2013. 02. 24. – Böjt 2. vasárnapja (Réz-Nagy Zoltán)

Dátum: 
2013. 02. 24.
Igehirdető neve: 
Réz-Nagy Zoltán
Ige helye: 
Ézs 42,1-9
Alapige: 

Ímé az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem kedvel, lelkemet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek.
2
Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán.
3
Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.
4
Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására.
5
Így szól az Úr Isten, aki az egeket teremté és kifeszíté, és kiterjeszté termésivel a földet, aki lelket ád a rajta lakó népnek, és leheletet a rajta járóknak:
6
Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává.
7
Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöcből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket.
8
Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.
9
A régiek ímé beteltek, és most újakat hirdetek, mielőtt meglennének, tudatom veletek.

Prédikáció: 

Nemrég valaki azt kérdezte tőlem: előny, ha valaki már gyermekkorában megtapasztalja a környezetében, a családjában, hogy mit jelent hinni? Jó az ha azt tartja természetesnek, hogy hívő emberek veszik körül, holott nem ők a többség? Ha jól emlékszem valami olyasmit válaszoltam, hogy egy fontos dolgot megtanul az ember gyermekként, hívő környezetben – azt, hogy mit kell komolyan venni és mit nem. Csak az tudja igazán, hogy mire gondolok, aki nem hívő környezetben nőtt fel: mert az hívő létének elején sűrűn jut a kétségbeesés határához, éppen azért mert még nem tudja – mit is kell valóban komolyan venni, és mit nem.
Nemrég elképesztett egy bibliai mondat: ismertem már korábbról, de eddig valahogy nem figyeltem fel rá. A mondat így hangzik: „…Az ördögök is hisznek és rettegnek” (Jak 2,19
Mai eszemmel botrányosnak tartom a hit s a rettegés egymás mellett említését. Hinni és rettegni számomra – azokkal a tapasztalatokkal, ismeretekkel, melyek jelenleg a sajátom, – összeegyeztethetetlenek.
De ezzel nem mindenki van így – és emlékszem huszonéves önmagamra, és fiatalkori hitemre- hittem, de ugyanakkor rettegtem. Nagyon rossz volt, de nem tudtam, hogyan szabaduljak meg, hogyan tudok visszatántorodni a kétségbeesés szakadékának széléről. De valahogy mindig sikerült – és aztán lassan megtanultam azt, amit a gyermekkoruk óta hitben nevelt emberek mind tudnak – ösztönösen gyermekkoruktól fogva: azt, hogy mit kell komolyan venni és mit nem.
Visszatérve erre a Jakab Leveléből idézett mondatra, hogy az „ördögök is hisznek és rettegnek.” Ez a mondat számomra úgy oldható fel, hogy ördögi az a hit, melyben hit és rettegés megfér egymás mellett. És ördögi az a hitébresztő beszéd, mely összekeveri hitet a rettegéssel, vagy a hit mellett rettegést is ébreszt bennünk.
Szerintem a szentíró János éppen az ebben való tisztánlátás érdekében írta le azt az eleget nem idézhető mondatát, hogy a szeretetben nincs félelem és a teljes szeretet kiűzi a félelmet, és hogy Isten a szeretet.
János Evangélistához hasonló tiszta látású bibliai szerző Ézsaiás.
Dél-nyugat Franciaországban, Souillac városában van egy XII. századi kolostortemplom, melyben látható egy táncoló Ézsaiás dombormű. Ézsaiás próféta ezen az ábrázoláson táncol. Lendületes mozgását fellebbenő ruhája érzékelteti. Vajon miért ábrázolta ez a román kori művész Ézsaiás prófétát táncolva? Feltehetően azért, mert a művész felfedezte a próféciáiban az evangéliumhoz hasonló karaktert. A korai egyház úgy is emlegette Ézsaiás könyvét, mint az ötödik evangéliumot. /A legnagyobb igehirdetőként számontartott Aranyszájú Szt. János, Chrisostomos úgy hívta Ézsaiást, mint a leghangosabb prófétát, vagyis azt, akire a leginkább érdemes figyelni. Az első latin bibliafordítás készítője Jeromos azt írja: inkább evangélium-író, mint próféta Ézsaiás. Ezzel összhangban Kálvin úgy illeti Ézsaiást, mint Jézus nagyon tisztes nagykövetét./ A Souillac-i Ézsaiás tánca talán arra utal, hogy Ézsaiás próféciái beteljesedtek Jézusban. Az Úr Szolgája jövendölésekkel kapcsolatos keresztyén álláspont mindvégig párhuzamban volt az etióp kincstárnok történetében felmerülő lehetőséggel, mely Fülöp magatartásában mutatkozott meg, aki nem hezitált a próféciákat Jézusra vonatkoztatni.
Az Úr szolgája-alak Ézsaiásnál igen komplex. Néha sokkal kollektívebb karaktert ölt annál, hogy egyetlen személyre alkalmazzuk. Néhány textusban egyértelműen Izrael népére vonatkozik. más kérdések is felmerültek: vajon prófétai, vagy udvari személyről van szó, vajon ideális-fiktív figura, vagy pedig történeti?
Bernard Duhm 4 különböző „Szolga-énekről“ szóló elmélettel állt elő. Ezek: 42.1-4: 49,1-6: 50,4-9: és 52,13-53.12-ig.
Duhm szerint ezek az énekek különböző stílusúak a könyv többi részétől elütőek, és a könyv szerzője beemelte ezeket a saját szövegébe.
S. Mowinckel vetette fel azt, hogy esélytelen a szolga személyére vonatkozó következtetéseket a könyv többi részéből kiolvasni, mivel ezek a részek másfajta vallásos gondolkodást tükröznek.
A négy Ézsaiás textus, vagy dal egy összefüggő történet részeként is értelmezhető: Izráel népe úgy kerül bemutatásra, mint az Úr szolgája, akinek az a feladata, hogy igazságosságot hozzon és a népek fénye legyen. De Izráel vaknak és süketnek bizonyult. Fájdalmas kudarcként nem teljesítette küldetését. És mivel Izráel vakságában megrögződött, egy másik Isten szolgája: egy próféta vált Isten szolgájává. Arra küldetett, hogy a kataklizma utáni Izráel maradékát helyreállítsa, és a nép küldetését saját küldetéseként értelmezze. Nehéz kezdetek után végül ez a próféta csak üldöztetést és büntetést kapott nehéz szolgálata miatt. A küldetése megfenekleni látszott, mert népe nem akarta hallgatni őt, Csak megaláztatás és ellenállás lett az osztályrésze. Végül halálba küldték. Ő pedig a népe bűnei miatti áldozattá tette saját halálát. De ezzel nem ért véget a történet. Folytatódik azzal, hogy a nézőpont átkerül a szellemi utódjára – Ivadékra.
A Szolga története a lelki utódaira való összpontosítással folytatódik, ők az Úr szolgái. Ők részesülnek a Szolga halálának javaiból. Mindezek alapján tehát két átmenettel találkozunk az ézsaiási szolga-történetben. Az első átmenet az egyik szolgából a másikba történik: a szolga Izráelből a prófétai Szolgába. A második átmenet a prófétai Szolgából az utódaiba.
Ha azt kérdeznék tőlem, hogy melyik 10 bibliai mondatot tartom a legfontosabbnak, melyik 10 bibliai mondat volt döntő hatással rám, akkor biztos, hogy közte lenne ez: „A megrepedt nádat nem töri el, a füstölgő mécsest nem oltja ki.”
Luther a miatyánkról írta, hogy ízlelgeti, szopogatja – vagyis sokszor felidézi magában, beveszi, mint a cukorkát, hogy az ízében gyönyörködjön.
Repedt nád vagyok, a repedés rajtam nem csökken, csak nő. és füstölgök, égés helyett. De ami most Testvérek mindebből nektek szól: nem hiszem, hogy én vagyok ezzel egyedül így.
Repedtek vagyunk, füstölgünk, és mégsem töretünk meg, és nem oltatunk ki. Pál apostol kicsit másként úgy fogalmazta ezt meg, hogy: „Az én erőm erőtlenség által ér célba.” Isten ereje, Jézus ereje az erőtlenséget használja, hogy elérje, amit akar.
A nagy paradoxon: az az erős, aki gyenge, vagy az a legmeggyőzőbb, aki nem akarja túlkiabálni a másikat. Aki nem kiált, nem lármáz. A követ nem kiabál, nem emeli fel hangját, nem hallatja hangját kint a nyilvánosság szférájában. A hangos szó, a tudtul adás útja az emberi kommunikáció terén a leggyakoribb módszer, gondoljunk az egykori rikkancsokra. A kihirdetés hatékonysága annak hallható, széles körben érzékelhető voltával egyenesen arányos. Ez a szolga azonban nem ezt az utat járja. 42,2 gondolata mögött felsejlik 1Kir 19,12-13 üzenete is: Isten nem a szélvihar, a földrengés és a tűz, hanem a szellő szelíd hangjában szól Illéshez. A szelídségben rejlő igazi erő (//Mt 5,5) egyben a csendben megnyilvánuló, megérthető üzenetre is figyelmeztet. a gyenge legyőzi az erőset,
a lágy legyőzi a keményet, mindenki tudja a földön,
de senki se mer eszerint tenni, /Lao Cse
„Nem az győz, aki kemény marad, hanem, aki meglágyul és enged és befogad és felad és feloldja önmagát, tudja, hogy az önfeladás nem a gyengeség, hanem az erő jele. Tudja, milyen rettentő őrület azt hinni, az a helyzet ura, aki kevésbé szeret, aki inkább megtartja eszét, aki hidegebb marad, aki távolabb tartja magát – ez a tévedés, amin minden sors összetörik: a győzelem azé, aki inkább szeret, aki elveszti erejét, aki jobban áthevül, aki közelebb van, aki fel tud olvadni, aki meg tud semmisülni.” Írja Hamvas Béla a fákról szóló híres esszéjében. És milyen döbbenetes, hogy Ézsaiás éppen a friss hajtás képét használja arra, hogy a megváltás reményét ebben a képben kifejezze. A hajtás, mely gyenge, puha, sérülékeny: aki egyben talán megrepedt nád is, füstölgő mécses is. De éppen gyengesége miatt mégis az életé.
Jézus azt mondta: „Aki meg akarja tartani az életét, az elveszti, aki pedig elveszti azt énértem, az megtalálja.” Lk
Ezt a kitételt, hogy énértem úgy is lehet fordítani, hogy rám tekintettel, vagy tekintettel arra, amit én mondok.
Ez a jézusi mondat nem felhívás arra, hogy legyünk olyan vallási fanatikusok, akik számára csak az ügy létezik és más nem, hanem Jézus figyelmünket az élet egyik alap-ellentmondására irányítja, ami lényegében az a paradoxon, hogy minél inkább meg akarjuk tartani az életünket, annál inkább csúszik ki a kezünk közül, de ha lemondunk arról, hogy teljes egészében uraljuk, akkor egyszer csak arra leszünk figyelmesek, hogy megtaláljuk az életünket, azaz rátalálunk arra az önmagunkra, akik mindig is szerettünk volna lenni.
Karácsonyra feleségemtől megkaptam a U2 együttes könyvét, a saját szavaikkal elmesélve. Van benne egy részlet, melyben az énekes Bono azt az emlékét meséli el, hogy jött rá arra, hogy ha bár bizonyos dalok elég rosszul szóltak az ő hangján, de amikor megpróbált egy Peter Frampton számot elénekelni, azt jól tudta elénekelni. Rájött, hogy bizonyos körülmények között van hangja. És ettől kezdte a zenét arra használni, hogy kifejezzem azt, ami a fejemben volt. Ez 1976-ban történt.
Aztán 2003-ban, majd 30 év múlva találkozott Peter Framptonnal egy jótékonysági rendezvényen Chicago külvárosában, egy AIDS fertőzötteket és betegeket ápoló központban. És ezen a rendezvényen végre el tudta neki mesélni, hogyan tudta felfedezni a hangját az ő száma segítségével. Framptonról az hír járta, hogy eltűnt a föld színéről. De pont az ellenkezője igaz – mondja róla a másik rockzenész – most érkezett csak meg erre a bolygóra. Abban az AIDs központban sokféle helyről származó ember dolgozott együtt, köztük feltűrt ingujjban maga Frampton, elől a frontvonalban, az egykori rocksztár, és olyan embereknek segített, akiknek semmije sem volt.
Aki elveszti életét énértem – mondja Jézus – az megtalálja. Ámen