztalra, és én méltatlankodtam, akkor édesanyám azzal a történettel válaszolt, mely szerint a békéscsabai kolerajárvány idején volt egy ismerős család, akik rendszeresen nagyon erős kolbászokat csináltak, és a járvány által súlyosan érintett városrészben ők maradtak meg egyedül, abból a családból senkit sem ragadott el a kolera.
A történet, mely lehet, hogy legenda, /a paprika hatóanyagának, a kapszaicinnak tényleg van fertőtlenítő hatása is/ de tényleg segített akkor nekem abban, hogy nagyobb kedvvel egyem az erős kolbászt, és próbáljam megszeretni.
Pünkösd van, a szentlélek kitöltésének ünnepe
De túl a oltárterítő színén, a piros virágokon és a tűz lángjain, ott van a lényeg, abban, ami végső soron megfoghatatlan, láthatatlan. Hiszen bármennyire is próbálkozunk, azért a lélek láthatatlan marad.
A természeti elemek, ízek és egyebek csak segítenek nekünk abban, hogy elképzeljük, de a lényeg egy bennünk lezajló történés marad. És leginkább abból tudjuk, hogy a Szentlélek munkálkodik, hogy cselekvő módon ott van az életünkben, hogy belátásra segít:
„Bocsáss meg nekünk, ó Uram, mi magunk valljuk magunkat a közönséges ember típusának,
A férfiak és nők típusának, akik bezárjuk az ajtót és ülünk a tűzhely mellett,
Akik félünk Isten kegyelmétől, Isten éjszakájának magányosságától, a megkövetelt lemondástól, a ránk mért ínségtől;
Akik nem félünk annyira az emberek igazságtalanságától, mint Isten igazságától;
Akik a kéztől az ablakon, a tűztől a nádtetőn, az ököltől a kocsmában és a csatornába taszítástól nem félünk úgy, mint Isten szerelmétől.”
T. s Eliot angol költő szavait idéztem, aki különös ellentmondásra világít rá: hogy az ember választhatná az Istenhez térést, az önként vállalt lemondást és ínséget, de ehelyett inkább választja a tolvajokat, az erőszakoskodókat, a megaláztatást és az elemi katasztrófákat, ami még inkább ínséget hoz, csak ne kelljen kimozdulnia mindabból, amit megszokott, és amihez görcsösen ragaszkodik.
T. S. Eliot versében használt kép: hogy az emberek magukra zárják az ajtóikat, éppen a pünkösd ellentéte. A pünkösd ugyanis azoknak a tapasztalata volt, akik kimozdultak, akik keresték a találkozást.
És azok átélték, hogy a Szentlélek általuk akar megnyilvánulni. és nemcsak a feltűnő lelki jelenségekben, nyilvánulhat meg, mint a nyelveken szólás és az imádság általi gyógyítás, hanem a gondoskodás és a szervezés csendes odaadásában is. Eduard Schweizer svájci teológus írja a Szentlélekről szóló könyvében: „Ha a nyelveken szóló és az imádsággal gyógyító új életet ajándékoz a gyülekezetnek, az csak addig jó, amíg tudja, hogy Isten előtt más ajándékok sem kevésbé nagyok és kevésbé lelkiek. például annak az anyának, aki teljesen észrevétlenül hordozza el alkoholista férjét és idegtépő gyerekeit, vagy azé a férfié, aki anélkül, hogy hitét kifelé mutogatná, nehéz szolgálatot végez egy felelősségteljes világi állásban. Tehát a Lélek minden konformizmusnak ellenzője, akár világi, akár lelkinek álcázott az, de ellenzője a Lélek pusztán dinamikus értelmezésének is, mely azt eredményezi, hogy a lelki ember olyan fontosnak tartja magát, hogy a rend és az intézményesség lehetetlenné válik.”
A pünkösdi történetekben – hiszen nemcsak a lélek kitöltéséről szóló történet pünkösdi, hanem az is, amely éppen előző vasárnap volt alapigénk, hogy az apostolok saját szolgálatuk mellett a Szentléleknek éppen olyan fontos megnyilvánulásaként ismerik el azt, amikor valaki segít a felszolgálásban az asztaloknál a gyülekezeti közös étkezéseken, rendezvényeken, és a rászorulóknak való ételosztásban.
Hiszen bármilyen lelki ajándékról beszéljünk is, az Jézusra mutat, ha az valóban a Szentlélek műve. Persze ezt a Jézusra mutatást csak az ismerheti fel, aki ismeri az evangéliumokat.
Jézus tanítványaira lehelt és azt mondta, vegyetek Szentlelket: Az elfogadás képessége kell pünkösdhöz, a képesség, hogy elfogadjuk az ajándékot, nem méltatlankodunk hogy miért éppen ez az, amit kapunk, hanem hálás szívvel vesszük, amit ad nekünk. Ámen