2012. 04. 22. – Misericordia Domini vasárnapja (Réz-Nagy Zoltán)

Dátum: 
2012. 04. 22.
Igehirdető neve: 
Réz-Nagy Zoltán
Ige helye: 
/Ez 34,1-16
Alapige: 

Így szólt hozzám az ÚR igéje: Emberfia! Prófétálj Izráel pásztorairól! Prófétálj, és mondd meg a pásztoroknak: Így szól az én Uram, az ÚR: Jaj Izráel pásztorainak, akik magukat legeltették! Hát nem a nyájat kell legeltetniük a pásztoroknak? A tejet megittátok, a gyapjúval ruházkodtatok, a kövéret levágtátok, de a nyájat nem legeltettétek! A gyengét nem erősítettétek, a beteget nem gyógyítottátok, a sérültet nem kötöztétek be, az eltévedtet nem tereltétek vissza, és az elveszettet nem kerestétek meg, hanem erőszakosan és kegyetlenül uralkodtatok rajtuk. Szétszóródtak, mint akiknek nincs pásztoruk, mindenféle mezei vad eledelévé lettek, úgy szétszóródtak. Tévelygett nyájam minden hegyen és minden magas halmon; szétszóródott nyájam az egész föld színén, és nincs aki utána járjon, nincs aki megkeresse. Ezért ti, pásztorok, halljátok meg az ÚR igéjét: Életemre mondom – így szól az én URam, az ÚR -: Mivel prédává lett a nyájam, és mindenféle mezei vad eledelévé lett a nyájam, mint amelynek nincs pásztora, pásztoraim nem jártak nyájam után, hanem önmagukat legeltették a pásztorok, nem a nyájamat legeltették, ezért, ti pásztorok, halljátok meg az ÚR igéjét! Így szól az én URam, az ÚR: Én most a pásztorok ellen fordulok, és számon kérem tőlük a nyájamat. Véget vetek annak, hogy ők legeltessék a nyájat, magukat sem fogják többé legeltetni a pásztorok. Kiragadom szájukból juhaimat, és nem esznek belőlük többé. Mert így szól az én Uram, az ÚR: Majd én magam keresem meg juhaimat, és én viselem gondjukat. Ahogyan a pásztor gondját viseli a nyájnak, amikor ott áll juhai között, amelyek szét voltak szóródva, úgy viselem gondját juhaimnak.

Prédikáció: 

„A világtörténelem első olyan korszakát éljük, amikor a fiataloké a gyakorlati hatalom.” Don Tapscott kanadai társadalomtudós nyilatkozta ezt, és nem a levegőbe beszélt. Átalakulóban van a világon a vezetés és irányítás sokáig megkérdőjelezhetetlen modellje. A hűtlen pásztorokra kimondott kemény prófétai szó után Ezékiel felveti a lehetőséget, hogy Isten veszi át a pásztorolását a nyájnak. Ez meglepő. Mert nem azt mondja, hogy küldök majd jobb pásztorokat a régi, megbukott pásztorok helyett, hanem azt, hogy nem lesz pásztor, nem lesz vezető, hanem egyedül Ő – Isten az Úr fog pásztorkodni. Ezt a próféciát aztán az egyház összekapcsolta jézusnak magáról, mint jó pásztorról szóló kijelentésével, és aztán egyenlőségjelet húzhattak az Úr pásztorkodása és az egyház pásztorkodása között. Pedig ez a prófécia mást akar nekünk mondani.

Jaj a hűtlen pásztoroknak. Nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy elképzeljük, mit is jelentett az akkori vezetők kormányzási gyakorlata: mit értett a próféta azon, hogy hagyták a vadak prédájául esni a nyájat és nem hajtották ki őket a legelőre.
Nyomorgó, éhező, kiszolgáltatott emberek jelennek meg előttünk.

Az Ezeregyéjszakában van egy történet, mely szerint az egyiptomi kalifa elé visznek egy szegény halászt, akinek elégtételt kellene szolgáltatni bizonyos őt ért sérelmekért. a kalifa, aki élet és halál ura volt, és semmilyen szabály nem kötötte őt, így szólt: – Azon leszek, hogy megkapja jussát. Ha Isten az én kezem által nyomorúságot ad neki, az lesz a része, ha pedig szerencsét hoz neki általam, az lesz a része! – Aztán fogott egy papírt, felvágta kis darabokra, és így szólt szolgájához: – Írj rá saját kezűleg különböző összegeket, egy dínártól ezer dínárig, és tisztségeket: helytartóságot, emírséget a legalacsonyabbtól fel egészen a kalifaságig, továbbá húszféle büntetést a legenyhébbtől a halálbüntetésig. Aztán hozd ide a halászt és parancsolom, hogy húzzon papírt ezek közül, miközben csak te meg én tudjuk, mi áll rajtuk. Bármi lesz rajta, megadom neki, még ha kalifaság lenne is, lemondanék róla és átadnám neki, s nem irigyelném el tőle. viszont ha akasztás, megcsonkítás, pusztulás áll rajta, azt is megkapja… Mikor a halászt a kalifa elé citálták, a kalifa így szólt hozzá: – Lépj ide és vegyél egyet ezek közül a papírok közül! – A halász odalépett, kivett egy papírt és odaadta a kalifának. A szolga felolvasta: Ó, emír, az jött ki rajta, hogy a halász száz botütést kap! – A kalifa megparancsolta, hogy botozzák meg. Parancsát teljesítették, száz botütést mértek rá. Amikor felkelt a halász így kiáltott: – Isten átka legyen ezen a játékon! – Ekkor a szolga így szólt! – Ó, emír, ez a szerencsétlen eljött a folyóhoz és térjen haza szomjúhozva?! Hadd vehessen még egy papírt, talán kijön neki valami, amivel hazatérve segíthet magán szegénységében! – A kalifa így szólt: – Ha húz egy papírt, és halál jön ki rajta, én biz megöletem, és te leszel az oka! – A szolga így szólt: – Ha meg kell halnia, akkor nyugta lenne. – Majd húzattak a halásszal egy újabb papírt. Ezen az állt, hogy nem kap semmit. A szolga újra kérlelte a kalifát: – Hadd húzzon egy harmadikat, talán azon kijön a mindennapi kenyere! – Húzzon hát még egyet, de aztán nincs tovább! – Válaszolta a kalifa. A harmadik papíron az állt, hogy a halász egy dínárt kap. A szolga így szólt a halászhoz: – Szerencsét reméltem Neked, de Isten nem akart mást, csupán ezt az egy dínárt. – eddig a történet.
Hogy mit akart valójában Isten? Biztos, hogy nem azt, amit a történet kalifája csinált, aki a pásztori szolgálatot úgy értette, hogy a hozzá igazságért folyamodó nyomorulton egy sorsjeggyel segítsen, még akkor sem, ha ebben a szerencsejátékban a saját székét is kockára teszi.
Bizonyos helyzetekben úgy érzem magam, mintha egy nagy szerencsejáték részese lennék. Kezünkben egy szelvény, elvileg van esélyünk, de ez a csekély esély igazán arra jó, hogy elhallgattassák vele az elégedetlenkedő hangokat.
És ha nem vigyázunk, akkor egy idő után elhisszük, hogy mindegy is, ki ül a pásztori, a vezetői székben, mert úgyis mindent a szerencse dönt el.
Régi beidegződés ez, és ennek köszönhetően azt hitték, hogy mivel a jövő a szerencse, vagy a végzet dolga, ezért fontos a jóslás, az orákulum, mely azzal az illúzióval kecsegtetett, hogy beleláthatunk a jövőbe. Az ókori világ legnagyobb tekintélyű intézményei a jósdák voltak. Ez a pogány szemlélet még a Bibliát is eltorzította, amikor a próféciákat úgy tekintette, mint jóslatokat.
De a prófécia nem jóslat, és a jósok tevékenysége tilos volt a bibliai időkben. A jós azt mondja, ez és ez fog történni, a próféta pedig azt: Isten cselekedni akar közöttünk, és rajtunk múlik, hogy engedjük-e.
Amikor Jézus azt mondta, hogy Isten Országa közöttetek van, akkor arra utalt, hogy a prófécia, az Ige teret akar magának közöttünk, hogy az Ige révén Isten cselekedhessen közöttünk és az Ő cselekvése által megvalósuljon közöttünk az Isten Országa.
Az előbb már idézett Don Tapscott mondja: a jövőt nem megjósolni kell, hanem megvalósítani.
A jövő pedig kopogtat az ajtónkon, amikor azt látjuk hogy a tizenéves gyerekek többet tudnak a társadalom legnagyobb innovációjáról, mint a felnőttek, hogy több ezer ember vesz részt egy digitális brainstorming-on, és az ott felmerülő ötleteket informatikai cégek felhasználják. Ma bemegy egy friss diplomás az első munkahelyére, ahol a hagyományos főnök rögtön beavatja a vállalati hierarchiába, amire a szinte még gyerek munkavállaló kicsit meglepődik, mert egészen addig övé volt a hatalom: Ő állította be a szülei videóját, konverterét, számítógépét, és most olyan mondja meg neki, hogy mi t kell tenni, aki egyiket sem tudja rendesen használni?
Amikor nemrég a közösségi oldalakon keresztül szerveződött meg egyik-másik Észak-afrikai, arabok lakta országban a forradalom, akkor fel kellett, hogy tegyük magunkban a kérdést, hogy mi lesz a következő lépés?
Ezékiel próféciájának – ha címet kellene adni – akkor én ezt választanám: Pásztortalanítás. És most, túl az évezred első évtizedén Ezékiel próféciája a pásztortalanításról, új jelentést nyer.
Egy másik bibliai részletet érdemes még felidéznünk Ezékiel mellé.
A 66. zsoltárban találjuk ezt a mondatot: „Embert ültettél a nyakunkra…” ez egy olyan erős bibliai mondat, hogy nemrég a Mikófalvára kitelepítettek sorsáról író Voloncs Gábor ezt a címet adta könyvének.
Ez a hűtlen és csak a maguk javával foglalkozó pásztorok ezékieli igéjének alulnézete. A nyakunkba ültetett ember.
Már egy négyéves gyereket is fárasztó hosszú távon nyakban vinni, hát még egy felnőttet.
A politikai elnyomás soha el nem feledhető tapasztalata, a nyakunkba ültetett ember.
Ezékiel nem kevesebbet prófétál, mint azt, hogy Isten leveszi rólunk a nyakunkba ültetett embereket.
Csak az a kérdés, hogyan valósulhat ez meg?
Nyilván nem úgy, ahogy a Jézus korabeli zsidóság gondolta: hogy menjünk neki a birodalomnak, menjünk fejjel a falnak.
Hogy Jézus miként gondolta azt, hogy lehet megszabadulni a nyakukba ültetett emberektől, elmondta a Hegyi Beszédben és más beszédeiben, ez lényegében nem különbözik attól, amit mostanában – éppen nem egyházi emberek – hanem társadalomtudósok fogalmaznak meg – egészen gyakorlatias módon, mai nyelven: nyitottság, együttműködés, becsületesség,az egymástól való kölcsönös függés felismerése, a gondolatok és ötletek szabad megosztása.
Ahogy Isten cselekedni akart Jézuson keresztül akkor és ott Pontius Pilatus idején Palesztinában, úgy itt és most is cselekedni akar. Ahhoz, hogy tényleg Isten, az Úr lehessen a pásztorunk, ehhez legfőképpen az kell, hogy azt lehetségesnek, vagyis megvalósíthatónak kell tartanunk.
Jézus is azért kezdte mindazt tanítani, amit a Hegyi Beszédben összegeztek, mert az volt a határozott meggyőződése, hogy az, amit hirdet, megoldást hoz, persze nem rögtön, csak némi idő elteltével, de előbb utóbb meg lesz az eredménye.
Mert nemcsak a jövőre, hanem az Isten országára is érvényes, hogy nem megjósolni kell,/- mint egyik másik huszadik századi újsütetű felekezet próbálja,/ hanem meg kell valósítani. Ámen

oldal tetejére