2012. 03. 31. – Virágvasárnap (Réz-Nagy Zoltán)

Dátum: 
2012. 03. 31.
Igehirdető neve: 
Réz-Nagy Zoltán
Ige helye: 
Zak 9,9-10
Alapige: 

Örvendj nagyon Sion leánya, ujjongj Jeruzsálem leánya! Királyod érkezik hozzád, aki igaz és diadalmas, alázatos és szamáron ül, szamárcsikó hátán. Kiírtja a harci kocsikat Efraimból és a lovat Jeruzsálemből, kivész a harci íj is, mert békét hirdet a népeknek.

Prédikáció: 

Napokban az egyik sétáltatás során megakadt a szemünk az Apolló Mozi sarkán kitett filmposzteren. Pontosabban a bálnákon: a gyerekeim is és természetesen én is érdeklődök a bálnák iránt. Volt is még néhány éve egy olyan bekeretezett kép kirakva a gyerekszobába, melyen együtt lehetett látni az összes bálnafajtát. A filmposztert nézegetve találgattuk, hogy vajon melyik faj lehet: talán grönlandi, vagy szürke bálna? A film magyar címe is meglepő: „mindenki szereti a bálnákat”. Nem tudom, hogy így van-e, de mi biztos, mondtam magamban. Mikor a könyvesboltban aztán láttam a közel ötszáz oldalas könyvet is, ugyanezzel a fedlappal, akkor rájöttem, hogy ez valószínűleg nem pusztán egy gyerekeknek szóló természetfilm.

Utánanéztem, és egy megtörtént eseten alapul a film, melyről Thomas Rose írt könyvet évekkel ezelőtt, a bálnák kiszabadítása címmel.

A történet röviden: 1988-ban Alaszkában a helyi tv-tudósító különös dologra figyel föl: az összefüggő jégtábla közepén, egy néhány méter átmérőjű lékben bálnaorr emelkedik az ég felé. Ugyan a bálnák elég gyakoriak arrafelé – a helyi inuit-eszkimó törzs mindig is vadászott rá -, de nem ebben az évszakban. A hirtelen támadt tél gyorsan hízó jégpáncélt növesztett a környéken, s a bálnacsalád nem vonult időban a melegebb vizek felé, így fogságba került. Az eszkimó törzs főnökei már tervezik az állatok levágását, de a tudósító tévériportja országos tömegmegmozdulást vált ki. Majd egy Greenpeace aktivista a tv segítségével eléri, hogy a kormányzat is odafigyeljen a bajba került bálnákra. Mozgósítják a Nemzeti Gárdát, az olajfúrótársaság tulajdonosa is kész minden eszközzel támogatni a mentést. Csakhogy a mentés körüli problémák gyarapodnak, a helyszínen pedig a helyiek kis csapata hősies küzdelmet folytat, hogy a lék a – 40 fokban ne fagyjon be. Úgy látszik azonban, hogy még ez is kevésnek bizonyul – az amerikaiak szovjet segítségre szorulnak, a segítségkérés azonban politikai érdekekbe ütközik, de egy 11 éves őslakos kisfiú különös szövetséget kovácsol a helybéliekből, az olajcégek embereiből, valamint az amerikai és szovjet hadseregek katonáiból, hogy ellentéteiket félretéve minél hamarabb kiszabadíthassák a bálnákat a jég fogságából. Az alaszkaiak őrült tempóban mérföld hosszan lékeket vágnak a jégmező egyik felén, s ugyanezen dolgozik egy szovjet jégtörő a másik oldalról, ám így is szinte lehetetlennek tűnik, hogy négy mérföld hosszú rést tudnak vágni. Ha csodával határos módon mégis sikert aratnak, a bálnák számára feltárul az út a nyílt tenger felé, ahol megkezdhetik 5000 mérföldes évi vándorlásukat.
Ez a pár szegény, kiszolgáltatott állat képes volt arra, hogy egymást ellenségnek tartó atomhatalmakat térdre kényszerítse, megbékélésről és együttműködésről tanúságot téve.

Ez a történet akkor bejárta a világ szabad felét. Nekünk pedig, akik még a keleti blokkban aludtuk csipkerózsika álmunkat, ma 2012-ben magyarázni kell, „tudják volt egy ilyen eset 1988-ban…” és ahogy olvasom sorra a témával foglalkozó cikkeket, egyre inkább fortyog bennem az indulat. Megint kiderül, hogy kimaradtunk valamiből. Volt egy történés, egy apró kis történés, pár szürkebálna sorsa – aprócska ügy, nem érdemel figyelmet, – ám mégis olyan esemény létrejöttéhez segítette hozzá a világot, hogy aki tudott és hallott róla, leesett az álla. Egy orosz katonai jégtörő hajó behatol az Egyesült Államok felségvizeire, hogy segítsen néhány állatot kiszabadítani a jég fogságából. Ez az esemény megelőlegezte a világban később bekövetkező, visszafordíthatatlan változásokat, egy-két éven belül véget ért a hidegháború. Hogy azok, akik hivatalosan egymás ellenségei voltak, a két szuperhatalom össze tudott fogni néhány bálna megmentéséért…
Fortyog bennem az indulat, hogy miért is nem értettük mi magyar teológusok 89-ben Nyugat-Berlinben a német teológusok Gorbacsov iránti lelkesedését. Lehet, hogy ők tudtak a bálnamentésről, és az is lehet, hogy éppen ez a kis közjáték változtatta meg a véleményüket az orosz vezetőről… Ki tudja. Mi kimaradtunk ebből a csodából, hozzánk már nem ért el ennek az eseménynek híre.

Ennek a történetnek az amerikai filmfeldolgozása a „Nagy Csoda” nevet kapta.

Csoda: mi is az? Amikor ámulatba esünk, mert megtörténik az elképzelhetetlen.

Csoda – az első virágvasárnap is csoda volt: Hogy nem szoktuk a virágvasárnapot, Jézus Jeruzsálembe való bevonulását csodának tartani? Hiszen ott CSAK az történt, hogy bevonult Jeruzsálembe… Elgondolkodtunk már azon, hogy a Jeruzsálemi vallási vezetés, és a római helytartó és apparátusa miért nem akadályozta meg ezt a demonstrációt? Pedig nyilvánvalóan megtehette volna. De nem tette, talán minden gondosan elő volt készítve a közbeavatkozáshoz, a Jézus melletti demonstráció szétveréséhez, csakhogy amikor a szamáron lovagoló Jézus feltűnt, a meglepetéstől mindenki kiesett a szerepéből. megtörtént az elképzelhetetlen: Jézus minden különösebb ellenállás nélkül bevonulhatott Jeruzsálembe.

Ez csoda volt, abban az értelemben, hogy valami váratlan és elképzelhetetlen történik.

Mi váltott ki meglepetést? A szamárháton való bevonulás. Miért?
Vannak az evangéliumi történetnek olyan eseményei, melyek egy-egy tablóképben megragadhatóak. Az egyház ezeket ki is aknázta. Festmények sokasága erre a bizonyság: Jászolbölcső, templomtisztítás, a megdicsőülés hegye, bevonulás Jeruzsálembe, utolsó vacsora, Gecsemáné kert, Krisztus töviskoronával, és végül a Kereszt. Mindegyik viszonylag torzítatlan formában hagyományozódott tovább, kivéve egyet. Krisztus szamárháton történt bevonulását. Miért a pálmáról nevezték el ezt a vasárnapot? Pontosan azt tették meg tájékozódási pontnak, mely Krisztus által elutasítást nyert. A Názáreti nem lobogtatott pálmaágat. De minden dísztelensége ellenére azért egyetlen egy jelet adott: ez a szamár. Ezt a vasárnapot nem a pálmáról kellene elnevezni, hanem a szamárról.
Egy állatról, mely a béke jelképe. Jézus korában a szamár volt a béke jelképe: ez Zakariás prófétának köszönhető.
Ha azt gondoljuk, hogy Zakariásnak könnyű volt a béke jelképére rátalálnia, mert egy nyugodt, békés korszakban élt, akkor tévedünk.
Talán a legkaotikusabb, a megosztottságtól és békétlenségtől erősen megterhelt korban író próféta volt: A világi vezető Zerubábel és a vallási vezető Joshua főpap konkurencia-harca, versengése a Babiloni Fogságból hazatelepülő nép útkeresését, új önazonosságra találását méginkább nehezítette. Zakariás Joshua melletti pozitív – bár nem minden kritikától mentes – kiállása egyértelmű a könyv üzenetéből. De az a tény, hogy a reálpolitika – a két párt közötti őrlődés, és az ebben a konfliktusban való belebonyolódása ellenére Zakariás mégis képes volt egy olyan próféciát megfogalmazni, mely túlmutat az akkori kor viszonyainak szövevényén, azt jelzi, hogy ilyen kettősségben, konfliktusokkal terhelten, sőt, éppen azok ellenére az Isten Szentlelkének minket megérintő szándékát kitapintanunk. És ahogy a pulzus lüktetését, úgy érezzük ennek az üzenetnek a lüktetését: jön a szegény messiás, aki megbékélést hoz.

Zakariás ezt mondja: a bevonuló király, bár igaz, igazságos és szabadító, Isteni hatalommal felruházott, de ugyanakkor alacsony-sorú, elnyomott, szegény. Pontosan ebben a kettősségben rejlik a keresztyénség felismerésének a titka, Ez a szolgai formát felvett ember a messiás is egyben. Ő Isten szegénységet és szenvedést is vállaló szolgája. Pál apostol is erről ír: „Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.” (II. Kor. 8:9)

Nagy jelentősége van annak, hogy Zakariás így fogalmaz: „szamárháton ül, mégpedig szamárcsikón, nőstény szamárnak fián”. Jézus egy fiatal, még betöretlen szamárcsikóra ült, mellette pedig ott ballagott az anyja, egy egyszerű teherhordó szamár! Az egyéb kellékek is egészen hevenyészettek és alkalmiak voltak. Ez a bevonulás valóban egy szegény messiás színre lépését jelenti, mely inden külső pompát nélkülözött.
Jézus azért ezt a próféciát választotta, hogy egyértelműen színt valljon az egész nép előtt a kilétéről: célja az volt, hogy a Messiás-királlyal kapcsolatos, téves emberi elképzeléseket ne kapcsolják össze az Ő személyével. Mert a demonstráció szemlélőiben felidéződött a prófécia szövege:

10/a „Kivesztem a szekeret Efraimból és a lovat Jeruzsálemből, kivesztem a harci kézívet is…”
Ez a prófécia teljességgel kizárja azt az eszmét, hogy a Messiás-király egy fegyveres harcot indítson a szabadság és függetlenség jegyében, vagy akár az ország határai kiterjesztéséért. Ez elég határozott erőszak-ellenesség, és a szöveg így folytatódik:

10lb „Békességet hirdet a pogányoknak, és uralkodik tengertől tengerig és a föld határáig…”
Az előző kijelentés eleve kizárta már azt, hogy a Messiás-király ellenséges viszonyba kerülhetne szomszédaival, vagy hogy hódító hadjáratot indítana ellenük. Ez a kijelentés, hogy a Messiás király békességet hirdet a pogányoknak – túltesz az erőszakmentességen. Ez nem egy háború utáni békekötés eredményeként hirdet békességet, hanem egy magasabb értelemben vett békesség eszméje jelenik meg ebben a próféciában.
De felmerül a kérdés: Hogyan fog uralkodni a Messiás az egész föld felett, amikor szegény, alacsonyrendű és megvetett? Mivel fogja fenntartani hatalmát, ha előzetesen kiveszti a fegyvereket Júdából és Efraimból, a pogányokat pedig nem meghódoltatja, hanem békességet hirdet nékik? A választ a Gen. 49:10-11-ben találjuk meg: „a népek neki engednek”. Jézus – a Messiás-király abban egyedülálló és kivételes, hogy képes egyedül csak a lelki hatalmával, egyik embertől a másikig, úgymond fejtől-fejig meghódítani a népeket „a föld végső határáig”.
Ha Jézus Krisztus nem ült volna szamárra, homályban tartotta volna messiási programját. De felült rá, és így minden messiási próféciákat jól ismerő számára egyértelművé tette: Ő az a király, akiről Zakariás próféta jövendölt. És Ő pontosan azt akarja beteljesíteni, ami ebben a próféciában szerepel.
Ez olyan erővel hatott a jelenlevőkre, hogy mindenfajta rendzavarás nélkül lebonyolódott a demonstráció. Jézus nem vitázott valláspolitikai ellenfeleivel, nem győzködte őket a békességre vezető út helyességéről, hanem jelképes cselekedetet hajtott végre, mely mélyen megdöbbentette fogadóközönségét és ellenfeleit egyaránt.
Ma, számos kockázat közt vergődő országunkban azt látjuk, hogy vannak olyan intrikusok, akiket igazi fanatikusként csak az érdekelt, hogy hogyan tudnák lerontani egy általuk ellenfélnek tartott személy hitelét. Most, miután sikerrel jártak, már láthatják, hogy nem csupán a célpontnak tekintett személy, hanem az egész ország lakóközösségének az erkölcsi tőkéjét kezdi ki az általuk elszabadított konfliktus.
Évezredek óta tanuljuk a békességre vezető utat: még mindig van mit bőven tanulnunk.
Jézus szamárháton való bevonulásának hatása nem volt tartós. Jézus sajnálkozását is megörökítették az evangéliumok: „Bárcsak felismerted volna a békességre vezető utat, de már el van rejtve szemeid elől.” Eljön a pillanat, amikor már nem lehet konfliktusokat visszafordítani. Jézus ettől akart óvni, és megmutatta a békességre vezető utat. Hogy ezt egy szamár segítségével teszi, vagy bálna segítségével, mindegy, lényeg, hogy megtörténjék a csoda és mi pedig felismerjük meglátogatásunk idejét. /Lk 19,44/
Hiszen ma is mutatja nekünk a békességre vezető utat, és ma is létkérdés, hogy felismerjük a széles nyilvánosság területén csakúgy, mint személyes életünkben, kicsiben, ahol nap mint nap kell gyakorolnunk a békesség útját, Pál apostol útmutatása szerint: „A nap ne menjen le a ti haragotokkal. /Ef 4,26/ Ámen

oldal tetejére