2012. 01. 22. – Vízkereszt utáni 3. vasárnap (Réz-Nagy Zoltán)

Dátum: 
2012. 01. 22.
Igehirdető neve: 
Réz-Nagy Zoltán
Ige helye: 
Ézs 61,1-2
Alapige: 

1Uramnak, az ÚRnak lelke nyugszik rajtam, mert felkent engem az ÚR. Elküldött, hogy örömhírt vigyek az alázatosaknak, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadon bocsátást a megkötözötteknek. 2Hirdetem az ÚR kegyelmének esztendejét, Istenünk bosszúállása napját, vigasztalok minden gyászolót.

Prédikáció: 

Már többször is felötlött bennem, hogy miért nem nyáron van az imahét? Lehetne akár szabadtéri istentiszteleteket is tartani, nem kéne azon szoronganunk, hogy azon a napon, amikor mi vagyunk a házigazdák, vajon befér-e majd mindenki a templomunkba. Idén is elgonolkodtam ezen. Aztán az jutott eszembe, hogyha nem lenne imahét, az egész január ünneptelen, szürke hónap lenne, ami semmi másról nem szólna, mint arról, hogy éljük túl valahogy.
Az imahét tehát ünnep. Persze a körülmények még ugyanolyan hétköznapiak, melyből megérkezünk az imahétre… bármennyire érezzük az imahetet ünnepnek.

Debrecen város egyik templomában, annak első sorában ülök, 17 óra 3 perc van, zihálok, mert a templomig az utolsó százötven métert futva tettem meg. Amikor a sekrestyeajtón beléptem, már mindenki a helyén volt. Nyíregyházáról – lelkészi munkaközösségi ülésről „estem be” az alkalomra. A helyi lelkészkolléga kezembe adja a liturgia papírját, leülök, majd eszembe villan, hogy a nadrágzsebemben lévő telefon nincs elnémítva. Arra gondolok, hogy majd csak akkor fogok a zsebemben kotorászni, amikor már a fennállós rész jön, mert a helyi TV kamerája éppen arra pásztáz. De ráhibáztam, mert valaki hív, szerencsére a kabát tompít a telefon hangján… Nagy nehezen elérem a zsebemben keresztbe befordult és beszorult készüléket és elnémítom. Aztán próbálok bekapcsolódni az éneklésbe. Aki ott volt, tanúsíthatja, hogy egyáltalán nem volt könnyű feladat bekapcsolódni a „Ne szállj perbe énvelem” kezdetű énekbe. A dalt ismerjük, de közben rájövünk, hogy csak ismerni véljük. Ez az ének nem pont ugyanaz. Ráadásul a kántor olyan legátókat énekel – kanonikus félig orr- félig torokhangon, hogy ember legyen a talpán, aki tudja vele énekelni – közben azon gondolkodom, hogy melyik lehet az eredeti: az, ahogy én ismerem, vagy ez?
Eredeti?! Van ilyen?
Jézus vajon feltette valaha is ezt a kérdést, hogy melyik az eredeti? Evangéliumok közt sincs eredeti, nem uralta még a gondolkodást az eredetiség hajszolása, nem volt még copyright-elv. Viszont volt ki nem mondottan egy másik: a makám-elv, vagyis hogy egy témából sokféle variáció valósítható meg, és mindegyiknek éppúgy megvan a létjogosultsága.

E tekintetben az Újszövetség nagyon szép példát mutat, hiszen nem egy fő, kiemelt, privilegizált Evangélium van, hanem négy, egyenlő tekintélyű irat, melyek számos különbözőséget tartalmaznak, eltéréseket, mégsem kérdőjeleződik meg az, hogy mind a négy hiteles evangélium.
Ez egy nagyon fontos üzenete volt az eleinknek, hogy nem emeltek ki egyet közülük, vagy nem készítettek a négyből egyet, kiküszöbölve ezzel az ellentmondásokat, egymástól eltérő leírásokat. Hanem megmaradtak amellett, hogy van négy hiteles Evangélium, és ezek mindegyike egyformán szentnek számít.
Ez egy olyan példa, paradigma, mely az ökumené lényegét is kifejezi. Megkockáztatom, az ökumenét mintegy megelőlegezte az egyházatyáknak, egykori zsinati atyáknak ez a döntése.

Egy alap-motívum, mely többféle variációban bomlik ki, fejeződik ki, mutatja meg magát – ez az elv érvényes az Evangéliumok egymáshoz való viszonyára. Ugyanakkor ezen keresztül megláthatjuk, megismerhezjük a bibliai kijelentésnek a természét is.
A felolvasott igénk igen szép példát szolgáltat erre:

Ézsaiás könyvének egy igen figyelemre méltó próféciáját hallhattuk. Furcsa, de Lukács Evangéliumából jobban ismerjük, mint eredeti szövegkörnyezetében. Jézus – Lukács Evangélium szerint – ezekkel a szavakkal kezdte meg működését.

Ezekkel a szavakkal? Ha így fogalmazok, akkor azt sugallom, hogy Jézus egy Prófétai könyből idéz. Még esetleg arra a gondolatra jutnánk, hogy Jézus, aki használja ezeket a szavakat, hűen ragaszkodik az eredeti idézethez.

Ez azonban nem igaz.

Felületes szemlélő talán még azt is mondaná, hogy bár nem szó szerint, de Jézus ragaszkodik Ézsaiás Könyve próféciájának szövegéhez.

Csakhogy jelentős eltérések mutatkoznak.

A bibliai szövegek keletkezésében jártasabbak erre felvethetik, hogy persze, mert az ószövetség görög nyelvű fordításának szövege tartalmazza az eltéréseket. És aki erre gyanakszik, jól gondolja.
De azt hogy magyarázzuk, hogy a hivatkozásból komplett mondatok hiányoznak? Különösen is szemet szúró, hogy ez a mondat, hogy ’Istenünk bosszúállásának napját hirdetem,” – hiányzik.
Pedig a prófétai szövegben ez a mondat nagyon hangsúlyos. A többi mondat értelmét megadó kulcsmondat. A prófécia szerint hirdetni kell az Úr kegyelmes esztendejét, de azért, mert ez a kegyelmi idő lejár, és akkor jön Isten bosszúállásának napja. Azért kell most megragadni a kegyelmi időt, és a próféta is ezért aktív, azért hírdet örömhírt az alázatosaknak, azért kötözi a megtört szíveket és hírdet szabadulást a foglyoknak, mert a kegyelmi idő rövid, és utána eljön az ÚR bosszúállásának napja.

Jézus kihagyta ezt a mondatot – erről számol be az evangélium. Isten kegyes esztendejéről, a kegyelmi idő nem azért parancsoló, mert majd jön a bosszúállás, hanem egészen más okból. A szegények és bebörtönzöttek, a megtört szívűek sorsa, szenvedése készteti Jézust cselekvésre.

Ézsaiás Könyvének próféciájából elindulva kétféle megoldás lehetséges. Az egyik, hogy jobban kiélezzük a benne meglévő feszültséget. Keresztelő János éppen ezt tette. Üzenete ez volt: Köszöbön az eljövendő harag és bosszú: Isten kezében már ott a fejsze, hogy kivágja Izrael terméketlen fügefáját, ott a kezében a szórólapát, hogy elválassza a tiszta búzát a pelyvától.

Jézus a másik irányba viszi el a prófécia üzenetét: a nyomorultak, megkínzottak állapotából indul ki, és nekik hírdeti meg azt, hogy Isten kegyes lesz hozzájuk, kiemeli őket reménytelen helyzetükből, szabadulást hoz.

Amikor Keresztelő Jánost bebörtönözték, János a tanítványait elküldte Jézushoz, hogy Tőle mellébeszélés nélkül megkérdezze: Te vagy-e a Messiás, vagy mást várjunk.
4Jézus így válaszolt és mondta: “Menjetek, s adjátok tudtul Jánosnak, amit hallotok és láttok: 5Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot. Mt 11,2-5

Jézus visszautal arra a próféciára, mely mindkettőjüknek oly fontos és sokatmondó volt. Szavaiban egyértelműen erre a próféciára utal, melyből mindeketten a lelki inspirációt merítették.

Jézus visszautal az eredetre, arra a közös alapra, melyből mindketten – zenei képpel élve – megkomponálták fő üzenetüket. A téma közös volt mindkettőjük számára, talán ez alapozta meg barátságukat, de aztán a témából ki-ki más ívő, hangzású dallamot hozott létre.

Mintha azt mondaná Jézus Keresztelő Jánosnak: „A Te kompozíciód túl disszonánsra sikerült, térj vissza az alapmotívumhoz, és akkor jobban érted az én messiási kompozíciómat, az én nagyívű dallamvezetésemet.

A Máté evangéliumából előbb idézett részlet így folytatódik.
Jézus akkor a néphez szólt: Keresztelő Jánost így méltatta: „Igen, mondom nektek, prófétánál is nagyobbat láttatok. 10Ő az, akiről az Írás szól: Nézd, elküldöm követemet előtted, hogy előkészítse utadat. 11Bizony mondom nektek: asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a mennyek országában a legkisebb, az is nagyobb nála.”

Jézus véleménye Keresztelő Jánosról nem elmarasztaló, hiszen ott látja őt már lelki szemei előtt a Mennyek Országában, de ott mégis igencsak csekély szerep jut majd neki. Mert üzenete, kompozíciója túl disszonáns, túl hátborzongató, mert Istent félelmetes, ijesztő Despotának mutatja, aki alig várja, hogy bosszút állhasson a gonoszokon.

Jézus szerint Keresztelő Jánosnak Ézsaiás 61. fejezetének próféciája adhatja meg arra a kérdésre a választ, hogy Jézus-e a messiás. Az a prófécia, melynek alaptémája mindkettőjük küldetéséhez maghatározó inspirációt adott.

Egy téma, melyből különböző variációk valósulnak meg. Mindegyiknek megvan a létjogosultsága. Keresztelő Jánosnak is.

Más egyházakhoz is valahogy ebben a szellemben lehetne viszonyulni. És megtanulhatjuk, – éppen a makám-elv segítségével: hogy ami összeköt, az eredet, az mindig értékesebb, mint ami elválaszt, a különbség, ami csak másodlagos.
És az egymás közötti kommunikáció esetleges csődje alkalmával a megoldás az lehet, hogy visszanyúlunk a közös inspirációt adó Bibliai kijelentésekhez, alaptémákhoz. Ahogy azt Jézus Keresztelő Jánossal tette.
Visszanyúlni a fő inspirációt adó Szentírási mondatokhoz. És hogy abból ki milyen variációt bontott ki, mennyire lélekemelőt – Jézushoz hasonlóan, vagy épp disszonánsat és hátborzongatót, félelmeteset – mint keresztelő János, az pedig azt fogja eredményezni, hogy nagy vagy kicsi lesz a mennyek országában. Ámen

oldal tetejére